Ehhez mit szóltok?
Ha a sötét középkor kultikus tárgyaira gondolunk, egészen biztosan mindenkinek eszébe jut a házastársi hűség záloga, a női tisztaság biztosítéka, az erényöv. Mit szólnál hozzá, ha azt mondanánk, hogy egyetlen katona sem zárta intim kalodába asszonya tisztességét a keresztes háborúk idején, és az erényöv mítosza egy tárgyi testet öltött történelemhamisítás csupán?
A mítosz szerint a csatába induló harcosok védték asszonyaik hűségét
A mítosz szerint az erényöv a középkori lovagi kultúra szerves része, a csatába induló harcosok védték ily módon otthonhagyott asszonyaik intim régióit, azonban a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum honlapján felhívja rá a figyelmet, hogy ha a ránk maradt kiállítási darabokat valóban ráadták volna a nőkre, nagyobb gondjuk is lett volna a csatából hazatérő hősöknek, mint kedvesük hűségének firtatása. A rideg és éles vaskapuk néhány nap alatt elfertőződött hámsérülésekhez, vaginális vagy anális fertőzésekhez, szepszishez, vérmérgezéshez vagy akár halálhoz is vezethettek volna.
A tárgy letézést nem csak fizikai hordhatatlansága kérdőjelezi meg
Az is furcsa a történészeknek, hogy az erényövről nem tesz említést a 14-16. század közötti erotikus szatíra, melynek igazán gazdag irodalma áll a rendelkezésünkre. Gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy Boccaccio, Chaucer, Bardello, vagy éppen Rabelais ne lovagolta volna meg a témát írásaiban. Ott, ahol a kicsapongó, pajzán szexualitás, a csalárdság és a féltékenység főfogás az irodalom vacsoraasztalán, az erényöv hiánya egyet jelent létezésének cáfolatával.
Hogyan forrott mégis össze az erényöv képe a középkoréval?
A kifejezés valóban felbukkan a 15-16. század környékén. Több nyelv írásos emlékeiben lehet olvasni az erényöv, firenzei öv, velencei öv, Vénusz szalag kifejezéseket. Sőt, a latin forma [cingulum castitatis] már közel egy évezrede használatban van, mint teológiai fogalom. A kifejezés azonban pusztán átvitt értelemben értendő, mint a tisztaság, az erényesség, szeplőtlenség, szűziesség metaforája.
Akkor hogyan kerültek az erényövek a múzeumokba?
A 19. században tűntek fel először erényövek a kiállítóhelyeken, amelyek keletkezését a reneszánsz korra datálták. A két legrégebbi erényövet a British Museum és a Musée de Cluny őrizte – bár ez utóbbi teljesen alkalmatlan volt a behatolás megakadályozására. Csak az 1990-es években jöttek rá a kutatók, hogy a tárgyak, amelyek az 1800-as években kerültek a gyűjteménybe, valójában nem sokkal azelőtt, nagyjából 1840 körül készültek. A British Museum a hamisítványt ki is emelte kiállításból és újradátumozta azt. A London Science Múzeumban mai napig látható néhány darab a fogamzásgátlás korai eszközei kiállításban, melyeket a 16. századból eredeztetnek, de a tárgyak melletti leírás itt is szkeptikus az erényövek keletkezésének idejével kapcsolatban.
Ha nem is a középkorban, de mégis voltak idők, amikor jó ötletnek tartották lelakatolni a szemérmet
A 19. században revideálták az ötletet és korszerűsítették a sosem létezett eszközt. Angliában és Franciaországban széles körben elterjedt az erényöv, amelyet divatlapok oldalain hirdettek az asszonyok számára. Ezúttal nem férfiérdek állt az erényöv viselése mögött, sokkal inkább női. Az ipari forradalom során a nők ugyanis tömegesével álltak munkába, gyakran kellett férfi közegben helyt állniuk, így fokozódott a nemi erőszaktól való félelem.
Idő közben kialakult egy újabb piac is a középosztálybeli kamaszok körében, akiken szüleik jóvoltából kattant a zár azzal a céllal, hogy megakadályozzák, hogy önkielégítést végezzenek éjszaka, a maszturbáció ugyanis a 19. századi hiedelmek szerint testi és lelki betegségek melegágya volt. Az intim védekezés e formáját az 1930-as évekig alkalmazták.
Az erényöv tehát egy mítosz, ami csupán a 19. században öltött testet
Egyszóval tehát a kifejezés, ami a teológiában hosszú ideje használatban volt, a 18. századra vált mítosszá, a középkori barbárság jelképévé, majd a 19. században öltött testet, mint a középkori szövegek tárgyi bizonyítéka és jött végül valóban gyakorlatba. Az középkor kegyetlen vasöveit tehát nem más, mint a múzeum intézménye teremtette meg félreértve a korabeli szövegek metaforáit.
Forrás: Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Mult-kor, Index
