A láthatatlan emberben nem úgy volt, hogy a legelső részben örök életére láthatatlanná vált, és egy haverja készített neki fel le-húzható bőrt, ami tökéletes mása volt a valódi külsejének?
Majdnem mindegyik sorozatra emlékszem! Jó volt elolvasni a topic-ot és feleleveníteni az emlékeket. Gyerekkorom nosztalgikus utazása volt ez! : )
Alfaholdbázis: Bennem is a legélénkebben a csápos, ember beszippantós jelenet maradt meg. Annyira féltem, hogy otthon nem mertem átmenni a nagyszobából a kisszobába, mert féltem, hogy a bejárati folyosó végén megjelenik a szörny és engem is bekap. : D Kizárólag szülői kisérettel, mertem csak átrohanni.
Viszont lenne egy kérdésem! Én is keresek egy sorozatot, vagyis inkább annak a zenéjét. Nem emlékszem pontosan miről szólt csak annyira, hogy az utolsó részben a főhös lezuhan egy kocsiban a szalagkorlátot áttörve egy szakadékba, és valaki pedig egy diplomatatáskával szép lassan eltűnik az országút horizontján. Nagyon jó zenéje volt, legalábbis nekem kimondottan tetszett. Gyakran ment a Képújság alatt Hétfőn amikor nem volt adás. Emlékszik erre valaki? Mi lehetett a címe?
És volt egy másik sorozat is, amelyben a főszereplő mindig azt mondta: "Ha én ezt egyszer a klubban elmesélem...!" : D Ez melyik volt? Vagy ez a kettő egy és ugyanaz?
Szintén kedd esti sorozat. Csak arra emléxem belőle, hogy a főszereplő szőke szakállas fószer volt, a csaját meg Szidninek hívták.
Tán épp a Rufusz Dóóóóóvsz és a Tövismadárkák között ment ez a sorozat.
Meg még volt egy, a láthatatlan ember. Ez délutáni sorozat volt. Úgy lett láthatatlanná, hogy először lehúzta a fejbőrét, mint egy ruhát, utána a többit. Úgy oldotta meg a bűnügyeket. Jó sok része volt, legalább 10.
És persze a Benji. Kutya, kissrác, Jubi herceg névre hallgatott, meg egy fura lebegő gépezet, Zax, vagy mi. Usztics Mátyás volt a hangja a gépnek. Űrlény volt a kölyök, emigránsként élt a földön, folyton jöttek mindenféle fajta lények cseszegetni. Egyetlen rész van, vagy inkább volt meg: Elegem van belőled! Ez arról szólt, hogy Jubi herceg besokallt attól, hogy a gép állandóan a sarkában van, és ezt a szöveget mondta neki. A gép erre elromloot. Kicsit érzékeny volt szegényke. Persze Jubi a végén rájött, hogy a kutyával egyedül nem sokra megy, jó, ha a Zax is vele van. Erre pitty-pötty helyrejött a gép és lett nagy összeborulás.
Lehet, hogy rosszul emlékszem, de szerintem még bonyolultabb volt a magyar cím: Miként a farkas, mikor a vágóhídra viszik. :) És igen, egy történet volt, csak jó bonyolultan előadva, és volt egy klassz csavar is a sztoriban. :)
Iroda a Piccadillyn? emlékszik még vki? az is nagyjából 80-as közepe/2. fele lehetett, angol sorozat, és sajna a magyar címén kívül nem sokra emlékszem belőle (asszem szünidei matinéban ment). Vki?
meg eszembe jutott egy másik angol sorozat is: Mint mikor a farkast vágóhídra viszik ez talán kicsit később volt, és nem is gyerekeknek :) krimisorozat volt, de nem olyan szokványos, hanem az egész sorozat egyetlen bűnügyi történet volt (biztos nem is volt neki túl sok része)
a Látogatók tényleg volt már a 80-as években is (közepén-második felében) Tényleg volt benne gyerek, Adam Bernau, akinek volt egy füzete. Fogalmam sincs már, h mi volt benne, de nagyon fontos volt, az egész arra ment ki, h jöttek a Látogatók a jövőből és meg akarták szerezni azt a füzetet. Vagy inkább megmenteni. Rémlik, mintha vmilyen tűzben elégett volna, talán azt akarták megakadályozni.
hű tényleg, olyan is volt, valami b...m nagy szikla tetejére bilincselték ki az embert a tenger kellős közepén...na és akkor kezdett el kajabálni, hogy mi is az ő neve....
Bocsi, hogy ilyen sokat írtam, de úgy megörültem, hog yti is emlékesztek ilyen régi filmekre:-)))
eszembe jutott még 2. film.
Az egyik: az utolsó láncszem Ezt is szerettem, de ez nem volt félelmetess. de sokat lehetett nevetni rajta. Ez nem sorozat.
másik: sorozat volt, vasárnap délelőttönként; gyerekeknek. egy pasi mesélt mindig egy mesét. Ez egy idős pasi volt; valami csúnya köpenybe. és mindig horror mesét mesélt. Igazi emberek játszották. Volt valami sün emberr; meg hoyg sose haltak meg az emberek. Az is elég para volt, de uyganakkor jó. emlékszik rá vaalaki? nekem csak ez a 2 rész jutott eszembe belőle. Ti néztétek? ez szerintem 90-95 között lehetett.
bocsi a rengeteg hozzászóláshoz, de téynlg örülök, hoyg idetaláltam
Mesziről jött emberre nem emkékszem, íg y hírtelen. De a safarira igen.
Annak aranyos zenéje volt. Fiatalkok voltak benne (gyerekek inkább); meg volt egy majom ott a safariba, és azzal lógtak egész nap. Meg volt 2 rossz ember, de mindig a gyerekek nyertek. de nem tudom, hoyg mit akartak. Állatot lopni?
meg hallgatóztak a falon pohárral. Aztán mi is játszottunk olyat az öcsémmel sokat, de mi sose hallottunk semmit:-(((
Szerettem ezt a sorozatot. Nyáron volt. de talán ezt is megismételték utána?
A hegy gyomrában is nagyon jó volt. Az is jó para egy sorozat volt. Hogy adhatták azt gyerekeknek? Mjadnem olyan hatása volt rám, mint az örvény. De a heg ygyomrában-ra jobban emlékszem.. Azt meg is ismételték. Kézenfogva néztem az öcsémmel, anyum nem bírta nézni. Ahoyg Wilbeforszék (bocsi az írásért) elkezdtek szörnyé válni... és aza za alagút rendzer, amiben laktak...
de vettünk egy olyan "wilbeforszos" machbox-ot is. (csak mi hívtuk annak) olyan sötétüveges, taxi szerü-t) és azzal játszottunk hegy gyomrában-t. A kisautó megvan; nem tettük tönkre:-))
A Szellem a toronyházban -ismerős a címe, de nem emlékszem
, Időlabirintus, --- nem ismerem
Örvény tényleg jó sorozatok voltak. - szerintem is
Szeretném újra látni én is őket.
Két régi kedvenc még:
1. Benji (Zax-szal a főszerepben) --ezt nem rég emlegettem, de csak egy ismerősömnek derengett valami
2. Boomer, a csodakutya. -nem emlékszem miről szól, de ismerős a címe
A Forró drót c. film az tényleg nagyon ilyesztő, és ha jól emlékszem, nagypapámnak megvan VHS-en, majd szombaton megnézem, aztán jelentkezem. - Foggalmam nics, ez mi, még a címe sem dereng
nAgyon szerettem. délutánonként volt 1/2 17-17 között. De ez 90 után volt jóval. már nagyobb voltam. Nekem könyvbe is megvan. azaz a könyv előbb volt meg. Azt hittem, valami gagyi kezembe se vettem, csak a sorozat után jutott eszembe, hogy van egy ilyn című könyv. De olvasva nem volt olyan jó.
bár már nem emlékszem csak arra, hogy a jövőből jöttek, és féltek, hogy ne bukjanak le, de a végén má szinte mindenki tudta. Volt valami vizes jelenet a vége fele, hogy csomagot vártak. oylan újságba csomagolták nekik fentről, ami a holnapi focimecsc eredményeit írta.
Meg valami fehér autójuk volt. volt egy csaj, meg 2 gyerek is?
Annyiszor emlegetjük ezt a sorozatot. Úgy örülök, hoyg ilyen sokan emlékeztek rá. 89.-ben adták nálunk??? Azt hittem később, akkor még csak 8,5 éves voltam!!! De anynira para volt!!. De amúgy "szerettük". Én a babákra, a függönyös nőre, és a tűzre emlékszem. MEg arra, hoyg baromira féltem. De én babáztam utána rendesen, nem zavart, hogy keddenként félek tőlük este.
Hú, csipkebogyó nekem is megírnád hogy honnan lehet beszerezni azt a filmet?
Rögtön ráismertem a filmre ahogyan olvastam a hozzászólásodat. Én még egy kisdobos rendezvényen láttam Mátyásföldön és elég mély nyomokat hagyott akkor bennem. Egyszer nekiálltam végigtúrni az imdb-t, hogy kiderítsem mi volt az, de persze nem jártam sikerrel, mert minimálisan tudtam csak szűrni.
Én még emlékszem valami olyasmire, hogy emberek ilyen taposómalom szerű dologgal fúrtak valamit (vagy csak tekerték?). Nagyon furcsa hangulata volt az egésznek...
Én már megtaláltam azóta, Skazka Stranstvij a film címe, és már meg is néztem (csak kár h nem értek oroszul egy kukkot sem, angol feliratot nem találtam). Hihetetelen élmény volt, ahogy előjöttek az emlékek.... és az a bizonyos sárkányos rész 2x van, a közepén és a legvégén... nagyon durva!
Annyira megörültem h írtál erről a filmről h azonnal regisztráltam magam:-))
Szóval én kb 10 éve próbálok rájönni arra, hogy mi is ez a film. Amennyire én emlékszem moziban láttam a filmet. A részletek amiket írtál azok mind megvannak! asszem ez a sárkányrepülős rész volt a vége... de volt benne még talán valami varázsló fickó is, akivel egyik este tűzet raktak az erdőben, aztán később a csávó mintha patkánnyá változott volna... meg olyan jelenet is rémlik hogy szakadt ruhás emberkék mennek egy "temetési" menetben, a halottat a fejük felé emelve viszik, aztán egyszercsak kidől valaki a sorból és akkor azt is felemelik...
és kb ennyi maradt meg...másoknak akiknek meséltem róla nem volt ismerős...
hátha valaki itt tudja....már gondolkodtam rajta, hogy könyvárban nekiállok moziműsort kutatni.... és ha itt nem jön össze akkor azt hiszem kénytelen leszek..
Véletlenül találam rá erre a topikra, és én is meglepődtem, hogy - bár nem túl sokan - de vannak még akik emlékeznek erre a sorozatra (Örvény) Én is kb. 10-12 évesen izgultam végig a részeket, s azóta is rengeteg részletre emlékszem. Végülis Annamari a saját anyját játszotta el, s a babák pedig a gyerekeket személyesítették meg. Ha jól emlékszem Farkas Zsuzsa volt a magyar hangja. Nagyon jó sorozat volt. Nem értem, hogy miért nem lehet ezeket megismételni. A másik sorozat, amit szívesen megnéznék az Afrodité öröksége. Na...ebből szinte semmire nem emlékszem, csak arra, hogy nagyon jó volt. Volt a végén valami kincses barlang, ami megtelt vízzel, s a mohó ember megfulladt....Smaragdköves nyakék is odaveszett....valami ilyesmi, meg mitológiai alakok...stb
Nagyon egyszerű, hogyan vehetné fel a versenyt a kereskedelmi TV-kkel az MTV: Ezeket a filmeket kellene ismét leadni.
Vagy erre kéne használni a Filmmúzeumot, mert az már nevetséges, hogy évek óta ugyanazt a néhány filmet vetítgetik.
Ja, és bár 10-12 évesen ilyen filmeket néztem olykor nagykorú felügyelete nélkül, mégsem lettem baltás gyilkos, skizo izé paranoid beütéssel (legalábbis nem tudok róla):-)))