Dehogyis! Még abból is balhé volt, hogy a magánklinikán külön kell fizetni a kivételért is. Elaltattak, nem vették ki, majd a klinika vezetője szerint ki kellett volna fizetni a 70 eFt-t. A párom jót balhézott velük, hogy na ne szórakozzanak már. Aztán a kórházban fizetni kellett persze a dokinak, az altatóorvosnak, a nővérnek.......
Amúgy 4 napja van kinn, semmi gondom, ugyanúgy élem az életem, mint a gyomorballon előtt. Viszont embertelen, állati éhes vagyok - kinyúlt a gyomrom és hozzászokott, hogy eddig mindig tele van. iszom rengeteget, meg fehérjét eszem, de őszintén szólva kopog a szemem.
Soha többé ballon, az étkezési szokásaim sem változtak semmit. Ballon előtt is kávéfüggő voltam, ballon alatt max napi 1-t ittam, de a rosszullétekben már azt sem - na, most pont ugyanúgy kívánom állandóan a kávét is.
Eddig 1.5 kilo jött vissza a 4 nap alatt, de minden nap sportolok és embertelen önmegtartóztatásom van kaják terén - sajna nem nem kívánás és gyomor összeszűkülése :-(
Elsőre nem sikerült kivenni csütörtökön. Kedd reggel ettem utoljára, de akkor is csak alma, banán, mivel folyamatosan rosszul voltam, ezért már egy hete is csak pépeset ettem. Telistele volt az egész gyomrom kajával, holott max 6 óra alatt kellene üresre ürülnie a gyomornak. Na, ez minden rosszullétet megmagyarázott, hisz nem ürült a gyomrom, persze, hogy állandóan puffadtam, hánytam, rosszul voltam. Altatásból felkeltettek, kaptam infúziót és másnap reggel kórház. Reggelre már eléggé kiszáradás közeli állapotban voltam, egészen sötétbarna vizelettel.
A kórházban még infúziót kaptam délig, aztán altatás és kivették.
Azonnal jól lettem. De komolyan, megszűnt minden fájdalmam, feszítés, minden! A gyomromon a bőr ment szét a sok feszüléstől, az még fáj, meg ha éhes vagyok, akkor a rengeteg hányástól a felmaródások fájnak, de egyénként minden tökéletesen rendben van.
Aznap délután már ettem húslevest és ettem egy főtt csirkecombot is. Isteni érzés volt újra embernek lenni, élni, nem a fájdalmakat eltűrni. Folyamatosan ittam, reggel volt erőm futni is elmenni.
Nekem ez nagyon nem érte meg. Majdnem 10 kiloval vagyok ugyan kevesebb, de minden izomból épült le, nem a hájból. Most szénhidrátmentesen és nagyon fehérjedúsan étkezem, fehérjeturmix, husok, ilyesmik, valahogy el kellene kerülnöm a jojo effektust, bár nem igazán tudom még, hogy hogyan fog sikerülni!
Kitartást mindenkinek, akinek még benn van és nincs jól, életem legjobb döntése volt idő előtt kivetetni!
Sziasztok! Szerdán volt egy hete hogy kivették a ballont, 10 hónapot volt bent! Altatásban lett kivéve utána picit rosszul voltam fajt a gyomrom 2 napig de azóta semmi bajom! Többet se eszek hozni se hiztam élesebb se vagyok 2-3 óránként eszek szerintem ez be rögzült ! Nem éves balkonon volt csak nem volt idom vissza menni! Az orvos és aszisztensek előtt le a kalappal !!!! A doktor úr este még fel is hívott hogy hogy vagyok , kivétel után ! Nekem csupa jó tapasztalatom volt! Mióta nincs bent a ballon azért sokkal könyebb hajolni nem feszít de engem nem zavart soha (600as volt bent) !
Valaki39, látom, az utolsó hónapban már csak -1 kg. Annyira mérhetetlen csalódás ez az egész :-( És ez a büfögés....... döbbenetes, így nem is lehet büfögni!
Nem sikerult,mert allitolag Budapesten nincs altatoorvos,kizarolag a heti egy maganrendelos idoben sikerul talalni. Addig kihuzzuk infuziokkal,meg napi 10-12 oras gorcsolesekkel. Hat ez oszinten valami pokoli. Napi 300 kcal korul eszem,rengeteget hanyok, akkor jo,ha nincs semmi a gyomromban. Mar rettenetesen le vagyok gyengulve :( Meg 2,5 napot kell kihuznom - es itt mar semmi szilardat nem ehetek a kivetelhez,ugyhogy ugrik a napi almam is. Kemeny tanulopenz volt,abban bizom,hogy maradando karosodas nem lesz. Valaki39 - hallod,ez a bofoges...hat nagyon durva,egy egy oras megbeszelest sem birok ki. Tok elhetetlen az egesz.
A böfögés nálam is megvan. Komolyan, néha a családom előtt is baromi kínos, pedig egy rossz szavuk sincs. Én is elgondolkodtam már, hogy kivetetem idő előtt. Fogyni se fogyok. Eddig 3 hónap alatt 10 kg ment le. A térdem baromira fáj, így mozgásba is kötve vagyok. Nem azt adta, amire vártam.
Hát nekem se váltotta be amit szerettem volna. Én sem érzek semmit, mindent tudok enni-inni. Sajnos sokat is, akkor sincs semmi bajom. 5 kg ment le 5 hét alatt, de most már kezd visszajönni az evéstől. Hát nagyon szomorú vagyok, mert mást vártam. Kidobtam a sok pénzt. Ami megvan az a böfögés. Nagyon kellemetlen sokszor. Én is gondolkodtam, hogy kiszedetem, de még bizakodom.
Én jóval idő előtt kivetettem. Borzasztó volt az állandó böfögés, feszültségérzés a sav és én rengeteget hánytam.A hajam csomókban hullott. Sajnos fogyásban is csak 4kg ment le és az is az első hónapban. Nekem nagyon nem érte meg. Alig vártam, hogy megszabaduljak tőle.
2 hónap és 2 napos a ballonom. Soha, egyetlen percig nem volt kényelmes, állandóan feszített, hányingerem volt, a legkisebb evés után is rosszul voltam. Aztán ez odáig fokozódott, hogy először csak éjszaka hánytam, majd már egész nap, 8-10 órán keresztül, 10 percenként. A doki nyaralt, igy naponta infuzióra jártam a kórházba. Itt csináltattak röntgent is, hogy jó helyen van-e a ballon - nincs elmozdulva, de extra nagy méretű 12 centi és 600 cm3. Kinek mekkorára töltötték??????
Végül megjött a doki is, most hétfőn volt gyomortükrözés. Ballon a helyén, átjártható, de a gyomor gyulladásban, nyelőcső fekély. Nyilván ez a sok hányástól. 4. napja csak pépeset eszem, a kimaródás érezhetően gyógyul, de az eredeti gond nem. Ha bármit eszem, akkor 3-4 órán keresztül rosszul vagyok.
És akkor a fogyás: 2 hónap alatt 4 kilo, majd most a hányásnál másik 3 - de ez csak a kiszáradás.
A doki szerint maradhatna a lufi, de nekem az életminőségem pokoli. Napi 8-10 óra görcsökben, folyamatosan gyenge vagyok a nem evéstől, semmihez nincs erőm......... November 15-én veszik ki. Még próbálom intézni, hogy hátha sikerül ma, mert egyszerűen nem bírom már ezt a fájdalmat.
Szia, január 4.én helyezték az első ballont. Kaptam márcuis 1-én egy másikat...(doki látott valamit a ballonon nem akarta bent hagyni így cserélte.) Már akkor voltam -10kg-nál. Akkor szóltam, hogy semmit nem érzek ez normális? Azt mondták nem szabad feladni tartsam a diétát sikerül majd. Szóval március 1 :) és csütörtökön megyek a kivételre.
Nagyon nagyon vártam a behelyezés időpontját, az első pár nap nagyon rossz volt.... eltelt és semmi bahom nem volt. Néha volt egy két fura érzés, de semmi. 1-1,5 hónap alatt -10kg. A következő hónapokban tartottam a diétát... és ahogy lenni szokott nem fogytam ( teszem hozzá semmit nem éreztem a ballonból, nem szedtem a savamra semmit....semmit nem éreztem...mintha ott sem lenne) mentek a napok és egyre reménytelenebb lettem :( hiába minden nem fogyok.... és ismét az evésbe menekültem :( Az első hirtelen sokat evős alkalommal azt gondoltam ez tuti kijön, de borzasztóan elkeseredtem...dudára ettem magam és semmi bajom nem volt :( Az agyam ismét vissza kattant és ezután nem tudtam semmit tartani...azt hittem valami gátat tart majd nekem a ballon... ha kicsik fáj vagy valami majd nem eszek....sajnos én semmit nem éreztem, és még most sem érzek. Mondtam a dokinak szerintem én a ballont is feldolgoztam és azért nem érzem. :) , uh. -on megnézte ott volt....és ott van most is. De sajnos túl jóban van a testemmel. Semmi bajt nem okozott. Természetesen vissza is híztam a 10kg-ot. Most ismét ott vagyok ahol kezdtem. Elkeseredve és tudva azt, hogy nekem a fejemben kell rendet raknom.... Természetesen próbálkozom ismét majd más diétákkal, de iszonyatos nehéz...ezt ti is tudjátok.
Igaza van a dokinak ez nem csodaszer, de én azt gondoltam valamit majd csak érzek....hát én ìgy jártam. Igen a kitartásom és az akaratom kuka....az én hibám, hogy nem fogytam, de minden ember más és más. Ez az én tapasztalatom.
Holnap leszek kėt hetes ballonos. Az első pár napos rosszullėt ės gyengesėg után tudtam csinálni a mindennapi dolgaimat . Bár mėg most is gyengėbb vagyok mint szoktam már eszegetek. Inni kėt litert esėlytelen meginni. Kávė nem megy. Fogytam 4 kg. Mėg az adagokat nem tanultam meg s mėg van ritkán hányás . Mėg ki kell tapasztalni mit szeret ballon mitől nem vagyok rosszul. Ha nem eszem azėrt fáj a gyomrom ha eszem azėrt. Hát nem könnyű de remėlhetőleg meg fogja ėrni.
Szia Kriszta1701, Neked is fél éves ballon volt, vagy egy éves és tart még? Köszi, hogy megosztottad az eredményt mert én pont amiatt nem vágok még bele mert számomra kevés a régebbi behelyezésről a visszajelzés. Szeretném tudni, hogy a kivételt követően mik a tapasztalatok, megy e a súlytartás. Tartok a visszahízástól. Még egyszer köszi!
Én egy régebbi ballonos vagy , Salgótarjánban rakták be! Január 4 óta -22kg, nem szenvedtem csak első két héten(sav és hányinger hányás) de azóta semmi bajom ! Nem számolfáztam az 1200kcla t de így is lement! Szerettem volna lefogyni a doktor úr tanácsait megfogadva sikerült, ha bajom volt hívtam segítettek ! Én az update WOmén menüt rendeltem 1000kcla nem kell számolgatni se főzni éhezni se éheztem első hónap -4 kg aztán szépen lassan ment le minden havi 2-4 kiló a bőröm is nagyon szép maradt! Bármi kérdésetek van nyugodtan írjatok ! Mindenkinek türelmet kívánok mert kell ehhez sok! Nekem is van böfögés de nem gáz ezzel jár! Szép estét
Sziasztok Anikó vagyok egy napos gyomorballonnal. Tegnap dėlután lett betėve az ėjszaka elviselhető volt. A mai napon má rosszabb volt ėhes nem vagyok de gyenge. Próbáltam iszogatni meg egy kėt falatot enni kijön. Úgy ėrzem szėt durranok annyira feszít. Remėlem minden nap jobb lesz.
Őszintén megmondom, nekem is csalódás ez a ballon. Nálam is jelentkezik az állandó böfögés. Borzalmas. Nekem most lesz 2 hónapos, elés eddig 6 kg ment le. Baromi kevésnek tartom. Kontrollra nekem semmkell menni, majd februárba a kivételre.
tudna nekem vki segiteni h erdemes-e ilyen mutetet csianlni.. jo nekem nem sok a feleslegem.. kB 10-15 kg vel boldog lennek.
de faj ez a mutet utan. es mit a kovetkezmenyi. en jovohet csutortokre kernek idopontot salgotarjanba. ha sikerul repulojegyet kapnom mert nem magyarorszagi Magyar vagyok.
adnatok nekem tippet, h erdemes e. koszonom szepen. udvozlet zürichböl. monica
Egy hét telt el. Én nem hánytam és nem is volt semmi bajom. 3 napig nem tudtam enni, lement 3kg, de most már rendesen eszem vissza is jött 1 kg. Szerintem többet is tudnék enni, de egyenlőre tartom magam. Viszont fáradt vagyok nagyon.