Az idei évben a kerti munkákból már a virágok gondozása is az én feladatom lett. Eddig valahogyan ki nem állhattam a muskátlikat, de így, hogy én nevelem, gondozom, locsolom, ápolom, tápoldatozom őket, mindjárt "más a leányzó fekvése". És nagy meglepetésemre nem találtam "Muskátli" topicot!!! Úgy-hogy ez egy amolyan hiánypótló topic!
Nagyon szépek a virágaid kiskertész. Mit értesz azon, hogy előhajtottak a piaciak ?
Más bánásmódot igényel. Igaz, majd kimegyek és eldiskurálok az árusokkal. Nagyon szeretnek amugyis beszélgetni, de azért szeretném, ha egy pártatlan is véleményt mondana.
Szia. Szép időt.
Hát ha hihetünk az időjárásjelentéseknek, akkor ne vidd még be őket. Állitólag két hétig szeptemberi idő lesz. Minél tovább kinn maradnak, annál könnyebb a teleltetés. Amúgy meg az a fűtetlen folyosó jó lesz, remélem azért egy kis fény van ott.
A vízóra aknát én még nem próbáltam, de mintha valaki már említette volna. Csak arra figyelni kell, ha nagyon nyírkos, könnyen megpenészesedik. Nekünk 3 pincénk van. Az egyik teljesen száraz, a másik enyhén nyírkos, és egy pedig sajnos túlon túl vizes. Egy évben ebbe tettem a muskátlikat, le a földre, gondolván, hogy a nyírkos hely jobb lesz nekik. Bizony a levelek nem leszáradtak róla, hanem megpenészesedtek, és úgy hullottak le. Meg is sínylette. Az enyhén nyirkos pincénkbe szoktam telelteni. Kb. 8 fok van benne télen, és teljesen sötét. Ide szoktam lehordani az amarilliszeket, meg a többi hasonló virágot is.
A piacon vett muskátlik előhajtatottak. Lakásban meg tudod oldani, de pihentetni szerintem akkor is kell.
Ma nagyon kellemes meleg, és szép idő volt. Csábított is a fotózásra.
Még ennyi virág van rajtuk. Nálunk szerencsére nem volt egyáltalán fagy. Remélem, még sokáig kint maradhatnak.
Kedves szilkszilky !
Gondolod ,hogy most már be kellene vinni ?
Van egy kis szobám, amit ritkán fütünk fel, de néha viszont eléggé.
Lehet, hogy ide menekitem őket ládástól, cserepestől, s ha időm lesz, elviszem a budai barátnőmhöz, akinek a folyosóján sosincs fütés.
Na ?
Mit szólsz.
Sajnos szegény édesanyámé nagyon satnya, talán vissza kellett volna vágni, de nem tudom hogyan kell.
A lényeg, hogy most nem. Tavaszig meg majd csak történik valami.
Talán nem is élek addig :(
Igen, ezt értettem, kedves kiskertész.
Sajnos tavaly meghalt édesanyám.
Míg élt bevitte a szobájába a muskátlikat cserepestül, én nyáron, /tavasszal/ csak annyitt tettem, hogy kiültettem őket. Sajnos elég soká kezdtek nyilni, amit piacon vettem sokkal szebben diszitett, de édesanyám miatt megtartottam a régieket is, és meg is tartom, amig csak élnek.
Sajnos nekem nincs olyan helyem, ahol fellógathatnám, hacsak a vizóra nem.
Mi a véleményed erről, kedves kiskertész ?
Én eddig még minden muskátlit átteleltettem. Futó, félfutó, bokros, angyal stb.
Tehát lehet, én még nem vittem be őket, de mikor már tartósan nulla van éjszaka, akkor be kell menekiteni az összeset. Igazán a tiz fok körülit szeretnék, de nekem olyan nincs. A fagymentesen is kibirták eddig, de vannak olyanok is, akik szobában teleltetik. Meg persze fajtától függően lehet földből kivenni és fejjel lefelé felakasztani stb.
Ha igen akkor valóban most, a fagyok előtt kell kiszedni. Sokféleképpen lehet telelteni őket. Én úgy szoktam, hogy kiásom, lerázom a gyökeréről a földet, gyökerénél fogva összekötöm, és fellógatom sötét, fagymentes helyen. A levele leszárad és lehullik a télen, tehát szemetel! Tavasszal visszavágom, és kiültetem.
Kedves topiklakók !
Szeretném megtudni mi a véleményetek a paasztmuskátli átteleltetéséről.
Sikerült már valakinek ?
Érdemes ? Mert, ha igen, úgy tudom mostanság van az ideje.
Ezen a nyáron aztán nem sokat jártam a balkonom felé. Veletek mi a helyzet, újabb szerzemények, szép fotók? Èn csak egy szép olaszországi rózsakertet tudok bemutatni, igaz, hogy ez itt OFF, de topikélesztönek talán elmegy :)
De öröm látni, hogy mások is kedvelik ezt a nem túl igényes, ám mégis hálás virágfajtát!
Nálunk most kezdenek egyre inkább virágba szökkenni (valamiért mindig egy kis késésben vannak:-((( ), de legalább kitartanak októberig is, amíg be nem visszük őket.
Hali!
Nekünk tavaly volt ien nem eltettük a magokat hanem simán elszorodtak, a kikeltek fele ahogy írták elfajzott a másikfele meg olyan mint az eredeti volt.
Bocs, hogy nem irok, de Olaszorszagban vagyok, es imadkozom, hogy a novenyeim tuleljek ezt a hoseget.
OFF
A hotelnek, ahol lakom negyon romantiikus parkja van, tegnap csinaltam is fenykepeket. Nagyon kedves talajtakaro rozsafajtaik vannak, azt hiszem, be is fogok szerezni par peldanyt :)
Nekem nem régen van, de édesanyámnak már vagy 10 éve és nála mindig csak ilyenkor virágzik. Meg is örültem mikor azt mondtad, hogy nálad folyamatosan virágzik, mert számomra azt jelenti, hogy nálunk talán kevés tápanyagot vagy esetleg gondozási hiba miatt nem virágzik.
Most elkövetek mindent, hogy jól érezze magát nálam.
A tény az, hogy most tényleg nincs rajta több bimbó, úgy fest mintha befejezte volna a virágzást. A bordón még csak most jöttek ki a bimbók, de azt én hoztam helyre, mert mint mondtam sanyarú sorsa volt.
A harmadik, ami több színű, az kertészeti hibrid, arra azt mondta a kertész, hogy folyamatosan virágzik.
Nagyon kíváncsi vagyok a Te fehéredre. Hozza még mindig a bimbókat?
Ezt én is megtaláltam, csak az én oldalamat az furdalja, hogyha ez is ugyanúgy a gólyaorrfélék családjába tartozik, mint a többi, akkor hogyhogy csak egyszer virágzik??? Majd még utánaások én is.
A muskátlik világszerte a legelterjedtebb, legnépszerűbb dísznövények közé tartoznak. Az ismert álló- (Pelargonium Zonale Hibridek) és futómuskátlik (P. Peltatum Hibridek) mellett egyre népszerűbbek az angol (vagy Regal) muskátlik is. Levelei mélyen fogazottak, ovális vagy kerekded formájúak. Egzotikus, nagy trombitaalakú virágainak széles, sziromlevelei a fehértől a sötét, feketés-bordó színig pompáznak. Gyakran a virág belső részén eltérő színű folt is található, ami tovább növeli a virágok választékát. Szélvédett, hűvös, párás környezetben, napos, félárnyékos helyen, enyhén savanyú talajban bontakozik ki igazán a szépsége. Nagyobb szélviharoktól védeni kell, mert könnyen összetörnek a virágok. Különleges szépségű virágai kiemelkedő díszei a balkonnak.
Nekem ezek a nagyvirágú fajták újdoságok, idáig csak a hagyományos és a futó muskátlikat ismertem. Az angolról is tegnap hallottam elöször, töled. Àt is futott az agyamon, hogy lehet, hogy az enyémek is angolok??? (Utánanéztem a neten és a leírás illett rájuk: nagy, azáleaszerü virágok, erösen fogazott levelek) De már jó egy hónapja virágzik, és hozza folyamatosan a bimbókat, úgyhogy sztem mégsem.
Mitöl angol az angol, és miért csak egyszer virágzik? Tudsz róla valamit?
Hát tessék, ma ezt sikerült beszerezni egy kertészetböl:
Már kezdtem róla lemondani, mert egy sem volt azon a helyen, ahol a múltkor láttam öket. A leértéket áruk közt leltem rá erre az utolsó darabra 1.50-ért!
Egy alföldi kisváros, kis piacán. Hétköznapi piac ahol répát, krumplit és virágot is árulnak. Én szívesen vásárolok idős emberektől mert, nem agyonkényeztetett, hormonokkal kezelt növényeket árulnak, hanem strapabíró edzett növényeket, amit nem kell agyon dédelgetni. + talán a pénz is jó helyre megy.
Ja, közben már muskátli*-gal sikerült megtalálnom, ugrott is a kedvencekbe.
Ezt az angol muskátlit nem ismertem (gyönyörü), az enyém sztem nem az, csak valami német klón, de cserébe ontja a virágokat. Lehet, hogy még beruházok a héten egy ilyen dús virágúra valami más színben, nagyon tetszik.
A múltkor a kertészetben láttam fekete futómuskátlit. Uaaaa! Kár, hogy futókkal nem foglalkozom :)
Melyik az a másik muskátlis topik, én csak ezt tudom.
Kölnben vettem a virágot egyébként. De odaadom a 3 csemetét az anyukámnak, aki Veszprémben lakik, úgyhogy ha megerösödnek (talán jövö nyárra) tudunk bújtást adni. A tied is gyönyörü, hol vetted?