A kreatívságról és az irányítótudásról csak annyit, hogy Petra a két Svájc elleni meccsen kiosztott egy rakat gólpasszt a beállóknak, pedig ez a játékelem az, ami nem annyira az erőssége (még).
És még a zöldekre vonatkozó részhez hozzátenném azt is, hogy az idén van/volt, amikor meg lehet(ett) szorongatni őket. Ugyanis a ferencváros lényegesen erősebb lesz jövőre, az ETO se gyengül igazán. Tehát ezt SEM lehet rajta számonkérni, meg amúgyis addig jó, amíg nem ezekhez a klubokhoz igazítja Vámos a pályafutását.
Ui.: Vámos ma (is) valami egészen fantasztikus, klasszis teljesítményt rakott le a válogatottban.
"Ez a csapat Petra köré épült, s amikor a zöldeket meglehetett volna szorongatni, lelép."
Petra nem az egyesületünk tulajdona (csak a játékjoga az)! Így azt számon kérni rajta, hogy inkább a saját fejlődése iránt elhivatott, egy kicsit visszás dolog. Nagyon sokat köszönhetünk neki, mint ahogy ő is nekünk (ezt többször el is mondta és meg is köszönte). Vele szintet sikerült lépnünk a nemzetközi porondon is.
Soha nem láttam még nála jobb irányítót játszani a csapatunkban. Vele egy szintűt is csak egyet (pedig az elmúlt, több mint 30 év alatt láttam már egy párat)! Ő most az edzője!! Kitti volt még ilyen kaliber, de a sérülései visszavetették... Inkább büszkének kellene lennünk arra Lokistaként, hogy hazánk, jelenleg legjobb spílere, tőlünk fog egy BL TOP4-es klubban elsőszámú irányító lenni, ahol szintén ugyanilyen jó lesz, mint itt nálunk, csak még jobb társak mellett. Ez az átigazolás nem csak Vamosz ázsióját növeli, hanem a DVSC-ét is...
Ahogy azt előttem leírták már a srácok, egy nagyon jó felépítésű kapus, hosszú karokkal és lábakkal, de még kicsit darabos a mozgása. Inkább elővételező kapus, mintsem bravúr... Az idén lett kb. első számú, miután Reszegi Eszti eligazolt Orosházára. Ha jó csapatba tud majd jövőre igazolni, akkor stabil NB1-es kapus lehet még belőle.
Megértem, ha valaki esetleg keserű Vamosz távozása miatt, de...
Nekem mondhatni leginkább ő jelentette a Lokit, mint már írtam, jórészt miatta lettem a csapat szurkolója. Nekem is nagyon fáj, hogy elmegy, pláne, hogy előbb 1 évvel, mint ahogy lejár a szerződése (derült égből villámcsapás...) Viszont megértem őt, hogy élt az élete nagy lehetőségével és azzal vigasztalom magam, a válogatott és a magyar kézilabda sokat fog profitálni azzal, ha Petra játéka a franciáknál még inkább kiteljesedik. A nemzeti csapat érdekét még a szeretett Lokim elé is helyezem mindenkoron.
Többen írták, hogy nem mer Petra kimozdulni a komfortzónájából (igaztalanul rótták ezt fel neki...), hát most meglépte a dolgot. Most érezte késznek magát erre a nagy lépésre. Az egyetemi tanulmányai a vége felé közelednek, a csapattal a BL-ben történelmi sikert ért el, hát ettől kedvezőbb alkalom nem is lehetett volna a számára. És, most kellett mennie, a Metz sem fog rá várni évekig.
Ő aztán kiváltképp megérdemli, hogy a legnagyobb szeretettel és mindenféle sértettség érzete nélkül engedjük el, és persze majd visszavárjuk.
Fájó szívvel, de valamikor el kellett őt engedni.
Szilágyi Zoli minden érdeme elismerése mellett azért limitált edző. Nála már Petra nem tudott volna annyira fejlődni, Metzben viszont erre lesz lehetősége. Zoli egyik nagy hibájának tartom, hogy Nina és Cseri csapatba építése nem igazán teljesedett ki, hát most lesz lehetőség ezt pótolni. (A másik, hogy Mírának sem ad annyi lehetőséget, amennyit érdemelne) Az elkövetkező fél évet valahogy arra is fel kellene használni, hogy meglegyen egy megfelelő átmenet, sikerüljön a Vamosz nélküli játékra valamennyire gördülékenyen átállni. Cserinek pedig meg kell kapnia végre azt a bizalmat, amit eddig nem annyira. Szerintem benne is megvan az a szupertehetség mint Petrában (Vamosz után ő a legnagyobb kedvencem, meg Míra, Tavi), azért rosszul nem fogunk állni.
Az elmúlt évek után, a búcsú pillanatakor amit Vámos Petra érdemel a Debrecen valódi szurkolóitól, az a köszönet. Már réges régen léphetett volna, de maradt, segítette a csapatotokat. Borzasztó sokat tett ezért a mostani aranyidőszakért is. Aki már most tudja, hogy innentől kezdve ő fújni fog rá, az szerintem nem normális, komoly csorba van az értékrendjében.
Elég sok évig dolgozott a Lokiért, mindig is nagyon jó volt a mentalitása, nagyon sokat adott nekünk. Minden évben lehetne azt mondani, hogy jövőre még nagyobb sikerekhez kellene ő nekünk, a zöldeket meg idén is megszorongattuk, sőt. Nem itthoni riválishoz igazol, ez is fontos. Szerintem megérdemli, hogy éljen élete lehetőségével, és szurkoljunk neki. Metzbe ráadásul egészen egyértelmű, hogy nem pénz miatt ment.
"....Igazából azt nem értem, miért küldtük kölcsönbe? Szakmai vezetők, hol vagytok?"
Nemcsak az 'egészséges szemlélet' miatt igazolnak le valakit. Persze fontos ez is, de nem elég.
Ott van a csapatszerkezet, meg h az edző kivel tud kijönni, milyen képességű játékos kellene (lehet h egy átlövő sokkal jobb lenne mint egy harmadik irányító), mennyire jó csapatember valaki, pláne ha nem sztárnak igazolják, kijönnek-e vele a többiek etc. etc.
Az ördög a részletekben rejlik: a hogyannal vannak problémák. Nyilván ő is észrevette, hogy az eredménykényszer-mókuskerék mellett hiányt szenved az egyéni képzése... jórészt erre vezethető vissza az Odense és a csúcsformában védekező Óvár elleni gyengébb teljesítményetek, és sajnos a válogatott lehetőségeit is behatárolja.
Nem tudom, ki milyen számokat tart alacsonynak, én mindenesetre Vámos Petrát kiírtam a szívemből, Ninát meg beírtam. Ez persze szubjektív, de hát mindenki úgy érez, ahogy, én akkorát csalódtam Petrában, mint annak idején Szisziben.
Örülök, hogy visszajött ez az egészséges szemléletű lány, kívánom, sok sikert éljen itt meg. Igazából azt nem értem, miért küldtük kölcsönbe? Szakmai vezetők, hol vagytok? :)
Hogy olyan játékosról is szó essen, aki nyártól egészen biztosan nálunk lesz: Thorleifsdottir 10 gólt dobott a Nyköbingnek. Ha jól néztem, a szünetben kettőnél tartott, úgyhogy elég extra második félidőt hozott. Simán a mezőny legeredményesebbje lett.
Nemrég szóba került Borgyos Panna és h milyen formában van mostanában.
Pénteken az Újváros-Vasas meccsen ő volt a hazai csapat legjobb játékosa, nélküle nem tudott volna visszajönni a meccsbe az Újváros. Íme néhány akció tőle:
Borgyos Panna jó védekezés + indítás előre és ebből gól
A tegnapi meccset a NEKA ellen csak Vámos Petra vette komolyan (10/15)? Mert ő nagyon pörgött de a többiek.... A jobbszél katasztrófa volt végig (Töpfner 0/3 Grosch 0/2 mezőnyből).
Szabó Nina meg úgy beindult az elején h szinte rögtön kiállították, negyedóra múlva Szilágyi le is kapta és csak a meccs végén küldte be megint (akkor viszont Nina már labdát sem nagyon kapott).
Az 53. percben még döntetlen volt a meccs (27-27) aztán kiállították Jovovic-ot és Vámos Mírát, a NEKA kettős emberelőnybe került, de 6-a-4 ellen kihagyott egy ziccert balszélről. Utána 29-27-nél előbb Bató Lili hagyott ki egy hetest majd Faragó Lea. Majd Vámos Petra megindult baloldalon és teljes erőből elölről nekirohant a kilépő j3 védőnek. Erre befújtak egy kiállítást (?)...... emberelőnyben balszélről Petruss lőtt egy gólt, így lett +3 (30-27).
Ezzel eldőlt a meccs, mert három percet 3-0-ra lehozni létszámhátrányban aligha lett volna képes a NEKA. De azért közel voltak a pontszerzéshez, a végén kihagyott ziccernek/két hetesnek és a két jv-nek köszönheti a Loki a győzelmet (32-29).
(Az utolsó öt percben három hetest is kiharcolt a NEKA, méghozzá mindhármat Fazekas Virág. Az első kettőnél nem őt küldték oda a heteshez - bár ő az egyik standard heteslövő - gondolom h ne az a játékos lője aki kiharcolta. Kimaradt mindkettő. A harmadiknál aztán odaállt Virág, ő belőtte. Ha az első kettőnél is őt küldik oda......)
Na ezt a témát én nem feszegetném. Móvár meccsen is láthattuk mennyire szabályos és sportszerű a Fradi védekezése. 3×2-szer 2 perc. Itt inkább arra értettem, hogy joggal hihették hogy van keresnivalójuk. És meg is tettek érte mindent. Nekem a másik oldalon volt hiányérzetem.
Ez egy ilyen meccs volt, előfordul az ilyen... Jó, hogy (még most) van egy Vamoszunk aki végig nagy kedvvel és eredményesen játszott és a szülinapos Míra is kitett magáért a korábbi csapatuk ellen. Továbbá, Szimó és helyenként Tavi játszott jól. Cathy a végén fontosakat védett, addig kevésbé. Remélem, a kupameccseken főleg védekezésben újra az igazi arcát mutatja csapat, mert ma ez kevésbé sikerült.
Ez van, ha -pár embert kivéve- azt hisszük, hogy elég csak a mezt kitenni a pályára... Volt már ilyen meccse a lányoknak tavaly is. Ott rosszabbul jöttünk ki belőle... Teljesen sima is lehetett volna, ha mindenki odatette volna 100%-ban magát és nem csak le akarta volna tudni a meccset.