Több kategóriába vannak sorolva az ügyfelek. Az első kategóriával nem kell csinálni semmit, magától is veszít. Ha nyerni tud, megpróbálnak rásegíteni, hogy ne tudjon. Csúszás, nem teljesülő megbízások, stb.... Ha még így is nyerne, simán eltanácsolják.
Én is csak fele kockázati egységgel szálltam be, de én pont azért amiért Te nem! :-) Elég egy szikra, hogy megint meglóduljon! Itt is a valószínűségeket próbáltam megsaccolni és valami azt súgja, ha lendül az inga, akkor inkább Renminbi gyengülés lesz belőle! Egyébként ma olvastam, hogy a kínaiak a sajtón keresztül üzengetnek a Sorosnak, hogy nem fog sikerülni bedöntenie a Yuant, mint azt annak idején a GBP-vel tette, mert akínai gazdaság erős, stabil lábakon áll, jó a növekedési ütem, bla bla bla. Továbbá felhívták a kínai befektetők figyelmét is, hogy ne shortolják a yuant, mert nem éri meg! Na ettől nagy kedvem támadt még egy nagyobb pozival shortolni!
Ez már lefordult a csökkenő trendről, és most épp egy korrekcióban van (legalábbis remélem)! Amint fordulásra utaló jelet látok (vagy azt hiszem, hogy látom) beszállok a short poziba! Remélem nem most lépi át a trendvonalat!
Nagy szerencsével lehet belőle egy fél éves pozi is, ha nem lesznek benne nagy korrekciók, ami kivernék a stoppot!
Aztán a valóságban lehet, hogy teljesen más forgatókönyv lesz! :-)
Mivel nem nagyon van új pozi, amibe be tudnék szállni, viszont a vérem pezseg és nem szeretném magam széttradelni, ezért néhány keresztnél kivetítettem a reményeimet a chartra! Így legalább lekötöm magam, és ez nem fáj (értsd: nem bukok vele) :-)
Szóval csak figyelő üzemmódban vagyok, ami nehezebb, mint gondoltam! Ezért a pótcselekvés!
GBPCAD keresztet figyelem, hogy megközelíti-e az emelkedő trendvonalat a közeljövőben (2-10 hét). Amennyiben igen és az indkátoraim ill. a megérzéseim is támogatják keresni fogom a beszállót egy hosszabb távú (2-4 hónapos) long poziba! Remélem, hogy lesz ilyen és max. 2 téves beszállóval sikerül meglovagolni!
Egyrészt szabályozott piacon kell kereskedni, akkor legalább a hátrányokat mérsékeled, ami abból adódik, hogy egy kicsi játékos vagy egy hatalmas piacon, ahol cápák ellen kell helytállni.
Az OTC market maker brokikat el kell felejteni, nagy pénzeket úgysem engednek nyerni.
Szerintem ami előny lehet a piacon az pl. a trendkövetésből adódhat.
Másrészt én pl. nem kereskedek tisztán technikai alapon, hanem a fundamentális tényezőket is figyelembe veszem.
Megvoltam győződve róla, hogy az utolsó helyen kell ülnöm, de akármennyit gondolkodom rajta, nem tudom megcáfolni az eszmefuttatásod! A rulettnél én 1 % körüli előnyre emlékeztem, de már kb. 20 éve nem foglalkoztam a témával. Annak idején én is sok könyvet olvastam ezzel kapcsolatban!
Emlékszem az elején olyan amatőr voltam, hogy amikor az első alkalommal kaptam két 7-est, amit nem splitteltem és a következő lap is 7-es volt, amit kaptam, akkor megkérdezték, hogy mit fogyasztok, mert a ház vendége vagyok! Azt hittem, hogy le akarnak itatni, hogy ne nyerjek, ezért csak egy colát kértem. Miközben minden esetben meghívják a játékost egy italra, ha 3 db. 7-esből lesz 21-e! :-)
Azért hagytam abba, mert a nyereséget feléltem (meki, nike cipő stb.), ráadásul dorogról jártam fel vonattal minden nap. 1 db. fehér ingem volt, amit minden hajnalba kimosta, hogy estére tiszta legyen! :-) Aztán jött a suli és már nem fért bele!
Csóró voltam, de óriási élmény volt az az időszak! Hiányzik is nagyon az élmény, már mondogatom a páromnak, hogy menni kellene! Szerencsére (vagy nem) már Pesten lakom, így egyszerűbb lenne!
Elég sok embert láttam szatyor kp-vel kisétálni a casinóból! Úgy fizették ki a sok ezer vagy milla márkát, mintha csak egy ropit kértél volna! Mivel minden nap mentem sok ismerős volt, akik már ismertek és köszöntek! Persze ők szivaroztam, meg whisky-t iszogattak és gondolom mosolyogtak rajtam, hogy 5 márkás tétekben játszom minden nap! :-)