Nem baj az, nem maradtál le semmiről. :) Igen, sikerült a ruhában fürdés, kétszer is! Olyan jó még most is visszagondolni rá. Az egyik esetben egy farmerben, hosszú ujjas ingben és egy zöld pulóverben, a másik esetben pedig egy szürke nadrágban szürke hosszú ujjas pólóban és egy szürke színű pulóverben fürödtem. A kádat annyira engedtem tele, amennyire tudtam, aztán lassan mentem bele mind a két esetben. Nem csak ezek a ruhák voltak rajtam, én úgy szeretek fürödni, mintha az utcára mennék ki, valahogy úgy teljes. Cipő egyszer sem volt rajtam, csak zokni. Csak sima fürdés volt, pedig akartam venni folyékony szappant is, de az most elmaradt. Viszont életemben most először készítettem a ruhában fürdés folyamatáról fényképeket a telefonommal. Az elejétől a végéig megpróbáltam dokumentálni, és egyben megörökíteni is, és sok képet csináltam magamról. Óvatosan merem csak mondani, hogy ha gondoljátok, szívesen rakok fel néhány jobban sikerült képet, persze csak arc nélkül. :) (Ezen a "fotózáson" felbuzdulva elgondolkodtam, hogy milyen jó lenne részt venni egy igazi wetlook fotózáson, akár egyedül, akár többen. Biztosan remek élmény lenne! Medencés fotózás, zuhanyzós fotózás, többféle ruhában...jajjj :) Pedig nem vagyok egy nagyon fotogén vagy modell alkat, de élvezném, az biztos!)
Ha lesz rá lehetőségem, ha nem, de megfogadtam, hogy nekem is kell majd egy fix telepítésű medence. A felfújhatók azok olyan... körülményesek, félő, hogy kiszakadnak. Pl. van egy farmerom, aminek a hátsó részén vannak cipzárak, azzal nagyon könnyen fel tudnám szakítani, ezért is kell a fix, de strapabíró medence. Sok videót láttam már a neten, hogy miképp lehet házilag kivitelezni, láttam már élőben is, hogy valaki otthon készített magának. De ez még a jövő zenéje, de az tuti, hogy ilyen melegben napi használatban lenne, akárcsak nálad. De nem fürdőruhában... :D
Na tessék, nem nézek be a fórumba és lemaradok a nagy eseményekről ! Azért remélem jól sikerült a tegnapi nap, várjuk a beszámolót :) . Mondjuk ötletem lett volna, farmer + póló, én továbbra is ezt favorizálom. Konkrétan erre az AXE-os reklámra nem emlékszem, de biztosan jó lehetett. Ne irigykedj , egyszer biztosan meg lesz az neked is, tudod az ember amit nagyon szeretne, azt előbb utóbb úgy is megszerzi, legalább is én úgy vagyok vele. Amúgy meg, hogy most már megvan, nem tűnik olyan nagy számnak, mint amikor nem volt meg és oly nagyon akartam. De kétségtelenül mióta megvan, azóta minden nap bele megyek és persze előtte nem vetkőztem le ;) Ebben a nagy melegben a vize is iszonyatosan kellemes, legjobban az esti fürdőzést szeretem. Na de megyek is ki, megnézem ;) . A beszámolóról meg ne felejtkezz el.
Holnap, ha minden jól megy, egész nap, késő estig egyedül leszek otthon. :) Kádas és zuhanyzós fürdést tervezek ebben a jó nagy melegben. Ki mit ajánl, milyen ruhában fürödjek? Írhattok többfélét is, sőt minél többet! Ha van rá igény, szívesen beszámolok róla, hogy és mi és hogyan történt. :)
Engedd meg, hogy egy kicsit irigy legyek rád ezért a medencéért! :P Ha lesz egyszer saját házam, mindenképp szeretnék majd egyet én is! Teljesen igazad van az öltözködéssel kapcsolatban, jó az úgy! :D
A reklámok igazán jók, bár ha hölgyek fürödnének abban a farmerban, az sokkal érdekesebb lenne. :) Erről jutott eszembe, hogy volt régen egy reklám, már jó pár éve. Én AXE-os reklámnak gondolom, de akárhogy kerestem a youtube-on, nem találtam meg, pedig sok órát eltöltöttem a keresgélésével. Lehet más is emlékszik még rá ezért leírom a cselekményt. Lényegében az volt, hogy egy szobában volt egy nagy franciaágy, rajta feküdt a főszereplő srác egy sötét színű ingben. Egyszer csak bekapcsol az esőztető berendezés a szobában és az emberünk ázik, hirtelen széthúzza az ingjét, aztán elkezd tusolni a tusfürdővel. Jött a tusfürdős doboz képe, majd a reklám végén még visszatértek a sráchoz, akit már két oldalról két, fekete miniruhába öltözött lány mosdatott. Nem volt benne sok ruhában fürdés, de a szituáció annyira tetszett, hogy beleégett a gondolataimba.
Sajnálom még most is, hogy nincs lehetőséged ruhában fürdésre, de szurkolok neked, hogy minél hamarabb sikerüljön!
Határozottan jó volt ingben fürödnöm, kellemes és amikor elázik, nem olyan nehéz, mint egy pulóver, könnyű benne vizesen is mozogni. Úgy gondolom, hogy felveszem arra a listára, amiben azok a ruhadarabjaim vannak, amikben jó érzés fürdeni. :)
Egyéb tekintetben mi újság veled? Ha fürödni nem is fürödtél még azóta se, de csak láttál valami ruhában fürdős jelenetet, ugye?
wArgapEgaSajnos nem volt azóta még puszta lehetőségem sem a kádban fürdésre, pedig elhiheted, hogy nagyon szerettem volna megtenni . Az első ruhaösszeállítás szerintem tökéletes volt, milyen érzésed volt a vizes ingben ?
wjeans nem rossz a két reklám, de az én ízlésemhez hiányzott legalább egy galléros póló róluk.
Kis telhetetlen XD. Igen, használom, ahogy haza érek, már pattanok is bele úgy ahogy vagyok, minek tölteni az öltözködéssel az időt XD. Egyébként nem nagy, amolyan öszvér, palástos leásva, körbe betonozva. Nemrég láttam egy-két Levis reklámot, szerintem pont nekünk készítették:
Úgy gondolom, hogy érdekel benneteket ez a kis történetem.
Volt a napokban egy teljes szabad napom, amikor egyedül voltam otthon. Sütött a nap, majdnem 40°C volt nap közben. Idén még nem sikerült ruhába fürödnöm, de most végre sikerült. Kádat teleengedtem, Közben beöltöztem. Egy hosszú farmer volt rajtam, fehér pólóval, kockás hosszú ujjas inggel. Olyan jó volt benne nyakig elmerülni, külön tetszett, hogy amikor a fehér pólóm átázott és az egész átlátszóvá vált. Utána még le is zuhanyoztam, közben tusfürdővel összekentem magam. Kiszálltam, levetkőztem, kiteregettem a napsütésre az elázott ruháimat, akkor úgy éreztem, még jó lenne tovább élvezni a dolgot. A kádat még nem engedtem le, és felöltöztem újra, elővettem egy másik farmerom, felvettem egy másik pólót, rá egy fekete kapucnis pulóvert, és újra belefeküdtem a kádba, de most már csak szép lassan, élvezni centiről centire ahogy eláznak rajtam a ruhám. Jó volt tényleg. :) Alig egy óra alatt megszáradt minden, utólag sajnáltam, hogy nem próbáltam még meg egy harmadik adagot, de még a végén telhetetlennek néztek! :D
Ti is szoktatok egymás után, többször is fürödni, más vagy ugyanazokban a ruhákban?
wjeans! Érdeklődhetek, hogy milyen medencét készítettél? Betonozott/csempézett-et, vagy PP medencét? Használod-e rendszeresen ruhában? :)
Wetlook-imádó! Volt-e alkalmad azóta ruhába fürödni, mióta beszéltünk? Sajnálom, hogy az eső elállt, pedig biztos kellemes élmény lett volna.
Még csak nem rég készült el, úgyhogy még nagyon nem, de ami késik az nem múlik :) . Egyébként szerintem nem kell bele lökni egy két ilyen jó meleg nap és jönni fog magától. Legalább is nagyon bízok benne ;)
Örülök, hogy itt a "kemény mag" :) Törtétek dolgok, mostanában, végre elkészült az a bizonyos medence az udvaron :) És képzeld pont tegnap történt, hogy a peremén üldögéltünk a párommal és egyszer csak egy határozott mozdulattal meglökött és benne landoltam :) Persze nem fürdőgatyában voltam , egy farmer térdgatya volt rajtam :)
Nekem a héten kétszer is volt alkalmam ruhástul zuhanyozni, első alkalommal egy pólóing, ing és szövetnadrág összeállításban, a második alkalommal meg egy ingben és bélelt farmernadrágban tudtam megtenni.
Első esetnél mégy folyékony szappannal is bekentem a ruhámat tusolás közben, második alkalommal csak a vizet használtam.
Remélem kedvet tudtam adni nektek is a fenti összeállításokhoz.