Keresés

Részletes keresés

Mintamenta Creative Commons License 2023.11.08 0 2 24169

Ez ugyanaz a téma, mint a nemi betegségek kockázata. Megfelelő elővigyázatossággal ki lehet védeni a legtöbbet, de soha nem lesz 100%-os védelem. Ez nem azt jelenti, hogy emiatt cölibátust kell fogadni, hanem azt, hogy el kell fogadni: az élet kockázatokkal jár. A másik lecke az, hogy a rosszindulatú embereknek nem kell semmilyen ürügy ahhoz, hogy valós vagy valótlan dolgokat terjesszenek rólad, tehát aszerint élni az életed felesleges, hogy vajon mit gondolnak mások rólad. Éld úgy az életed, ahogy jónak látod és majd lesz ami lesz. Egy konzervatív, álkeresztény helyen a munkahelyet is könnyen el lehet így veszíteni, ez benne van. Óvintézkedéseket lehet tenni, kivédeni mindent nem. Személy szerint családnak, barátoknak sem mondanám el az ilyesmit, nemhogy ismerősöknek vagy bárkinek a munkahelyen. Ismerkedni csak másik városban ismerkednék, de ez sem garancia semmire. Pl nemrég kirándultunk a családdal 100 km-re, erre pár nappal később az egyik helyi rám köszönt a boltban, hogy látott minket kirándulni xy napon. :D Félelmetes, de ez egy kis ország. Online csak fotó nélkül ismerkednék és csak akkor küldenék, ha már elindult valami szimpátia. Ez sem garancia semmire. Innentől teljesen rajtatok múlik, mennyi kockázatot vállaltok az életben a siker érdekében. Ha pedig visszatekintetek hetvenévesen a fiatalabb időszakotokra, akkor nem biztos, hogy a biztonságos, de eseménytelenebb élet volt a jobb döntés.

Előzmény: Lusoad (24166)
zolkamail Creative Commons License 2023.11.07 0 1 24168

Szia RoWAp!

Szívesen beszélgetek erről veled, ha írsz.

/Z.

Előzmény: Törölt nick (24058)
tisztelég Creative Commons License 2023.11.07 0 2 24167

Szia !

A párod félelme annyiból jogos, hogy ha egyszer valakiről kiderült valami, azt nem lehet visszacsinálni. Nem csak kisvárosban.

 

Még az álláskeresőket is figyelmeztetik, hogy egy új munkaadó úgy kezdi, hogy utána néz a neten, miket lehet róla találni.

 

Szóval ebből még akkor is problémája lehet, ha esetleg máshol keresne munkát, és éppen olyan a cég, hogy nem tolerálják az ilyesmit.

Szóval a diszkréció jogos.

Előzmény: Lusoad (24166)


Lusoad Creative Commons License 2023.11.07 0 3 24166

Üdv, fórumtagok!

 

Hogyan kezelitek a diszkréciót a nyitott kapcsolatban? Nálunk mindkettőnket izgat, ha a másiknak alkalmi partnerei vannak, viszont egy szokásos pletykahalmaz kisvárosban élünk, ahol az ilyesmire ugranak a népek és nem tudják elviselni, ha valaki máshogy éli az életét.

Eddig nem okozott ez problémát mert voltak stabil partnerek akikkel játszhattunk, most viszont másfelé kell már keresgélnünk.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a párom munkahelye nagyon emberközpontú, a városlakók többsége gyakran megfordul arrafelé. Női főnöke van aki tud a nyitott kapcsolatról és nem ellenzi egyáltalán, viszont semmiképpen nem akarja, hogy annak kiderülése esetén a szakmai tekintélyük csorbuljon. Patthelyzet.

A párom emiatt nem is nagyon mer ismerkedni, hátha valaki felismeri. Szerintem ez nagyon irracionális félelem, főleg akkor, ha másik városba ruccan ki este a barátnőivel. Néha kicsit már úgy érzem hogy nem a nyilvánosságtól fél, hanem magától az ismerkedéstől.

 

Ez kezdi rányomni a bélyegét a kapcsolatunkra mert nagyon bosszant, hogy a szexuális életünket ennyire meghatározhatja a helyi vének tanácsa és egyéb pletykás mocskok.

Bevallom én nem nagyon tudom átérezni a helyzetet, mert abszolút letojom a népek véleményét és nem okoz gondot az arccal-névvel nyíltan ismerkedés. Nem érdekel hogy ki tud rólam és mit, sőt, mulattatott a sok pletykás nyomorult nyűglődése. Eddig.

Hogyan lehetne ezt megoldani?

Pervman87 Creative Commons License 2023.11.05 0 5 24164

A szexpartner keresőzés egyszerűnek tűnik egészen addig amíg el nem kezdi az ember.

Sok a kamu, a hitegető stb... 

Én besegítenék a cuckoldba egy helyi fiatal párnak de pl Kecskeméten nem tartom valószínűnek hogy sikerülni fog a közeljövőben, mert kicsi ez a város és inkább más városokból keresnek partnert.

Sikert mindenkinek a vágyai megéléséhez. 

Rózsalevelek Creative Commons License 2023.11.03 -1 14 24163

Kedves csoporttársak!

Hosszú évek óta olvasom a fórumot, eddig nem volt kedvem hozzászólni, mert -bocsássatok meg- alacsonynak tartottam a színvonalat. Ez az utóbbi időben erős változásnak indult, jó posztokat és értelmes, intelligens hozzászólásokat olvashatok. RoWAp írása is már szinte maghatóan szívszorítóan tragikus és romantikus volt, és egy-két negatív hozzászólás sikeredett csak... Nekem is vannak a témában történeteim, az alptörténetemet most megosztom veletek, ami befolyással volt egész életemre.

19 éves voltam, nyár, üdülőterület vízparton, kis csárda, két lánnyal vacsoráztam esti szórakozás indításaként. Akkor még a dohányárut szórakozóhelyeken is árulták, odamentem a pulthoz cigit venni, de a kedvenc márkám nem volt kapható. Szomorkodva, felcsóválva tanakodtam, mi legyen, mikor mellém lépett egy 50-es, jólöltözött úr, aki közölte, hogy nekik van otthon ilyen dohánytermékük, szívesen ad egy-két dobozzal, és lassan indulnának is haza a feleségével. - közben odabiccentett a fejével a felesége irányába, aki a pult végén iszogatott egy koktélt. Egy gyönyörű 40-es, enyhén molett, formás alakkal, viszonylag nagy, a gravitációval dacoló mellekkel, jólöltözött ápolt nő intett diszkréten vissza felénk, egy finom mosoly kíséretében. Azonnal döntöttem. "Indulhatunk!" -mondtam. Az asztaltársaságom két lányának szóltam, hogy el kell mennem, egyenek nyugodtan, majd jövök. Kis autómmal követtem őket, míg egy szép régi villa udvarára beparkoltunk, pár kilométerre a szórakozóhelytől. Az ajtóhoz már együtt mentünk. Miután beléptünk a nappaliba, hellyel, itallal kínáltak, az utam célja szóba sem került. Beszélgetésünk során kiderült, hogy a hölgy az orosz balett, a híres Mojszejev táncegyüttes táncosa volt, és már nyugdíjazták. (!!!) Ámulatomat nem tudtam leplezni, mert egy nyugdíjas nőhöz képest egy igazán szép, finom nőt láttam magam mellett, tele szexualitással. A férje pedig, mint megtudtam, zenész, zeneszerző, zongorista. Az iszogatás közben megemról is elmondtam röpke életem egy-két epizódját, amit nagy érdeklődéssel hallgattak (táncoltam itt-ott és zenét is tanultam pár évig), majd a férj odament a zongorához játszani egy lírai számot. Kértek, táncoljak a feleséggel. A feleség szerényen, picit szégyenlősen, de határozott magabiztossággal ringatózott a karjaimban, mikor a férj, a zongora mellől mutatta, öleljem át jobban a feleségét! Megtettem. Pár perc múlva már a heverőn ölelkeztünk, a zene csendesen folytatódott. A bőre selymes ruganyossága, illata, a szép érett arca, az arcának rezdülései, az ölelése, a helyzet maga megbabonázott, de szerncsére nem blokkoltam le. Már csókolóztunk, mikor a nő megemlítette halkan, hogy a férje két végén égette a gyetyát életében, és az emiatt korlátozottabb képességei mellett szereti őt maximálisan kényeztetni, és ezért mindenre képes... A csókózás közben izgatott kezeink az idegen testek ismeretlen zugait tárták fel, a símogatások közben egyre vadabbul csókolóztunk, és a ruháinktól segítettünk megszabadítani egymást. Mikor hanyatt feküdt a feleség és én félig rajta feküdve csókoltam, símogattam, már remegett a teste az izgalomtól, éreztem, hogy kívánja a testemet, igényli a behatolásomat! Az első mozdulatom egy szunnyadó vulkánt szabadított el benne, alteste máris önálló mozgásba kezdett, a gyönyöre hangjaira a férj befejezte a zongorást, és odajött hozzánk. Leülta heverőre a felesége fejéhez. Kicsit féltem, nehogy valami homoszexuális dolog történjen, de a félelmem alaptalannak bizonyult. A lassú párzómozgásom közepedte símogatta a felesége arcát, testét, melleit maszírozta, áhitattal nézta párja gyönyörét. Ez olyan megható volt számomra, hogy azt gondoltam, ennél szebb dolog nincs a világon. Sikerült az első közeledő orgazmus hullámomat elodázni, így egyedül élvezett el a drága, férje szemébe nézve. Homlokuk összeért közben, és én nagyon büszke voltam magamra, és szerencsésnek, hogy ilyet átélhetek. Aztán volt francia ide-oda, a férj maradt, és gyönyörködött (nem nyúlt magához), majd az ismételt misszinárus pózban ismét felváltva csókolóztunk a gyönyörű feleséggel. A legizgatóbb az egymás iránti szeretetük látványa volt, nem is bírtam volna, de nem is akartam tovább húzni, a felgyorsult mozgásom közepedte kérdőn a feleség szemébe néztem, ő megnyugtatóan biccentett nekem hogy mehetek. Ekkor a férj a szeméremdombjához fúrta a tenyerét, érezni akarta a csúcspontot a felesége testén. A robbanásomkor egy-két könnycseppet láttam a nőn, amit férje áhítattal csókolgatott le, majd hozott egy törölközőt, amit ránk dobott. Úgy éreztem, nekem most nincs itt dolgom, kértem, mutassák meg a fürdőszobát. Kimentem a ruháimmal, rendbe szedtem magam. Mikor visszamentem a nappaliba, suttogva, vidáman turbékoltak, és az asztalon volt egy papírzacskó, tele a kedvenc dohánytermékemmel. Mondtam, hogy nekem mennem kell, de szívesen maradtam volna, de mégis, úgy éreztem, ezt kell tennem. A feleség odanyújtotta felém fekve a kezét, és megszorította az enyémet búcsúzóul. Én viszonzásként lehajoltam a kezéhez, és egy csókot leheltem rá. Az asztalról megkaptam a zacskót, mikor a férj kikísért, nem szóltunk semmit egymáshoz, de a szemében mély hálát éreztem. Ekkor még nem tudtam, hogy ez az este érzése, őszinte lelki tényezője az, amit az egész életemben keresni fogom. 

olegnagy Creative Commons License 2023.11.01 -2 9 24159

Mi regisztráltunk szexpartnerkeresőre. Rendesen kitöltött(!) adatlappal, ruhás, egész alakos fényképpel. Ez első héten olyan napi 10-15 üzenet jött :-) A fele válaszra sem érdemes (pl. csak annyit bírt kinyögni, hogy "Szia!"; vagy dohányzik, pedig világos leírtuk, hogy ez kizáró ok; vagy az ország másik végéből írt és havonta csak egyszer jár Budapesten), a másik felével lehetett kommunikálni. Ez simán elvitt napi 30-60 percet, pedig egy idő után már volt sablonválaszunk a megkeresésekre (még azok is, akik képesek voltak három, nagyjából helyes magyar mondatot leírni, ők sem írtak túl sok egyedit az első levélben, ezért működött a sablonválasz). 2-3 férfival indult el értelmes levelezés, úgyhogy még így is elég sok jelentkezőt "parkolópályára" kellett tennünk, mert ennél többel nem tudtunk párhuzamosan levelezni. Kb. két héten belül volt első randi, ami nálunk az ágyban fejeződött be. Ez a pasi aztán eltűnt, úgyhogy folytattuk másokkal a levelezést. Volt még 3-4 ruhás randi, mire eljutottunk jelenlegi, állandó partnerünkhöz.

Tanulság: rá kell szánni az időt (mind a levelezésre, mind a randikra). Legyetek tisztában azzal, hogy mit akartok és mi az, ami ki van zárva.

Előzmény: Törölt nick (24157)
Trabi fiú Creative Commons License 2023.11.01 -1 1 24158

Nekem vannak ötleteim és közel 25 éve vagyok nyitott kapcsolatban a nőimmel.Írj rám ha gondolod mert az oldalon többnyire csak trollkodnak és beszólogatnak a jóképességűek :D

Előzmény: Törölt nick (24157)
Törölt nick Creative Commons License 2023.11.01 0 3 24157

Köszönöm a sok pozitív visszajelzést :) 

 

Esetleg tanácsot tudtok adni? Tervezünk egy új partnert, akivel kipróbálnánk, hogy milyen az ha konkrétan előttem dugnak. De kicsit ötlettelenek vagyunk, hogyan keressünk ehhez férfit.

Ki hogyan csinálta, vannak "bevált receptek"? 

mobiltoken77 Creative Commons License 2023.10.31 0 1 24156

komoly történet és jó vége lett, én elolvastam bár én inkább a második pasi szoktam lenni vagy kitudja:D

Előzmény: Törölt nick (24058)
Gladiátor1974 Creative Commons License 2023.10.31 0 1 24155

Sokan?

Előzmény: Beadjam63 (24154)
Beadjam63 Creative Commons License 2023.10.31 0 1 24154

Szia!

Igen dugták már 

Előzmény: Valaki esetleg82 (24152)
Gladiátor1974 Creative Commons License 2023.10.31 0 1 24153

Igen. 

Előzmény: Valaki esetleg82 (24152)
Valaki esetleg82 Creative Commons License 2023.10.30 0 1 24152

Neked a csajodat is baszták már előtted?

Előzmény: Gladiátor1974 (24151)
Gladiátor1974 Creative Commons License 2023.10.30 0 1 24151

Ugye?! :)

Előzmény: Valaki esetleg82 (24150)
Valaki esetleg82 Creative Commons License 2023.10.30 -1 0 24150

Szuper jo

Előzmény: Gladiátor1974 (24149)
Gladiátor1974 Creative Commons License 2023.10.30 0 1 24149

Nagyon izgató!

Előzmény: ujdonsagvarazsa (24148)
ujdonsagvarazsa Creative Commons License 2023.10.30 -2 1 24148

Hármasban cuckoldban a te, ti tudtotokal.  Enyém 8 év 50.

Valaki esetleg82 Creative Commons License 2023.10.30 -2 0 24147

Igen ki!

Törölt nick Creative Commons License 2023.10.29 -1 1 24146

És ezt neked tetszik?? Élvezed!! Közben kivered??

Előzmény: Valaki esetleg82 (24145)
Valaki esetleg82 Creative Commons License 2023.10.28 -1 2 24145

Az én párommal is ez a helyzet!van h előttem dugják

Trabi fiú Creative Commons License 2023.10.28 -1 0 24144

Nekem volt 3 is de mindegyiket és sokszor más is megdugta.Aztán elváltam és ez folytatódott a barátnőimmel is a mai napig más is dugja a nőimet az én tudtommal.

Előzmény: ujdonsagvarazsa (24136)
Valaki esetleg82 Creative Commons License 2023.10.28 -1 1 24143

Szia!érdekel a téma!

sony309 Creative Commons License 2023.10.28 -1 4 24142

Nem vagyunk egyformák, ezt el kell(ene) fogadni!

 

Van aki nem szeretné látni a párját mással és van, aki szeretné.

Aki szeretné és kellően "bátor", hogy elmondja a vágyait a párjának, az kaphat elutasítást, de szabad utat is.

Ha szabad utat kap és kipróbálják, akkor még mindig két dolog lehetséges: vagy nem jött be vagy igen.

 

Én elmondtam a vágyaimat minden páromnak és kb. 70 %-ban kaptam zöld lámpát a nyitáshoz.

Nagyon nem bántam meg!

De tiszteletben kell tartani, hogy nem mindenki kellően nyitott.

Az egyik piros autót vesz, a másik fehéret.

 

Ennyire egyszerű! Vagy nem! Vagy nem?

 

yy38 Creative Commons License 2023.10.27 -1 1 24141

Összesen,vagy csak mióta feleség?

Előzmény: ujdonsagvarazsa (24136)
Nagyonkanospeti Creative Commons License 2023.10.27 -1 1 24140

Szia, a téma érdekel!  De enyém csak ketten! Dugtuk!

Előzmény: ujdonsagvarazsa (24136)
dayz01 Creative Commons License 2023.10.27 -7 0 24139

ÚJ Paróka eladó!

Kleopátra fazon. Barnás-vöröses, lágy esésű, formázható, fésülhető, szintetikus anyagból készítve.
Belsejében rögzítést segítő összekapcsolható háló + adok mellé egy rögzítést segítő extra hálót is.
Foxpost vagy MPL automatába tudom küldeni előre utalás után.
Ára: 5.300.- + feladási költség.
Ha szeretnéd megvásárolni írj e-mailt:
hankookk125@gmail.com
Ez a modell:
https://www.varoczi.eu/noi-paroka-rovid-fekete-par-sr08
Állapot: Új
Képet természetesen tudok küldeni, de nálam valamiért a képfeltöltés nem működik...

Törölt nick Creative Commons License 2023.10.26 -2 0 24138

Nem tudom...csak ennyi van ott:

 

FIGYELEM!
A társkereső hsz. és gazdája azonnali hatállyal felnégyeltetik.

Előzmény: Femkupak (24137)
Femkupak Creative Commons License 2023.10.26 0 0 24137

És ez.miért fáj az adminnak ?

Előzmény: Törölt nick (24134)
ujdonsagvarazsa Creative Commons License 2023.10.26 -1 1 24136

Kinek hányan dugták meg a feleségét? 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!