Keresés

Lermontov: Álarcosbál

Semmi és senki nem az, aminek látszik, talán így lehetne egy mondatban összefoglalni a mű eszmei mondanivalóját. Maga a produkció is ilyen. Semmi meglepő nincs abban, hogy a nagyérdeműnek nem sikerül megértenie ezt az életbölcsességet.

A gyanú árnyékától, a magát felszarvazottnak érző férj önemésztő gyötrődésén keresztül, a bosszú utáni kíméletlen vágyon át, a gyilkosságba taszító féltékenység és az őrület tragédiája a második felvonás végére érné el a tetőpontját, ha sikerülne az előadásnak ezekbe a magaslatokba emelkedni.

Ehelyett vásári komédiát látunk: a megmérgezett feleség légies angyalkaként, földig érő fehér szaténruhában görkorcsolyázza körül újra és újra a színpadot, a fekete köpenyben megjelenő gonosz hajkoronájából piros porfesték száll a zsinórpadlás felé, miután megemeli keménykalapját.
Nem meglepő, hogy mindezek láttán a nézőtéren, kamaszlányok kuncogásának beillő nevetgélés alázza porig a feszültséget.

Azok számára, akik kitartanak a második felvonás végéig, egy dobhártyarepesztő hangeffektus kétszeri ismétlése jelzi az előadás végét.
A katharzis ezúttal elmaradt...