Elolvastam négyszer ami írtál, nagyon elgondolkoztató.
Töprengek is néhány napja az általad (korábban) beírtakon, mert egyrészt mintha a néhány évvel ezelőtti önmagamat olvasnám, másrészt olyanokat mondasz, amit akár én is leírhatnék most is úgy általában.
Pillanatnyilag talán abban különbözünk, hogy én abból a mókuskerékből szeretnék kiszabadulni, amiben te a jelenlegi helyzeted megoldását látod. Innentől kezdve a mókuskerék nem is jó kifejezés, hiszen már önmagában negatív tartalommal bír.
Nincs nálam a bölcsek köve, szerintem a lényeg, hogy jól érezd magad a bőrödben mindenféle stimuláló eszköz nélkül. Nekem úgy tűnik te mostanában jó úton jársz, de amit én mondok az mostanában nem mérvadó (meg máskor sem).
Az eddig leírtaktól függetlenül mondom, hogy tegnap nagyon jól esett, hogy velünk voltál és ráadásul meg is nevettetél, köszi :)
Mindjárt vissza kell menni melózni,ma is sok a dolgom/szerencsére/.Nem szabad a múlton gondolkodni,le kell persze vonni a tanulságokat,de aztán ami volt az volt,le kell zárni, csak a jövőre kell koncentrálni.És a célokra,kihivásokra.Minden téren.Azt akartam még mondani,hogy új ember leszek,mert az alkohol nagyon erősen hat ugye az egyéniségre.Nem vagyok se gátlásos,se gyenge de ha magamtól megkérdezem hogy milyen vagyok,mik a stilusjegyeim,mi az ami igazán rám vall,akkor bizony gyűlnek a kérdőjelek.Meg kell találnom magam.Kitűztem rövid és hosszútávú célokat amikről tudom hogy meg fogom valósitani,ha nem is pont úgy,de olyasféleképpen.Nem görcsölök,teszem a dolgom,és biztos nagyon sok dolog probléma/ami bennem van,én okoztam/magától elsimul.Viszont családra nem vágyok,nem akarok,az hogy magamnak való vagyok,az megmarad.Bocs a sok szófosásért,de ezeket ki kellett adnom magamból.Kinek mondjam el,ha nem nektek,akik megértik ezeket?Meg aztán nem is merném.
"kicsúszik a gyeplő a kézből,és az alkohol lesz a nagyúr. Úgy fogalmaznék,igen,ez lesz igazán találó,hogy él bennem egy szörnyeteg aminek az alkohol a tápláléka.Ha adok neki enni, megerősödik,és rombol-tombol-uralkodik,de ha "éhen"hagyom elkezd legyengülni elsatnyul és erőtlenül összerogyik.De nagyon kell vigyázni,mert meg nem hal,csak mély,magatehetetlen kómába esik,és ha újra kap,felugrik,követel,és pillanatok alatt visszatér régi ereje."
Szóval a héten is sok szarság összejött,de ezeket csak tisztán, sorban lehet megoldani.De hiszen éppen ezért akarom abbahagyni,mert vegyük azt,hogy mondjuk egy héten azért több napot vagy tiszta fejjel.Akkor is egy ködben vagyok,nem tudok olyan erővel,és energiával nekimenni a napi és az eseti problémáknak.És itt jön a lényeg,hogy ha nem hagyom abba,legyengülök,és szép lassan,akár 1o év,kicsúszik a gyeplő a kézből,és az alkohol lesz a nagyúr. Úgy fogalmaznék,igen,ez lesz igazán találó,hogy él bennem egy szörnyeteg aminek az alkohol a tápláléka.Ha adok neki enni, megerősödik,és rombol-tombol-uralkodik,de ha "éhen"hagyom elkezd legyengülni elsatnyul és erőtlenül összerogyik.De nagyon kell vigyázni,mert meg nem hal,csak mély,magatehetetlen kómába esik,és ha újra kap,felugrik,követel,és pillanatok alatt visszatér régi ereje.Legyetek mindig erősebbek.Bár én nem tudom mit tennék,ha kilátástalan anyagi helyzetben lennék.Nem tudom,de valamit mindig kitalálok,hogy ne kelljen mindent kiszámolni pontosan a kiadásokra,ez is bennem van.Ha majd valami miatt nagyon elkeseredek,vagy csak úgy minden összejön valamit majdcsak "pótcselekszek"de nem megyek le az italdiszkontba.Pedig nagyon ezt szoktam meg,szinte rutinszerű reflex.Bizom benne hogy idővel megszokom hogy nem ez van és kész!Egyébként idővel lelkileg stabilizálódva a problémák,bajok se tűnnek akkorának.
Igazad van,mert idővel ezek a körök és társaságok szétmennek,a hajlam pedig megmarad,úgyhogy valahogy mindenki folytatja.ha belegondolok,nagyon régen még én is ezt csináltam egy barátommal,eszembe se jutott volna hétköznap,vagy akár napközben inni.Akkor még nem is sejtettem,hogy az alkohol ilyen kitartó alapos munkát tud végezni.Hozzá mindig fordulhatsz,tárt karokkal fogad,és egyből megnyugtat,de a végén nagy árat kér."Drágán dolgozik a mester":)Nade azért nehogymár ő legyen a mester!9.nap.Amit most gondolok-érzek:nagyon jól vagyok,sőt jókedvű,pedig a héten is sok m
Alkoholmentes sör nekem se jött be. Azt vettem észre, hogy inkább csak előkészíti a terepet az igazinak. Az a röhej, hogy tulajdonképpen szeretem az ásványvizet, gyümölcsleveket, jegesteát, "váltóállítás" kérdése.
Egyébként a kóla-fanta féle cukros vizeket is nagyon megkívánom néha, bár ezek sem valami egészségesek. Az alkoholnál persze nagyságrendekkel kevésbé veszélyesek...
"edzőtársaim között is vannak hatalmas nagy ivók.Egy héten háromszori nagy berúgás sem ritka náluk!Kb mint a meló topictársaság.Az ivás nekik nem gond hanem egy nagy buli,egynéhányukról mindenki tudja hogy az alkohplra nem tud nemet mondani,de ők együtt hatalmasakat röhögve bulizva sárga földig isszák magukat,és kész,nincs magukban ivás,tépelődés"
Nem cserélnék velük! A Józsi bácsi pont ilyen lehetett 20 éve! Ők azok, akik még csak nem is tudják, mit csinálnak. A Józsi bácsitól még 1-2 éve is hallottam ilyet, miután reggel bedobta az első felest: "hát igen, régen a munkahelyen is így kezdtük a napot, mert akkor még voltak komoly emberek". Szerintem az már tényleg egy apró eredmény, ha legalább tudjuk mit csinálunk! Józsi bácsi ma élő halott!
Ja, bocs. Engem most főleg a visszaeséstől való félelem vezérel, ezért arra gondoltam, megszűnik-e a függőség, javul-e a hangulat, meg ilyenek.
A májról azt olvastam valahol, néhány hónap alatt sokat javul, hacsak nem vagy már a végső stádiumban. Szóval már ezért megérné/megéri abbahagyni. Nem ringathatod magad abba a "kellemes" hitbe, hogy úgyis mindegy ;-))))))))))))
"Télleg, arról tud vki infót, hogy hogyan regenerálódik a szervezet a piamentes időszakban?"
Szerintem senki se tud biztosat. Ami nem csoda, ha meggondoljuk, hogy a náthát sem tudják gyógyítani. Talán előbb arról kéne tudni, hogy egyáltalán hogyan hat az alkohol, és miért hat egyik emberre másképp mint a másikra. A legkülönbözőbb elméletek vannak, amennyire én tudom. Az egyik szerint van genetikai/kémiai alapja, a másik szerint nincs, a lelket kell bogozgatni, pátyolgatni, a harmadik szerint...
Szóval a tudományos főmunkatársak publikációival nem sokra megyünk. Gyakorlati szempontból meg kevesen foglalkoznak a témával, mert mint már említettem, kevés sikerélménnyel kecsegtet.
A Buckler nagyon szar izű,nekem nem jött be az,hogyha megkivánom a jó hideg sört,iszok alk.mentest.Nyáron amikor meginnék egy üveggel akkor ok,de ez nagyon gyenge módszer arra,hogy megoldjuk problémánkat.Mert nem azért iszok,mert húdefinom!
Régen én is szerettem az alkoholt, sokszor ittam töményet is, mert szerettem a gyors hatást. Ma viszont már csak sört iszom és imádom az ízét. Ami a sört illeti én igazi ínyenc vagyok, volt már olyan, hogy csak szar sörre futotta volna, akkor inkább kihagytam.
Ezért is kezelem óvatosan a tervezett taktikámat, miszerint majd bucklert iszom (vettem egy kartonnal, egyszer már bejött ez a módszer), mert félek, hogy nem fog ízleni és nem fog basszameg :(
És igy kerülünk ki mi a középszerű szürke átlagbol:iskola bulik fiatalság,jó bocs már megint többes számban beszélek!szóval fiatalon sokan vedelnek,cél,hogy hétvégén ki bir többet,ki birja jobban.később legtöbben ezt kinövik,én nem, rabjává váltam az érzésnek.Mások elcseszik az életüket,vágyaik szertefoszlanak,tehetségük felmorzsolódik,és isznak.Hallottam neves sebészről aki józanon nem is tud operálni.Egyébként ok nincs.Az ivás mételye benne van az egyénben.akiben nincs benne a hajlam,az nem is fog inni.
Én mindigis nagyon szerettem az alkoholt,soha semmi nem tudott elriasztani tőle.Idővel persze már másképp hat az emberre.Különben nem irsz semmi hülyeséget/mármint igy józan fejjel nézve:)/
De sokszor elhatároztam hogy mégegyszer utoljára...Tulképp,én már mindenhogy elhatároztam.Most viszontkényszeritve vagyok,most még nem késő visszafordulni,és a céljaimat is el fogom érni.Már tudom,hogy ha nem hagyom abba ki fogok siklani.Egyszer kb8-9!!éves koromban lagziban voltunk.Mi gyerekek különmentünk a felnőttektől,és valaki kitalálta hogy kóstoljuk meg a pezsgőt.Bontás,mindenki meghúzza,és fúj,deszar meg minden,de nekem nagyon tetszett,és maga az alkohol ize.suttyomba később megcsapoltam egy egész üveggel.aztán vissza a szülőkhöz,hogy szarul vagyok a sok kajától!Lám a magányos ivás gyökere:DDD!Aztán utánna vagy 8 év száraz időszak!Középsuliban haverokkal aztán kezdtük a szakmai tapasztalatokat megszerezni.
Arany minden szavad, de te pl. a körülményekkel tudod - legalább részben - magyarázni az ivást?Nekem nem kell nagyon megerőltetni magam és máris a körülmények áldozata leszek, de persze erről még most is - amikor a 9. sörömet bontom - tudom, hogy hazugség, önáltatás.
Egyszer józanodás közben,amikor legszarabbul éreztem magam,minden gondolatom leirtam,hogy milyen szarul vagyok,döglenék meg stb,és a végére,hogy újra ezt akarod?Hogy mielőtt rámjon mindig elolvasom ,nem jött be ,viszont ez más érintettekkel megbeszélni a dolgot,akik mindenről igaziból tudják,hogy milyen is.Pl:egy ember megérti,hogy valaki egy szerűen nem tud ellenállni az édességnek,azt is hogyha valaki nagy lakoma alkalmából rosszullétig zabálja magát,stb,de azt már képtelen megérteni,hogy valaki rosszullétig issza magát.Igaz ez más.egy rendellenesség,melynek csak az akaraterő a gyógyszere,és nagyon számitanak persze a körülmények.
Alszik már a drága :)
Kb. félórája még semmi nem látszott rajtam, most már kezdem jól érezni magam. Azt hiszem holnap megint nem merem majd visszaolvasni a mai hozzászólásaimat.
Nem is csupán az elhatározás és az akarat kérdése,hanem hogy mivel tudjuk helyettesiteni az ÉRZÉS-t.Hogy jön ide az ablakpucolás,ez nem a tiszta ablak topic!Apafej hol van már?
Hát... Nálam egyszerűen arról van szó, hogy nem akarok lebukni. Nyilvánvaló, hogy lelki problémák miatt kezdtem el inni (a jelenlegi 10 hónapja tartó kemény időszak anyám halála óta tart), de mára ez már nem számít. Alkoholfüggő lettem, ha holnap jórafordulna minden elmúlt rossz, akkor is innék újra és újra.
Megpróbálom abbahagyni. Holnapután kezdem, addig iszom eleresztve a gyeplőt.
Nulli én még itt vagyok, bár nem sokáig, mert kivagyok mint a liba, ma jött el a napja annak, hogy a vejem segítségével sikerült a 2 felső szinten - ahol lakunk - úgymint utcaszint és tetőszint, na hagyjuk - szóval végre TISZTÁK AZ ABLAKOK!!! Óh ti boldog tudatlanok, kiknek olyan ablakaik vannak, amiket egyszerűen ki kell nyitni meg becsukni, nem tudjátok, hogy NEKÜNK milyen ablakaink vannak - a mi ablakainkat csak úgy lehet megtisztítani, hogy előtte mindenféle szerelési műveletek vannak (avagy alpinistákat köll szerződtetni), le merem fogadni, hogy anak az ablakgyártó cégnek anno csak mi voltunk az EGYETLEN balfasz ügyfelei, legalábbis mióta élek nem láttam hasonlót. No mindegy, ma már tiszták.
És Nulli rájöttem az ablaktisztitás titkára. Te azt mondtad ujságpapír, én aztat mondom: ECETES VÍZ! (A mosogatószeres víz után!) Csak egy olyan gumi ablaktisztitó vízkehúzó akármi köll még, és kész, nem köll a nemlétező foltokat tisztítgatni, majd megszáradnak... NO ezennel be is fejeztem Okos Kata rovatomat.
Ez az ablakpucolás volt Tavaszi Nagytakarítás tervemben a légi desszantos támadás, ami megvolt. Lakásom kapitulált. Holnap jön a szárazföldi támadás, ami ugye tankok helyett porszívó meg felmosórongy meg ilyesmik - de eztet már én is meg tudom oldani ebben a háborúban.
(Úristen mennyi ökörséget hordtam itt össze kínomban) - Nullikám jelentkezz mi van veled?