( Mint viccgyűjtő ) , imádom a humorodat . Most fej leszd , légy oly szíves , föl : rakd bele azt is , hogy szellentés , szellem , de legyen benne a whiskeygyártásban az a fázis is , hogy a spiritet kieresztik a kéményen az Angyaloknak , de csak akkor írd meg , ha azt is bebizonyítod , hogy Plutarchosz a XXV. szd-ban született , s ha nem tudod 7 napon bévül megírni , csak egy spyrogira vagy , TEsóm . fss
Mondd , mit szedsz ? Nem kéne leállj a szedéséről ? Nézd már meg mikor született Plutarchosz ! . . .Avagy egy ember 500 évig él ? Mi a nemed , korod , a település ahol élsz ? Fogalmam sincs , mer ha egy vidéki kislyány volnál is , is lenne szitud arra , hogy alapszinten tájékozódj . Házi feladat : megnézed gyorsan valahol , ki is Volt Pluterchosz, mettől-meddig is élt , aztán még írd meg a kémiát meg a föcit , utána iszkiri gyorsan lefekvés , tenti baba tenti . Venuto
Kedves barátom. Ezt a csacsi wikipédiacikkat anno magam is olvastam . vagy te értettél félre , vagy ők . Tudnillik a cikket valami diákocska írta a mai szláv nyelvről , aminek annyi köze van a Filipposz nyelvéhez , mint szezonnak a fazonhoz . Írja is Wiki , hogy "jobbadán , addig is...".
Nemsokára , kedves Spirosz , utánanaézek az ógörög zenei filmnek . Amikor X éve mondtad , hogy menjek el egy bizonyos ógörög zenei CD-ért a Kodály Zeneműboltba , az , sajnos , azóta is elmaradt . De maradt az ógörögség szeretése . far severö sapirico--d , aki azóta írt egy 600 oldalas könyvet .
[Mivel a ''Tanuljunk ógörögül!'' inditoja, Kazi, a gorog nyelv tanulasanak szorgalmazasara nyitotta meg a rovatot, kovessuk ezt a nyomot. Nereusz mester, mit tudsz rola? Betegsegerol hallottam. Jo volna visszahozni, bar mintha kiabrandult volna , elvesztve hitet az internetes nyilvanossagban. Jo lenne ha a torolt nick helyere ujra Kazi neve kerulne, jobban festene a cim mellett. Hianyzik szabad szelleme, turelme, udvariassaga, segitokeszsege, es a muszaki ember ''tiszta'' gondolkodasa. Segitsegemre volt pythagorasi zenei rebuszok megfejteseben.]
De hogy talaljuk meg szotarunkban a salpinx, a szel, a lyuk, a hydraulos szavakat? Kis gyakorlassal gyorsan meglelhetjuk a keresett kifejezest. A keresolanc leroviditheto, orommel vennenk, ha segitsegunkre lennetek szokincsunk gyarapitasaban.
2.) Kattintas a Collections/Texts feliratra ha szovegben keresunk
3.) Ha szotarban keresunk, irjuk a Perseus felso kereso ablakaba : LSJ (Henry George Liddell, Robert Scott, A Greek-English Lexicon) http://www.perseus.tufts.edu/hopper/text?doc=Perseus:text:1999.04.0057
4.) Itt pasztazhatunk a vizszintes es a fuggoleges kereresosavban, betu es szomezoben. alphabetic letter entry group entry Table of Contents
Jo bongeszest! Irjatok meg tapasztalataitokat, mikent lehet kihasznalni az elektronikus szotar kinalta lehetosegeket.
''Magyarországon, Aquincumban 1931-ben egy víziorgona maradványaira bukkantak, amely a hangszer ajándékozását tanúsító tábla felirata alapján kr. u. 228-ból származik, és a város egyik vezető tisztségviselője, Gaius Iulius Viatorinus ajándékozta a helyi posztókészítő kollégiumnak, akik a kor szokása szerint a tűzoltási feladatokat is ellátták. A sors iróniája, hogy a hosszú ideig használt orgona egy nagy tűzvészben semmisült meg, mely a tűzoltóság épületét sem kímélte. Az összeomlott épület romjai alól ásta ki 1700 évvel később Nagy Lajos. A régész 1934-ben könyvet írt a leletekről, melynek alapján a pécsi Angster orgonagyárban elkészült az első működő rekonstrukció 1935-ben. Ennek a másolatnak hangképző részei valószínűleg jól követték az eredetit, de a szükséges légnyomást a középkori orgonák bőrfújtatójával valósították meg, mert a leletekből nem találtak utalást a víznyomásos szerkezetre. 1969-ben egy újabb rekonstrukciót készített a ludwigsburgi Werner Walcker-Mayer orgonakészítő, azonban ez az orgona is hagyományos fújtatóval készült. Minárovics János, a Tűzoltó Múzeum igazgatója az 1990-es évek elején rájött, hogy az egyik alkatrésztöredék, melyet a korábbi munkáknál figyelmen kívül hagytak, a víziorgona lelkét képező légüst egy darabja lehet. Ennek alapján elkészült több előzetes próba után a legújabb rekonstrukció, melynél a fújtató a régi kézi tűzoltópumpákhoz hasonló kétkarú emelővel működtethető.''
Salpinx Antik görög fúvós hangszer, alakja a trombitáéhoz hasonlítható. 60-120 cm hosszú egyenes csőből, csontfúvókából és harang alakú tölcsérből áll. Anyaga rendszerint bronz, de készítették vasból is. A játékos jobb kezével felfelé, egyenesen vagy lefelé tartotta a hangszert, míg a bal kezét a csípőjére tette. A salpinx magas és vékony hangja miatt elsősorban katonai hangszer volt: jeladásra használták. A salpinxhoz köthető az első "trombitaverseny", amelyet a Kr.e. 5. századtól rendeztek Boiótiában, majd később Olympiában és Déloson is: a győzelem azé volt, aki leghangosabban volt képes megfújni a salpinxot. Rómában a salpinx megfelelője, a tuba a körmenetek, játékok és zenei előadások kedvelt hangszere volt. Eredete nem tisztázott. A klasszikus kori tragédiák az etruszkok görög nevével: a tyrrhén jelzővel illették, ezért feltehető, hogy etruszk eredetű. Erre utal az a tény is, hogy a görögök ritkábban használták, mint az etruszkok és a rómaiak. Létezik olyan elmélet is, mely szerint a hangszer már a görög-etruszk kapcsolat kialakulása előtt ismert volt a hellén kultúrában, melynek emlékét Pallas Athéné egyik jelzője (epithetonja), az Argosban honos Pallas Salpinx-kultusz őrzi.
Irodalom: G. Comotti, Music in Greek and Roman culture, Baltimore & London 1989, 73-74. F. Zaminer, DNP 8 (2000) 550. s.v. Musikinstrumente The New Grove Dictionary of Music and Musicians, 16. (1980) 430. s.v. salpinx M. L. West, Ancient Greek Music, Oxford 1992, 118-121
127. When he had arrived at Therma, Xerxes quartered his army there. Its encampment by the sea covered all the space from Therma and the Mygdonian country to the rivers Lydias and Haliacmon, which unite their waters in one stream and so make the border between the Bottiaean and the Macedonian1 territory. [2] In this place the foreigners lay encamped; of the rivers just mentioned, the Cheidorus, which flows from the Crestonaean country, was the only one which could not suffice for the army's drinking but was completely drained by it.
1 Not the whole of Macedonia, but the region originally ruled by the Temenid dynasty, between the rivers Haliacmon and Axius and the foothills of Bermius. Edessa was the chief town.
Herodotus, with an English translation by A. D. Godley. Cambridge. Harvard University Press. 1920.
Mindenki hibazhat, igy ha nem tudsz a hamisitasokrol, itt abbol is csak hasznuk szarmazik, mert alkalom nyilik gorog szovegek bongeszesere. :) Nemreg adta ki ujra, magyarazo jegyzetekkel, hinypotlo kiegeszitesekkel Plutarchos zenekonyvet zenetudos baratunk Siamakis ur. Mara , az altala tett felismeresekkel, mar vitathatatlan, hogy eredeti Plutarchos murol van szo. Igy elveheto neve elol a Pseudo eloke.
131. Xerxes stayed for many days in the region of Pieria while a third part of his army was clearing a road over the Macedonian mountains so that the whole army might pass by that way to the Perrhaebian country. Now it was that the heralds who had been sent to Hellas to demand earth, some empty-handed, some bearing earth and water, returned.
Herodotus, with an English translation by A. D. Godley. Cambridge. Harvard University Press. 1920.
44. This was the stated end of their expedition, but they intended to subdue as many of the Greek cities as they could. Their fleet subdued the Thasians, who did not so much as lift up their hands against it; their land army added the Macedonians to the slaves that they had already, for all the nations nearer to them than Macedonia had been made subject to the Persians before this. [2] Crossing over from Thasos they travelled near the land as far as Acanthus, and putting out from there they tried to round Athos. But a great and irresistible north wind fell upon them as they sailed past and dealt very roughly with them, driving many of their ships upon Athos. [3] It is said that about three hundred ships were lost, and more than twenty thousand men. Since the coasts of Athos abound in wild beasts, some men were carried off by beasts and so perished; others were dashed against the rocks; those who could not swim perished because of that, and still others by the cold.
Herodotus, with an English translation by A. D. Godley. Cambridge. Harvard University Press. 1920.
14. The Macedonians, however, while there was no danger, continued to take gifts from their corrupters, and hung about the doors of these men, who now had body-guards and wanted to be generals. But when Antigonus encamped near them with a large force and the situation called aloud for a real general, not only did the common soldiers attach themselves to Eumenes, but also those who were great only when peace and luxury prevailed, every man of them, gave in to him and consented without a murmur to hold the post which he gave them. [2] And, indeed, when Antigonus tried to cross the river Pasitigris, none of the other commanders who were watching his movements was even aware of it, but Eumenes, and he alone, withstood him, joined battle with him, slew many of his men and filled the stream with dead bodies, and took four thousand prisoners. But most of all in connection with the sickness that befell him did the Macedonians make it clear that they considered the others able to feast them splendidly and hold high festival, but him alone capable of wielding command and waging war. [3] For Peucestas, having feasted them splendidly in Persis, and having given every man a victim for sacrifice, was expecting to be chief in command; and a few days afterwards, as the soldiers were marching against the enemy, it chanced that Eumenes, in consequence of a dangerous illness, was being carried along in a litter outside the ranks, where it was quiet and his sleep would not be broken. But after they had advanced a little way, suddenly the enemy were seen passing over some hills and descending into the plain. [4] The gleams of their golden armour in the sun flashed down from the heights as they marched along in close formation, and on the backs of the elephants the towers and purple trappings were seen, which was their array when going into battle. Accordingly, the foremost Macedonians halted in their march and called with loud cries for Eumenes, declaring that they would not go forward unless he was in command of them; and grounding their arms they passed word to one another to wait, and to their leaders to keep still, and without Eumenes not to give battle or run any hazard even with the enemy. [5] When Eumenes heard of this, he quickened the pace of his bearers to a run and came to them, and lifting up the curtains of his litter on either side, stretched forth his hand in delight. And when the soldiers saw him, they hailed him at once in their Macedonian speech, caught up their shields, beat upon them with their spears, and raised their battle-cry, challenging the enemy to fight in the assurance that their leader was at hand.
Plutarch. Plutarch's Lives. with an English Translation by. Bernadotte Perrin. Cambridge, MA. Harvard University Press. London. William Heinemann Ltd. 1919. 8.
27. On the following day Antony feasted her in his turn, and was ambitious to surpass her splendour and elegance, but in both regards he was left behind, and vanquished in these very points, and was first to rail at the meagreness and rusticity of his own arrangements. Cleopatra observed in the jests of Antony much of the soldier and the common man, and adopted this manner also towards him, without restraint now, and boldly. [2] For her beauty, as we are told, was in itself not altogether incomparable, nor such as to strike those who saw her; but converse with her had an irresistible charm, and her presence, combined with the persuasiveness of her discourse and the character which was somehow diffused about her behaviour towards others, had something stimulating about it. [3] There was sweetness also in the tones of her voice; and her tongue, like an instrument of many strings, she could readily turn to whatever language she pleased, so that in her interviews with Barbarians she very seldom had need of an interpreter, but made her replies to most of them herself and unassisted, whether they were Ethiopians, Troglodytes, Hebrews, Arabians, Syrians, Medes or Parthians. [4] Nay, it is said that she knew the speech of many other peoples also, although the kings of Egypt before her had not even made an effort to learn the native language, and some actually gave up their Macedonian dialect.
56. When he heard these verses, Croesus was pleased with them above all, for he thought that a mule would never be king of the Medes instead of a man, and therefore that he and his posterity would never lose his empire. Then he sought very carefully to discover who the mightiest of the Greeks were, whom he should make his friends. [2] He found by inquiry that the chief peoples were the Lacedaemonians among those of Doric, and the Athenians among those of Ionic stock. These races, Ionian and Dorian, were the foremost in ancient time, the first a Pelasgian and the second a Hellenic people. The Pelasgian race has never yet left its home; the Hellenic has wandered often and far. [3] For in the days of king Deucalion1 it inhabited the land of Phthia, then the country called Histiaean, under Ossa and Olympus, in the time of Dorus son of Hellen; driven from this Histiaean country by the Cadmeans, it settled about Pindus in the territory called Macedonian; from there again it migrated to Dryopia, and at last came from Dryopia into the Peloponnese, where it took the name of Dorian.2
1 Deucalion and Pyrrha were the survivors of the Deluge as known to Greek legend.
2 The localities mentioned in the story of the migration into the Peloponnese are all in northern Greece.
Herodotus, with an English translation by A. D. Godley. Cambridge. Harvard University Press. 1920
43. The following took part in the war: from the Peloponnese, the Lacedaemonians provided sixteen ships; the Corinthians the same number as at Artemisium; the Sicyonians furnished fifteen ships, the Epidaurians ten, the Troezenians five, the Hermioneans three. All of these except the Hermioneans are Dorian and Macedonian and had last come from Erineus and Pindus and the Dryopian region. The Hermioneans are Dryopians, driven out of the country now called Doris by Herakles and the Malians.
Herodotus, with an English translation by A. D. Godley. Cambridge. Harvard University Press. 1920
Μα^κεδον-ίζω , A. to be on the Macedonian side, Plb.20.5.5, Plu.Alex. 30, etc.: speak Macedonian, Id.Ant.27, Ath.3.122a:—hence Adv. Μα^κεδον-ιστί , in Macedonian, Plu.Eum.14.
μα^κεδνός , ή, όν, A. [select] = μηκεδανός, tall, taper, “αἴγειρος” Od.7.106; “ἐλάται” Nic.Th.472; “νάπαι” Lyc.1273: as pr. n. of the Dorians, Δωρικόν τε καὶ M. “ἔθνος” Hdt.8.43, cf. 1.56; M. “σκῦλα” Hsch. (who glosses it by οὐράνια καὶ μεγάλα).
1. Eretria kényura Phocion és Demosthenes idejében segitséget kért Athenaetől Clitarchsu ellen. Phicon ujból helyreállította Pl. uralmát, utóbb mégis elűzte, mert elpártolt Athenaetől. Plut. Phoc. 12. Dem. de pace, 5. – 2. Görög történetíró és bölcselő (Kr. u. 46–120), tekintélyes és vagyonos családból származott Chaeroneában Boeotiában; gondos nevelésben részesülvén és a bölcseletet Athenaeban elsajátítván, a világ akkori fővárosába, Romába ment, hol előkelő férfiak, mint Sosius Senecio (l. Sosii, 3) ki Nero és Trajanus alatt consul volt, továbbá Junius Arulenus Rusticus, Saturninus és mások benső barátságukra méltatták. Bölcs mérsékletével és sokoldalú műveltségével a császári udvarnál is nagy kegyben állott. Trajanus alatt consularis, Hadrianus alatt pedig procurator Graeciae volt. Szükebb hazájában több rendbeli tisztséget, sőt papi hivatalt is viselt. – Művei: A) Párhuzamos életrajzok (bioi parallhloi), melyekben többnyire egy görög és egy római derék férfiút együtt tárgyal. Ilyen párhuzamos életrajz 46 van; azonkívül négy egyes életrajz. A párhuzamosak a következők: Theseus és Romulus; Lycurgus és Numa; Solon és Valerius Publicola; Themistocles és Camillus; Pericles és Fabius Maximus, Alcibiades és Marcius Coriolanus; Timoleon és Aemilius Paulus; Pelopidas és Marcellus; Aristides és Cato major; Philopoemen és Quintius Flaminius; Pyrrhus és Marius; Lysander és Sulla; Cimon és Lucullus; Nicias és Crassus; Eumenes és Sertorius; Agesilaus és Pompejus; N. Sándor és Caesar; Phocion és Cato minor; Agis és Cleomenes; Tiberius és Cajus Gracchus; Demosthenes és Cicero; Demetrius Poliorcetes és Antonius; Dion és Brutus. Négy egyes életrajz: Artaxerxes, Aratus, Galba és Otho. Két-két életrajznak egybeállítása teljesen megfelelt Pl. életviszonyainak és helyzetének; ő egész lélekkel népe nagy multján csüngött; másrészt szívesen elismerte a római állami élet fensőségét, rómaiakkal és görögökkel egyaránt jó viszonyban volt, és a görög nyelven kívül a latint is elsajátította. Pl. képcsarnoka megbecsülhetetletlen értékű, és az ókori történet legfontosabb forrásaihoz számítandó, noha Pl. épen nem történeti kutató, ki a tényeket critikailag kipuhatolná és okiraotkkal igazolná. Sőt épen saját állítása szerint, nem is akart történetet irni; fődolog nála a férfiak jellemzése, kiket mintaképekül akart kortársai szeme elé állítani. Pl. életrajzai vonzó és tanulságos olvasmányok; nemes és lelkesedést keltő tartalmuk miatt már az ókorban csodálták és kedvelték; a mi időnkben pedig ez életrajzok több anyagot szolgáltattak a költészetnek és művészetnek, mint az ókor bármely más történeti munkája. B) Moralia, hJica vagy suggrammata micta. Nevüket onnan kapták, hogy az e megnevezés alatt összegyüjtött 83 irat legnagyobb része ethikai kérdésekkel foglalkozik. Tartalmuk azonban sokkal gazdagabb; ethikai kérdéseken kívül találunk itt vallási, politikai, irodalmi, régészeti és természettani értekezéseket is. Alakjuk sem ugyanaz; nagyrészt azonban a párbeszéd uralkodik; melyet Pl. kölcsönvett Platótól, a nélkül hogy mintaképét csak megközelítőleg is utolérte volna. – Irodalom: Kiadások: Dukas (1509–1519). Xylander (1560–70). Reiske (1774–82). Döhner-Dübner (Didot, 1846–55). Életrajzok: Koraës (1809–14). Sintenis (1839–46). Siefert-Blass (Teubner). Sintenis-Fuhr (Weidmann). Moralia: Wytenbach (1796–1834). Bernardakes (Teubner). Winckelmann (1836). Parthey (1850). Hercher (1851). Volkmann (1856). Westphal (1865). Monographiák: Rualdus-Krause; Westermann; Volkmann; Orban; Lagus; Thilo; Hoeschel; Schäfer; Wachsmuth; Treu; Schaarschmidt; Kremer; Lion; Michaelis; Heeren; C. Fr. Hermann; Clason; Klapp; Peter; Schmidt; Haug; Sintenis; Ekker; Schömann; Schilder; Albrecht; Rummler; Rühl; Stedefeldt; Buchholz; Soltau; Sauppe; Wentzel; Bachof; Wichmann; Droysen; St. Croix; Schoene. Magyarra fordították Székács József, Kacskovics.
SCH. S.
Szerkesztette: Pecz Vilmos
Előszó: Ritoók Zsigmond
A bibliográfiai függeléket összeállította: Horváth J. József
Készült az 1902-1904 között Budapesten, a Franklin Társulat által 2 kötetben kiadott mű reprintje alapján.
