Rámkopogott a hajnal, gyöngéden megérintett, súgott egy-két szép szót, s én félálomban követtem, még duruzsolt fülemben álmom, még pilláim mögött képek vonultak, még lüktetett bennem valami túlvilági zene, még nehezen szakadtam el a varázslattól, még félig-meddig visszahulltam az öntudatlanságba, s akkor megéreztem az új nap illatát, akkor hűs friss szelek cirógattak, akkor felcsendült egy új dallam, akkor résnyire nyílt szemem felfedezte a felszökő fényt, a valóság színes felhőit, s jó volt megéreznem az új nap csodáit...
Melletted szélesebb a láthatár, melletted örökös a fény. Te vagy, kit szívem olyan várva vár, melletted minden az enyém! Amikor melletted vagyok, főleg csak egyre gondolok, és az a legeslegszebb benne, hogy te is épp úgy akarod.
Ha nem vagy nálam, akkor is velem vagy. Elküldelek s követlek: újra elhagy kalóz kedvem s hiányod visszaszív. Ugy élsz bennem, mint kezemen a néma vonások, gyors madárban röpte célja, kút mélyén tiszta víz.
Ahogy szólsz, jársz, tüzét vidám eszednek, vágyad tündér játékát őrizem meg, szemedből a tekintetet, bőröd meleg színéből, szád izéből, ölelésedből, csípőd halk ivéből újrateremtelek.
Mély álmomban csókodra ébredek fel, minden nap újra és új értelemmel fogalmazlak meg: így élsz igazán! A szélbe rajzollak s kilépsz a szélből, ha arcom lengeti a víz, szinéről szemed néz vissza rám.
Mint tükörben a tükör tükörképe: végtelen arc fonódik egy füzérbe: melyik vagy te? és én melyik vagyok? Én adok fényt neked, te fénylesz bennem, s bennünk a világ. Vagy a végtelenben valami még nagyobb.
Ezeket a szavakat én így is gondolom, és semmi más nem számít ... Soha nem érdekelt, hogy mások mit mondanak, Soha nem érdekelt a játék, amiket játszanak ...
( Metallica: Semmi más nem számít - dalszöveg részlet - )
- "Lássuk: mi lesz ma, tánc, vagy álcajáték, E három óra évhosszát elölni Az estebéd meg a fekvés között?" - /Shakespeare Szentivánéji álom - ford.: Arany János/
A jó nem létezhet a rossz nélkül, egymás kiegészítői, ahogy a fény a sötétség nélkül sem. Én úgy gondolom a szomorúság nélkül a boldogság sem létezne.
Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. ...
( Latinovits Zoltán levele Ruttkai Évához - részlet - )
Tűz! Tűz! Tűz! Múltat eméssz el, árnyakat űzz! Láng, Láng, Láng fénye legyen nászi ruhánk!
Tűzre a túlélt kacatokkal: poros szokással, pókhálós szóval, fakult mosollyal, rozsdás csókkal - tűzre, tűzre a tűzrevalókkal! Hadd lobogjon a máglya, égig érjen a lángja, hogy földön, vizen, az ég alatt téged már mindig lássalak! Testünkben - lelkünkben robban a Nap: izzik, ragyog az Örök Pillanat!
Tűz! Tűz! Tűz! Múltat eméssz el, árnyakat űzz! Láng, Láng, Láng fénye legyen nászi ruhánk!
Bennünk robban, lobban a Nap! Ragyogj, ragyogj, Örök Pillanat!
De ki mondhatja el magáról, hogy mindig csak nosztalgikus, szerelmes, boldog, boldogtalan lehet a hangulat amit érez és amit a versek, dalszövegek kifejeznek?
Lehet kiábrándult, kétségbeesett, mint én voltam akkor, és annak csak úgy adhattam hangot.
Írjatok tovább, küldjetek szerelmes szövegeket, olvasszátok fel a topikjeget!
S most jó reggelt, felébredt lelkeink, Kik egymást még félénken nézitek, És mindenben szerelmetek kering S egy kis zugból a bárhol-t érzitek. Fölfedező új földet látogat, Más térképen néz új világokat- Világod én vagyok s világom már te vagy.
