Talán segít másoknak (hiszen sokan voltunk) az amit előterjesztettem a jog@karthagoturs.hu címre.
Tisztelt Utazási Iroda!
Párommal ......... befizettünk 2019 június 28.-ától július 9.-éig tartó üdülésre a Monastirban levő Shems Holiday Village hotelbe.
Az indulási időpont 2019 június 28-a tizenöt óra ötven perc volt. A repülőtéren először azzal szembesültünk, hogy a beszálláshoz a pultnál nem jelentek meg dolgozók. A tájékozatlanságunkat hosszú idő után az átírt indulási időpont törte meg. Három óra eltelte után a repülő tér alkalmazottjaitól étkezési jegyet kaptunk és elmondták, hogy nem tudnak semmit ígérni. A csoportból senkit ne keresett az iroda, hogy tájékoztasson bár a telefonszámunk, emeail címünk a rendelkezésükre állt. Több verzió volt az indulásra, amíg végül megszületett a döntés, hogy elszállásolnak bennünket. Ez este 11 óra táján volt, de a szállásra éjfél és egy óra közt érkeztünk kis csoportokban azzal a reménnyel, hogy reggel korán újból becsekkolunk vagyis alvásra kb. három óra jutott. Annak rendje módja szerint reggel becsekkoltunk a hat óra negyven perckor meghirdetett induláshoz. Azt előbb átírták nyolc órára majd a repülőn ülve hosszasan várakoztunk a tényleges kilenc óra húsz perckor megtörtént indulásra. Vagyis a meghirdetett új időpont 14 óra 50 perccel tolta el az indulást de a valóságos csúszás meghaladta a 17 órát is. Az, hogy egy nappal kevesebbet nyaraltunk nem fedi a valóságot mert a három óra alvás miatt az érkezési napunk sem nyaralás volt ha tartalmilag megnézzük. Az ilyen-olyan helyről kapott információk arról szóltak, hogy a Karthago Tours továbbítja a kárigényünket a repülő társaság felé.
Nos ezzel kapcsolatban leszögezem: Nekünk nincs jogviszonyunk a légitársasággal vagyis nem kell semmiféle igényt továbbítani sehová. Mi szerződést az utazási irodával kötöttünk, vagyis a kár igényemet amit most előterjesztek Önöktől várom el, hogy teljesítsék.
Az uniós jogszabályok elég szigorú kártérítési kötelezettségeket írnak elő a repülő járatok késével kapcsolatban. Nem kívánom az ott megfogalmazott tarifa érvényesítését, de kérem fejenként 120 Euró kártérítésben részesítsenek utastársamat és jómagamat. A kieső egy nap és a tortúra miatt gyakorlatilag kieső érkezési nap mellett a tranzitzónában információ hiányában töltött idő alatt elmaradt jövedelmet is megfogalmazhatnánk mint kárt. Mivel kárigényünk mértéke méltányos ahhoz képest mintha uniós ország légitársaságával utaztunk volna kérem gyors döntésükkel előzzél meg, hogy további lépésre kényszerüljünk ami egy per kapcsán csak újabb költségeket okoz Önöknek. Az, hogy a későbbiekben ebből mit tudnak áthárítani a légtársaságra az Önök és a légitársaság belügye.
Melléklet: 1db. repülőjegy voucher
Tisztelettel: ........
lakcím................