A "házmester" max. nyitott ajtóval lehozhatja a földszíntre a kabint. Tehát bele piszkálni nem tud. Főleg, hogy a lifteknek minden évben TÜV vizsgát kell tennie és ezt nagyon komolyan veszik!
Igen, de mi történt a villában a liftbalesetnél? Nem az érdekel, ha egy szerencsétlen ember orraesik, hanem az, hogy ha pl. a házmester belebütyköl a lift elektromos reteszrendszerébe, vagy valaki fogpiszkálóval benít meg egy kapcsolót.
Ááá, a Cekkerház. Ez is inkább feltűnő, mint szép, de legalább nem olyan mogorva betontömb, mint az újjáépített Golyósház (Libakaki-palota) a Roosevelt téren...
"Képzelem mi lenne itt, ha lenne mozgó járda, mint Párizsban!"
Semmi. Mivel nem mélységbe vezet, hanem vizszintes, sokkal kevésbé szokatlan (rémisztő) a használata mint a mozgólépcsőknek. (Ez utóbbiak használatában pdig már Budapesten kívül is százezrek szereztek rutint, mióta egyre több helyen vannak plázák...)
Milyen hamar "anno"-vá válik valami néha Pesten. Például az Operett színház előtti Kálmán Imre szobor melletti tábla, melynek már csak a rögzítési helye látszik. Kár.
Pedig én úgy érzem utaltam a beírásomban arra a tényre, hogy a szokatlansága miatt történt a legtöbb baleset. Biztos találkoztatok a metro mozgólépcsőjénél olyan emberrel, aki nem mert rálépni, de a kezét már vitte a mozgókorlát. Pánikba esnek és nem tudják kontrolálni önmagukat. Sajnos ilyen esetekben történnek a súlyos balesetek! Ugye a mozgólépcsőt is nevezhetjük liftnek?! DD
Az általad említett esetről az a régi bosszuságom jut eszembe, hogy csak a balesetről számol be a média, az okról és a levonható tanulságokról talán soha.
Attól , hogy valaki halálos balesetet szenved, még nem biztos, hogy rossz a berendezés. A közelmúltban a XII. kerületben egy nő halálos balesetet szenvedett a saját villájuk liftjétől. Ez még nem igazolja, hogy a liftek általában balesetveszélyesek.
Lehet, hogy ma már biztonságos, de én még emlékszem arra a szomorú esetre, amikor a 70-es években egy fiatal kollegám halálos balesetet szenvedett a páternoszterben. (MNB B épület)
Hogy oldjam is a hangulatot, egy programajánlat:
Kiállítás - Mesélő képeslapok - Margitsziget anno (Budapest, Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény, november 7. - 2008. április 11.)
Az emeletek menyezeti pontja is felhajtható mint a következő emelet belépője! A fülketető haránt irányú mozgására kapcsol a vészleállító. Ha ezt a vészleállító automatikát kikapcsolom sem történhet más, mintha a létra tetejéről esnék egy nagyot és törne el a kezem vagy a lábam. Tapasztalatom szerint az emberek amig nem tapasztalják ki, addig félnek tőle mint anno a metro mozgólépcsőjétől. Képzelem mi lenne itt, ha lenne mozgó járda, mint Párizsban!
Muszáj kibeszélni a témát, mert nem jó, ha elvarratlan szálak maradnak.
Szerintem, ha valakinek kilóg a lába a felfelé menő liftszekrényből, akkor azt simán beszorítja a nyílás feletti szemöldök. Még akkor is, ha az felhajtható. Gondolj a nem annyira szilfid alkatokra!
Minden esetre nem volt szép a portán ücsörgőktől, hogy úgy indították el újra a páternosztert, hogy nem mentek végig, nem győződtek meg arról, nem volt-e valahol mégis indokolt a vészleállítás.
bocsánat, nem volt szándékomban megsérteni. saját tudatlanságom okán, meg voltam győződve a régen tanultakból kifolyólag, hogy a bauxitbeton szilárdságvesztése egy visszafordíthatatlan folyamat. a cikk szerint mégsem, mindazonáltal nagyon érdekes a legvége, "a kötőanyagok körforgása". mégegyszer bocs.
Még annyira sem veszélyes, mint a hagyományos lift! Megfelelő biztosítások vannak beépítve minden egyes fülkéjébe. Sőt minden emeleten is van automata vészleállító. A kabinok teteje nem fixen rögzített, hanem hátrafele elcsúsztatható. Az emeleti belépő dobogók is felhajthatók. Simán elfér közte egy testes ember is. Én alkalmasabbnak tartom egy nagyforgalmú irodaházban, mint három db. gyorsliftet. Persze teher szállításra alkalmatlan!
Életemben csak párszor voltam a Szalay utcai minisztériumban. Nem tudom, hogy 10 éve hogy hívták: oktatási vagy művelődési, amikor a folyosón a lift felől segélykiáltást hallva leállítottam a páternosztert és kihúztam egy idős urat, aki félig kilógott a liftszekrényből.
Egy perc múlva újra elindult a lift anélkül, hogy végigjárták volna az emeleteket, hogy mi is történt. Tehát ha nem szedem ki a bácsit, akkor a felfelé menő szekrény a kilógó testrészeit elvágta volna. Akkor nagyon mérges voltam a biztonságiakra, számon kértem rajtuk (meg talán később a főnökükön), hogy miért indították újra a liftet? Azzal magyarázkodtak, hogy általában vakriasztás szokott lenni...
Az élet eleve életveszélyes :) Régen a villamosnak se volt ajtaja, most van. Igaz, kicsit gyorsabbak lettek. De a Miatyánk (Pater Noster) nem gyorsult be, így hát minek ajtó rá?
OFF bis
Oostendében utaztam olyan lifttel, ami olyan hetven centi széles volt, másfél méter hosszú, és egyik emeleten egyik oldalon voltak az ajtók, másikon a másikon, ezért egyik oldalán se volt belső ajtaja. Na az tényleg izgi volt :)