Köszönöm így utólag is. Én is gratulálok neked visszamenőleg is sok mindenhez. Egyébként az volt számomra igazán meglepetés, hogy Vihar Judit beválogatott az Ezer magyar haiku kötetébe tőlem is kettőt.
''...Kleitosz esete, amely egyszeri hallásra Philótaszénál is szörnyűbbnek látszik, de ha figyelembe vesszük a történtek okát és körülményeit, úgy találjuk, hogy ezt nem szántszándékkal, hanem a balszerencse folytán követte el a király, aki haragjában és részegen alkalmat adott Kleitosz rossz szellemének érvényesülésére. Az eset a következőképpen történt: A tenger mellől görög gyümölcsöket hoztak a királynak; az megcsodálta frissességüket és szépségüket, s hívatta Kleitoszt, hogy megmutassa, és adjon neki belőlük. Kleitosz éppen áldozott, de abbahagyta az áldozást, és a királyhoz ment, az áldozatra vízzel meghintett három juh pedig követte. Elmesélte a király az esetet a jósoknak, Arisztandrosznak és a spártai Kleomantisznak, akik baljóslatúnak mondták az előjeleket. Megparancsolta tehát, hogy mutassanak be áldozatot Kleitoszért. Két nappal előbb ugyanis Alexandrosz különös álmot látott: mintha Kleitosz fekete ruhában ült volna Parmenión fiai közt, akik mind halottak voltak. Kleitosz nem várta be az áldozást, hanem azonnal elindult a vacsorára, mialatt a király áldozatot mutatott be a Dioszkuroszoknak. Vidám ivás közben valami Pranikhosz vagy mások szerint Pierión dalait énekelték, amelyek a barbároktól nemrégiben legyőzött vezérek megszégyenítésére és kigúnyolására készültek. Az idősebbeknek sehogyan sem tetszettek a dalok, s szidták a költőt is, és azt is, aki énekelt, de Alexandrosz és a mellette ülők szívesen hallgatták, és odaszóltak az énekesnek, hogy folytassa. A már ittas Kleitosz, aki természeténél fogva amúgy is nyers modorú és ingerlékeny ember volt, nagyon felháborodott, és odakiáltotta, hogy nem helyes barbárok közt, ellenséges földön gúnyolódni azokkal a makedónokkal, akik sokkal különbek voltak, mint azok, akik most nevetnek rajtuk, még ha a balsors üldözte is őket. Alexandrosz erre azt felelte, hogy Kleitosz a saját védelmére beszél, amikor a gyávaságot balszerencsének tünteti fel. Kleitosz felugrott, és így kiáltott: "Ez a gyávaság mentette meg az életedet, istenek szülötte, amikor a hátadat fordítottad Szpithridatész kardjának. A makedónok vére és sebei árán lettél te ilyen nagy, hogy megtagadd Philipposzt, és Ammón fiának add ki magadat." 51. Alexandrosz erre magából kikelve felhördült: "Azt hiszed, te aljas ember, hogy örökké büntetlenül fecseghetsz rólunk ilyeneket, és lázíthatod a makedónokat?" "Valóban nincs okunk örvendeni, Alexandrosz - mondta Kleitosz -, hogy ilyen jutalmat kapunk fáradalmainkért. Boldogok, akik már meghaltak, s nem kell megérniük, mint verik méd pálcával a makedónokat, és nem kell perzsákhoz könyörögniük, hogy saját királyuk elé járulhassanak." Kleitosznak durva sértésére Alexandrosz barátai királyuk védelmére keltek, és szidalmazni kezdték Kleitoszt, az idősebbek pedig megpróbálták lecsendesíteni az izgalmat. Ekkor Alexandrosz a kardiai Xenodokhoszhoz és a kolophóni Artemioszhoz fordulva így szólt: "Nem gondoljátok, hogy a görögök olyanok a makedónok között, mintha félistenek járnának vadállatok közt?" Kleitosz azonban nem tágított, hanem felszólította Alexandroszt, mondja ki nyíltan, mit akar, vagy pedig ne hívjon vacsorára szabad embereket, akik őszintén megmondják, amit gondolnak, hanem éljen barbárok és rabszolgák között, akik térdre borulnak perzsa öve és fehér köntöse előtt. Alexandrosz nem tudta haragját türtőztetni, az előtte fekvő egyik almát Kleitosz fejéhez vágta, és kardját kereste. Egyik testőre, Arisztophanész azonban még idejében eldugta előle, a többiek pedig körülfogták és kérlelték; erre felugrott és makedón nyelven testőreit szólította (ami nála nagy zavar jele volt), és megparancsolta a kürtösnek, hogy fújjon riadót, majd pedig öklével az arcába sújtott, amikor a kürtös habozott és vonakodott megtenni. Később aztán nagy dicséretben részesült, mert főként neki volt köszönhető, hogy nem riadt fel az egész tábor. Kleitoszt, mivel hallani sem akart róla, hogy meghunyászkodjon, barátai nagy nehezen kituszkolták a teremből. Kisvártatva azonban vissza akart térni egy másik ajtón, és megvető hangon nagy fennen idézte Euripidész Andromakhe-jából ezt a jambusi sort: Egész Hellaszban, ó, az erkölcs mily gonosz![129] 28 Alexandrosz ekkor elvette az egyik dárdavivőtől a dárdát, és átdöfte Kleitoszt, épp amikor az ajtó függönyét félrevonva, feléje tartott. Kleitosz ordítva és hörögve összerogyott, mire a király haragja nyomban elmúlt. Magához tért, s amint látta némán körülötte álló barátait, gyorsan kirántotta a dárdát a holttestből, és a saját nyakába akarta döfni, de ebben megakadályozták testőrei, akik lefogták kezét, és erőszakkal hálószobájába vitték. 52. Alexandrosz az éjszakát és a következő napot keserves zokogással töltötte, és a sírásban, jajveszékelésben annyira kimerült, hogy szótlanul feküdt, csak néha szakadt fel melléből egyegy mély sóhajtás, erre barátai megijedtek a csendtől, és erővel betörtek hozzá. Más beszédére ügyet sem vetett, de mikor Arisztandrosz jós emlékeztette arra az álomra, amelyet Kleitoszról látott, és amely előjel volt a sors rendelkezéséről, szemmel láthatóan megnyugodott. Majd odavezették hozzá Kalliszthenészt, a filozófust, Arisztotelész rokonát, és az abderai Anaxarkhoszt. Kalliszthenész szelíden és tapintatosan igyekezett rá hatni, hogy fájdalmát enyhítse, s így megszabadítsa szenvedésétől. Anaxarkhosz, aki mindig is a maga útját járta a filozófiában, és közismerten lenézte és semmibe vette filozófustársait, így kiáltott, amikor belépett: "Ez hát az az Alexandrosz, akire most az egész világ tekint? Nézzétek, itt fekszik és sír, mint valami rabszolga, aki remegve fél a törvénytől és az emberek ítéletétől, pedig neki kellene a törvénynek és az igazság mértékének lennie, ha ugyan valóban azért győzött, hogy úr legyen és uralkodjék, és ne alázatos rabja valamely hiú és üres vélekedésnek. Hát nem tudod - folytatta -, hogy Zeusz azért ültette maga mellé az Igazságot és a Törvényt, hogy a hatalom birtokosának minden tette törvényes és igazságos legyen?" Anaxarkhosz lecsendesítette ugyan érvelésével a király lelki fájdalmát, de magatartását sok tekintetben még hiúbbá, még inkább törvénytipróvá tette. Önmagát megszerettette a királlyal, Kalliszthenész társaságától pedig, amely a filozófus szigorúsága miatt úgysem volt neki kellemes, még inkább elidegenítette.''
Nekem meg megbolondult a gepem. Reggel ota nyuzom, hogy irjon is, ne csak mindenfele trukkos muveleteket vegezzen. Mindent megprobaltam, meg a ftoelemet is ujra kiparnaztam. Most, hogy ramesteledett, latom, hogy beragadt a Ctrl gomb. :)
Aeschylus. Aeschylus, with an English translation by Herbert Weir Smyth, Ph. D. in two volumes. 2.Agamemnon. Cambridge. Cambridge, Mass., Harvard University Press; London, William Heinemann, Ltd. 1926.
Kedves Tik . Mostanában olvasok Nagy Sándorról , ha jól tudom , Alexandrosz Megaloszról : Hogy kell ógörögül leírni a nevét ?( a szóvégi szigma mián kérdem ). Más . Olvasom Plutarkhosznál , hogy amikor a Kleitosz-eset volt , egyszer annyira felidegesedett , hogy makedónul kezdett el beszélni . Azt akarnám Tôletek megtudni , hogy más nyelv volt-é a makedón , mint a görög , avagy csak utóbbinak dialektusa volt az elôbbi . Nem találtam a gugliban nyomot .
Egyébként van egy osztrák filmem ( nagy 3sat--kedvelô vagyok ) az ógörög zenérôl . sapirico
Sajnos nem nagyon tartjuk a kapcsolatot, s ahogy ismerem volt évfolyamtársaimat, nem foglalkoznak a göröggel. Egy lány végzett görög szakot is, de róla semmit nem tudok, nem találtam nyomát a neten sem.
A Jezus ejtett szavaiban irja Hubai peter, hogy nem tekintheto" agraphonnak (iratlan mondasnak) az ApCsel 26, 14.
"Történetileg kicsiny annak az agraphonnak a hitelessége is, miszerint a damaszkuszi úton Saulnak a Föltámasztott héber nyelven (!) egy Euripides-idézetet mondott vona. (>>Nehéz néked az ösztön elen rugódoznod.<< Ap. Csel 26, 14)"
A Budapesti Református Theológiai Akadémián 1977-ben szerzett diplomát. Az ELTE Bölcsészkarán 1984-ben egyiptológus diplomát szerzett. Egy-egy évig ösztöndíjas tanulmányokat folytatott a berlini Humboldt Egyetemen és az Oxfordi Egyetemen. 1981-85 tanévekben a Budapesti Ref. Theol. Akadémián óraadóként vallástudományt oktatott. 1985-től a Dunamelléki Ref. Egyházkerület Ráday Gyűjteményében tudományos munkatárs. 1988-ban létrehozta a Biblia Múzeumot, s annak kiállítását rendezte. 1988-tól a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Osztályának munkatársa, egy ideig osztályvezető-helyettese, majd főmúzeológusa. 1996-ban Alexandriai Szent Márk apostol mártiriuma. A legenda kopt szövege, kommentárja és egyiptológiai interpretációja címmel benyújtott disszertációjával, ill. annak megvédésével szerzett kandidátusi tudományos fokozatot. 1996 óta tart előadásokat a WJLF Theológiai és Vallástudományi Tanszék keretében.
A WJLF Theológiai és Vallástudományi Tanszék vezetője.
A WJLF Vallástudományi Kutatóintézetének igazgatója. Több hazai és külföldi tudományos társaság tagja.
Könyvei:
Jézus rejtett szavai (Pröhle Károllyal és Rugási Gyulával közösen). Budapest, 1990. Ikon vagy portré. Posztamarna férfifej a Szépművészeti Múzeumban. Budapest, 2001. A Megváltó a keresztről. Kopt apokrifek Núbiából. (A Kasr el-Wizz Kódex) Budapest, 2006
Aeschylus, Agamemnon, Line 1624. With the death of Aeschylus set around 456 BCE, this work was also published before Euripides' Bacchae.
Aegisthus You speak like that, you who sit at the lower oar when those upon the higher bench control the ship? Old as you are, you shall learn how bitter it is at your age to be schooled when prudence is the lesson set before you. Bonds and the pangs of hunger are far the best doctors of the spirit when it comes to instructing the old. Do you have eyes and lack understanding? Do not kick against the goads lest you strike to your own hurt. (πρὸς κέντρα μὴ λάκτιζε, μὴ παίσας μογῇς.)
"The whole world is my city and fatherland, and my friends are the gods and lesser divinities and all good men whoever and wherever they may be. Yet it is right to respect also the country where I was born, since this is the divine law, and to obey all her commands and not oppose them, or as the proverb says kick against the pricks. For inexorable, as the saying goes, is the yoke of necessity." (Loeb translation)
Diogenianus of Heraclea flourished during the reign of Hadrian (117-138 CE). He wrote an alphabetical lexicon, mostly of poetical idioms. Here is one entry (Centuria 7, section 84, line 1).
πρὸς κέντρα λακτίζεις· δήλη ἡ παροιμία.
"You are kicking against pricks: the saying is clear."
