Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
A néhány légyköpet helyett foglalkozzunk inkább késekkel. A PTA Késmúzeum bemutatja:
Szkíta nyakkés.
Egy igazi minimal-art, a pucér praktikum. És szúr-vág-borotvál. "Szó bennszakad, hang fennakad", nyilvánvaló bizonyíték, hogy nem a modern korok találmánya a nyakkés és a környezettudatos anyagfelhasználás. Nevezhetjük, a formájából adódóan fejesegyenesnek is, a későbbi köbüki-fejesgörbe fix ősének. És ez ránézésre is fix! No akkor lássuk az EDC* eszközt teljes kicsinységében.
Valódi szkíta tervek alapján a Pithec Művek gondozásában, direkt a PTA** Késmúzeum számára készült eredeti másolat. Az agyagba csikart tervek az ősi főváros, Sodassiphon melletti falu, Emshi Tepe *** határában feltárt kurgánból, Scytha Nagy Arcses király harmadik feleségének, Shatrapha Debillia**** királynénak a sírhantjából kerültek elő. Az égetett agyag korongokra karcolva a teljes tervrajzot tartalmazták, anyagjegyzékkel együtt.
A kés tökéletesen illik a tervkarcok szerint elkészített, autentikusan szőrtelenre koptatott, viseltes lóbőrtokba. Nyakbavaló, de 40 mm-es vékony övön is hordható. A feltalálási hely nevének megfelelően mangalicapörccel és serclivel eredményesen tesztelve. Debil külsős tesztelők kipróbálták kacsazsír, hidrogénezett pálmaolaj és szilvalekvár vágására is. Ezek után még mindig csont nélkül szelte a kőkeményre hőkezelt tikmonyt.
A penge hossza 58 mm, vastagsága 2 mm, a kés teljes hossza 131 mm. Semmi csicsa, csak az ősi sav és rozsdaálló (TSTM - acél) penge-rézküszöb-agancs szentháromság. A bakni a környezettudatosan egyszerű, minden fölösleges csicsát nélkülöző arany tiarát jelképezi, tehát jogosan köthető a szkíta uralkodókhoz.
* every day carry ** Pithecus Tudományos Akadémia *** Magyarul Emse Tepert, jelentése szerint a magyarok által alapított Kocatepertő nevű ősi település. **** III.Shatrapha Debillia balkézről származó fia I.Debilánusz néven király akart lenni, de túl debil volt hozzá. (forrás: PNV*****) ***** Pithecus Nagy Világtörténelme
Bocsánat a késlekedésért de szerencsére nincs mindíg időm hülyékkel foglakozni.
Tisztelt Majom Úr!
Lázálmaidtól vezérelve lehet, hogy te úgy éled meg, hogy egy "szellemi párbajt" vívsz de sajnos vaktölténnyel lövöldözöl.
Találtam némi párhuzamot közted és Don Quijote (csak a te kedvedért donkihóte) között. Egyszerű emberként majomként az ostobaság rozsdás páncéljában,paripának képzelt rozzant gebén ülve, szélmalomharcot vívsz.
De ne éld bele magadat ebbe a romantikus párhuzamba.
Te a lovadról már leestél. A földön ülsz a fejeddel a s@ggedben és csak a port vered mert többre nem vagy képes.
Tisztelettel kérlek távozz innen!
Üdv DbiLaszlo!
Ui: tölsd fel rendesen a képeidet mert nem érsz annyit, hogy rákattintva nézzem meg őket.
A leszarvazott marhák után nézzünk egy agancsos kést. Miközben Debilkénk a Cyberpunk univerzumban a klingon, a yautja, mala'kak, a goa'uld, sőt a kromagg nyelvek rejtelmeit kutatja, csak a nem is olvasók, nem is nézegetők, kitiltók, vinnyogva hörgők, a konyhakésfiók-lakók kedvéért a PTA Késmúzeum bemutat egy újabb anyagtakarékos nyélformát. (Nyugi, több is lesz.)
Ha nehéz is, kicsit szabaduljunk meg a töpörödött törpöktől. Vegyünk egy emberkést a PTA késmúzeumának Emberkés osztályáról. Kedvenc mai CIA*-emet, mert megtehetem. Semmi történelmi hasonlatosság, csak úgy egyszerűen nemes anyagok, nemes egyszerűség, érdekesség. Nem teljes méretű konyhakés, de nem is törp, köztes méret. Mondhatjuk, a bökők között olyan karabélyféle. Sőt "...csontos kalabér..." Duplán csontos. Az egyik a nyele, a másik a jobb mutatóujjam első percének csontja, ameddig beleszaladt a hegye csiszolás közben.
Láthatóan veszélyes darab, pedig csak 70 mm hosszú a penge, vastagsága 2 mm. Tökéletesen univerzális felhasználású. Bármit vág, legyen az vaj, zsír, szalonna, kolbász, toll, vagy veszedelmes papír. Nézzük meg a felszeletelt A4-es papílap csíkjain is. Tehát nemcsak a konyhában, kiránduláson, hanem a papírvágásban, sőt a tesztek szerint a borítékbontásban is jeleskedik.
Újabb bizonyíték egyes eszközök elképesztő veszélyességére! Ami így el tud bánni egy golyóálló fehér A4-essel, az bizony zavarhatja egyesek felfogóképességének kiteljesülését is. A penge nyersanyaga a beütő szerint is igazoltan "rozsda és savmentes", ami tökéletesen bizonyított, hiszen egy deka rozsda sem volt rajta és miközben vágtam sav sem csepegett belőle.
A bakni gyöngyház, a markolat agancs. Apropo, azt viszont so'se' értettem, hogy ha a tehénnek szarva van, akkor az miért nem egyszerűen szarvas, esetleg tülkös, pláne miért marházzák le. A szarvasnak nevezett állatnak viszont nincs is szarva, akkor miért nem agancsosnak nevezik. A Szöged környékbeli agancsos nevét viszont értem, mert az öööőz.
Csak most, csak debilségednek, csak a kedvedért, ilyen részletesen vissza nem térő alkalommal, bár tisztán látszik hogy magas ez neked, mint vízilónak a balettiskola. Mondottam volt, nem vívok szellemi párbajt egy fegyvertelen emberrel. Csak kíváncsiságból megkerestelek kedvetlen Debillackó:
De persze csak testileg találtalak meg, az értelmi szintedig nem tudtam lemenni. Ott már olyan melegek vannak, hogy védőfelszerelés kellett volna. Egyébként dugd ki a fejed az említett ló hátuljából a konyhaasztal fiókjából és még ennyi sütnivalóval is rájöhetsz, hogy "több kések vannak földön és égen Lackó, mintsem Debilségetek álmodni képes". De látom rajtad a todományos érdeklődést, így küldök neked egy megfejteni való kést:
motto: "Nem szeretek, ezért nem is akarok szellemi párbajt vívni egy-két fegyvertelen emberrel."
Ami még kimaradt. Az egészet egységes, jól használható késsé összekötő anyag megemlítése. Ha egy autentikus ősi késről lett volna szó, akkor földrajzi, kor és kutúra figyelembe vételével kókuszdióhéj katalizátorral, alacsony hőmérsékleten polimerizált pálmatakony, tökmaghamuval dúsított fenyőgyanta, fehérített datolyamag-olajjal kevert banángyanta lett volna a ragasztóanyag. De felvállalva az amúgy is csak jó fizetésért kinyilatkoztató grínpöcsök haragját, a Pithec Művek bizony a mai kor kétkomponensű műgyantáit használta. Mindig azt, ami éppen raktáron volt. És nehogy a nem-olvasó, nem nézelődő, itt sem lévő mikrotörpök megsertésedjenek, hogy nem gondolok rájuk, pedig gondolok is. Rájuk! Tehát itt van rájuk egy szép mikrotörpkés koszorú:
" az értelmi szintetek 0,01% (a papucsállatkáé 100%) - a humorérzéketek: 0,001 % (a savanyúkáposztáé 100%) - az általános hangulatotok: 5% (a lepisilt kilométerkőé 100%) - a műszaki és esztétikai..."
motto: "Először a lepényhal, az'tán a reményhal, utoljára meg a sejtszintű enzimműködés hal meg."
Nocsak, megindult a bőgés? Olyanoktól, akik amik egy értelmes szót sem írtak ide, viszont több kappan, liba és féldisznó segítségével elvégezték a 8 általánost. És ezt bizony szinte az összes hozzászólásukkal bizonyítják. Olyanok bőgnek, és olvassák be a kórházi zárójelentésüket, akik amik kitiltanak, feljelentenek, nem is olvasnak, csak akkor mi alapján is hörögnek? Pillanatok alatt telebőgtétek a topikot az análterméketekkel, és még van pofátok "kisajátítást" emlegetni? Néhány szerencsétlen, túlkompenzált kisebbrendűségi komplexussal küszködő élőlény moslékáradata helyett még egy mikrokéskupac is ontopikabb! Sőt az ontopik! :-)
Node a kés a lényeg. A felhasznált anyagokról pár szóban: A penge leánykorában egy simító reszelő volt. Akkoriban, réges-régen, az ősidőkben, amikor még a keresztet is kézzel vetették, még nem volt divatos a kéreg és egyéb felületi edzés, így, kellő óvatossággal a teljes anyagból kiváló minőségű késpenge készülhetett. Manapság egy kínai könnyen vedlik.
A markolat egy régi, kikalapált ezüstpénz felhasználásával indult, majd egy szarvasagancs darabkával folytatódott. A két vörösréz gyűrűt, egy valaha szebb napokat látott forrasztópáka jó nagy feje adta, közte egy kutyahagyatékból kimentett marhalábszárcsont darabkával. A kutyahagyaték ügyben, kedvetlen bőgők, ne magatokra gondoljatok, ez egy kissé megrágott csont volt. :-) Ezután jön a lényeg, a marhatülök. Ne bőgjön senki, nem a tietek, ez egy ősrégen elhuny nagy marha sok évig hányódó alkatrésze, pontosabban annak egy fel nem használt darabkája.
Na béke poraitokra, nyilván az egész világ hülye, csak itt az a néhány őstermelő helikopter, node az ökörbőgés nem hallatszik fel a fatetőre... :-) :-) :-)
ui: Ha már ilyen kedvesek voltatok, én is hadd véleményezzem már a valóság alapján a hordát:
- az értelmi szintetek 0,01% (a papucsállatkáé 100%) - a humorérzéketek: 0,001 % (a savanyúkáposztáé 100%) - az általános hangulatotok: 5% (a lepisilt kilométerkőé 100%) - a műszaki és esztétikai érzéketek 0,1% (Mekk Mesteré 100%) - a szívósságotok 1500 % (a vacsorára tálalt, főtt hajótörött-cipőtalp 100%) - az önérzetetek 2000 % (a bagzó macskáé 100 %) - kulturális és történelmi ismereteitek 0,2% (a Fertődi kastély vaskapujáé 100%) - az IQ-tok nem mérhető (ha az őszi légy IQ-ját 140-nek vesszük)
amúgy a történés okán megnéztem az utolsó pár posztjában lévő késeket. Ezek viszonylag értékelhetőek. Gondolom gyere a papához(hoz) szeretne dörgölődzni, bizonyítani. :D
Nekem zölddel élezte meg, mikor vettem tőle egy fejest. Szárazon. Nem tudom, hogy a piros miben más. Kérdeztem a haidu-ról mi a véleménye. Azt mondta porol. Tyrolit-om nincs haidu-m van, de nem használom mert macerás vizezni. Worksharp tábori és Spy triangle kövek vannak elöl.
Az intelligencia egy vele született képesség. Nem tanulható, nem fejleszthető. Erre akartam utalni. Egy iq tesztben (intelligence quotient) nem találsz olyan kérdést, hogy ki volt Petőfi felesége, vagy hogy a peládok fiatal csillagbölcső-e, vagy sem. Mondjuk azért szívesen megnéznék egy Pitekusz, Pataky Attila elmepárbajt: https://www.youtube.com/watch?v=z71SeE51rgA :) (Pitepajti: Most találtam a neten. Csak Neked, mert gondolok rád is.)
Olvasott legfeljebb, középszintű tudással, cserébe vastagon megáldott beteg fantáziával. Erre akartam utalni.
Amúgy a letiltás teljesen OK szerintem is. 2 kattintás és nincs tovább felesleges szófosás meg mikrokés kartonból. :) Néha tényelg visszajön, de akkor is csak 2 kattintás. Nem nagy fáradtság. Ha meg történés van, akkor meg megjelenítem néha.
Nem sajâtította ki a topikot. Létezik olyan opció, hogy letiltás. Én letiltottam. Tőlem azóta azt ír amit csak akar. Gondolom a többség ugyanezt tette.
Tök inteligens? Ne viccelj már, ezt nem így mérik. Érdeklődő legfeljebb. Sok dolog elolvas, de csak agyonismételt szófordulatokkal teli nyomorúsággal sikerül visszaadnia azt, amit felületesen megértett belőle. Sablonos és megújulásra képtelen. Ha 10 piteposztot olvastál, akkor mindegyiket olvastad.
Nekem is lenne pár tippem, hogy az néhány, nyáladzó pofával, értelem nélkül bőgő ökör hová menjen a fa alól, de egyrészt oda már nem férne be, másrészt nem ez a topik témája. Dictum, factum, punctum. :-P
De ha már az ökör szóbakerült, van ám ilyen ontopik is. Legalábbis a szarva. Nem le, hanem fel! Amellett hogy minden részegysége régi emlék - amely történelmi adatokra rajtam és kiscsaládomon kívül senki sem kíváncsi - összességében a gyermekkoromat idézi. Volt már szó róla - máshol - hogy csak a ház körül fellelhető ősi anyagokból építkezek. Akkor az ősök emlékére "ecce cultro":
A forma az ősi yakut, navajo, hungár és hasonló stílusú, ahol darabka szarv, és/vagy agancs felmaradt a feldolgozásból. Tehát igazi prepper, vagy újrahasznosított darab. Pudingfejű Gréta megnyalná érte a ... a10 ujjamat. De a haza és a PTA Késmúzeum nem eladó!
A penge feltehetően szénacél, mert miközben csiszatoltam nagyon fekete lett tőle a kezem. Így most tökéletesen rozsdamentes. Elpékesztően éles. Kitűnően meg is tudtam borotválkozni vele. Pontosabban tudtam volna, de van rendes borotvám és rendes szakállam is. Amíg meg nem borotválkozom. Tehát ez a tulajdonsága nem mérvadó. A kés egyéb használati célra is tökéletesen megfelelő. A mai zsömléket simán keresztbeéri, a hosszú ívelt él jó vajazási képességet sejttet. Ahogy most a nemzetközi helyzet fokozódik, jövőre persze csak zsírozásit. És persze vágni azután is fog, mert jól viszi a száraz kenyérhéjat is. De itt látható még egy kettévágott M12-es csavar is.
Mondjuk a sünök a jelenlegi jogszabályok szerint, közterületen köztörvényesen, méretügyileg nem szeretnék - szúróhossz 93 mm a törv.véd. 80 helyett - de ki nem teszi a tehén farka alá, miként a bőgő ökröket, és húzza meg a bojtot. Különben sincs még tokája neki. És ahogy a Pithec Műveket ismerem, nem is lesz.
És végül, ha a kés emberléptékű is, az itt megszokott méretismertető szerint: pengehossz 93 mm, pengevastagság 4 mm, markolathossz 90 mm.
ui: Nem zavar, csak szánalmas, hogy mindig bizonyít valamit az a néhány Sut! És nem azt, hogy tájékozottak a témában... Sapienti sat... :-P https://www.youtube.com/watch?v=sPGR-XhnM94
Csak mert ráérek és nehogy azt hidd le sem szarlak. Találtam neked egy kis oktató anyagot,tudom megfogalmazni nehezebb mint YouTube videóban elmondani bemutatni de,aki nem vállalja a popsibuksiját az küzdjön meg az elismerésért, természetesen nem arra gondolok, hogy a Victorinox jó vagy nem jó,aki ilyenben gondolkodik tud választani, hanem arra, hogy egy új termék bemutatása, használati tapasztalatát,felhasznált anyagok eredetét,minőségét és nem utolsó sorban meg kedvelni a kések világát valahogy így lehet, aztán hogy ebből "csak bucsús kések" lesznek az más téma, lehet kedvet kap a közönség a készítéshez is, az csak az eszközt bemutatón múlik és a lelkesedésen. Látod kutya csak egy ilyen pici kellene és te lennél a sztár.
( Rákerestem a a nevedre és csak makákókat találtam, ami ugye egy majom faj.
Meg egy előembert akinek az agya nem érte el az 500 köbcentit és bár felegyenesedve járt inkább volt majom mint ember – nem is nevezték sapiens-nek.
Szóval én rád ismertem )
Még 2021-ben létrehoztak neked egy külön topicot. Miért nem oda publikálod a szemetedet!?
Gondolom azért mert nem tudsz semmilyen valós értéket létrehozni, ezért csak provokálni tudsz és akarsz.
Mert így legalább kapsz valamilyen visszajelzést, amit egyébként nem kapnál meg mivel senkit nem érdekel az amit csinálsz.
Valószínűleg gyerekként is te voltál az aki szétrúgta a többiek homokvárát csak mert irigy voltál azokra akik tudtak csinálni valamit amit te nem, vagy mert kihagytak a játékból.
Most is szívesen kihagynánk de te visszaélsz a net és a fórum adta lehetőségeket.
Mert egy nem csak a neten létező közösség nem tűrne meg és kivetne magából.
A fentiek tükrében Szépen Kérlek! A továbbiakban használd a Külön Neked létrehozott topicot!
Miben különbözik a én fikanick nevem a te fikanick nevedtől, vagy téged a pap ilyen néven keresztelt? Nekem ez a második fikanickem az első megszűnt,de emlékszem arra mikor te még nem szartál ide,olvastam, tanultam itt sok érdekességet mindenféle késről, legyen az fa vagy fém, majd lapozz vissza úgyis ráérsz még tanulhatsz is meglehet,te sem tudhatsz mindent,de úgysem érted sem ezt sem mást amit itt mondanak neked, nem a fa meg a rosszvasból készült késeddel van a baj,ha neked az a jó én szarok rá meg a buksidra is, hanem a stílus meg a lehetetlen duma,mert az van bőven amit itt publikálsz a számítógéped árnyékában.
Légy jó ember, gondolom apád annak akart nevelni, sajnálom.
Csak mert ráérek. No és azért is, nehogy azt hidd, hogy le se szarlak... :-) Pedig kaptál korrekt választ. Ha nem érted, nem az én problémám. Aki nem ír, annak is lehet véleménye, mint például alábbi Debillacinak? Az szerinted vélemény? Nem tudtam kiolvasni belőle, hogy a kés anyagával, markolati kialakításával, az élszöggel, vagy a háttérrel van gondja. mert a szöveg kimaradt, csak az aláírás jött. :-P
És mi az a kár, amit hetente okozok az üres topiknak? És melyik kés sértette "mások" érdekét, mikor a trójai falónak a szálkás faszáját sem fogja fel a szöveget értelmileg és kizárólag a kés bemutatóját köpködi? Ha az embernek van ideje, szétnéz és csak kalmárokat lát, gógyi nélkül. Persze van ami kétszer csíp! :-)
Vagy ez a Galabszaros szerencsétlen? Hányszor fog még sopánkodni ugyanazon szöveg bemásolásával? A nyafogása galambkaka, a másik helyén sem volt évek óta egy értelmes szava. Előtte se nagyon. Hogy stílszerű legyek, küldöm a kollégáját, csak előbb feleleveníti az üzenet átadásának módját:
Szóval nyugodjál már békében töpszli víziló, ez a primitív fikanick jellemzi az össze netes tevékenységedet, hiszen olvastad a víziló jellemzőit, de nem fogtad fel, ezért lettél az. Ne erőlködj, mert még beszarsz. Ha nem érted a választ, akkor az a te értelmi szintednek a gondja, nem az enyém.** Ha unatkozol, ebbe a 15 cm-es pengehosszal rendelkező késbe kössél bele, vagy ha nincs ilyened, akkor a betonba. :-P
Arra viszont kíváncsi lennék, hogy kik azok a szerencsétlenek, akik miattam nem jönnek ide, pedig szívesen nézegetnék az üres topik hófehér lapjait. Ezeknek javaslom a kocsmahivatal hófehér sörhabját bámulni. Tudom, ők is zsenik, mint te, hiszen kiesve a kocsmaajtón újra és újra felfedezik a Galilei féle axiómát "... és mégis mozog a (Föld) föld!" :-) További véleményednek az ősi azték isten, Gugolkakán Nagy Piramisa alatt van a helye. :-P Béke poraidra, de ne szívj annyit, mert láthatóan akadályozza nálad a logikus gondolkodást és az egész lényed egy hörgésbe fullad... :-)