Na mégis benéztem, pedig már nagyon kéne mennem zuhanyozni. Depresszióról majd még beszéljünk, nálam azt hiszem, nagyon mély kapcsolata van az alkohollal, és arra is nehéz volt rájönni, hogy depressziós vagyok, és nagyon nehéz értelmes segítséget találni. Szal majd jövök...
Ma kezdem a negyedik száraz napot, remélem sikerül tisztán befejezni. Tegnap (a 3. napon basszus!) már nagyon kívántam egy jó hideg sört. Ha nincs itthon buckler, akkor nem hiszem, hogy kibírom. Szerencsére volt és segített átvészelni a kritikus idöszakot. Érdekes, hogy ebböl 2 doboz is elég volt :)
Várom már nagyon a megkönnyebbülést, amikor végre jól érzem magam. Pillanatnyilag depressziós vagyok és fáj a májam.
Helló! Gratula! Ezt a bejelentést eddig észre sem vettük? Szégyen!
Mint alább már említettem, nem tudom, meddig sikerül számolni. A legelején mindenesetre "kijózanítólag" hat rám, ha látom, hogy MÉG CSAK 5. Hát ennyit sem bírok ki?
Erre már tényleg nehéz bármit mondani.Igen,most látom csak,hogy az én bajom semmi a tieidhez képest.Szinte emlitésre se méltó nyavajgás.Nem veszem sztorinak a történeted,nagyon megfogott,többször átolvastam.Szinte leblokkolt,mert ha neked most hihetetlen is,de átérzem mérhetetlen bánatod.És hogy semmiféle végcélt nem látsz.Azért irj,hátha segit valamicskét.
Hagyd ezt a ledobunk egy kötelet dolgot, mert csak a nyakamra kötöm. Örülök a szinteteken való csodavárásnak, de épp azt feszegetem, hogy a bajaimat nem az alkohol okozza, azzal csak menekültem előlük, persze ez lehetetlen. Miért ittam volna? Mert nem voltak előtte bajaim? Az alkohol csak egy tüneti kezelés, esténkénti, hétvégenkénti alkalmi szorongásoldás volt, mint írtam, amit a frankó másnapos bűntudat tett keményebbé. De ezzel ti is tisztában vagytok.
Hinni soha nem tudtam, nem is erőltetem itt a magyarázkodást magamról, megtettem a többi topicban, nem kezdem előről. Kérlek, - noha köszönöm segítségpróbálkozásodat - ezt a hurráoptimista hozzámállást mellőzd, feles:)leges.
Vedd csak egy sztorinak az egészet, elbágyadok itt nyugtatóim ölelésében, ne rángassatok, a gyökereket úgy sem lehet elvágni, csak maradék leveleimet tépkeded le.
Lehet, hogy kár volt írnom, mert nincs türelmem részletezni nyomoromat,sum qui sum, gödörben, szarban, mocsárban, amiben akarod.
A valóság tisztán mindig szörnyű,ezért menekülünk.Ahogy látom a te depressziód most nagyon mély,és neked 1o éve is alapos okod volt egy kezdődő lejtőszerű depresszióra,de az alkohol sajnos kihozta a maximumot ebből.Most a sötét gödör alján ülsz magadban,mi azért ledobunk egy kötelet.Szóval tisztuláskor tényleg minden szörnyű,de gondolj bele,hogy a jelenlegi bajaid mind-mind az alkohol okoza.Most azt mondod elég,de sajnos ezek már megtörténtek,te csináltad,és most visszaütnek,szembesülnöd kell azokkal a dolgok következményeivel.Apafej monda,hogy ezek velünk is megtörténhettek volna csak mázlink volt/többnyire/.Úgyhogy most duplán nehéz,de tényleg ki kell birni.Ha elveszik a jogsid,munkahejed,hát erre most nem tudok semmi okosat mondani,de a tovább ivás/menekülés a legrosszabb.Azzal viszont nem értek egyet,hogy 27 évesen már nem jönnek barátok,haverok.Nekem sincsenek,magányos vagyok,de újrakezdve felépite majd egy új életet,no és a múltat is el lehet/kell/ felejteni,igaz néha kisért,bevillannak fájó,rossz dolgok,de sebaj.Lehangoló amit mostani lakhelyedről irsz,ott minden depressziót ébreszt,nem is akarok papolni,ismeretlenül tanácsokat osztani,viszont irj amennyit jól esik,ez a topic hatalmas segitség minden sorstársnak.Ki kell tartanod/ez a legyengült lelked is segiti/akkor is ha minden szar és fekete,de sjnos a következményeket vállalni kell,aztán az idő sok mindent megold.Hidd el nekem is kimaradt eddigi fiatalságom/magamnak csináltam/,de az én helyzetem valóban nem emlithető egy napon a tiéddel.A megoldás hidd el az,hogy nem inni,még jó hogy nem fordultál kábszerekhez/remélem/.Legyél erős!
Se telefon-előfizetésem, sem TV-m, semmilyen magányt zavaró, figyelemelterelő szemetek nincsenek albérletemben, a négy fal az négy fal. Előző hozzászólásomból kihagytam méltatlanul Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból, és Karamazov-testvérek-ét. Itt kérek elnézést az írótól:)
Ha mindenhol lenne net, akkor nem lenne sehol, hisz ez olyan lenne, mint a víz. Mi a kocsinkat mossuk vele, (WC-öblítést akartam írni, de az elg trágár lett volna), egy etióp meg szomjan hal a hiányától.
Zenékkel, könyvekkel nincs bajom, azt mindig is hangulatfüggő nálam. Mostanában olvasni sincs erőm, türelmem, elkalandozok, míg régen le tudtak kötni az olvasmányok. Néhány depressziósabb darabot azért megejtek (Sylvia Plath: Üvegbura, Elizabeth Wurtzel:Prozac-ország, Ken Kesey:Száll a kakukk fészkére, Bret Easton Ellis: Amerikai psycho, Schopenhauer bölcsességek, stb., időnként Kundera-val, Moraviaval élem ki romantikámat, Hraballal szarkazmusomat, de nem folytatom, hosszú a sor), zenében Floyd meg szinte katartikus tud lenni. Csak az autómban tudok normálisan zenét hallgatni, de most az is elromlott, máshol csak halkan, gyengén, semit érőn. Mindegy.
Semmit nem dobok ki, nem tépek el, ami emlékeztet, ez olyan felszínes dolog, akin segít - tegye. A legnehezebb talán a személyes tárgyak, levelek, stb. megtartása, mert az valóban személyes. Attól nem változik semmi, hogy a múltat látványos mozdulatokkal szőnyeg alá akarjuk söpörni, hisz a kocsma is mindig nyitva áll.
A filmet ismerem, bár régen néztem, nem voltam tőle elájulva, ahogy a főszereplő más filmjeitől se.
Amit írsz, az tényleg kemény. Ehhez képest az én jelenlegi (átlagos) állapotom egy rózsaszín lányregény. De tarts ki! Lehet, hogy egyszer még valaki vagy valakik pont ezért fognak nagyon becsülni, mert most kibírod, ami szinte kibírhatatlan! (Na ezért lehet, hogy megkapom a magamét.) Mi itt néhányan máris tisztelünk valamennyire, szerintem.
Amiket részegen csináltál, az bizonyára sokak szemében megbocsáthatatlan, de te csak saját magaddal vagy összezárva, és muszáj valamilyen szinten kijönnöd magaddal! Már írtam, hogy én is miket csináltam, és hogy nálam nem lettek súlyosabb következmények, az csak mázli!
A számolás nem tudom, milyen lesz hosszú távon, nekem az a nagy fekete négyes azért fontos, hogy lássam MÉG CSAK NÉGY.
A haveroktól való elszigetelődés szar lehet. Talán egy hasonlattal próbálok segíteni. Azért is jó, mert ezt egyébként alig merem leírni, más topikokban megköveznének érte:
Szóval nálam nem annyira a haverokkal van a baj. Viszont rengeteg baj van zenékkel meg könyvekkel, amik hosszú éveken át összekapcsolódtak bennem a piálással. Ezek a zenék meg könyvek valamilyen értékrend szerint valóban nagyon értékesek, színvonalasak, stb. De egyszercsak feltettem a kérdést: ki a fontosabb nekem? Kierkegaard vagy én? A Pink Floyd vagy én? És azóta, ha mérges leszek, és nincs türelmem elvinni az antikváriumba azt a könyvet vagy CD-t, amire megharagszom, akkor kidobom a kukába. Borzasztóan megkönnyebbülök. A múltkor az autópályán dobtam ki egy kazettát az ablakon (nyugi, messze nem jött utánam senki), és állati jól éreztem magam.
Arra gondolok, hogy én könnyen ugrálok, hogy EGY A FONTOS, NE IGYAK! Mert hozzád képes szégyenletesen jó helyzetben vagyok. Mégis ki kell tartanod: a piálás lenne a legrosszabb megoldás! Ahogy irregular írta (állati jókat ír): DRÁGÁN DOLGOZIK A MESTER!!! Még drágábban, mint a gyógyszereid!
Szóval: Fel a fejjel: "lesz ez még így se"! A filmet ismered (Jack Nicholson)?
Idegrendszeremet egyelőre bírósági tárgyalásom, s egyéb földi dolgok tépik, amit nem tesz helyre semmi, csaka végső megoldás, pl. jogosítvány, cégautó-elvesztés, stb.
Múltamat hiába elemezgetem, pszichiáterem is ezért nem tud mit kezdeni velem, mert nekem nem voltak örömpediódusaim életemben, csak a félelem a rossztól, az erőszakosságtól és a meglévő kicsi jó elvesztésétől. Így inkább elzártam magam mindentől, ne is lássam a jót, hisz csak elrontanám. A depresszió diagnózis rám nem húzható, áterem a gyermekkorból eredeztethető tartós személyiség-torzulásba kapaszkodik, oda könnyű, mert az nem elleőrizhető, követhető. Engem meg az orvosok sem érdekelnek, gyógyszer-íratáshoz elengedhetetlenek, így kellenek. Csóró vidéki parasztgyerek lévén már 'ámerikás', városias atttűdöt vettem fel szinte azzal, hogy van pszichiáterem, ügyvédem, most már csak pénz kell rájuk. Elnézést örökös szarkazmusomért, de öngúnyom elengedhetetlen része közel három évtizedes önutálatomnak.
Totálisan kikészülve noveber vége és január környékén voltam, azóta csak a heves kedélyállapoit-változások maradt, hogy némi eufemizmussal éljek.
Az index Lelki, bajok, ill. depresszió, továbbá a Korridor Bura fórumain kinyavalyogtam akkori időszakom legjavát, ahogy apafej60 sem itt kezdte beszámolóját, ide már szinte csk azért írtam, mert felhívták rá figyelmemet, ill. új arcok megismeréséért. Itt most pezseg az élet, a többi topic lehalófélben, így ide jöttem beszélgetni. Munkahelyi netes vagyok reggel 7-től du.3-ig hétköznap, akkor is, csak ha ráérek.
Én a kezdetben sem tartottam a napszámolgatást semminek, azt sem tudom pontosan, mikortól datálható szite szeszmentes periódusom.
Soha nem volt jövőképem, az ivás előtt, még gyerekként a szülői teljesítménkényszer elvárásainak megfelelve vegetáltam. A nagyon rossz végről nagyon közeli élményeim vannak, s voltak tíz éve.
Köszönöm a vigasztaló szavakat, társaságot váltani nem tudok, enyi idősen nem jönnek új haverok, baártk meg különösen. A jelenlegiekkel hétvégenként a "száraz" tényekre koncentrálódik beszélgetésünk, néha lehúzom őket is, mint a WC-láncot, ha rendesen magam alatt vagyok. Társaságom egyébként nem alkoholistákból, hanem alkalmi, hétvégi iszogatókból állt, csak eddig szórakoztató voltam, most meg passzív. Hétköznapi társaságom a négy fal, meg havonta a pszichiáter, időnként pszichológussal játszadoztam végig néhány tesztet unalmamban, saját kíváncsiságomra (MMPI,MAWI).
Visszaszoktam a cigaretttára, ami nélkül három évig kibírtam, kényszeres pótcselekvés, mindegy.
Nekem sikerélményt abszolút nem adott az, hogy nem iszok, mert a valóságot csak tisztábban látom szörnyűnek és elviselhetetlennek, korábban is felnagyítottam problémáimat, ma már lassan erre sem lesz szükség, mert annyi összejött. Riadt para, alkalmi pánikrohamok, a meglévő elvesztésétől való egyre kínzóbb félelelem és reszketés (mint Las Vegasban:).
Egyébként a számolás kezdetben ad egy kis önbecslést,sikerélményt.Ez bizony jól jön akkor,amikor csak a keserűség,kilátástalanság emészt,aztán lehet elfelejteni,mint az egész időszakot.Egyébként korban,és szakmai múltban megegyezünk,én mostanában annyit ittam,mint ahogy leirtam,de régen ennyit,sűrűbben.azt tudom,hogy minél tobbet iszik az ember,annál szarabb az idegállapota,egyenesen az elviselhetetlenségig.Ez az elviselhetetlenség motiválja a tovább ivást,és ez fog elmúlni az elhagyás után idővel.Az első egy-két hónap veszettül nehéz,legtöbben nem birják ki.De itt segitünk egymásnak.Valahogy túl kell lenni rajta,és ezt addig minden percben szem előtt kell tartani.Te most totálisan ki vagy idegileg készülve,de akkor is ki kell birnod,úgy is,hogy nincs "jövőképed",különben nagyon rossz vége lesz.
Jó helyre jöttél!Irásod mondhatni megrázó.Egy időszakomban én is nyugtatóztam-ittam-vezettem.Amennyit megittam,hogy az felér egy tiszai árvizzel.Sokan irják itt egymás vallomásait elemezve,hogy olyan,mintha ők irták volna.Én is igy vagyok most.Legalább elhatároztad magad.Most nagyon nehéz neked/is/,nagyon nagy szenvedéseknek-depressziónak nézhetsz elé.Tudom,ilyenkor jön az is,hogy minek az egész,szart sem ér az életem,csak a bajt okozom,stb.Azt nem mondom,hogy utána lesz értelme az életnek,viszont helyre fog jönni a szétrombolt idegrendszer.És akkor már minden másként fog látszani.Mindenesetre aki ide ir,legalább egyszer egy nap,annak könnyebb lesz.Én úgy gondolom,azonnal felejtsd el a régi cimborákat.Mindegyikünk magányos tulajdonképpen.Ezért jó itt elmondani egymásnak az elmondhatatlant.Elemezd múltad,hova jutsz ha igy folytatod?Engem megijesztett,hogy egyszer valamit teszek korlátaimat vesztve,és irány a sitt,akár 1o évre...A mi problémánkon csak vasakarat,és az idő múlása segit,hidd el egyszer elvonulnak a felhők.Irj minél többet ide!
Más topicokokban, fórumon már találkoztunk, ha rémlik. Mivel a téma igazán itt kezd konkrét formát ölteni, ezért gondoltam, beböfögök:) néhány diszkrét sort magamról.
27 éves vagyok, 10 évig ittam, első tizenéves plátói szerelmi csalódásom kergetett a kocsmákban, ahol napi 12-16 féldeci tömény körüli volt az adagom, ami akkori állapotomban kevésnek bizonyult így nagyanyám nyugtatóiból erősítettem rá. A nagy lendületű alkoholizálást a középiskolai kollégiumból való kirúgásom zárta le, utána szocializálódtam napi hétköznapi 5-8 sörre, hétvégente viszont bepótoltam a diétás hétköznapokat. Péntek esténként nagyapám méregerős (nyáron pince nélkül is tárolható:) borából kb 2 liter, szombatonként 6-8 sör ugyanennyi gintonic-kal.
Teljes elzárkózás a külvilágtól, egyedül tengetem életem 200 valahány kilométerre szüleimtől egy albérletben, ahol ki sem merek menni az utcára bűntudatom és a "normálisoktól" való különbözőségem miatt. A hétvégi berúgásoktól az sem tartott vissza, hogy ehhez autóznom kellett; ezt kb. másfél évig csináltam, de megúsztam mind rendőr, mind baleset nélkül, noha volt olyan, hogy csak az árokszélen tudam megállni az utolsó pillanatban. Érdekes, ilyenkor egy kijózanodik az ember egy villanásnyira, mert az egész estéből erre a jelenetre emlékszem csak.
Izolációm olyan sikeres volt, hogy második szerelemi csalódásom 10 évet váratott magára, addig a teljes elfojtás állapotában szopogattam adagjaimat, majd ezt követően dőlt ki a bili. Okoztam egy családi autóbalesetet másnaposan, anyám a mai napig nyögi (fél éve) idegi sérülésekkel, félsüketen tettemet.
Második pszichiáterem (az első szintén szittyózott) adott ultimátumot, vagy megpróbálom önként abbahagyni a piát, vagy csak elvonót tud ajánlani pár hétre. Megtömött gyógyszerekkel, amik garantálják, hogy ne tudjak inni velük, hisz másnap képtelen lennék, dolgozni, alkalmazottként pedig nem tehetem meg, hogy "önkéntes" szabadságot vegyek ki tré állapotom miatt. Napi 3 mg Rivotril a pánikrhamaim ellen, 7 szem Andaxin. Egy a társaság miatt, egy, hogy jól aludjak el, stb.:), ebből az esti adag a kemény: 3 Andaxin 2 mg Rivotrillal.
De! A gyógyszerek önmagukban szart sem érnek, hisz ittam korábban nyugtatókkal, akaraterő kell. Ahhoz meg motiváció. Iszonyú lelki kínokat álltam ki (január közepétől nem iszom szinte), de ki kell bírni.
Azóta újra belevágtam magam egy árokba az autómmal, az azt követő pánikot jó pár töménnyel nyomtam el, ott már nem volt gyógyszer. Azóta tán két pohár bort, és tegnap egy kocsmában, az alkoholmentes sörök mellé véletlen kihozott alkoholtartalmúba nyaltam bele.
Tehát a Te szigorú kronológiád szerint a 0.napon tartok?
Nem ez számít, szenvedek attól, hogy korábbi társaságom, minek alkohollal katalizált motorja és erőforrása, központja és mozgató rugója voltam, most csendben ül és hallgat körülöttem. Eljárás folyik ellenem, munkahelyemen rezeg a léc alattam - függetlenül az ivászattól -, szüleim betegsége óriási bűntudatot tart bennem, mégis inkább a gyógyszereket zabálom alkohol helyett. Mind a Rivotril, de leginkább az Andaxin szintén addiktív, sőt májkárosító hatásúak, de nem alkohol, amibe mintegy meleg szorongásoldó takaróként bújhattam bele korábban esténként. Ez kemény, magánnyal párosítva még lassúbbá válik az idő és megélhetetlenebbé minden pillanat.
Nincs saját családom, akiért a felelősségtudat motiválna az abbahagyás mellet, magamanak magamért kell ezt megtennem, és úgy, hogy ott áll a szekréyemben bontatlanul pár üveg sör, hogy bármikor felbonthassak egyet. Nem bontok fel.
Szerintem napokat számolgatni felesleges, szerintem sorstársaim közül mindanyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez ne jelent semmit, soha nem lehetünk nem alkoholisták, legfeljebb tiszták.
Ha jön egy nagy trauma, úgyis az üveghez fordulunk, csak tudni kell azt újra le tenni.
Azt még én sem tudom, hogy most, hogy közeleg a tavaszi, nyári sörözős, borozós időszak, miként tudom társaságomban elviseltetni magam, egyelőre lerövidülnek találkozink, mert ami nem jön magától, azt nem lehet erőltetni.
Több ezer liter sör, bor, több száz liter tömény elfogyasztása után nem tudunk úgy gondolni az alkoholra, mint a "múlt" egy lezárt fejezetére. Ezt nem lehet lezárni, az alkohol nekünk mást jelent, mint a csak alkalmilag ivóknak.
Gyógyszereimmel is nehezen alszom, 3-4 órákat, mert pörög az agyam, piával is csak a hétvégi berúgások alkalmával tudtam kómásan 10 órákat aludni, majd másnap jajgatni. 98-ban, mikor katonai sorozás miatti orvosi vizsgálatokat kértem - értelem szerűen a hadkötelezettség megúszásának illúzióját lebegtetve magam előtt - belgyógyászom már tapintható májnagyobodást diagnosztizált. Azóta nem tudom, fizikailag milyen változást okozott még a szesz, sörhasam látványosságát kivéve persze. Memóriám romlott, de ez lehet, hogy részben a korral is magyarázható.
"Röviden" ennyit magamról, legalább leírtam, ha másnem egy sztorinak.
tudod az az ő életük!
ne adj bele energiát, a mérgelődésbe sem.
itélni nincs jogunk, csak szivből drukkolhatunk, hogy időben tudjanak leállni, és ilyen gondolatoknak teret adjanak (mert felbukkan biztos nekik is, csak még elnyomják, erősebb a buliérzési igényük. valamiért.
aggódnak az ő család tagjai is, de amig belülről nem jön a felismerés, addig kintről minden szó, sirás, aggódás hiábavaló.
el tudod fogadni ezt a hozzáállást?
magadra lehetsz büszke!!
komolyan!
értékeld, és épitsd az álmaidat, mert vannak!!!és kitartással bejönnek! higgy benne!
Na,éppen ezzel kapcs.Beleolvastam a melo topicba,ahol azt irja az egyik tag,hogy régebben heti 3x edzett,ma heti 3x be..szás +szombaton egy lealjasodás,és ezt poénnak éli meg!
Én viszont azt javaslom, hogy a kis lépések is jelentős lépések. Nem kell rögtön a csúcsra törni, és nem kell megijedni attól, ha időnként visszacsusszan az ember.
(Egyszerűen nem tudjátok elképzelni, hogy VALÓJÁBAN mennyien vannak azok, akiknek ugyanilyen problémájuk van, sőt baráti családi stb körben mindezt tudják is, csak éppen nem csinálnak ügyet belőle.)
Sajna 11 nap az nem nagy idő,ahhoz viszont hogy pölö két jófajta sört kulturáltan elfogyaszthassunk sok időnek kell eltellnie,és közben semmi!Amikor már tiszta fejjel feldolgoztuk a múltat,és belülről is rendbe vagyunk,ha már 1oo%-ig biztosak vagyunk önakaratunk erősségével.Valószinű párjainknak sok mentes idő eltelltével is rossz érzéseik lesznek "csak egy"sört iszok-tól.
Szia apafej, ha csak azt eléred, hogy mx. hetente egyszer iszol, az is nagy eredmény. Ehhez kell az, hogy minél nagyobb ivásmentes hosszak legyenek, hogy a mindennapi reflextől megszabadulj. Egyébként gratula az újrakezdéshez!
