Keresés

Zágoni Miklós
"Jön a hideg"
2001-01-09 (a nyomtatott MH cikke)

Az alábbiakat nem a bántás szándékával írom, neveket sem említek, csupán egy jelenségre kívánom felhívni a figyelmet. Nem célom összeakasztani a bajszomat sem személyekkel, sem egy egész szakmával, de a dolog a súlya és következményei miatt említést érdemel.
Az elso eset még osszel történt. "Jön a hideg!" - robbant be a képernyore az egyik kereskedelmi televízió ügyeletes meteorológusa. - "Ma ugyan még meleg lesz, de a hét végére itt a tél." Abban nem csalatkoztunk, hogy a hétvége idore megérkezett, de hideg egyáltalán nem jött vele. Késobb komoly, fél országot befedo havazást ígért, amibol szintén nem lett semmi.
A mondatszerkezet egész oszünket és telünket végigkísérte, számtalan esetet említhetnék: "A mai napunk az évszakos átlagnál sokkal enyhébb, de hamarosan sapka, sál, nagykabát kell majd." Ahogy a "hamarosan" közeledett, a jelentés "hideg"-e úgy olvadt el, s végül napos, meleg idot kaptunk. Legfrissebb példám a hétvégérol való. Január 7-én, vasárnap országos csúcsot javítottunk, nem is akárhogyan: egy teljes Celsius-fokkal mértek melegebbet (17,3 fokot) az addigi rekordnál (amelyet egyébként hét éve regisztráltak). S hogyan jelent ez meg az idojárás-jelentésekben? Az általam hallgatott, illetve nézett adókon nagyjából így: egy hangsúlytalan félmondat arról, hogy "ma rekord dolt meg", utána azonban érkezett a felkiáltójeles refrén: "de jön a hideg! A hét közepén már csak négy fok körül lesz a maximum." Másnapra ez a kemény jóslat (immár mondhatom: szokás szerint) erodált: a hétfoi elorejelzésben az értékek már feljebb kúsztak, s 6-8 fok közötti jóslatok szerepeltek szerda-csütörtökre. S ez a forgatókönyv érvényesül november eleje óta.
Különösen árulkodó, amikor a formula így hangzik: "most ugyan nagyon meleg van, de a jövo hétre helyreáll a rend"; a rend aztán sohasem áll helyre, mert bár a kijelölt nap közeledtével valami lehulés történik, de nem a jelzett mértékben. Az értékek az átlag fölött maradnak, az elorejelzés is egyre szelídül, és a nap beálltára végül érvényét veszti; a reflexió pedig rendre elmarad. Külön csemege (többször is jutott belole), amikor a "jövo héten jön a hideg"-hez hozzáteszik: "de nem kell ezen csodálkozni, hiszen végtére is tél van"; ez már dupla csavar a levegoben, valódi szakmai salto mortale.
Egyik reggeli napilapunkban, mely rendszeresen közöl heti elorejelzést, a január 4-én, csütörtökön megjelent számban hétfokos maximumot mondott e hetedikei vasárnapra, s még a január 6-ai, szombati jóslat is csak tíz fokot jelzett; azaz még egyetlen nappal a rekorddöntés elott is hét fokkal becsülte alá a ténylegesen bekövetkezett értéket. Október vége óta (amikor szintén rendkívüli melegek voltak: harmincadikán például 22 fokos, november negyedikén 21 fokos csúcshomérsékletek) sokszor fordult elo ilyen irányú tévedés, ellenkezo elojelu (vagyis fölülbecslés) viszont lényegében soha.
Természetesen nem a négy-öt napos elorejelzések pontosságát kérem számon (ezeknek megvan a maguk elkerülhetetlen elméleti bizonytalanságuk), hanem a rendszeres, hónapok óta tartó homérsékleti alábecslések tendenciózusságát. Tényleg nem akarnék magamra haragítani senkit (hiszen a meteorológus-klimatológus kollégákkal "egy cipoben evezünk"), de meg kell állapítanom: úgy tunik, mintha az idojós szakma a régi paraméterekkel dolgozna, amelyekbe nem kerültek be a változást, a felmelegedési trendet figyelembe vevo módosító tényezok. Mintha tudományos paradigmájuk, amelyben gondolkodnak, amelybol jósolnak, nem számolna az új helyzettel. A musorokban (ha egyáltalán van reflexió) gyakran poénkodással próbálják elütni a tévedést, ez azonban inkább dadogásba fúl: egyszeruen nem jönnek be a megszokott panelek. Kérném szépen, a meteorológus nem politikus, inkább olyan, mint a kapus vagy a kém: része a játéknak, ha gólt kap vagy ha lebukik. Inkább az javítaná a szakmai presztízst, ha vállalnák a tévedést. Meggyozodésem szerint az elkenés helyett be kellene jelenteni: a helyzet rendkívüli, s eszerint számolni és informálni. A letagadás sokáig már úgysem tartható, hiszen "kopognak a tények".
Elismerem persze: könnyebb lenne a homokba dugni a fejünket; mert ami a szemünk elott kibontakozik, valóban rémiszto. Elfogadom azt is: a konzekvenciák súlya miatt itt az állításnak biztosra kell mennie. Túl nagy átalakítások, túl súlyos társadalmi beavatkozások várnak sorukra; itt hozomra nem fog lépni senki. De kérdés, hogy mekkora statisztikai bizonyosság kell? S mire az megjön, nem lesz-e túl késo? Arra várunk, hogy a 2050-es években, amikor már minden a feje tetején áll, egy precíz tudós azt írja majd kutatási beszámolójában: igen, ötvenévnyi adatsor elemzése alapján visszatekintve immár magam is bizonyítottnak fogadom el, hogy 2000-ben már zajlott a klímaváltozás? Persze szigorú elméleti fizikusként így képzelem én is. De tudományfilozófusként most, a jelenben inkább ahhoz tartom magam, ami gyakorlatias angol ésszel így hangzik: "We got no proof, but have a lot of evidence." Bizonyítékunk nincs, de a dolog nyilvánvaló.
Földünk homérséklete persze nem emelkedett olyan mértékben, mint azt az idei oszünk-telünk mutatta. Bár a hazai átlaghomérséklet 5-8 fokkal a sokéves átlag fölött volt, de ez regionális okokkal magyarázható, mégpedig alapvetoen azzal, hogy az uralkodó széljárás ebben az idoszakban a megszokott északnyugati helyett déli-délnyugati volt. - jelenség mögött azonban az "izlandi minimum" idei rendkívüli stabilitása áll. Ez a légköri alakzat alapvetoen az Észak- és Nyugat-Európát melegen tartó Golf-áramlat következménye. A trópusi tengervizet Skandinávia felé szállító óceáni áramlás Izland partjai elott kanyarodik vissza, így a tengerfelszínrol felemelkedo meleg levego tartósan alacsony légnyomást szül - innen az elnevezés. Ha ez a felszálló, örvénylo légáramlás ily erosen stabilizálódik, annak az oka az, hogy arrafelé most a szokásosnál is melegebb az óceán. Vagy azért, mert eleve melegebb víz érkezik a trópusok felol, vagy azért, mert a Golf-áramlat "könyöke", visszafordulási pontja lejjebb, délebbre húzódott. De az is lehet, hogy maga az Atlanti-óceán melegebb a sokéves átlagnál Anglia környékén. Legvalószínubb, hogy mindezek a tényezok együtt hatnak - s annál rosszabb nekünk. Ez a tartósan fennálló, hatalmas ciklon áztatta-úsztatta el Nagy-Britanniát, Franciaországot, Spanyolországot, s ennek kinyúló karjai lapátolják Magyarország fölé a mediterrán térségbol a meleg levegot. Ami a jelenségben igazán veszélyes, az nem önmagában a következmény, hazánk enyhe tele, hanem az ok: az emelkedo homérsékletu óceáni vízfelszín. Ez ugyanis azt mutatja, hogy az általános felmelegedési tendencia nagyon is muködik, és a klímaváltozás egyre elorehaladottabb állapotba jut. Még csak azt sem lehet tehát mondani, hogy az idojárás "megnövekedett változékonysága" okozná az aszimmetrikus elorejelzési tévedést; hiszen ezt a telet éppenséggel könnyu elorejelezhetoség jellemzi: egy rendkívül stabil, jól kiszámítható légköri jelenség alakítja szokatlanul meleggé. Éppen ezért vetodhet fel a tények leplezésének, az "altatás" szándékának gyanúja.
Növeli, ki elfödi a bajt - írta Illyés Gyula; remélem, a meteorológusszakma hallgatása és elzárkózása a jelenség nyilvános vállalása elol csupán a jelenségkörben rejlo tudományos bizonytalanságnak szól, nem pedig valamiféle negatív bizonyosságot rejteget. Nyilvánvaló, hogy a döntéshozói közvélemény mozgósítása nem az o feladatuk, de gondolom, egy hamis biztonságérzet sugallása sem. A meteorológia mint szakma nem bújhat el sokáig a jelentést felolvasó szép leányok megnyugtató mosolya mögé. Egyszer lehull az álarc, s valakinek világosan ki kell mondania: "helyzet van." S akkortól majd az éghajlatváltozás ügyei után a teendokrol is beszélhetünk. Az energetikáról, a technológiáról, a fejlodés, a gazdaság és a gazdagság viszonyáról, a Nyugat felelosségérol, Kína és India jövojérol, modernizációjuk és motorizációjuk lehetoségérol és lehetetlenségérol; a bennünket érinto konzekvenciákról, a természet és a társadalom viszonyáról, a fogyasztásról, egész civilizációnkról, a földi élet értelmének szükséges és elkerülhetetlen újrafogalmazásáról.