Egy átlagos kapusteljesítménnyel, azt a meccset megnyerjük! De sajnos, mindkét kapusunk rossz napot fogott ki.
Vasárnap: M'óvár
A meccs elején bealudtunk rendesen (főleg védekezésben). Nem voltak kilépések és megállító faultok sem (nemhiába volt Zoli kiakadva teljesen). Ahogy felkeményedett a védekezésünk és átálltunk a nyitott falra, onnantól esélyük sem volt az óváriaknak, akik nincsenek hozzászokva ehhez a sűrű terheléshez.
A védekezésben kiemelném Szimó munkáját, mert brutálisat dolgozott, mind a két nap!
A Gyurka által tanított stílus teljesen jó, azzal hozták a bravúrokat, amikor még fegyelmezetten és jó formában játszottak. A formaidőzítést érheti kritika, bár azok sem beszéltek butaságot, akik előrejelezték, mi várható a társa sérülése miatt gyakorlatilag csere nélkül maradt Tóth G. vezérletével.
Gratulálok a lányoknak az újabb szép éremhez! Nagyon örülök, hogy fáradtan, a Győr elleni meccs után mentálisan kifacsarva is tudták hozni a vasárnapi meccset a nemes ellenfél, a Móvár ellen.
Nina ismét szenzációsan játszott, Gabi remekül védett. Vamosz nem kezdett jól annyira (feltehetően az előző napi sérülése is éreztette a hatását), de aztán megmutatta a 2. félidőben, "ki az úr a háznál." Ő nem tud rosszul játszani.:) Tavi játéka egyre stabilabb szerencsére, no és persze Gréti is jól teljesített.
Szilágyi Zoli pedig jól meccselt. Meglepő, de Gyurkát eléggé lemeccselte most a nyitott védekezéssel, amire az ellenfél kevésbé tudott reagálni hatékonyan.
Több helyen olvastam, a móváriak panaszkodnak a bíróra. Némileg okkal, joggal, de azért nem ezen múlt a vereségük. Mi jobban bírtuk mentálisan, fizikálisan a 2 napi erőltetett menetet (ez a BL pozitív hozadéka is). Koni jelenlétének kifejezetten örülök, bizony neki is ott volt a helye a lányok mellett. Remek a csapatszellem náluk, ezért is jönnek a sikerek.
Egyszer nekem be akarta magyarázni, hogy a térdszalagok megnyúlását nem lehet látni, ha az ember látja, hogy rendellenes szögben áll a térd, azt kizárólag MRT-felvétellel lehet diagnosztizálni, ezzel szemben a valóság az, hogy a szalagok megnyúlása képalkotó eljárással nem diagnosztizálható, kizárólag azok épsége vagy folytonossági hiánya, ill. az orvos a páciens/tanúk elmondása alapján tudja utólag megállapítani a szalag megnyúlásának a tényét. Ez van, ha egy olyan bölcseszetlen, mint ö elhiszi magáról, hogy mindenhez is ért, közben pedig semmihez se.
A lányoknak és a stábnak én is szeretnék gratulálni! Hatalmas élmény volt ez a hétvége így Tatabányán, nagyon jó volt ott lenni és szurkolni. Igazán fantasztikus kézilabda hangulat uralkodott végig, örök élményt kaptam a csapattól.
Gratula a lányoknak az MK-bronzéremhez. A Móvár meglepte a csapatot az elején de Szilágyinak volt rá válasza - a nyitott védekezés - és erre Gyurka már nem tudott mit lépni. (Ami kicsit beárazza azért Gyurkát...)
Koni adott egy jókedvű interjút a szünetben. Ennek nagyon örültem (mármint h jókedvű). De honnét vették a 10 hónap rehabot....? Nyolc hónap bőven elég.
Gratulálok a lányoknak a mai helytálláshoz! Amikor az ETO 5 góllal elment, már nem nagyon bíztam a csodában és mégis megcsinálták, megfordították a meccset. Szívvel-lélekkel küzdöttek a meccsbe kicsit belealvó Győr ellen, a végén azonban ezúttal is hiányzott a rutin.
A leginkább Tavi, Szimó és Jovi játékát emelném ki. Vamosznak sajnos a 2. félidőben a keze megsérült némileg, a végjátékban feltehetően ezért nem tudott visszaállni, csak rövid időre.
Cathy a 2. félidőben nagyokat védett, de összességében az kevés, ha csak a meccs egyes szakaszaiban teljesít jól. Ami jó, Cseri is egyre inkább erőre kap (több bizalmat érdemelne!) és jó volt látni, Nina is milyen elszántan védekezett (támadásban nem volt hatékony ezúttal).
A játékvezetők teljesítménye előtt sem lehet elmenni szó nélkül... Az első félidőben inkább korrekt fújást kaptunk, a másodikban viszont inkább a Lokit sújtották az ítéleteik annak ellenére, hogy több büntetőt is kaptunk. Egy ilyen meccsen ez is számít.
A végjátékban nem csak a játékosok, hanem az edző rutinja is hiányzott...
Remélem, holnap a lányok megszerzik a bronzérmet. Sajnálom viszont, hogy Petra nem egy még fényesebb éremmel búcsúzik, nagyon megérdemelte volna és nem is sok kellett volna hozzá.
Ráadásul Dramac azért is logikus igazolás, mert Ugolin jelenleg a Vipersben inkább védekezik, Dramac pedig lényegében csak támad. Nem kell agyon terhelni így majd Ugolint.
Konkrétan le van írva, hogy az új lány Koni sérülése miatt jött. Szabó Nina nem jobblövő, hanem irányító. Arról a posztról meg távozik egy bizonyos Vámos Petra. Ha jól teljesít továbbra is Szabó, akkor miért ne maradhatna Tóth és Cseri mellett.
Jobbátlövő, ugye.....? Koni helyett jött, gondolom. (És Planéta sem lesz már jövőre...) Ha Koni rendbe jön, ez az osztrák lány már lehet h megy is (1+2 évre szerződtek vele, nem véletlenül).
Balkezes lövőt nem könnyű szerezni. Borgyost vissza lehetett volna hozza jobbkettőbe, dehát őt Debrecenben nem nagyon szeretik.
Tényleg, Nagy Nórival mi a helyzet....? Kapott már profi szerződést?:O
Nagyon nem jó irányba mennek a dolgok a csapatnál!
Egyre rosszabbul tolerálom ezt a fajta sikerhajhászás oldalán áldozzuk fel a tehetségeinket, dolgot... (Jövőre csak 4-5 légiósunk lesz!- mondta Zsolt, nem is olyan rég...)
Úgy látszik változnak az idők! :(
Poci, Panyesz, Lilly, Borgyi, Vani és Ninja, fiatal feltörekvő tehetségek mindannyian! Sok játékidővel ugyanott tartanának, mint most Mici vagy Tavi, de nekünk nem kellenek. Szomorú ezt látni... Remélem Kata, nem esik majd ennek áldozatául jövőre...
Lunde rosszul lett a Vipers tegnapi meccse közben. Saját lábán ment le, kivizsgálták, nemsokára hazatér a tervek szerint. Valószínűleg leesett a vérnyomása. Közel van az egymás elleni BL meccs, szerintem azon már mindenképp szerepelni fog.
Mindössze annyit mondtam h Jovovic sikereinek a szerb szurkerek örülhetnek mert szerb válogatott. Nálunk viszont elvesz egy helyet egy magyar játékostól.
Remek érzékkel akkor fikázod, amikor épp a legjobb lett Európában a posztján. Hidd el, engem nem érdekel, ha nem szereted, csak egyre nevetségesebb, hogy ennyire beakadt a lemez. Bezzeg Kácsor milyen jó volt a két meccsen, nem?
(amúgy örülnék, ha mégse menne el tőlünk, de azért nem kellene az indokoltnál jobban sztárolni csak mert Magyarországon született)
Nézd, engem azért zavar h egy szerb játékos hiányposzton elveszi egy fiatal magyar játékos helyét az egyik - most már BL-induló - csapatunkban. Ráadásul nem is annyira jó h ezt kiérdemelte volna.
Persze lelkesedhetünk a légiósokért de azért ne vigyük túlzásba.
Most nem sorolom fel azokat a csapatokat, amelyek topcsapatok és amelyeknek a védelméből bolondot csinált rendre. Egy csak példának okán, ETO, BL meccs.
A románok elleni meccsen Petra vállalhatóan játszott, egy-két büntetést elfelejtettek kiosztani a játékvezetők, amikor szabálytalankodtak ellene...
A Fradi meccs nem volt valóban az élete meccse, de ezt tavaly óta annyira ne bánjátok. Akkor az ő utolsó másodpercekben szerzett góljával szerzett a Loki pontot ellenetek. Azért már magatokat nem tartjátok amatőr csapatnak talán:)