Inkább viszont megválok tőle, és irány a jogosítvány. Sajnos már ezalatt a rövid idő alatt annyi kínlódás, bosszúság ért emiatt a jármű miatt, hogy nem éri meg.
Ismétlem: Aki olyan környéken lakik ahol engedi a hatóság a használatát, megveheti! Szinte teljesen új, 100 akárhány km van benne.
Szürke színű Polymobil FH01, fűtött lakásban tartott, teljesen új állapotban, majdnem tele tank benzinnel, 200 000ft-ért elvihető! Részeleteket meg tudjuk beszélni.
Bocsánat, hogy kioktatónak találtad a hozzászólásomat (jópár évig tanárként tevékenykedtem és úgy látszik bennem maradt egy kis szakmai ártalom :-) ), pedig nem annak szántam.
A youtube-os csatornádon futó videóidat is láttam már korábban, ezért is vártam már nagyon a rendőrség válaszát.
Szerintem, igazából te mindent megtettél az ügy érdekében.
Innentől kezdve (bár szerintem jópár év késéssel) a rendőrségnek/ügyészségnek kellene az aktuális jogszabályokat (tehát MINDEN gázkarral rendelkező "kerékpár" igazából segédmotor) betartatni az állampolgárokkal (bár erre jól láthatóan képtelen pl: politikusok lopásai lásd ELIOS, de ez egy másik fórumba való téma).
Persze első lépésként jobban nézne ki egy országos rendőrségi tájékoztató kampány és eleinte csak figyelmeztetni az ilyen járművet használót, mintha egyből elkezdenének agyba főbe büntetni.
Kedves Tamás, köszönöm az oktató jellegű hozzászólást, azonban hamar inkább felzárkóztatnálak, mert nem tudod pontosan milyen lépéseket tettem az ügyben..
és úgy tűnik azt javaslod végre tegyek valamit, ami aranyos..nos, kezdjük!
Van már igazi kerékpárom, nem szorulok rá másikra, ezt azért vettem mert nem jogosítvány köteles a webáruházak szerint, direkt ilyen járművet kerestem, sajnos a bal térdem is rosszalkodik.
"csináld meg helyettem és nélkülem" ezt írtad, no nézzük csak!
Mivel Youtube-ra gyártok tartalmakat, készítettem már élő adásokat és videókat is a témában.
Beszéltem számtalan helyi rendőrrel ( törzszászlós járőrparancsnokok, "natúr" járőrök, egyéb rendőrök, ezek a beszélgetések mind eredménytelennek bizonyultak)
Beszéltem az Ajkai Rendőrséggel, a Veszprémi Rendőrséggel, valamint a Veszprémi Közlekedésüggyel ( szintén eredménytelenül )
Felhívtunk több "nagyobb" személyt ( Szántó Zoltán Fejér megyei Tőrzsőrmester, valamint több rendőrt is a Borsod Abaúj Megyei Rendőrkapitányságnál)
Írtam a Totalcar magazin Kresz szakértőjének, valamint felkerestem a Technológiai és Innovációs Minisztériumot is, valamint most az ügy végén az Országos Rendőrfőkapitányságot.
A Tv2-től is kerestek már, ahova azonban nem nyilatkoztam miután emailben fenyegetéseket kaptam, hogy ne merjek tovább beszélni az ügyről mert akkor egy ország fog megharagudni rám.
Tehát , mint láthatod, ha valaki hát én elég sok mindent tettem az ügy érdekében, lejártam a lábam, leveleztem, az összes létező pénzemet eltelefonáltam.
Szóval röviden : egy kicsit már előrébb tartok az ügyben mint ahogy azt Te gondolnád, ám sajnos még mindig nem sikerült pontot tenni a végére, hogy akkor most vezethetőek-e, vagy sem!
Aranyos volt a barátnős sztorid, de sajnos itt nem állja meg a helyét!
A hozzászólásodat viszont köszönöm, további szép napot kívánok!
- Elköltözöl olyan helyre, ahol kerékpárnak nézik (ezt nem ajánlom, mert előbb utóbb ott is segédmotornak fogják nézni).
Igazából a "segít" igével van a baj. Ami számomra és az ORFK számára is egyértelmű, hogy mit jelent, de én is találkoztam jópár emberrel akinek a segít ige azt jelenti, hogy "csináld meg helyettem és nélkülem".
Legutóbb az ex-barátnőmmel jártam így. Nem emiatt szakítottunk, de jól összekaptunk azon hogy az ágyban fekve telefon nyomkodás közben megkért, hogy segítsek neki megcsinálni valamit a számítógépen. Én mondtam neki, hogy okés, üljön ide mellém a számítógéphez és ha elakad vagy nem ért valamit segítek neki. Erre totál ki volt akadva, hogy az neki nem segítség, ha neki is oda kell ülnie és neki kell csinálnia....
Tehát elvárta hogy én csináljam meg helyette, pont úgy mint a gázkaros robbanó- vagy elektromos "kerékpárok", amik igazából helyetted tekernek, és nem segítenek.
Úgy tudom aki a büntetés fizetés helyett,feljelentést kért,az a bíródágon mind megnyerte a pert a rendőrséggel szemben! Persze ha nincs átvariálva moci.
Itt a fórumon is volt róla szó.
Szolnok megyében azt nézik mivan írva,ha az ,hogy kerékpár ,akkor az az.
Több vàrosba is járok a környéken,sehol nem volt probléma.
NINCS elfogadva kerékpárnak sajnos! Pont erről beszélgetünk ha figyeltél!
Attól hogy a Józsibácsi rendőr engedi egykét emberkét mászkálni velük, attól függetlenül NINCS elfogadva!
Pontosan erről beszélgetünk! Az meg hogy valaki írta az előbb hogy : " Engem 2 éve nem igazoltattak " az NEM OLDJA MEG A PROBLÉMÁT!
Lehet hogy engem sem igazoltatnának mostantól három évig, a harmadik év végén meg úgy megbüntetnek hogy csak na! EZ ÍGY NEM OKÉ!
Sajnos egyre több nézőmtől érkezik levél a Youtube csatornám Facebook oldalára is, hogy lekapcsolták őket, sokukat meg is büntették!
Ez így NINCS rendjén! Tessék megérteni! Te nem bolygatod, mert Te mehetsz vele, szép és jó, de sokunknak sajnos meggyűlik vele a baja!
Nekem is sok pénzembe került a jármű és jelenleg csak nézegetni tudom!
Jó lenne egy országos közleményt, egy értelmes álláspontot szerezni egy hivatalos, magas beosztású személytől vagy akármi, mert ez egy katyvasz, összevisszaság még mindig amit az ORFK írt!
Ha bárkinek BÁRMILYEN ötlete van, nagyon szívesen várjuk!
Még mindig az van, hogy az ORFK levele szerint NEM használhatom ( és ez nem Ajka, ez az Országos Rendőr Főkapitányság álláspontja), szerintetek viszont meg használhatom..
Ez így sajna még mindig totál káosz srácok, kihez lehetne még fordulni? Már mindenhol jártam...
A Kresz valóban 1975-ben készült, de folyamatosan hegesztik (azért is van olyan mocsárjellege...)
Ez a sor 2010 I. 1-től hatályos:
"Kerékpár: olyan, legalább kétkerekű jármű, amelyet emberi erő hajt, és ezt legfeljebb 300 W teljesítményű motor segíti."
A rendőri levél ezt erősítette most meg.
Én egyébként ott látom a probléma gyökerét, hogy hogy a faszba ment át kerékpárként bármilyen engedélyezésen, forgalomba helyezésen egy nyilvánvalóan segédmotoros kerékpár.
(tippem persze van: nokiás doboz és hirtelen diszlexiássá váló döntéshozók)
Az eu-s irányelv a motorkerékpárok és segédmotoros kerékpárok típusjóváhagyásáról:
Ezzel a szövegrésszel pedig a pedelecként ismert elektromos megoldást kiveszi a segédmotorok közül, vagyis rásegítős hajtással kerékpár a jármű:
"a legfeljebb 0,25 kW folyamatos névleges teljesítmény leadására tervezett, elektromos segédmotorral felszerelt, pedálhajtású kerékpárok, amelyeknél a motor teljesítménye a jármű sebességének növekedésével fokozatosan csökken, majd kikapcsolódik a 25 km/h sebesség elérésekor vagy korábban, ha a kerékpáros nem folytatja tovább a pedálok hajtását,"
Ez elég jól összeillik az idézett Kresz szöveggel, a rásegítős hajtásról van szó, nem önálló motoros haladásról max. 25 km/h-ig.
Az a jármű, amivel az öregasszony az emelkedőn tekerés nélkül elmegy mellettem mint a rakéta, az sokminden, de nem kerékpár. De már annyi öreg repeszt ezekkel a vackokkal, hogy belpolitikai kérdés lenne a helyzet tisztázása.
A hatóságok évek óta tartó impotenciájának köszönhető a zűrzavar, a csőbe húzott állampolgárok meg nem értik, most akkor mi van, hisz ők kerékpárt vettek.
(még mielőtt: nem vagyok hozzáértő jogász, csak bogarászom a témát és erre jutottam)
Köszönöm , hogy elküldtétek az orfk álláspontját ! Elég vicces ! ( " Ha a jármű motorja nem csak rásegítésként működik, hanem önállóan hajtja azt, akkor az „elektromos kerékpárpá ...... -) Mi van akkor ha tekerem és közben húzom a " gázt " , hogy tudja a rendőr , hogy azt én tekerem , vagy a motor hajtja ? Mert lehet , hogy csak imitálom a tekerést a motorral meg hajtatom a gépet ! ??? Amúgy meg 100W teljesítménnyel is tud önállóan menni az e motorral segített kerékpár ! Tiltani akarják ezt is ! Ha szó szerint értjük a 1975 törvényt akkor a több-3-4- 100 ezer forintos " Pedelec felelne meg annak törvénynek ! Pedelec meg pár éve létezik csak , gondolom akkor azt az 1975 törvény azért úgy írták , mert nem volt akkoriban olyan eszköz ami megfelelt volna abba a kategóriába ! Lényeg úgy hozzák a törvényeket , hogy engedély , vizsga nélkül lassan levegőt se vehessél ! Lásd , horgászat , fémkeresés, drón reptetés stb vizsga vizsga , illeték stb kell !!!!
Szép napot mindenkinek! Erről az egészről az a véleményem,hogy ha motoros kerékpárt egyértelmű papírokkal vásárolta valaki,és ezt igazoltatáskor meg is mutatja a rendőrnek-egyéb szabályok megsértése esetét kivéve-a rendőrség büntető eljárást ugyan kezdeményezhet-de az, egy peres eljárásban-nem fog túlmutatni a felesleges zaklatás tényén.Más dolog,hogy ki kell várni a végét-a rendőrség még nem nyert ilyen ügyekben!Ajkán is okoskodnak(még még pár helyen)-az utolsó pillanatig védve az eljáró rendőrmundért.Mindig akad egy ilyen parancsnok,aki szerint csak féljen Gipsz Jakab "állampógár"-de a világ semmi kincséért nem tartanak eligazítást ebben az ügyben!Teherautómotor-teljesítményű villamos motor hajtja a "robogókerékpárt"-semmi baj nincs vele-mert ilyen van kint az utakon már vagy 20 éve...Ha nagy tömegben,akkoriban jöttek volna a lefojtott benzinmotoros "csodák"-akkor most a "AAA" elemes motorokkal lenne a baj?És mi az,hogy 25 kmh határ?És,ha csak külterületen használom-ahol mehetek vele max. 50 kmh sebességgel??? 300W teljesítményhatár megléte az irányadó,használóként pedig-az előírt kerékpáros felszereltség,és kerékpáros szabályok betartása!
UNIÓS rendelet szerint 25kmh - íg korlátozva kerékpárnak számít.Ezért lehet kerékpárként korlátozva árulni.Ha a papírra rávan írva,hogy robbanómotoros kerékpár,akkor nem tudnak mit kezdeni,ha okosan használod, még ha a CDI-it széthúzod is.Ha rendőrt látok lelassítok.meg falbol hajtom a pedált.
Ha bukósisakot használsz lakott területen kívül,meg mellényt , akkor nem kötözködnek veled.Ezt nekem a rend őrei ajánlották.Nekem Lofty moci van.
Még jó pont ha a világítás bevan kapcsolva.
Nemrég pedál nélküli Trd 043 elektromos mocival igazoltattak ,papírra elektromos kerékpár van írva ,nem volt probléma ,hogy nem volt pedál rajta!
Annyi volt a baja,hogy nem éget a világítás.Annyit mondott,ha elektromos kerékpár is ,akkor is kapcsoljam be a világítást külterületen.
A Z-tech mocival voltam,csak annyit kérdezett ,hogy ez kerékpárnak számít,annyi volt a prolémája,hogy kopott volt a hátsó gumi.
40km-es körzebe járok a mocival több városba,soha nem volt még problémám,persze a kerékpárra vonatkozó szabályokat betartva.Ha van kerékpár út.akkor ott megyek a sebesség betartása mellett.