Azt írja, hogy kezdte tejjel, aztán puding vagy tejsodó vagy mittudoménmi (custard), és még almaszószt is öntött magára. Nem muszáj utánacsinálni, de aki mégis megteszi, az szóljon előtte, hogy végig tudjam nézni! :-)
Ha valaki nem élvezi, hogy összekeni magát, attól nem is kívánnám, hogy megtegye. De vannak olyanok rajtam kívül is, akiknek ez tetszik, és ezt az internetnek köszönhetem, hogy megtudtam. A vége természetesen a fürdőszoba lesz, de jó dolog egy kicsit totálisan maszatosnak lenni. :-)
Talán egy kicsit túl előreszaladtam ezzel a képpel, jobb lett volna először csak finoman csokiöntetet csepegtetni valakire. :-)
Medencébe még én sem. Kádba annál többször. Ehhez egyedüllét kell, vagy WAMmerek (leginkább egy WAMmer barátnő) társasága, de az még nem adatott meg. Magánmedencém nincs sajnos.
Egy tóban csináltam egyszer az éjszaka leple alatt, de amikor kicuppogtam, egy nyomorult horgászt pont arra evett a fene.
Sajnos nem nagyon tudom már, honnan töltöttem ezt le régen. Úgy rémlik, volt egy ausztrál című site (ami azóta megszűnt), ahol sok (álló)kép mellett heti váltással volt egy-egy klip.
Úgy emlékszem, ez is onnan van. Ez a Herkules sorozatból egy rész a nővé változott disznóról, aki továbbra is szeret dagonyázni.
Jé, E.Elsas ilyeneket is csinál? Azt hittem, csak wetlookkal foglalkozik.
Hát ezt nem gondoltam volna.
Van ilyen??
Általában minden topicban van vki, aki az ellentábort képviseli, úgy látszik itt én leszek az... :)
Persze nem úgy, h. lefikázom azokat, akiknek ez tetszik, csak kifejezésre juttatom a saját véleményem, miszerint pl. a 11-es képen szereplő lány helyében sírógörcsök közepette menekülnék a fürdőszobába...
Egyszerűen iszonyodom mindentől, ami ragacsos, krémes, zsíros! Mármint ebben a formában.
A mézről eszembe jut egy WAM jelenet a Csapd le csacsi című filmből. Rengeteg mézet kiborítanak a konyha kövére, és azon csúszkálva, el-elesve próbálnak közlekedni. Sajnos nem használták ki a helyzetben rejlő összes lehetőséget. :-(
Üdv, wammer! Végre nem érzem magam annyira egyedül az országban :-)
Megnéztem azt a filmet, meg még egy csomót err?l a lapról. Pár órát eltöltöttem ezzel. Nagyon tetszenek, köszi.
Ebb?l a m?fajból (megszólítanak egy lányt, hogy ha ezt meg ezt megcsinálja, ennyit meg ennyit kap), ez a kedvencem. Tejben kell fürödnie ruhástul.
De szeretnék belekerülni egy ilyen... helyzetbe...
Nyáron polóban is kompletten fel van öltözve az ember, nem?
Az UMD-n böngészve találtam egy ide kapcsolódó linket, ahol egy medencés habpartiról készült képek láthatók.
Szintén az UMD-ről indulva találtam egy nekem nagyon tetsző filmet. Az utcán megszólítanak egy lányt, hogy ha belerak egy felszeletelt pizzát a nadrágjába, akkor kap 100 dollárt. Megtette!
Mekkora ott a lezúduló hab mennyisége? Ér mondjuk térdig?
Különben WAM-szempontból az lenne az igazi, ha az ember kompletten felöltözve állna alá, mert a póló, az már majdnem fürdõruhának számít. Mit szólnának ehhez ott az emberek, ha még a félmeztelenség is furcsa volt?
Én többször is voltam, mindannyiszór kisgatya polo verzióig vetkőzve vonaglottam a színpadon, miközben ömlött ahab a fejemre (fentről nyomták)
Enyhén erotikus volt a dolog, amint a hab gyengéden lecsúszott nyakamon érintve mzítelenül hagyott vállrészem. Na ekkor polo le. Néztek is az emberkék, de semm más. És én csak élveztem továbbra is, a meztelen testemet végigsimogató habpelyheket. Izgató volt, de még izgatóbá vált mikor fejem feltt bekapcsolódott 1 strobi és a Brooklyn Bounce 1 pörgősebb számát lenyomták.
Akkor lettem kész : ingyenshowt csináltam a diszkónak és ahogy elnéztem élvezék. A diszkós látta rajtam, h. tényleg élvezem, ezért maradt a ritmusnál és a strobit sem kapcsolta ki
Nagyon ott volt, ha lehet így mondani.
Nem lehetett rossz a látvány, sajna én nem láttam, csak átéltem, de hozzá tudtam társítani képeket az érzéshez...
Ja, az is jó. Az is WAM.
Nekem személy szerint az a bajom vele, hogy olyan, mint a diszkó, vagy az is. Ha lenne habparti dübörgõ hangerõ nélkül, villódzás nélkül, sötétség nélkül, én kipróbálnám.