Fotósok leszállnak, elhelyezkednek. Szerelvény visszatol, a füst/gőzfelhők szétoszlanak. Majd átdönget a sorfal előtt, mindenki ellövi/levideózza a magáét, vonat begyűjti a népet, majd irány a következő helyszín.
megnéznéd mondjuk Kubinszky úr 70-es évekbeli fotóit, nem mondanál ilyeneket.
Legalább publikálta őket és nemcsak dicsekedett velük (és nem vitte a sírba).
Megjegyzem, hogy - úgy tűnik -, a csömödéri kisvasútról valóban nem sok információ található a vlághálón. Ugyanis nem sokkal azután, hogy az anyagot elhelyeztem a honlapon, megkeresés érkezett Lentiből, hogy a város honlapjára szeretnék az írást felhasználni. Ez már csak azért is érdekes, mert életemben mindössze egyszer jártam a környéken.
Ma negyed 12 körül a Szentlélek térről induló 34-es busz hátsó részében ketten beszélgettek lelkesen és mutogattak valami kütyün fotókat egymásnak a bugaci menetről. Az egyikük barna, a másik kék rövidujjú pólóban volt. Innen voltak az illetők?
A fotózáskor tényleg bosszantó volt ,hogy nincs összhang,rengetegen leszálltak a fotómegálláskor is tescos szatyorral a kezükben ,egy fél literes colát kortyolgatva gözös elött nézelödni,hát ez egy kicsit illuzióromboló,de én nem is várok többet ezektöl a napoktól,kárpotlásként ottvannak a jó kisprogramok(ebéd...stb.),és összeségében jól szoktak alakulni ezek a kisvasúti napok.Hétköznapi forgalomban is le lehet menni fotózni,és akkor biztosan nem lesznek ennien ,és nem állnak be a fotós elé.