Valami ilyesmit akartam kihozni ebből a "fontos-e, hogy művészetnek hívjuk" témából, de SJ nálam jobban emésztette elő... Nem akarom CS-ra terelni a szót, de éppen a róla szóló cikkben találtam ezt:
"Mint láttuk, Cindy Sherman nem a hagyományos értelemben vett fotóművész. Kilép a fotó esztétizáló, formalista, de dokumentarista vagy szűkebb értelmű konceptuális-médiális felfogásából is. Mégis olyan elôdök konceptuális és performansz-szerű fotóhasználatát vitte tovább, mint Hans Bellmer, Gilbert és George, John Baldessari, Pierre Molinier vagy Eleanor Antin és Adrian Piper. A fotó fogalmát kitágította a film és tömegkultúra irányába, de bevallása szerint indulásakor sem a performansz, sem a film nem érdekelte. (1997-ben mégis forgatott egy horrorszerű filmet.) Sherman a kezdetektôl az élet megragadásának "végsô eszközeként" nyúlt a kamerához, s egy olyan, fotó, film, festészet, performansz, koncept stb. határán mozgó, egyedülálló műfajt teremtett meg, amely alkalmas a hagyományos magas művészeténél jóval szélesebb körű közönséggel való kommunikációra." (Sturcz János)
(Ezt csak úgy idemásoltam a rend kedvéért nem akarok ezzel semmit...)
És a holland fotós továbbra is elgondolkodtató, tényleg más lehet egy kiállítóteremben látni...
(Ami a művészi szándékot, a képet és a befogadót illeti, már jópárszor belemélyedtünk a témába még a fotózz!-os topikban... és ott bizonygattam volt, hogy igenis a mű része az értelmezés is... csak a kép: nincs... nem kezdem újra :-))
Igen, igazad van. Számomra fontos volt az, hogy az egyik legnagyobb prágai galéria hívta meg, ahol már több kiállítást láttam, és mindig jó volt. Gondoltam, hogy biztosan ennek is van valami értelme, eleve nyitottabb voltam.
És igen, kezdő névtelenként, senkivel a hátad mögött, ezt nem tudod megcsinálni. És talán nem is baj. Kell valaki, aki hitelesít. Vagy mesterként, vagy lelkes, hozzáértőnek tartott nézőként. (elismert kritikusként) Egyszerűen már csak azért is, mert amit már valaki megértett, beleérzett, és azt le tudta írni kellő szemléletességgel, érzékletességgel, azt könnyebben beleérezzük később egyszerű nézőként mi is. Szerintem a kritikusok igazából arra valók, hogy előemésszék az alkotásokat.
Na, azért ám nem rossz minőségű képek ezek! Itt tűnhetnek olyannak, mert innen-onnan a webről vannak összegyűjtve, de amúgy fotótechnikai értelemben teljesen rendben vannak, helyes expozíciók, szép nagyítások.. Csak nem kellemesek, nem esztétikusak, nem drámaiak a fények, csak láthatóvá tesznek.
Lehet, hogy bárki tudna ilyet csinálni, itt ugye érdekes az, hogy neki jutott ez eszébe először (vagy ő lett ismert ezzel) és hogy nem mindegy, hogy kikről készített képeket.
És az előbb már abrashnak mondtam, hogy az sem mindegy, hogy milyen körülmények között van tálalva. Sokszor mondjátok, hogy csak a kép van. Szerintem, ha ezt ábrázolnánk valamiféle egyszerű hierarchia-ábrával, akkor fölé javasolnám azt írni, hogy csak a koncepció van, alá pedig azt, hogy csak a néző.
Érdekes lehetett az az avignoni sorozat is, tényleg teljesen függetlenül attól, hogy a szereplők arcai önmagukban mennyire érdekesek.
Na, először gyorsan erre, aztán a többieknek is válaszolok.
Dokumentálás a végletekig. Igen, szerintem is. Hogy át fog-e lényegülni? Vagy marad-e a dolog csak úgy önmagában? Itt mondjuk az ember a vonásaival. (ami azért szerintem érdekes attól, hogy egy katona két évéről szól, aki nem a díszőrségben szolgál)
Szóval ha dokumentálás is, azért nem véletlenszerű dokumentálás, hanem kiválaszott személyekkel. Akik valamiért fontosak. pl ehhez a matadoroshoz készített egy női változatot, ahol frissen szült nők állnak nagyjából pucéron a csecsemőikkel karjaikban. Ha kiállításon látnád, biztosan megütne a párhuzam, mindenféle magyarázgatás nélkül is, elég lenne egy terem két oldalára helyezni a képeket.
A szöveges linkemen azt írják, hogy: Sebzett arcú, vérfoltos ruhájú férfiakat, portugál matadorokat kapott lencsevégre közvetlenül a bikaviadal utáni pillanatokban (Montemar, Portugália, 1994). A matadorszéria nõi változatában az örök „anya gyermekével” témát dolgozta fel. Meztelen nõk állnak fehér fal elõtt, kezükben újszülött gyermekükkel. Közvetlenül a szülés utáni pillanatok „arcait” örökítette meg. Macsók és elsõgyermekes anyák, akik éppen most estek át életük egyik nagy megpróbáltatásán, bár ellentétes végeredménnyel.
Szóval szerintem marad a "dolog" tisztán önmagában, de azért a körítéssel át is lényegül.
ha a dokumentálást a végletekg visszük (doku, mert nincs beállitva különösebben; véglet, mert éveken keresztül makacskodva ugyanazon) - át fog lényegülni a dolog? ((Mapplethorpe 2 önarca, közte pár év mindössze, na az ütős volt)
Igen, az esztétikai élmény szándékos megvonására gondoltam...
Illetve arra gondoltam, ahogy írtam is, hogy szándékos lehet a képek egyszerűsége, - százbolha szavai szerint - az igazolványkép-effektus.
Valószínűleg két oka lehet, hogy a képek nem stúdió-minőségűek:
1: hirtelen kell készíteni őket, szokatlan helyzetben, szinte másodpercek alatt, tehát nincs mód sok hókusz-pókuszra
2: ez a szükség egyben erénnyé válhat, mert a stílus adekvát marad a tartalommal.
Vagyis: a szerző tudatosan nem törekszik arra, hogy a fotóművészet elvárható szabályai szerinti képminőséget hozza létre... vagyis nem a (klasszikus) fotóművészet elvei lebegnek a szeme előtt.
Nyers, szinte bárki által elkészíthető színvonalú képek ezek, de a mennyiség és a tartalmi következetesség miatt a képek felértékelődnek... és ezt tudja a szerző is.
Végülis mindenki azt írta itt, hogy a képek önmagukban nem tetszenek... hiszen mi is "többet" várunk a fényképtől. De az összkép elgondolkodtató... hogy művészet-e, nem is olyan fontos.
Cindy Sherman képei szépek? Fotós szemmel? Szerintem nem. Azok is másképp működnek... (nálam pl. nem nagyon :-(( ... de azért kíváncsi vagyok, amit róla gondolnak, akik értik :-))
Az emlegetett avignoni képek pl. nagyon jól kivitelezett képek voltak, minden drámai hatás nélkül... mégis tetszett az alakok ilyen furcsa összegyűjtése egy nemlétező műteremben...
Ezek a sorozatok nagyon mások, nyugtalanító az összkép... az idézett elemzés egyéb passzusai is helytállóak...
A szöveg nekem is tetszik, tanulságos. Sosem gondoltam még át, (meg úgy egyáltalán, bele sem) hogy mit is jelent, hogy mennyi mindent jelenthet egy ennyire egyszerű beállítás, elrendezés. Általában az ilyet kapásból elutasítjuk, lebénázzuk.
De szerintem innentől kezdve lesz érdekes. Különben elsőre én is azt gondoltam, hogy jézusmária milyen pocsék képek, mit akar ez a fotós? És látni akartam a kiállítását és az összes képét, hogy megértsem. És ahogy egyre többet láttam tőle, megváltozott, eltűnt a pocsék jelző, sőt. Nem a szöveg győzött meg, hanem a képek alapján megértettem belőle valamit. És innentől kezdve már eszembe sem jut esztétikai alapon ítélkezni. Sokszor tapasztaltam már itt is, hogy sokan megállunk a pocsék jelző kimondása után. Arra voltam kíváncsi, hogy nálatok hogyan működnek ezek a képek. Látom, hogy többnyire sehogy. Kár. Az is igaz, hogy így weben bizonyára kevésbé élvezhető, mint hatalmas, életnagyságú nagyításokban.
Tetszett CTDi Hajas párhuzama, az a statikus videoportré tényleg ilyesmi lehetett.
Azért az meglepett, hogy azt mondod CTDi, hogy itt nem a fotóművészet keresése a cél. Nem azt akartad volna mondani inkább, hogy nem az esztéitkai élmény keresése a cél? Mert szerintem ennek a "projektnek", fotózási stílusnak minden mozzanata, részlete teljesen átgondolt, szándékos. Úgy gondolom, hogy ez is fotóművészet.
Nekem tetszik ez a szöveg, ami a frontálisan beállított portréról szól, és eleve szeretem az ilyen beállításokat...
És szeretem az ilyen eltökélt fotósokat, akik képesek éveken keresztül egy szűk (mégis tág?) gondolatkörön belül maradni. Emiatt eleve másképp nézem a képeiket.
Eszembe jutott Hajas Tibor, először tőle láttam ilyen képeket, csak mozgófilmen (!)
Leállított egy kamerát, valahol a Moszkva téren, állványra akasztottak egy ponyvát, háttérnek (ha jól emlékszem) és odaállhatott bárki... kb. 10 mp, persze mozdulatlanul, mintha exponálásra várnának... de azért apró mozgás mindig volt. És az is nagyon sokat tett hozzá a képekhez.
A másik ilyen élményem Avignonban volt, ott láttam egy kiállítást, ami úgy készült, hogy a fotós egy kisebbfajta teherautóval utazott, vitt magával egy bárhol lehajtható fehér papírtekercset (vászon?) háttérnek, körbejárta Európát és mindenféle embereket lefényképezett. Önmagában elég furcsák voltak a képek: mosolygó bajor parasztok tehénnel, gyári munkás kalapáccsal, Holland fejőnő alumíniumkannával stb... mind ugyanolyan műtermi képként, szenvtelenül, ortogonálisan beállítva... együtt az egész mégis nagyon hatásos volt. Nekem tetszett.
A harmadik, ami eszembe jutott, szintén Hajas. Leállított egy teleobjektívvel felszerelt kamerát egy metró mozgólépcsőjének érkező oldalán, úgy, hogy a képkivágásban mindig csak négy-öt ember fért el... mindig jöttek újabb arcok, eltűntek a 2-3 mp-ig láthatóak, és mindig újak, mindig ugyanabban az ismétlődő ritmusban, folyamatosan, legalább tíz percig... ugyanaz az élmény, mint a mozgólépcsőn szembehaladó bámészkodók... csak sokkal erőteljesebb... jó kis filmecske volt, nagyon megmaradt bennem...
Maguk a képek talán kevésbé tetszenek... lehet, hogyha mívesebbek lennének, akkor inkább... de lehet, hogy ez az "amatőr hangulat" is hozzátartozik a képek egyszerűségéhez... hogy ne a fotóművészetet keresse a néző...
Ha nem haragszotok, én nem hagynám abba ezt a témát, mert engem továbbra is érdekel.
Találtam róla magyar cikkeket is, érdekes, hogy ezek közül az egyik 1999-es. (már annyiból érdekes, hogy én azt hittem valami újat találtam:)
Dijkstra képeiről: Dijkstra sorozatai a frontális ábrázolás képi (pl. Botticelli: Primavera – Kolobrzeg, Lengyelország, 1992. július 26. ) és pszichológiai tradícióit elevenítik fel. A kamerába nézõ arc ikonszerû, frontális beállítása az ünnepélyesség és a nyíltság attribútuma, ugyanakkor kitárulkozás, feltárulkozás, levetkõzés is, melyet a fürdõ-ruhás tengerparti kamaszok vagy a meztelen anyák még inkább hangsúlyoznak. A frontalitás tudatosságot, valamint kölcsönös részvételt és együttmûködést is feltételez a fotós és tárgya között. A centrális elrendezés az elõtér és a háttér közötti fizikai izolációt is hangsúlyozza, a semleges háttértõl (legyen az tenger, vagy más esetekben üres, fehér fal) élesen különválik az elõtérben elhelyezkedõ alak. http://www.c3.hu/scripta/balkon/99/06/04lazar.htm
Mit szóltok ehhez az értelmezéshez?
Tetszik nekem a matadoros sorozata, sajna olyan linket nem találtam, ahol az összes ilyen képe rajta volt, de egyenként össze lehet szedni..
Azt hiszem csak erről a katonáról csinált ilyen többéves sorozatot, általában inkább egyszeri portrékat csinál, de ugyanígy, a lehető legjelentéktelenebb környezetben, statikus testhelyzetben.
Az igaz, hogy idegennek és ridegnek tűnik a látvány, mégis úgy érzem, hogy van bennük valami. Az igaz, hogy egy emberről mesél a környezete, és az is, hogyha valamilyen jellegzetes tevékenység közben ábrázolódik, de talán az is, ha csak önmagában, a környezetétől függetlenül látszik. Persze nem ugyanazt, de valamit mégis. Szerintetek nem?
Valahol olvastam egy szerintem nagyon találó hasonlatot. Azt írták, hogy olyanok a portréi, mint gombostűre tűzött rovargyűjtemény. Nyilván itt nem a rovaron van a hangsúly, hanem a tanulmányozhatóságon.
nos, nem tartom elegendőnek ... persze ha egy két éves periódust mesélek el egy ember életéből és illusztráció jellegű (szenvtelen) képeket adok közre, az egy önálló műfaj ...(nem csak ill. persze mert a képekkel mesélek)
Hm, nem mutattok túl nagy érdeklődést, pedig szerintem izgalmas ez.. Nézzétek meg pl ezt a 2 évet keresztül készített sorozatát, egy Oliver Silva nevű idegenlégiós katonáról: http://www.galeriejanmot.com/rineke_dijkstra/
Úgy rémlik, hogy annak idején a politikás topikunk törlését is a nyitónak kellett kérni, de mondjuk ott a grémium közvetítésével talán. De nem emlékszem pontosan..
amiota szekiroznak a koleszterinekkel (de a szalonnarol megsem mondhatok le...), azota mangalicaszalonnan, -sonkan, -kolbaszon, -szalamin tengetem az eletem. Kar, hogy mangalica-marhasult, meg mangalica-tukortojas nincsen.
Kiskocsmak nelkul mit sem erne az elet, de hogy ez mindig tudatos legyen bennunk, ahhoz kellenek a ridegszepelegans-ak.
