"Carnuntum igen jó példákat hoz arra, hogy a magyarban mekkora jelentősége van a hangcsoportoknak."
Nem erre hozott példákat, hanem arra, milyen változatos módon alakultak ki a gyökök. A hangkapcsolatok a hangok jelentésének szükségszerű következményei, mivel pl. a K hang minden olyan szóban (gyökben, vagy toldalékban) elő kell, hogy forduljon, ahol a K hang jelentése fontos szerepet kap. Ugyan ez a helyzet a B hanggal és az összes többivel is.
"Egy nyelven belül fölcserélhetők az egy hangcsoporton belüli hangok gond nélkül."
Ez a megállapítás nem általánosítható, mert:
- Olyan hangok cserélhetők föl, melyek képzése közel azonos
- Ahol a hangok jelentése közt van átfedés.
- Csak ott cserélhető föl, ahol nem okoz drasztikus jelentésbeli változást.
Nem cserélhető föl a bor-por-pór, a bók-pók-pök-pék, a bír-pír, a bár-pár-vár, stb. szavakban
"Tehát nem igaz az, hogy a gyök az csak ezt vagy azt jelentheti. Egyáltalán nem így van."
A gyökök (hangösszetételek) szükségszerűen azért jöttek létre, hogy a hangok tágabb értelmezésű jelentéskörét leszűkítsék, hogy pontosabbá tegyék az etimon addigi többféle jelentését, megkönnyítve ezzel a gondolat pontosabb közlését.
Ez persze nem zárja ki a többjelentésű gyökök előfordulását, de számuk rendkívül csekély.
"Ami azonos hangcsoportban van, az jelentésmódosulás nélkül ugyan azt jelenti egy adott szón belül!"
Akkor most melyik megállapításod vegyem igaznak? Az előbbit, vagy ezt?
Egy gyöknek nevezzük azt a - többnyire három elemből álló - hangsort, melyből felépül. A gyököknek - a magyar nyelvben - a néhány kivételtől eltekintve egyetlen jelentése van.
Ezen az fentebb felsorolt feltételek mellet megvalósuló hangváltozások sem változtatnak. Már azért sem, mert lehetséges, hogy valóban két különböző rokon jelentésű gyökről van szó, melyek a jelentésbeli hasonlóság okán "olvadtak" össze.
Ezt a cikk írója is felveti:
"Ezek a szópárok azt sugallják, hogy a párhuzamok nem pontosan azonos jelentésűek, ezért vélhetően a névanyagban szereplő szavaknak is eltérő jelentése lehetett korábban és nem csupán magánhangzó váltásról tanúskodnak."
"Nem térünk ki a leggyakoribb és legismertebb “i” képzőre és az -ár helyett szereplő -lár-ra sem, mivel ez nyelvidegen a magyarban, sajátos kun-besenyő változatról van szó."
A germán nyelvben százával található az -er, (és változatai), valamint a -ler (és változatai) toldalék. Pedig ott nem is laktak kunok/besenyők... Ehhez képest nálunk aránylag ritkán fordul elő.
Azzal egyetértek, hogy a -lár toldalék kissé idegennek hat, azonban látható, hogy valójában ez az -ár toldalék összetett, vagy inkább halmozott változata.
Ugyanis az (o)L hang is már cselekvést jelentő toldalék: csap-ol, bog-ol (bogoz), fog-ol... Ehhez ragasztott még egy ugyancsak cselekvésre utaló képző, az -er, ami együtt alkotja a -lár végződést. Az egy más kérdés, melyik változat használata mely területen vált gyakorlattá. Minden esetre látható, hogy a toldalékok rendre a hangok egykori jelentése alapján kerültek a gyökök végére még azokban a nyelvekben is, melyek nem agglutinálók (nem toldalékolók) Lásd a flektáló indoeurópai nyelveket, telis-tele vannak toldalékokkal.
"...guba-gubó, kutya-kutyó, stb. Ezek a szópárok azt sugallják, hogy a párhuzamok nem pontosan azonos jelentésűek, ezért vélhetően a névanyagban szereplő szavaknak is eltérő jelentése lehetett korábban és nem csupán magánhangzó váltásról tanúskodnak."
Ezzel egyet kell, hogy értsek, hiszen más hangnak más a jelentése, és, ha egy szóban - akár elején-közepén-végén - van az adott hang, a saját jelentését fogja a szó értelmébe belevinni. Pontosan úgy, mint az összetett szavak esetében: Vasbeton-talpfa...
"A magyar nyelv egyik zsenialitása éppen abban áll, hogy a magánhangzók cseréjével más értelmet tud adni a szavaknak"
Ez minden nyelvre igaz... Pl: food=étel, feet=lábfejek, feat=tett, fat=zsír fit= roham, görcs
Teljesen természetes, ha egy szó hangja megváltozik, megváltozik a jelentése is... Ezért vannak a hangok... (a hangok jelentései együttesen adják a szó értelmét)
[bab, baba...] "...ebből nyilvánvaló, hogy ezt a szavunkat sem lehet szláv eredetűnek tekinteni, hanem egy sok nyelvben meglévő ősi szónak."
Pontosan... Nagy valószínűséggel mindenütt a B hanggal utánozták a bugyogó víz hangját, ami a buborék, burok, és még sok más hasonló szóban fordul elő. a báb is egy buborék, ami körülveszi a benne lévőt. A gyökök sokszor az eredeti jelentés átvitt értelmű alkalmazásai, az eredeti jelenség valamilyen jellemző tulajdonságát véve alapul. Ugye, a buborék is egy vékony, gömbszerű képlet, ami levegőt foglal magába, egy burok, búra, ennek alakja, köszön vissza buci, bőr, bendő, (mert ez is egy burok) stb. szavainkban.
"Boda-Poda, Bócsa-Pócsa,..."
A két hang (B és P) képzése meglehetősen hasonló, idegen szavak esetében nagyon oda kell figyelni, melyiket is halljuk. (saját nyelvünkben a szövegkörnyezet segít a beazonosításban)
Annak ellenére, hogy a két hangnak nagyon különböző a jelentése (a P a pattogás, pillanatnyi tompa ütés hangja) az áthallás közöttük kétségtelen, így - ha nincs jelentésbeli módosító hatása - "büntetlenül" felcserélhetők egymással.
"A kecs szó előzményét” ke” tőben kell keresni. A szótő jelentése valószínűleg kő /"
Egyértelmű, de ennél többről van szó: Mivel a K hang a 'kemény', 'kicsi', 'sok' jelentést hordozza, így a kő szó elég jó megfelelője a ke- etimonnak, de az E hang némiképp megváltoztatja a gyök jelentését. Ami kicsi, az rendszerint kemény, és sok is van belőle. (mindhárom szóban ott a K hang...)
Ja, és a az sem véletlen, hogy toldalékként a hang egyik eredeti jelentése köszön vissza: a többes szám jele!
Akár hogyan is közelítünk a problémakörhöz (nevek, gyökök jelentése) egyre világosabbá válik, hogy a hangok jelentésének ismerete nélkül sehova sem lehet jutni, mert egy szinten minden - a hangok jelentését nélkülöző - megoldás zsákutcába torkollik. Pedig már a C-F is foglalkozott a hangok jelentésével, de valahogy ez a téma a mai hivatalos nyelvészet számára tabu...
Ember szavunk kapcsán meghatározó, hogy megértsük az emel és omol, ömöl (romol) ellentétpárok jelentését.
Az ősember mozdulatsorokat helyettesíthetett hangokkal.Ezeknek a mozdulatoknak a szóképei lehetnek bizonyos szavak. Pl. az ember
Emlő = emelkedő, azat tenyérrel felfele magunk felé gömb irányba hajló, EMELŐ mozgás, hasonló az Ím(e) gesztusához.
Dombor(odik) = tenyérrel lefelé oMló, "DOBást imitáló" gömb felületen hajlító mozgás
Kifejezetten érdekes a dombor és a tomol (dob igéből) kapcsolata a rombol szóval.
EMBER(kedik) = pont ellentétes a "dombor" mozgással - lehet ismétlődő provokáló virtusos, heccelő gesztus, aluról emelkedő tenyérrel, vagy lassú méltóságteljes - így az egy rangra emelés, a tisztelet gesztusa.
Tehát az emel, evez, int szavunk származéka az ember. Ha valakire utalunk, azt mondjuk, hogy evvel, vagy emezzel, ezzel.
Az emel szavun az én szavunkhoz kapcsolódik. Magunkhoz EMeljük a kezünket.
Így lett az m - a birtoklás jelzője.
Ha eszünk, EVező mozgás végzünk magunk felé.
Ember, annyit tesz, mint EM-vELnek lenni. ÉNnek lenni.
Az L a szó végén gyakorítóképző is lehetett számos esetben, pl. haazt mondták, embereld meg magad, v. emberkedik. Viszont nem hangzik jól minden szóképzésben az l gyakorítóképző, ezért ez r gyakorító hanggá változott.
Lasd dombor, tombol
A latin invitál, gyakirlatilag egy ősmagyar EM-VITÁL szó.
Ebből lett az inverz és az imitál szó is.
FOOT : láb, talp, gyaloglás főleg de foot race az futóverseny. -------------- Egyértelmű hogy a FUT igénkből van ez az egész. Régi angol FOT, FÓTE, FÓT is volt. Német FUSS . A "POD" már nem idevaló, ezt tegyük is félre , inkább nézzünk még körül máshol :
Holland VOET Ferőer FÓTUR Norvég FOT Skót FIT Svéd FOT Fríz FOET
ENTRY : bejegyzés, belépés, beléptetés, behatolás ---------- Ragozott BENTRE a pontos szavunk lehagyott kezdőhanggal. A régi angol még ez ENTRE mondta ki. Csak a B hiányzik a szó elejéről. Ennyit a "latin" mesékről, nem mintha az INTRO nem éppen ugyanez volna.
BETWEEN : közben, közbenső helyen, között, közé ----------- BENT- VAN ! Ez itt a lényeg. BETWENE is volt még ez. Araboknál BÉN , a "latin" nyelveknél itt is előkerül a (B)ENTRE forma. A héber BEIN meg a BENN szavunk.)) Perzsa BEYN mögött is a BENN van, a közBEN fogalmának természetes velejárója a bensőség.
CINEMA : mozi, film, filmszínház --------- SZÍNMŰ ! Az antik görög meg a német is K-ra írta, de ez SZ kezdés. Világszerte megvan a szó hasonmása, már rég a filmezés előttről, bármilyen eljátszott előadás már egy színmű(sor) , a későbbi film is voltaképpen az. Már a hindi, szanszkrit, perzsa és tamil nyelvekben is benne...
Többféle célú "ár" képzőnk lehet. Egy része mintha igékhez kötődne, azaz mintha abból lenne létre hozva tudatos szóképzéssel. Van egy olyan része is ezen képzőnek ami szerintem tudatosan az ÁR/ÉR-ték szavakat viszi bele a szóba mint értelem, ezt különösen a foglalkozást űzőknél figyelhetjük meg.
Ilyenkor az ÁR vég mintha ténylegesen az az ÁR volna, az ami ÉR valamit, értéket képvisel. A latin szavak vizsgálatánál tűnt fel hogy nagyon sokszor a befejezés --ARIUS ami egyenértékű a magyar már nyelvünkön képzett és ragozott ÁRUS szóval.
Hiszen a foglalkozást űző is ÁRUS , a szolgáltatását/hozzáértését és ezzel összefüggő termékeit árulja !
KALM-ÁR is árus, CSISZ-ÁR is az, és ő CSISZOL is. KULCS-ÁR : kulcsok ügyelője illetve lakatos. KULCSOL és KULCS-ÁRUS is ő. TAN-ÁR meg a TANT ÁRulja. KÁD-ÁR a kádakat. HORD-ÁR a hordozás árát kéri meg. BOD(o)N-ÁR a BÖDÖN ÁRa az melyre számít a készítéskor. És van még egy halom ilyen.
És még van egy nagyon fontos ez ügyben : Nem minden szó ilyen képzővel van ellátva, ami annak látszik !
Némely szóban nem önálló entitás az ÁR vég (er,or stb...)
Például a TÜKÖR szóban a vége az bizonyosan KÖR. Vagy a SÓVÁR szó második fele az a VÁR, azaz a várakozást fejezi ki. Azaz a szóvég még nem garancia rá hogy azzal állunk szemben aminek ez első blikkre látszik. Ezért jó minden egyes szót egyénenként vizsgálnunk, mert könnyen lehet hogy nem ott bontandó fel a szó, mintsem az első ránézésre tűnhet.
A HENGER második fele is inkább a GER a GURulást kifejező gyökszó lehet észszerűen. Vagy egy BOKOR végén is inkább a KÖR van.
HATÁR a HATOL ige tudatos képzete lehet, addig lehet hatolni .))
A TÖLCSÉR meg nem kizárt hogy a sok TÖLTSÉL felszólítás eredménye.)) A CS nyilván a TS hangpár hasonulása lehet...
Az -ár végződés (és változatai) azt jelenti, hogy valaki/valami a gyök jelentésével kapcsolatos cselekvést végez.
------
Nem csak azt:
ÚESz: határ: Belső keletkezésű, valószínűleg származékszó. | ⌂ Az alapszó a →hat¹ ’benyomul; előremegy’ lehetett. A végződés -ár névszóképző; vö. →búvár. A magyarázat nehézsége, hogy az -ár névszóképzővel alkotott szavak a cselekvőt jelölő főnevek, s a cselekvés eredményét igen ritkán jelölik; de vö. (a képző palatális változatával): füzér ’felfűzött tárgyak, díszek sora’ (→fűz¹), →tölcsér.
Elavult vagy elvont gyökökből, mint: mad-ár, bog-ár, ag-ár, kos-ár, gyap-ár, sud-ár, sugár, lajh-ár, szik-ár, hin-ár, gun-ár, sop-ár, sov-ár, pozs-ár, száty-ár, led-ér, eg-ér, gyök-ér, süg-ér, feh-ér, köv-ér, feny-ér, vez-ér, stb. Némelyekben ezek közől ékvesztő, vagyis eredetileg rövid ar er, mint: mad-ar-ak, bog-ar-ak, ag-ar-ak, kos-ar-ak, sud-ar-ak, eg-er-et, gyök-er-et, stb. 3
Van egy "ár" végződés, amely az "or/ör/er/ér" vegződéssel hasonlóan képez főnevet.
pl. határ, agyar, ... füzér, hunyor,
nem hangugratók: komor, csömör, gömör, tömör, továbbá a tulajdonnevek, p. Czobor, Fodor, Odor, Csupor, Csutor, Czuczor, stb.
"A magyar nyelv főnévből sokféle módon képez melléknevet, ezek a képzések párhuzamosan azonos jelentéssel élnek nyelvünkben,"
A felsorolt szópárok jelentései nem azonosak, noha első hallásra annak tűnnek.
Az -os, -ár végződés (mint hang és mint ősgyök) jelentése eltérő, hiszen nem azonos alakúak, ami nem a véletlen műve...
Az -os toldalék (és változatai: -as, -ás, -es, -és, -is, -ös, -ős...) azt jelenti, hogy a gyök meghatározza valamilyen dolog tulajdonságát:
Pl: por-os. - Azaz, valamilyen dolog porral van belepve.
Zsír- os. - Azaz, valamilyen dolog felületén, vagy benne jelentős mennyiségű zsír található.
Rücskös » röcsök-ös. - Azaz valamilyen dolog felülete erősen egyenetlen, kitüremkedésekkel teli.
Tehát itt valamilyen tulajdonságról van szó.
Az S hang jelentése a süvít, súrol, sír, sikál szavakból jól kiérződik, valamilyen s-szerű, folyamatos természetes hangnak az utánzása. Toldalékként is ugyan ezt a jelentést adja szónak: valamilyen kvázi homogén folyamatosságot. Ezért ami poros, vizes, zsíros, az jellemzően mindenütt por- víz- zsírfedte, vagy azzal átitatott.
Az -ár végződés (és változatai) azt jelenti, hogy valaki/valami a gyök jelentésével kapcsolatos cselekvést végez.
Hord-ár. - Azaz valaki valamit hoz-visz.(hord)
Bank-ár. - Azaz banki ügyletekkel foglalkozik.
Tan-ár. - Azaz tanítással foglalkozik
Csill-ár. - Az a feladata, hogy csillogjon (és világítson).
Kulcsár. - Azaz kulcsokat kezelő személy.
Itt pedig cselekvésről van szó akkor is, ha ezek a szavak ma már valójában főnevek.
Az R hang szintén hosszan tartó, de ciklikus jelenség hangját hordozza (utánozza), lásd berreg, rohan, ropog...
Ez a hang a cselekvés gyakoriságára utal, az alany rendszeresen (kvázi folyamatosan) ugyan azt csinálja.
Ez a toldalék nem (csak) magyar nyelvi sajátosság, a
germán fishe-er, latin piscat-or, albán peshkat-ar, bolgár, bosnyák, cseh rib-ar , francia pêch-eur (kiejtve pis-ör) izlandi sjómað-ur, tadzsik mohig-ir egyaránt 'halász' jelentésű szavak, s mindegyik azonos R hangú toldalékkal képzettek. Nem átvételről van szó, mert a mindenütt 'hal' jelentésű gyök több nyelvben is teljesen más hangsorból áll. Csakis a toldalék azonos, ami arra utal, hogy igen ősi, még abból a korból származik, mikor az R hang önálló jelentéssel bírt, s toldalékként kezdték alkalmazni méghozzá mindenütt ugyan azzal a jelentéssel.
És hangsúlyoznám továbbra is hogy BALKÁN(Y) alakból VALKÁNY féle és ehhez hasonló kései nyelvtorzítások már nem a magyar nyelv őstörténetét mutatják, hiszen már réges-régen ezer években mérhető távlatokban ragozva és toldalékolva beszélhettünk mikor egy-egy ilyen változtatás megtörtént egy idegen nyelv által mondjuk.
Azaz már ekkor rég kialakult szógyökereink voltak, és ezt egy teszem azt latin nem fogja azzal már ezt sehogyan sem felülírni, merthogy ő máshogy méltóztatja a kezdőhangunkat írni mint az valójában létezik.
Azaz különbséget kell tennünk aközött hogy mi az amit esetleg a nyelvünkben változott meg, és az idegen (gyakran oktalan) átírások közt.
A BAL-KÁN(Y) is olyan hogy ha olyan térképen nézzük a hegységet, ahol a körvonalai jól láthatóan jelölve van, akkor azt figyelhetjük meg hogy :
Úgy jó háromnegyed távig vízszintesen vonul keletről nyugatra. Aztán vesz egy BAL-KANY-art felfelé. Igen és határozottan kijelenthetjük hogy ez : véletlen.)) A sok ezredik megint.)) Szóval a nyelvünk tökéletesen értelmezi a hegységet.
Még valami, ez a BALOTA SZÁLLÁS az nem PALOTA, semmi közük ezeknek egymáshoz.)) BALTA itt a szavunk, a baltás ember és bandájának szálláshelye lett ez...
EMBER(kedik) = pont ellentétes a "dombor" mozgással - lehet ismétlődő provokáló virtusos, heccelő gesztus, aluról emelkedő tenyérrel, vagy lassú méltóságteljes - így az egy rangra emelés gesztusa.
----
Ember= Invitáló, meghívó gesztust fejez ki. Magamhoz hívlak, mert az vagy, ami én. EMv - vagyunk MI-nd ketten.
Méghogy jövevény.
INVITÁL = Em-v - itál - Azaz em-t- eget = INT - EGET ( evez szavunk m nélküli rokonszava az int-nek.
ÚESz: Int: Belső keletkezésű, valószínűleg egy uráli eredetű tőből való származékszó. | ⌂ A tőhöz vö. →indít. A végződés -t műveltető képző. A szó belseji mássalhangzó a tőben eredetileg m lehetett: az mt > nt
ÚESz: Latin jövevényszó. | ≡ A lat. invitare’(udvariasan) felkér; meghív’[ismeretlen eredetű] átvétele. ≋ Megfelelői: ném. invitieren; fr. inviter; stb.: ’meghív’. ⌂ A 2. jelentése az általánosan ismert. ∼ Idetartozik: invitáció ’meghívás, meghívó, felszólítás
EMBER(kedik) = pont ellentétes a "dombor" mozgással - lehet ismétlődő provokáló virtusos, heccelő gesztus, aluról emelkedő tenyérrel, vagy lassú méltóságteljes - így az egy rangra emelés gesztusa.
"...akkor azt állítod, hogy csak egy nyelv létezett az egész világon "
Nem ide szólt, de válaszolnék erre a részre.
Hát pont ez a lényege a "magyar mint ősnyelv" megközelítésnek, amelyet mára már oly sokan preferálnak.
Már közel 250 éve az 1700-as években is volt ennek az irányvonalnak hangadója. De gondolom egy sok éve V. CS. követő csak hallott már az "Egy nyelv volt valaha" című állásfoglalásról.)) Én nem szoktam az embertől idézni, mert az ősgyökelméletét meg a szópárosításait azt a dolgok teljes káoszszerű összekeverésének tartom, ugyanakkor azért respect viszont hogy az ősnyelv megközelítésig eljutott és ezt felismerte.
Ahogyan már elég sokan, említhetném Kiss Dénest is, vagy akár jóval régebbre is visszamehetünk mert egy bizonyos Keresztesi József is már ugyanerről beszél és a saját megfogalmazásában "bárkai nyelv" miként említi nyelvünket és mindezt még az 1700-as években leírva példákkal.
Magyar nyelvben biztosan nem váltóhang a B-V , még akkor sem ha épp van BATTA meg VATTA . Az idegen átírások nem etalon számomra ! Nyelvünkben túlnyomórészt nem cserélhetőek.
Olyan szópárokkal ezt könnyedén lehet igazolni, ahol ugyanaz a hangalak értelmes szót képvisel mindkét hanggal egyaránt. Még csak többnyire rokonság sem érezhető itt ezeknél :
VÍZ -BÍZ -------- más teljesen. VAL/VEL (toldalék) és BAL BEL ----- közük sincs egymáshoz
BÉKA és VÉKA VÉR és BÉR VEGYES--BEGYES VAJJAL--BAJJAL VÁJ--BÁJ VÁR---BÁR
VAN és BAN VARJÚ--BORJÚ VÁGY--BÁGY(ad) VÁLLA--BÁLA (egyszerűen más a gyökszavunk !)
VELE---BELE VÉGET (vet) és BÉGET úgy VÉL és BÉL (hangyányi különbség )) )
VÉNA---BÉNA VIDÉKEN üdül valaki , vagy BIDÉKEN teszi meg . Nem mindegy.)) VESZÉLY---BESZÉLJ
BIHAR megye nem VIHAR megye.)) VONTATÁS ---BONTATÁS VŐ és BŐ VÖRÖS---BŐRÖS
Nézzük ha nem kezdőhangok a párok :
LÁBA---LÁVA KÁBA--KÁVA HÍVÁS---HIBÁS és egy halom szó már toldalékolva amikor az egyik VA/VE/VÁ/VÉ míg a másik BA/BE/BÁ/BÉ , de ezek külön gyökerű szóelemek az első a VÁL(ni) témaköre, míg a második meg BEN-tre mutató szóelem. Szóval ez az átváltós dolog nem működik nálunk, az idegen esetleges későbbi átírás meg nem lehet mérce az ősiség szempontjából.
A "VATA" az eredeti alakja a borsodi településnek, jóval később volt egy BATA említése is, ami már egy valószínűsíthető idegen átírás volt (talán a törökök miatt) és ideiglenes, mert ma is VATTA a település pontos neve.
Viszont nem csak VATA személyünk volt hanem BÁTÉ is és abból is lettek településnevek. Például SzázhalomBATTA nevének már semmi köze sincs a VATA törzsfőhöz, ez már egy másik "figura" aki BÁTÉ és földbirtokos, nevéből település is lett, és ez a BÁTÉ lett itt BATTA végül a mai város nevében...
"fésű szavunk a fe-fé-fő (fej)-hez jön a sü, aminek a jelentése a sün szavunkkal értelmezhető, Fésű=fejtű."
--
Igaza van.
A nap sugár is tud sütni és tűzni is.
Egyre inkább azt gondolom, hogy az ősnyelvi etimonoknak, tehát gyököknek "többdimenzós" jelentése van, aminek a magyarázata az, hogy több érzékszervi tapasztalást társítunk rögtön egy egy jelenséghez.
Hiszen ami égve sziszeg, sistereg, az sül, süt is, ugyanakkor tűszúráshoz hasonlóan éget, tehát tűz is. A tűz, bizony süt, mert a tűz olyan, mintha százezer tűszúrás SŰrűsödne össze egy helyen. Aki szőke, azt kiszítta, szőkére sütötte a nap, vagy még fiatal, zsenge SZÍne van a hajának. Az idősnek ugyanakkor már Ősz, nem SZŐke, hanem SZŰrke. SZŰrt SZÍnű, mint az ÜSZök. Az izzás a felszított tűz tulajdonsága, az üszök a SZÉné. A süldő és az üsző fiatal állatok. A SUgarak SZÉt SZÓródnak, SZIK-rát SZÓrnak. A SZEm tüze is SZIKrát tud SZÓrni. A nap meg is tud Ütni (guta ütést kap) A nap tehát: isz-zik, HEGYesen süt, tűz, mint egy ÉK - a hegy ék alakú, az ék, hegyes, tehát TŰhegyes, TŰZ, azaz ÉG. AZ ÉK a hegy csúcsa, ahol KÉKen ÉG a LÉG...
A gyökeink tehát "több dimenziót" kódolnak, amelyek érzékszervi tapasztalati összefüggések rögzítésére alkalmasak. A rokonértelmű szavaink árnyalatnyi módosulatain keresztül függenek, vagy éppen érnek ösze.
Sokkal többet kódolnak az ősgyökök, mint hinnénk! Ösztönösen dekódoljuk őket, ezért nehéz rájönni a természetükre.
Carnuntum igen jó példákat hoz arra, hogy a magyarban mekkora jelentősége van a hangcsoportoknak.
Egy nyelven belül fölcserélhetők az egy hangcsoporton belüli hangok gond nélkül.
Tehát nem igaz az, hogy a gyök az csak ezt vagy azt jelentheti. Egyáltalán nem így van.
Ami azonos hangcsoportban van, az jelentésmódosulás nélkül ugyan azt jelenti egy adott szón belül!
"A tárgyalt jelenségre további példák sokasága hozható még fel, pl: Boda-Poda, Bócsa-Pócsa, Balota-Palota, Batonai-Patonai, Berend-Perend, Berény-Perény, Bercel-Percel, Bogács-Pogács, Bordán-Pordán, Basa-Pasa, Bercsény-Percsény, stb. Példák kínálkoznak a b-v váltakozásokra is: Baja-Vaja, Bajna-Vajna, Balkány-Valkány, Baló-Való, Balla-Valla, Bali-Vali, Bálint-Válint, Bankó-Vankó, Bajk-Vajk, Bata-Vata, / következésképpen a „pogány” lázadást vezető Vata neve, a ma gyakoribb Bata névvel volt azonos/ Batta-Vatta, Bati-Vati, stb."
Van egy nép Európában, amely nem ismeri saját települései nevének jelentését Nem ismeri saját személyneveinek, keresztneveinek jelentését, ellentétben a göröggel, kínaival, vagy a némettel. Tanulmányom célja, hogy gondolatokat ébresszen és további kutatásokra ösztönözzön. Az egyes szavak eredetével és jelentésével nem kívánok foglalkozni, bár számos esetben ez elkerülhetetlen. Ennek indokaként a dogmává merevedett finnugor nyelvrokonságot kell felhozni. A dogmából ugyanis egyenesen következett, hogy a finnugor alapszókincscsel nem rokonítható szavainkat más népektől vettük át. Ezt az álláspontot igazolni lehetett, azzal a tétellel, hogy finnugor őseink primitív halász-vadász népként jelenítődtek meg, ezért szókészletünk jelentős részét nálunk “fejlettebb” szomszédainktól kellett átvennünk.
Az igazolást megkönnyítette, hogy az ” ismeretlen” szavaink jelentős részét sikerült is más népek nyelvében fellelni. A dogmából az is következett, hogy ezek a szavak a magyarból nem kerülhettek a szomszédaink nyelvébe, mivel azok nem finnugor eredetűek. E furcsa logikát az sem zavarta, hogy ezek zömmel éppen a magyar korona fennhatósága alá tartozott szerb-horvát és szlovák nyelvterületeket érintik és az “átvett” szavak más szláv nyelvekben nem lelhetők fel. További észrevételeket mellőzve az általam megismertetni kívánt problematika felvezetését tartom fontosnak. Az alábbiakban tárgyalandó sajátosságok nyelvészeink előtt ismertek, bemutatásuk mégis indokolt, amit az alábbiak igazolnak.
A magyar nyelv főnévből sokféle módon képez melléknevet, ezek a képzések párhuzamosan azonos jelentéssel élnek nyelvünkben, pl. bankos-bankár, gombos-gombár, juhos-juhár, kolompos-kolompár, stb. Mivel ezek a képzések igen jellemzőek a foglalkozást jelentő szavainkra, ezért azok megőrződtek a személynévanyagban. Ízelítőül álljon itt egy csokor ezekből szópárokból: (a személy- és helyneveinkben szereplő szavakat nagy kezdőbetűvel írjuk. Forrásul a telefonkönyvek szolgáltak.) Babos-Babár, bankos-bankár, Bikás-Bikár, bocsos-Bocsár ,Bogos-Bogár, Bojtos-Bojtár, Botos-Botár, Buzás-Buzár, Csikós-Csikár, Csizmás-Csizmár, Csontos- Csontár, Dalos-Dalár, Dobos-Dobár, Füzes-Füzér, Gados-Gadár, Gajdos-Gajdár, Godos-Godár, Gombos-Gombár Gondos-Gondár, Göndös-Göndör, Gyökös-Gyökér, Harcsás-Harcsár, Hatos-Határ, Heves-Hevér, huszas-Huszár, Kondás-Kondár, Köves-Kövér, Kulcsos-Kulcsár, Kunos-Kunár, Labos-Labár, Lados-Ladár, Lajtos-Lajtár, Lencsés-Lencsér, Lovas-Lovár, Mados-Madár, Makkos-Makkár, Mohás-Mohár, Molnos-Molnár, Nádas-Nádár, Pincés-Pincér, Pintes-Pintér, Pohos-Pohár, Puskás-Puskár, Rabos-Rabár, Rostás-Rostár, Rozsos-Rozsár, Sajtos-Sajtár, Sikos-Sikár, Szikos-Szikár, Tanos- tanár, Titkos-titkár, Tokos-Tokár, Tollas-Tollár, Tüzes-Tüzér, Vizes-Vizér, stb.
A felsorolásban szereplő szópárokban a nevek viselői nem mindig tudják neveik jelentését, a fentiekből kiderül, hogy Göndös, Botár, Nádár, Dobár, Rabár, Tollár, stb. nevűeknek nem más nyelvekben kell keresni neveik jelentését. Példaként felhozható, hogy nem csupán a Bikár jelentése egyezik meg a Bikással, hanem a Vikár is a b-v mássalhangzó változása során. Sajnálatosan a nyelvtan-könyveink ezt a témakört nem érintik. Végezetül még egyetlen megjegyzést teszünk, hogy a szópárok közt lehet véletlen analógia is. Valószínűsíthető, hogy a Köves-Kövér párhuzam is valós, de ha nem, akkor is feltehető, hogy Kövér nevet viselők egy része nem testállapotáról, hanem foglalkozásáról /köves/ kapta a nevét. Feltehetően a budapesti Kőér utca neve is a köves szóval azonos a kő-köes-kőér képzéssel. A nyelv két magánhangzó közé “v”-t iktat be pl.: köes-köves, fües-füves, de nem mindig.
Nem térünk ki a leggyakoribb és legismertebb “i” képzőre és az -ár helyett szereplő -lár-ra sem, mivel ez nyelvidegen a magyarban, sajátos kun-besenyő változatról van szó. Táz kun kapitány szálláshelyéből lett Tázlár, szükségképpen besenyő településeket takar a Boglár, Mak-lár Eszlár névadás is. Következésképpen hibás képzés a nyelvújítás során keletkezett csaplár, foglár, stb. szó is. A csap szóból csapos-csapár következne, a foglár képzés pedig teljesen logikátlan, mivel fog igéből képződött. A nyelv -as,-ás,-és toldalékokkal képez főneveket / fog-fogás, szív-szívás, ver-verés/. A -lár mellett az -ár,-ér-rel történő képzést sem ismeri a nyelv. 2. További párhuzamos képzésről beszélhetünk az -án, -ány, -ény toldalékok esetében. Az így képzett szavak zöme ma már főnévként értelmezhető, a párhuzamok közül néhány eset viszont arra utal, hogy itt is melléknévi képzésről van szó. A románban a hasonló toldalékok magyarra fordítva -i-nek felelnek meg. /Marosán-Muresán =Marosi/ Ez a jelentés az alább bemutatott kiragadott esetekben kizárt: Babos-Babán-Babány, Bagos-Bagány, Bakos-Bakony, Bogos-Bogány, Bordás-Bordány, Borsos-Borsány, Csikós-Csikány, Dobos-Dobány, Gabos-Gabány, Gajdos-Gajdán, Godos-Godán-Godány, Gárdos-Gárdon-Gárdony, Györkös-Györköny, Hetes-Hetény, Kacsár-Kacsány, Keres-Kerény, Kócos-Kócán, Lados-Ladány, Ludas-Ludány, Pados-Padány, Peres-Perény, Petes-Petény, Rados-Radány, Rudas-Rudán, Szeles-Szelény, Tömös-Tömény, stb. A fentiekben csak néhány kiragadott párhuzamból is közelebb kerülhetünk néhány név jelentésének megismeréséhez, mint pl. a Bakony, a Dobány, a Padány, vagy Bogány. Az utóbbi szó fekínálja, hogy azonosítsuk a pogány szavunkkal, mely szerint az bogos hajú egyént jelent. Végezetül a párhuzamok kapcsán szólni kell még arról, hogy az “s” hangot gyakran váltja a “cs” /Bakos-Bakocs, Benyás-Benyács, Kondás-Kondács, Babus-Babucs, stb./ és a takács, kovács szavainknál csak ez képzés szerepel. Ebből következik, hogy kovács szavunk a kovás szóval azonos, ezt bizonyítja az a tény is, hogy személyneveink közt Kovár és a Kovány is szerepel. Ennyit a szó “szláv” eredetéről. Különben, ha a szerb, vagy a horvát ismerte volna Kovács szó jelentését nem tette volna hozzá az -ics,-evics végződéseket.
3. Az alábbiakban, névanyagunkban tömegesen előforduló párhuzamokra térünk át, ezzel mondandónk céljához is egyre közelebb kerülünk. Itt a névanyagban a mélyebb és a magasabb magánhangzó végződésekre térünk ki. A legtömegesebb példa itt kínálkozik, ezért csak mutatóba említünk néhányat: Anda-Andó, Baba-Babó, Bacsa-Bacsó, Bala-Baló, Balla-Balló, Bata-Bató, Bede-Bedő, Bene-Benő, Gecse-Gecső, Gere-Gerő, Koza-Kozó, Sima-Simó, Rada-Radó, stb. A mindennapi nyelvben is találunk ilyen párhuzamokat, mint az apa-apó, anya-anyó, gatya-gatyó, guba-gubó, kutya-kutyó, stb. Ezek a szópárok azt sugallják, hogy a párhuzamok nem pontosan azonos jelentésűek, ezért vélhetően a névanyagban szereplő szavaknak is eltérő jelentése lehetett korábban és nem csupán magánhangzó váltásról tanúskodnak. A szópárok folytathatóak a kicsinyítős képzések változataival: Bacska-Bacskó, Bajka-Bajkó, Banka-Bankó, Barka–Barkó, Becske-Becskő, Benke-Benkó-Benkő, Borka-Borkó, Danka-Dankó, Gyurka-Gyurkó, stb. A számos további párhuzamból még egyet mutatunk be: Bebe-Bebők, Bede-Bedők, Belle-Bellők, Bodó-Bodók, Jancsó-Jancsók, Mihó-Mihók, Petró-Petrók, Simó-Simók, Szaló -Szalók, Bara-Barák, Bata-Baták, Benya- Benyák, Goda-Godák, Kocsa-Kocsák, Rada-Radák, stb.
A tömeges párhuzamok bemutatását kezdjük egy olyan szóval, ahol az alapszó mellett szinte az összes változat fellelhető a névanyagunkban. Ilyen szavunk többek között a bab. A névanyagban megtalálható a Bab, Baba-Babó/Babo/, Baba-Babák, a Babka-Babkó, Babás, Babos /Babós/,Babár, Babán, Babály /Babány=Babály/. A Baba és Babó mellett szerepel még a Babi és az ősibbnek tekinthető Babu, továbbá a Babák mellett a Babik, a Babós mellett a Babócs, valamint a Babis és a Babics. Az eddigiekből következtethető, hogy melléknévi képzés nem a bab alapszóból történik -ás, -os hozzáadásával, hanem a képző pusztán az -s, vagyis a Babából lesz Babás, vagy Babács, a Baboból Babos, a Babóból Babós, a Babiból Babis és Babics, stb.
Ez a halmaz még egy további következtetésre is okot ad, történetesen arra, hogy képzett szavak alapszóként viselkedve reprodukálják az alapváltozatokat, így a Babos mellett megjelenik Babosa, továbbá: Babocs-Babocsa, Babucs-Babucsák, Babus-Babusák, Babics-Babicsák. Említhető még a Babusek, Babasik, Babocsány, Babcsán név, stb. Kérdőjelesen a Bába, Bábik, Bubik, Bubán, Bobák név is, ez azonban igen sikamlós terület. Első megfontolásként felhozhatnánk, hogy az u- a -o magánhangzó váltásokról van szó, viszont tudjuk, hogy más a jelentése a báb, a bab és bub szavainknak.
A magyar nyelv egyik zsenialitása éppen abban áll, hogy a magánhangzók cseréjével más értelmet tud adni a szavaknak /fű-fa, bab-báb, mer-mér, írt-árt, nyel-nyal-nyál, üröm-öröm, erre-arra, ide-oda, stb./, de mássalhangzók cseréjével is sok példa van erre / tur-fur, tej-fej/ige/,tér-fér-betér-befér,stb./ Mindezekből következően a magyart más nyelvekkel rokonítani akaró, délibábos nyelvészek abba a hibába esnek, hogy a magánhangzók korlátlan cserélgetésével igyekeznek elképzeléseiket bizonygatni. Ugyanakkor az is tény, hogy eredetileg a báb és bab szavunk azonos tartalmat takart. A babszem és rovarok bábja hasonlít egymásra, de ezekhez hasonlít a bepólyázott baba is. Az ősibbnek a báb szót kell tekinteni, ezt igazolja, hogy a mézeskalácsosok nem mézes babákat, hanem mézes bábokat készítenek, foglalkozás nevük a bábos. Elképzelhető, hogy amikor Amerikából hozzánk is megérkezett a bab, akkor a baba szó vette át a bab és a báb szó korábbi jelentését. Ez nem jelenti azt, hogy a bab szavunknak ne lett volna korábban is termés jelentése, hiszen az őshonos lóbabnak ismert a babó elnevezése.
A fentiek birtokában nem lehet szó nélkül hagyni a bab és a vele kapcsolatos szavaink szláv eredetűnek vallott felfogását. A bab török közvetítéssel érkezett hazánkba és a szomszédainkhoz is. A szláv nyelvekben faszol, faszuly néven szerepel, mint törökben is, nálunk is ismert a paszuly tájnyelvi elnevezés. Ennyit a szó szláv eredetéről. A baba szó a franciában és onnan az oroszba kerülve süteményt, a szerb-horvátban nagyanyót, anyókát, a törökben viszont apát, a spanyolban dajkát jelent. Csak az angol babynek van a magyarral azonos jelentése/!/, ebből nyilvánvaló, hogy ezt a szavunkat sem lehet szláv eredetűnek tekinteni, hanem egy sok nyelvben meglévő ősi szónak. A bába szó az oroszban parasztasszonyt, a bábka nagyanyót, vagy boszorkányt jelent és mivel a magyarban a neveket férfiak kapták és örökítették tovább, elképzelhetetlen, hogy a Babka, Babkó, Bábik, Bába nevűek a fenti szláv jelentéssel kapták volna neveiket. Végezetül már csak egy meggyőző érv következik, mégpedig az, hogy a bab alapszóból levezetett névanyag együttesen csak a magyarban van meg.
A fenti kitérő után folytassuk egy olyan szóval, amelyik jelentését szintén ismerjük, ilyen szavunk a bot. A névanyagban Bot, Bót, Bott alapszavak is megtalálhatóak, majd szokásosan a Bota, Bóta és a Botta szavak következnek. Ezek párjaiként jegyezhetnénk le a Boto, Botó, Bóto és Bottó neveket, ám ezek megléte kérdéses, mivel a telefonkönyvekben közülük csak Bottó szerepel. Továbbá létező név a Botka, Bottka és a Botkó, szerepel a Botár, Botos, Bottos, Botocs /-Botocska/. A névcsoport kiválasztása azért is fontos, mert lehetővé teszi a zöngés és zöngétlen mássalhangzó váltakozások során keletkezett nevek párhuzamos csoportjának bemutatását is. A névanyagban a leggyakoribb a szókezdő mássalhangzók cserélődése, ami hétköznapi szavainkra alig jellemző. Az alábbi példák jól érzékelik, a felsorolt neveknek azonos jelentésűeknek kell lenniük: Bot-Pot, Bót-Pót, Bota-Pota, Bóta-Póta, Botó/?/-Potó, Botos-Potos, Botár-Potár, Botor-Potor, Botocska-Potocska, Botond-Potond.
A tárgyalt jelenségre további példák sokasága hozható még fel, pl: Boda-Poda, Bócsa-Pócsa, Balota-Palota, Batonai-Patonai, Berend-Perend, Berény-Perény, Bercel-Percel, Bogács-Pogács, Bordán-Pordán, Basa-Pasa, Bercsény-Percsény, stb. Példák kínálkoznak a b-v váltakozásokra is: Baja-Vaja, Bajna-Vajna, Balkány-Valkány, Baló-Való, Balla-Valla, Bali-Vali, Bálint-Válint, Bankó-Vankó, Bajk-Vajk, Bata-Vata, / következésképpen a „pogány” lázadást vezető Vata neve, a ma gyakoribb Bata névvel volt azonos/ Batta-Vatta, Bati-Vati, stb. A fentiek alapján az is kijelenthető, hogy erre leghajlamosabb a “b”, mivel t-d, vagy k-g hangok váltakozására a szó elején alig lehet példát találni. A Kara és Gara nevek azonos jelentése igen kétes, talán a Goda-Koda, a Godák-Kodák neveknél ez inkább feltételezhető.
A Botond-Potond kapcsán feltétlenül be kell iktatni egy tanúságos esetet. Hajdan az egyetemi irodalomtörténeti órán hallottuk, hogy Botond nem volt valós személy, mivel ilyen nevű egyén nem szerepelt a korabeli feljegyzésekben. Említés történt ugyan egy nagy erejű vitézről, de az ő neve Poton, vagy Potui volt. Mit válaszol erre a szópár? Bot-Boton-Botond és Pot-Poton-Potond sor áll egymás mellett, vagyis a Poton és a Botond azonos név. A kis ember nagy bottal, vagy inkább buzogánnyal járhatott, amit végül a neve is tükröz. Ha ezzel az összefüggéssel a magyar nyelv és irdalom tanára sem volt tisztában, akkor talán indokolt ennek a munkának a megírása is. Hasonló “jókat” hallottunk Toldiról is. Ilyen nevű ember nem szerepelt Nagy Lajos katonái között. A nápolyi hadjárat során. Említés történik ugyan egy Toldihoz mérhető erejű vitézről, de őt Tót /Tód/ Miklósnak hívták. Az elgondolkodtatás céljából említjük meg, hogy az őző nyelvjárásban eltűnik a szóvégi “l” és az azt megelőző magánhangzó hosszúvá válik. / föld-főd, Hold-Hód, föl-fő, told-tód, stb. Zöldi-Ződi, Földi-Fődi, Toldi-Tódi / A törökkori összeírásokban Szegeden igen sok Tód nevű egyén szerepel, / török úgy írta le neveket, ahogy hallotta/ holott az ottani nyelvjárásban nem ismert a szóvégi t-d hasonulás. Következésképpen létezett korábban a Told személynév, amit Tódnak ejtettek, majd az anyakönyvezések során Tótra és Tóthra „helyesbült”. Ma pedig az eredeti névre néhány ritka név utal /Toda, Tódi, Todóka/. Az sem lehetetlen, hogy az országhoz „toldott” területekről érkezőket neveztek először toldnak, majd tótnak. Kezdet-ben a Délvidékről érkezőket nevezték így. E kis kitérő után szólni kell még szóközi mássalhangzók váltakozásáról is. Ebben az esetben viszont igen körültekintően kell eljárni. Csak akkor lehetünk biztosak a nevek azonos jelentésében, amikor a követő mássalhangzó hatására a szó kiejtése során is megjelenik a hasonulás, pl.: padka-patka, Bodka-Botka, Radka-Ratka, Rabcsák-Rapcsák, stb. Olyan neveket nem is találunk, amelyeket csak a két magánhangzó közötti “b”, vagy “p” hang különböztet meg egymástól. A névanyagon kívüli szavaink esetében szinte csak az akác-agáca említhető meg. Az Aba névhez kapcsolható lehetne az apa /jelentése is azonos/ szó, de jelenleg már nem érzékelhető a két szó azonos jelentése. Csupán csak lehetséges, hogy az Abony és Apony szavak azonos jelentésűek, ám Abádszalók nevében lévő Abád szót apáttal azonosítani, teljesen dőreség lenne.
További tanúságok és következtetések levonására alkalmas nevek sokaságával lehetne még a sort folytatni, ami kötetekre menő anyagot jelentene, itt azonban meg kell elégednünk a későbbi mondandónk szempontjából is fontos néhány névcsokor bemutatásával. A “B” kezdőbetűs szavainknál maradva -ezek is bőséges forrást jelentenek -következzék a Bat/?/ szóból kiindulva a Bata, Báta, Batta és a hozzájuk kapcsolható további nevek számbavétele. A szóeleji b-p váltakozás itt is bőséges változatokat kínál: Bata-Pata, Batta-Patta, Bató-Pató, Bati-Pati, Baták-Paták, Batka-Padka, Batkó-Patkó, stb. Szerepelnek még a Batek, Batki, Batke, Batár, Bátor,Bátony,Batton, Battonya, Batu, Batics és a Pat, Patak, Patik,Patke, Pattke ,Patócs, Patona, Patony nevek.
Ez a névcsoport a szokásosnál is több kérdőjelet vet fel és újabb következtetésekre ad okot. A Pat-Pata Pató-Patak-Patik-Patka-Patkó szavak a már megismert logikus sorát adják a neveknek. A Pat név jelentését nem ismerjük és a pata és patak szavaink eltérő jelentése is kételyt ébreszt. A pata latin nyelvekben talp, mancs, vagy láb jelentéssel bír /spanyolban pata, franciában patte/.A patak a szerb-horvátban potok, más szláv nyelvben nem használatos, törökben a batakhk szó jelentése mocsár. A pato a spanyolban kacsát jelent. Lehetséges, hogy Pató Pál úr őse egy fogságba esett és itt rekedt spanyol zsoldos volt? Lehetséges, mint ahogy az is, hogy néhány Godó nevű egyén ősei franciák voltak /ott ez gyakori név/, de ha megnézzük a Goda-Godó-Godák- Godár-Godán-Godány névcsokrot és ráadásul a goda /vízimadár/ szavunk jelentését ismerjük is, akkor ezt már nem állíthatjuk felelősséggel. Mind a fenti, mind az előbbi nevek sora viszont csak magyarban van meg, ami a nevek közötti összefüggésre utal. Ebből az is világos, hogy Patak személynév eredete nem a patak szóra vezethető vissza, hanem a Pat-Pata nevek továbbképzett változata. Nem beszélve arról, hogy névadásunkban ez teljesen logikátlan lenne, Folyó, Tó, stb. személynév sem ismert. Mocsár szerepel, de itt is a Mocsa név melléknévi változatáról van szó. Helynévanyagunkban szerepel a Bata, Báta, Bátka, Batta, Bátor, Bátony, Bátos, Battonya, Batina, Pátka és Hódmezővásárhely mellett hajdan létezett egy Batida nevű település is. Mindez felidéz egy gyermekkori rigmust: “Jöttem Batida városából, jöttem Attila országából”. Batida a szkíták hajdani fővárosa volt, a mai Irán területén, de hasonló nevű települések létezhettek máshol is. Nem kizárt, hogy a vándorlásaik során az új falvakat régi településeikről nevezték el az alapítók, mint történt ez Amerikában. Az elnevezések történhettek azonos nevű személyekről is, talán ezt erősíti meg, hogy Bulgáriában is található Bata és Batak nevű település.
Az eddigiekből is következik, hogy személy-és helyneveink nyelvünk ősi rétegeire utalnak vissza, ezt erősítik meg az alábbiak is. A baj szavunk eredeti jelentésére utal a bajnok, bajtárs és a bajvívás, de a bajban van kifejezés is, ezt tükrözi. Az illető bajban= harcban van. A szó átkerült az orosz nyelvbe is, jelentése harc. Névanyagunkban szerepel a Baj, Baja, Bajó, Baji, Bajk, Baják, Bajók, Bajka, Bajkó, Bajs, Bajcs, Bajcsa, Bajcsi, Bajcsik, Bajár, Baján, Bajna, Bajnó, Bajnok, Bajdó és Bajdik. Ide kell sorolni a Vaja, Vajó, Vajek, Vaják, Vajk, Vajkó, Vajcs, Vajcsi és Vajna neveket is. Jelentésbeli azonosság kereshető még Buják, Bujka és Bujcs szavakkal is. Forrásokban szerepel, hogy az avarok Baján kagán vezetésével elmentek Bajorországba, Baján kagán vezetésével lementek Dalmáciába. A fentiekből következik, hogy a Baján nem a neve, hanem a tisztsége volt a kagánnak /baján= harcos, harci/. Nyílván az avaroknál is megvolt a kettős tisztség, mint a honfoglaló magyaroknál a kende és gyula. Hasonló tartalmúnak kell tekinteni a románban és ukránban a bojár-bajár tisztségeket /eredetük, jelentésük nem ismert?/. Ide kívánkozik a Vajda név és tisztség is /baj-bajd-bajda-vajda?/, aki eredetileg egy térség katonai vezetőjének is számított. E név viselői, mivel számuk lényegesen nagyobb annál, hogy feltételezhetnénk a tisztség utáni eredeti névadást, valószínüleg a baj szó képzése során jutottak nevükhöz. Ez nem egyedüli jelenség, számos személynév esetében vetődik fel a kérdés, hogy helyes-e annak értelmezése. Ezt csak egyetlen példával, a Kozák névvel érzékeltetjük. A név oly tömeges nálunk, hogy kérdésessé teszi az Oroszországból érkezett kozákokkal való azonosításukat, legalábbis a többségüknél. Magyarázatul a Koza-Kozó-Kozák nevek szolgálnak, bár az orosz kozákok neve is jelenthet kecskét, mint a kazár is kecskést.
A Baja, Baján szavak névanyagban Mongóliától az Ibériai Félszigetig elterjedtek. Említésre érdemes még a fentebb hozott példák mellett, hogy a horvátoknál Boján keresztnév, Ibériában Baja, Baján és Bajáno nevek léteznek. /okaira később térünk vissza/ Az eddigiek alapján a pata, patak szavak mellett a Baja, Baján szavak szintén szláv eredetűnek vallott felfogásával sem érdemes foglalkozni. Ennél fontosabbnak tűnik még egy, hazánkban igen gyakori névcsoport vizsgálata. A Bál, Báló, a Bala, Baló, Balák, Balk, Balka, Balkó nevek mellett az “l” duplázásával /Balla/ is számos változat ismert. A sorból hiányzik a “Balok”, lehet hogy ez a Balog névvel azonos? Szerepel még a Bali, Balik, Balika, Balikó, Balis, a Balu, Balus és a Balás. Az utóbbi név igen beszédes, /Bala-Balás/ mert rámutat a Balázs szó eredetére. Bizonyítja ezt az is, hogy vezetéknévben számosan írják a “Balázst” Balásnak. Erősen megkérdőjelezhető, de nem zárható ki a Bálint név innen eredeztetése sem./ Bál-Bálin-Bálind= Bálint/ Mellette szól, hogy ez a név vezetéknévként igen tömegesen fordul elő. Ide kell még sorolni a Val, Való, Valka, Valkó, Vali, Valik, stb. neveket is. A kapcsolható további változatok közül még a Balinka nevet érdemes említeni, azzal összefüggésben, hogy a Szilágyságban a sündisznót bálinkónak hívják. Ady szülőföldjén, amiről a költő is írt, ismerték Bált, a disznófejű istent. A cigányok körében pedig megmaradt a disznó bálónak nevezése. Mi más következne ebből, mint az, hogy a taglalt nevek eredete ősidőkig nyúlik vissza. Ezt erősíti meg, hogy Balad nevű település van Irakban, Mongóliában, Bald Afganisztánban, Bali Törökországban.
Az eddig bemutatott példák érzékeltetik nyelvünk névadásbeli sajátosságait. Ideje, hogy ezekre magyarázatot is adjunk. Ha vesszük az előbbi Bala-Baló-Bali-Balák-Balik-Balka-Balkó sort, vagy a Bacsa-Bacsó-Bacsák-Bacsek-Bacska-Bacskó, vagy a Bara-Baró-Barad-Barak-Barek-Barka-Barkó neveket, azt látjuk, hogy nyelvünkben teljesen analóg módon, azonos logikával alakultak ki a személynevek változatai. Ennek eredete nem finnugor és nem török, ugyanis a biztos finnugornak, vagy töröknek minősített neveinkre nem jellemző ez a változatosság /Matyi, Árpád, Csaba,/ Az is kizárt, hogy ősi hím- nő-és semleges nemű változatokat tükröznének vissza, hiszen a nevek viselői férfiak. A magyarázat igen egyszerű, a változatok analóg módon a nevek becézett alakjait tükrözik vissza. Ezek a becézési formák fellelhetők a keresztneveknél is. A József névből megjelenik a Józsa, Jozsó, Józsi, Jóska /a Józskából/. A szegedi törökkori összeírásokban a szerb Petr név magyar változata a Petra, majd becézések során Petró, Petrók, Petrák jön, de megjelenik a nevek között a melléknévi alak a Petres, Petrás is. A Pete, Pető esetében is van Petes és Petény is. A keresztnevek becézett alakaiból viszont a fenti példákban szereplő teljes sorokat nem lehet kiállítani. Az Istvánnál találkozunk Pista, Pisti, Istók becézésekkel, de ha nem ismernénk, hogy azonos névből erednek, nem tudnánk ezeket egymásból levezetni. Formailag az elvárásnak egyedül a János név felel meg. Személynevek közt megtalálható a Jana, Janó, Jani, Janik, Janák, Janka és Jankó. Ha a sor elejére odatesszük a Ján nevet és folytatjuk a sort a Jánossal, tudva, hogy szomszédainknál ezekből több is ismert, érdekes gondolatok merülnek fel, Mivel ezek a nevek, hasonlóan a –c-cs végződéssel járó becézésekhez, a hajdani avar birodalom területére eső mai szlávoknál honos. A Jana és a Janka nevek mögött női nevet sejthetnénk, mint a fentebbi Petra esetében is, ám a neveket férfiak kapták.
Már az eddigiekből is megállapítható, hogy a nyelvaz idegenből átvett neveknél is ösztönösen “a”, illetve “e” végződésű változatot keresi: István- Pista, Mihály-Misa, József-Józsa, Petr-Petra, Benjámin-Bene, stb. Az eddig tárgyalt neveknél, mint a Baba, Bota, Botta, Boda, Goda, Bala, Baja, vagy Pete, Becse, Bese, Bene, Gecse, Gere, stb., mint alapváltozatok szerepelnek és mellettük a becézett formákból pedig esetleg több is hiányzik. Mindez azt jelenti, hogy névanyagunk megőrzött egy régi névadási formát és egy korábbi teljes becézési skálát. Ezt később megzavarta az indoeurópai nyelvterületekről beáramló, zömmel “a”-ra végződő, nőneműséget kifejező női nevek sokasága. Nem ejtettünk még szót a cs-re és c-re végződő, ám szintén gyakori becézési módról. Ezekre néhány példa: Mada-Madács, Bara-Baracs, Baka-Bakács, Boda-Bodács, Pató-Patócs, Bagó-Bagócs, Pete-Petőcz, Bakó-Bakócz, Babi-Babicz, Rege-Regecz-Regicz-Regőcz, Gere-Gerecz, stb. Ezek a képzések nem csupán becézést, hanem kicsinyítést, esetenként lekicsinylést is kifejeznek. Érzékeltetik ezt az alábbi köznyelvi szavaink: korcs, vakarcs, kullancs, pancs, újonc, tolonc, suhanc, magonc, kegyenc, igric, nyápic, gyerkőc, stb. Értelemszerűen a gyerkőc még nem gyerek, csak gyerekecske. A népnyelv szívesen használja és képzi a hasonló szavakat, még suhanc szót is megtoldva azt mondja: ” suhancár gyerkőc”. Vagyis Egy Pető nevű ember fiát nevezték Petőcnek
Az alábbiakban újabb kérdésekre kell még választ adni, de mivel a kínálkozó válaszok kérdőjelesek, ezért csak felvetjük azokat. Elsőként felvethető, hogy a nevek becézett változatainak skáláját megismerve kiderül, hogy nevek kisebb részénél egy szótagos alapszavakat is találunk. /Bod-Boda, Bot-Bota, Bab- Baba, Baj-Baja, Csom-Csoma, stb./ Ez arra enged következtetni, hogy a második “a”-ra végződő nevek is becézett alakok. Ha ez így van minden szónak, melyből a nevek keletkeztek, kellett lenni egy már többségében feledésbe merült egy, egy szótagos változatának. Ezek alapján a Bacsa a “Bacs”, Goda a “God”, a Bede a “Bed”, a Mada a “Mad” szavak becézett alakja. Merészebben az is felvethető, hogy ezek a létező, vagy többnyire már nem létező alapszavak is képzett alakok. Ezt a “d” végződés sugallja, mely szerint az egy szótagos szavaink ősi változatai többnyire csak egy magánhangzóból és egy mássalhangzóból álltak / bo-Bod-Boda, be-Bede, ma-mad-Mada, stb./
A kérdőjeles felvetést igazolni látszik, hogy nyelvünkben, jelentéseik alapján, legősibbnek tartható szavaink közül két hangból áll: fű, fa, ág, kő, só, tó, út, tő, éj, ég, bő, jó,ló, eb,íz,ész, az igék közül pedig: él,öl, ró, ás, üt, űz, ég, sző, rí. Ősi időkben is ismert egy szótagos szavaknak kell tekinteni a tűz, víz, ház, méz, kas, fal, szeg, nyil, föld, Nap, Hold, testrészek: kéz,láb,fej, szem, has, fül, stb. Az igék közül hasonlóan említhető a jön, megy, fut, jár, főz, szűr, mér, tör, sír, zár, visz, hoz, néz, fog, vág, stb. Hasonló szavaink további tömeges ismertetése helyett megjegyzésre érdemes, hogy nyelvünknek ez a rétege az, amely a később kibontandó, ma már nem létező szavainkkal együtt alkalmat adott a finnugortól a sumerig, a töröktől az etruszkig való rokonításra. Ennek az az oka, hogy nyelvünk leginkább megőrizte egy eurázsiai ősnyelv – ha létezett ilyen – sajátosságait és ez által módot kínál számos nyelvvel történő rokonításra.
Nem függetlenül az előzőektől, azt is meg kell jegyezni, hogy a latinnal és más indoeurópai nyelvekkel szemben a magyar nyelvben az igék és főnevek végződése rendkívül sokszínű, ami azt jelenti, hogy más nyelvekkel egyező, azoktól eltérő sajátosságokat is hordoz. Ezek után az sem véletlen, hogy hazánk fiai bárhol tartózkodnak tartósan a világban, az ottani népekkel rokonságot vélnek felfedezni. Áll ez a perui indiánoktól a mongolokig, a kazakoktól a japánokig, stb. Érdekességként kívánkozik említésre, hogy nyelvünkben szép számmal vannak “kínai és koreai” hangzású szavak: hang, teng, leng, peng, cseng, zeng, zsong, pang, rang, csüng, bong, kong, dong, stb. Két szótagos szavainknál az -ong, -eng, -öng végződésekkel képez a nyelv igéből újabb igét/ forr-forrong, csap- csapong/, főnévből igét /zaj-zajong/, találkozunk az eredeti szó csonkításával keletkezett új szavakkal / feszül-feszeng, merül-mereng/ és olyan szavainkkal amelyekben az eredeti szó már nem található /barlang, korong, dorong, stb./ Megjegyzések és további következtetések levonása nélkül felemlíthető még, hogy más szavak hasonló jelentése mellett a kong és dong jelentése azonos is a kínaival. A nálunk tartózkodó kínaiak szerint azért tanulnak meg gyorsan magyarul, mert sok a hasonlóság a két nyelv között./?/
Visszatérve a feltételezett két hangból álló ősi szótövekre, nézzük meg hogy személyneveink ezt mennyiben erősítik meg. A Bada névből kiindulva azt feltételezve, hogy előzménye a „Bad” név volt és ez „ba” szótőből eredt, megerősíti, a Baa, Bao, Bai, Baik, Bak, Baka, Bakó név. További változatok közt sorolható fel a Baán-Bán-Bánk, Baár-Bár, Bacs-Bács, Bacz, Baics, stb. Az elfelejtődött alapszó híján ezek nevek tovább képződnek, becéződnek: Bacsa-Bacsó-Bacskó, Bán-Bánó, stb. Hasonlóan találhatók meg a vélt „bo” szótőre visszavezethető nevek is: Boa, Book-Bók, Bóka, Boka, Boár, Boér, Boor, Booc-Bócz, stb. A bo szótő eredeti jelentéséhez talán a bog, bokor, boka szavak vihetnek közelebb. A „bi” mellett szól a Bia, Biács, Biacs, Biás, Bicsák, Bicske név. A „be” feltételezett szótő még közelebb visz ahhoz, hogy állításainkban biztosabbak lehessünk. Megerősítő nevek a következők: Bea, Beé, Beő /Tiszabeő/ ,Beák, Bek, Beke, Bekő, Bekó, Beer-Beér-Bér /Kisbér/, Bény-Bénye-Benye-Benyák-Benyó-Benyács, Bek-Bekes-Bekény-Bökény, Becz-Becze, Becs-Becse-Becsák-Becskó-Becser-Becsér, stb. A becs, a bér és bő szavaink ma is rokonítható jelentéssel bírnak. A bér szó ma elsősorban munkabért, pénzbeli juttatást jelent, korábban a béresek természetbeli éves ellátást kaptak, megbecsülték őket. A Becs és Becse nevek számos település nevében is megtalálhatóak / Tiszabecs, Becsehely, Óbecse, Becskerek/, de a Bécs, Pécs, Bőcs, Bős nevek is hasonló jelentésűek. Az sem zárható ki bizonyossággal, hogy a Pest is ebbe a sorba tartozik / Bes-Besd-Pesd-Pest/?
A fentiek alapján könnyen jutunk el odáig, hogy a „ke” szótőből jött a kecs szavunk és máris eljutunk Kecskemét nevének értelmezéséhez. A Kecs és Kemét /Kemet?, Keméd?/ besenyő, vagy kun személy nevének öszszeolvasásakor mindenki számára biztos volt, hogy a település nevében benne van a kecske, bele is került a város címerébe. A kérdés csak az volt, hogy mi az mét? A többség mételyt sejtett mögötte, ám ilyen típusú névadást máshol nem ismerünk. Ez nem jelenti azt, hogy a kecske nem a kecs szavunkra vezethető vissza. A kecs szó előzményét” ke” tőben kell keresni. A szótő jelentése valószínűleg kő / ke-keő-kő erre utal a Kehida település név. Nem Kőhida. A ke-kee-Keve, Arany eposzában Keveháza („ Már keveházába Bendegúz megtére”) Keveháza tehát kövekben elhelyezett sírboltot jelentett. Lehet, hogy éppen a Pilis gyomrában? Lehet, hogy a keér-Kér /törzsnév/ is ide vezethető vissza? A kibontott „ke” szavunk jelzi igazán, hogy nyelvünk már a kőkorszakban is létezett. A ke tőből képzett ige, a kerít, jelzi, hogy a kerítés akkor kőből készült, de még a kerék is. A kecs, Kecse, Gecse, Kecze nevek is kapcsolhatóak, ha feltételezzük, hogy ékszerként hordott követ neveztek kecsnek, aki ilyet hordott az kecses, kecse, vagy kece volt /”kis kece lányom”/. Ha a feltételezésünk helyes, akkor azt is megmutatja, hogy az egy tőről fakadó szavaink milyen jelentésváltozáson mentek át az idők során, mint a kecses és köves. Hála személy-neveink konzervatív viselőinek, akik ragaszkodtak neveik „régies” írásához. Ezek a nevek nem régies írásmódot tükröznek, mint azt az eddigi felfogás gondolja, hanem régi szóalakot őriztek meg és módot adnak nyelvünk titkainak feltárásához. A névanyag gazdagsága erre hihetetlen sok lehetőséget kínál.
Az eddigiek arra engednek következtetni, hogy nyelvünk nem „tudomány” által vallott finnugor nyelvek logikája szerint épül fel, hanem a keleti izoláló nyelvek logikája szerint. A témához nem tartozó szavakat vizsgálva, az igéknél is érdekes következtetések adódnak. Csak példaként említjük meg a teper, teker, temet, stb igéket, amelyekben a kéz feltélezhető. A japánban a te szó kezet jelent.( Hogy nyelvünket értsük szótagonként kell szavaink jelentését visszakeresni a kínai, japán és mongol nyelvekben.)
Példaként említeni kell olyan szavakat is, amikor teljesen nyilvánvaló jelentéssel bíró szavak esetében, a véletlen analógia zavarokat okoz. Ilyen szavunk szeg, szög, szeglet, szöglet, szegély. Tudjuk, hogy ősi szavakról van szó, mivel a szeg szónk főnevet és igét is takar. Az asztalos használja szeget, amivel szegez, a varrónő szeg (ruhát beszeg) A szeg ige vágást is jelent (kenyeret szeg, felvágja a kenyeret, ezzel szemben, aki kenyeret szel, az szeletel.) A szó további jelentései is ismertek: esküt szeg, megszegi esküjét, itt a szeg szónak a kenyeret megszeg, analógiájával találkozunk. További változat, a matematikában is meghonosodott, szög (szeg), amely két oldalról határolt kiszögelést, szegletet, szögletet jelent. Ha mindezekhez hozzátesszük, hogy a szóközi „g” gyakran hasonul „k”-ra, (szegfű-szekfű, Szegszárd-Szekszárd, Szegcső-Szekcső, stb.) akkor a skála tovább nő. Feltételezve, hogy a hajdani alapszó a sze volt, ebből következik a szee-szeek-szeg, a szeékből szék is.
Ezután kérdéses, hogy a Szekszárd, Szeged, Szegvár, Szeghalom, Bakonszeg, Tószeg, Besenyszög, stb., települések nevében mit jelent a szeg? A kutatók, a szó ismert jelentéséből kiindulva, próbálják ezt magyarázni. Azt gondolom, hogy nincs igazuk. Ha tudjuk, hogy régi népvándorlási útvonal, Erdélyből indulva, Tápénál (római korban Tapia) keresztezte a Tiszát, és Dunaszekcsőnél a Dunát, majd Bátaszék, Szekszárd jött. (Bajánál, a Duna akkori folyását ismerve, nem lehetett átkelni) Tápé és Dunaszekcső ma is kompátkelő hely. Felmerül a kérdés, hogy ezeknek a települések a nevében miért szerepel sorozatban a szeg? Ezeknek a településeknek, mint Szekszárd (korábban Szegszárd) Bátaszék, Dunaszekcső (korábban Szegcső), Szeged, a tápéi átkelő mellett katonai őrhelyeknek kellett lenniök. A szeg szó őr, őrző jelentését erősítik a Szeghalom, Szegvár, Besenyszög, településnevek. Nehezen lehetne magyarázni az utóbbi települések nevét a szeg szó ismert jelentéséből. Nehezen képzelhető el egy szeg alakú halom, vagy vár, vagy szegletszerű halom, vagy vár. A Besenyszög pedig egyenesen jelzi a besenyők őrző-védő szerepét. Szeghalom mellett létezik Őrhalom nevű település is. Külön figyelmet érdemel, hogy a székely székek is hasonló tartalmat jelenítenek meg. Még egy példán keresztül is megjeleníthető szavaink ősi jelentése, ilyen a fésű szavunk a fe-fé-fő (fej)-hez jön a sü, aminek a jelentése a sün szavunkkal értelmezhető, Fésű=fejtű.
Ezentúl további két szótő kibontását kíséreljük meg, nem ok nélkül. Ezek közül a” ma” az egyik. A Maa létét őrzi a Maafi név , mellette említhető a Maár, Maász, Mácz, Mács-Mácsa, a Mak, Maka, Makó. A mad alakól ismert a Mada, Madó, Mados, Madár, Madar, Madács, Madocs, Madon, stb. A másik szótő a „gye”, vagy „győ”. Az eredeti tőnek a „gye”-t kell tekinteni, ezt mutatja a Szeged melletti Algyő. A település neve eredetileg Gyeő volt /Felgyő is van/, ezt bizonyítja Móra írása a gyevi bíróról /gyei= gyevi, Gyevi név is ismert/. Valószínűleg a meglévő szavainkban a mai „ő, ö” helyén korábban „eő, eö” állt / Gyeőr= Győr ? Gyeőry név létezik/, mára azonban az „e” kikopott a szavakból. Csábító a „gye” tőből levezetni a gyer, gyere, gyerek, gyerke, jerke szavakat. Mellette szól, hogy van Gyerk, Gyerák, Gyerek, Gyerkó, Gyerő, Gyerkes nevünk. A gyér szó jelentése sem áll messze a gyerek szóétól. Ezt mondhatjuk el a gyök-gyökér szavakról és így a Gyökös- Gyökér nevekről is.
Igen népes a Győr, Győrfi nevűek tábora, az utóbbi név is visszaigazolja, hogy az előző eredetileg keresztnév volt, mint a Györk és Györök is. A gazdag névanyagban szerepel még a Györe, Györik, Györke, Györkő, Györkös, Györköny. Ide kell sorolni a György nevet is, ami nem más, mint a Györd szó lágy mássalhangzós alakja. Ezt a változatot kell keresni a Gyergyó, Gyergya, Gyergyák nevekben is. Mindez lényegesen meggyőzőbb, mint a György névnek a Georgból való levezetése. A már korábban bizonyított Balázs nevünk mellett számos keresztnevünk magyar eredete bizonyítható. Teljesen érthető, hogy a pogány nevek kiküszöbölésekor igyekeztek eleink neveiknek keresztény megfelelőt találni, de az már nevetséges, hogy napjainkban azoknak a keresztneveknek jelentésével azonosítják ezeket, amelyekkel hajdan „rokonították”. Zárásként megemlítjük, hogy egyik jeles kiadványban, melyet egy jeles akadémikusunk lektorált, a magyar szó jelentését a török magy= ember /a török nem ismer lágy mássalhangzót!/ és eri=férfi szavak összetétele, vagyis „emberférfi”. Képtelenség! Ezen felbátorodva, nem állításként, csak egy kevésbé délibábos felvetésként következtetjük a fentiekből, hogy a Megyer törzs és a magyar név a ma-me, gyar-gyer szavak összetételéből származik. A „ma” az a szótő, amiből a madár szó levezethető, a „gyer” pedig gyereknek felel meg, vagyis jelentése: madárgyerek. A madár természetesen a turul, vagyis a karvaly,/tudni kell, hogy az Alföldön a régiek a karvalyt „turu”-nak nevezték/, amit újabban igyekeznek sólyommal azonosítani,- szebben hangzik- bár a nép nem biztos, hogy különbséget tett a két madár közt. Hasonló logikával a Kürtgyarmat törzs nevében a gyarmat szó hasonló jelentésű, benne van gyar és a mat=mad. A kürt jelentése pedig a törökben kurd, vagyis egy kurd-magyar vegyes törzsről van szó.
A téma befejezéseként a korábban felhalmozódó kérdőjelekkel kell még foglalkozni. Egyik igen fontos kérdés az, hogy miért nem érti egy nép saját nyelvében meglévő személy-és helynevei jelentős részének jelentését? Mindez más nyelvekről /német, görög, kínai, stb./ nem mondható el. A mai ember számára ma már jelentéssel nem bíró személynevek és helynevek felsorolása helyett -a lista igen hosszú lenne- csupán megemlítjük, hogy a hét honfoglaló vezér nevei közül csak az Álmos és Előd nevének van jelentése a mai nyelvben. Ám az sem biztos, hogy ezek a korabeli jelentéssel is megegyeztek. Az Előd név nem biztos, hogy az előd szavunkkal azonos jelentésű, elég, ha a szintén korabeli Elák, vagy az Elek nevekre hivatkozunk. Nem ismertek a hét törzs neveinek jelentései sem. Kérdés, hogy milyen nyelven beszéltek honfoglaló őseink és milyen nyelven adtak nevet gyermekeiknek? Neveink jelentős részénél igazolható a kun, besenyő, vagy egyéb törökös eredet. A kiskunsági Kecel település és a Csepel, Törtel esetében kézenfekvő a kun eredet, de a további településeknél, mint Pécel, Kartal, Tevel, Igal, Bercel, Tarcal, Marcal, Perbál, stb., már nem állítható biztosan, hogy eredetileg besenyő, vagy a honfoglalókkal jött más törökös nyelvű személyekről kapta a nevét a település. Az illetők lehettek török nevű magyarok is, vagy viselhettek mindkét nyelvben meglévő nevet is, de ezek jelentése a magyarban nem ismert. Törökös törzset, vagy nemzetséget kell feltételezni Somogy és Tolna megyék határai körül, Mivel a Tevel, Igal, Gölle, stb. település-nevek ilyen sűrűn nem tételeznek fel besenyő falvakat. Kartal esetében, mivel ilyen nevű nemzetséget is ismerünk, szintén nem besenyő személy a névadó. Korábban létezett törökös képzés is, pl.: Barta-Bartal, Goda-Godál, stb. Bizonyosságként azonban leszögezhető, hogy a fentebbi törökös hangzású helyneveinknek alig van személynévi változata és nincsenek becézett változatai, mindez pedig a nevek idegen voltára utal.
Nem hagyható szó nélkül az a tény sem, hogy Mongóliától Közép-Ázsián át, a Kaszpi-tenger megkerülésével, Pakisztánon, Afganisztánon, Törökországon át, a Kaukázus keleti lejtőin keresztül az Azovi-tenger partjáig találhatók olyan helynevek, melyek a magyar névanyagban is megvannak. Csak az afganisztáni Barak, Bala és az iráni Zaránd, Turán neveket említve, Törökország területén a legtömegesebb az előfordulás. Példaként említhető nevek: Csala, Bebek, Bali, Borak, Bor, Dorak, Urfa, Zara, Maras, Konya, Bursa, Göle, Kars, Küre, Barak, Aracs, stb. Nem meglepő, hogy Bulgáriában is találunk hasonló neveket: Gara, Bata, Batak, Bita, Babo, Balcsik, Csepelár, stb. Ezután igen egyszerű lenne a válasz, hogy ezek a nevek a magyarban török eredetűek,de ezzel nem válaszoltuk meg azt a kérdést, hogy miért találkozunk spanyol nyelvterületen a Gara, Garay nevekkel és a Gara-baya, Deva, Igar, Buga, Boda, Boldovár helynevekkel.
Hazánktól Keletre eső országokban előforduló azonos személy- és helynevek tekintetében a magyarázat egyszerűnek tűnik. Rejtélyt jelent viszont, hogy tőlünk Nyugatra eső országok közül miért éppen Spanyolországban és Portugáliában, valamint értelemszerűen Latin-Amerikában fordulnak elő azonos nevek. Ez a kérdés bővebb kitérőt igényel. A neveket ejtés szerint közöljük, kivételként és esetenként a spanyolban /kivéve néhány tartományt és Portugáliát/ mindig “sz”-nek ejtett “s”-t. Ime az ottani személyevekből egy csokor: Duda, Dura, Bato, Baja, Bajo, Bajano, Garay, Gara-Baya, Mora, Banyo, Banyon, Kardos, Kardozo, Mata, Matos, Martos, Vanyo, Simo, Nadál, Dobon, Szala, Szalas, Szucs /Szűcs?/, Pato, Paton, Bara, Oros, Miko, Barko, Barkos, Varga, Vargás, Kanyizsa, Kanyizáres, Kál, Abád, Adán, Szelles, Piko, Marti, Garán, Szajol, Tur, Godi, Boza, Koszo, Bodi, Kaszás, Koma, Karo, Marzal, Garán, Szilos, Mora, Mura, Medes, Pasztor, Rodos, Roka, Bous, Navarro, Penya /Benya/, Pula Zala, Zalaéta, Zalamea, Vida, stb.
A fenti szavak egy részének van jelentése a spanyolban, nálunk nincs, de ez semmit nem bizonyít. Ugyancsak elgondolkodtató, hogy a szóeleji b-v változatok a spanyol nyelvben, a magyarhoz hasonlóan, gyakoriak. Néhány név mellett azonban el kell időzni, ilyen a magyarban igen gyakori Vida név. Változatai igen gazdagok: Vid, Vida, Vidó, Vidi, Vidu, Vidik, Vidák, Vidacs, Vidács, Vidor, Vidos, Vidosa, Vidus. A magyarban ezek a nevek a vidám szóval vannak kapcsolatban, a spanyolban a vida szó életet , a vigor szó pedig elevenséget, életerőt jelent. Ez szinte párhuzamos a magyar víg és vidor szavak jelentésével. Érdekes! Ennél is érdekesebb a gubán szó, mely ruhát, felöltőt jelent. A magyarban meglévő Guba, Gubó, Gubán, Gubacs, Gubár, Gubás, stb. nevek mellett a guba, gubó, gubacs szavak jelentése azonos a spanyolban is meglévő gubán szóéval. A guba szintén, elsősorban a pásztorok által hordott, felöltőt, a gubó /rovarok bábja, növényi termés/ szintén “felöltőst”, burkoltat jelent. E szavaink latin eredetét eddig senki nem állította, akkor mi az igazság?
Végezetül a rendkívül gyanús pásztor szóra kell még figyelmet szentelni. A szó jelentése mindkét nyelvben azonos és személynévként is használatos. Mindez nem véletlen, ha elfogadjuk a szó latin eredetét. Ennek ellentmond, hogy a spanyolban -r végződés igét takar /pasztár=legeltetni/, főnevek esetében elvétve lehet -r-re végződő szavakat találni, tehát a pásztor szó nyelvidegen a spanyolban. Mindez elmondható nagyjából a fentebb tagolt személynevekre is, mivel az azoknál gyakori -s végződés a spanyol neveknél szitén ritka. A latin eredettel szemben hozható még fel, hogy személyneveink közt szerepel Pászt, Paszt, Pászik, Paszta, Pászta, Pásztás, Pászka, Pászkán, Pászkány, Pásztó, Pászti, Pásztor. Nem nehéz a pászta és a puszta szavaink közt sem összefüggést keresni. Csatolható a pusztít, kipusztít /erdőt/, pusztává tesz, az azon legeltető pedig a pásztás-pusztás, pusztor-pásztor. Lehetséges, hogy egy eredetileg pásztorkodó nép, mint a magyar, a pásztor szót a latinból, a puszta szót pedig az itteni “földművelő” szlávoktól vegye át? Összefüggés látszik a gubát viselő pásztorok és a puszta között. Hol éltek ezek a római birodalom idején? A Kárpát-medence pusztáin, itt voltak a rómaiak nyájai is, akik bérben legeltettek és csikóik is voltak. A csikó a spanyolban fiút jelent. Nem lehet, hogy a latinba a barbároktól kerültek át ezek a szavak? Kik voltak ezek a barbárok? Azok, akik 359-ben “marha! marha!” kiáltással fogadták Konstancius császár adószedési kísérletét? Tudjuk, hogy megelőzően királyi szarmatáknak is nevezett szkíták, jazzigok és szarmaták áramlottak be a Kárpát medencébe. Ez még nem szolgál magyarázatul a hispániai nevek azonosságára, viszont tudjuk, hogy a velük rokonított alánok később elárasztották Hispániát, és ugyanúgy halomsírokba temetkeztek, mint a szarmaták. A hatalmas irodalommal rendelkező őstörténeti vitákba véletlenül sem kívánok bekapcsolódni. /Sokat segíthetett volna egy oszétiai telefonkönyv, amit nem sikerült beszerezni, sajnos a spanyol névanyag böngészéséhez is csak egy valenciai telefonkönyv állt rendelkezésemre./
A téma eddigi felvezetése viszont olyan kritikus ponthoz érkezet, ami szükségszerűvé teszi néhány kérdés felvetését. l. Milyen nyelvet beszéltek a szarmata-jazzigok, 2. milyen etnikumokból álltak? 3. Voltak-e köztük magyar nyelvű törzsek, vagy zömük magyarul beszélt? A válaszok megadására a korábbi régészet igazán nem törekedett, ehhez a szarmata-kori temetők tömeges antropológiai és DNS-vizsgálatára lenne szükség. Különösen, amikor egyre bizonyosabbá válik, hogy a magyarok őshonosok voltak a Kárpát medencében. Attila egyesíti és komoly haderővé formálja a szarmata törzseket és királyuk volt, vajon nem innen datálódik az Attila kultusz? További igen lényeges kérdés, hogy a griff-öves szarmaták megélték-e László Gyula kettős honfoglalás elméletében szereplő griff-indások érkezését, vagyis volt-e szarmata túlélés, beszélhetünk-e szarmata-jazzig-jász kontinuitásról a Kárpát-medencében? A válasz helyett ismét csak néhány megfontolandó megjegyzést teszünk. Sajnos a régészet igazán ezt a kérdést sem vizsgálta, megelégedett azzal, hogy szarmata-kori és avar-kori leletekről beszél. Az utóbbi években bizonyított avar-kori túlélés túlságosan az avar-kérdés felé terelte a figyelmet és avarokkal történő rokonítás vált divatossá, holott itt nem feltétlen avar, csupán avar-kori túlélésről beszélhetünk.
A túlélés ellen szólhat az az érv, hogy a népvándorlás során számos nép átvonult a szarmaták lakhelyén. Ez azonban nem lehet érv, mivel ez az egész Eurázsiára nézve elmondható. Tudjuk hogy a magyarok maradékai is Kazaksztántól a Kárpátokig hány helyen éltek tovább. Sokáig maradtak meg magyar települések a Kárpátoktól Keletre a hajdani nagy Kumánia területén is. Azt is tudjuk, hogy sok nép maradéka maradt az Azovi-tenger partjánál, akiket az orosz hódítás szorított be a Kaukázusba. Ilyenek voltak a kabardok /dialektusuk teljesen azonos a palócokéval/. Akkor még nem beszélhettünk nemzeti tudatról. A népek hódoltattak és hódoltak. A generációk sorát felmutató letelepedett, falvakat építő, területet birtokló népek nem szívesen hagyták el falvaikat, elődeik sírjait. Nem beszélve arról, hogy sem a régészet, sem a korabeli feljegyzések nem tanúsítják a szarmaták tömeges kiirtását az avarok érkezése után. A talált népek kiirtása nem volt jellemző a népvándorlás korában. Ezt még a tatárok sem tették meg. Rogérius erre vonatkozó megállapításai annyira túlzóak, mint a nyugati papok feljegyzései a kalandozó magyarok “rémtetteiről”, mondjuk ezt annak tudatában, hogy a hosszú tatár uralom idején az orosz falvak és az oroszok is fennmaradtak. A tatárok érkezését és uralmát rokonítani kell a Kárát-medencébe érkező hunok, majd avarok viselkedésével, de még a későbbi török uralom is alkalmat adhat a visszakövetkeztetésre. A Kárpát-medencébe érkező népek esetében meg kell különböztetni honfoglaló és birodalmukat kiterjesztő, katonai népek között. Az utóbbiak közé tartoztak a hunok, tatárok, törökök, és valószínűleg az avarok is, akik később fokozatosan telepedtek le a meghódított területek egy részére, mint az orosz birodalom területére a tatárok és később Dél-Európába a törökök. Feltehetően a honfoglaló őseink is így tettek, mivel a régészeti feltárások a honfoglaláshoz képest, a következő 200 évben a lakosság cserélődését dokumentálják, vagyis a magyarok is csak később váltak honfoglalóvá. Az itt talált népesség, bár nyilván eredeti területeinek jelentős részét elveszítette, de tovább élt. Ezt a tényt bízvást visszavetíthetjük az avarok érkezésére is.
A fentiek kiegészítéseként további észrevételek is említést érdemelnek, elsősorban a jazzig-jász kontinuitás oldaláról. Nem tisztázott történetírásunkban a jászok érkezésének időpontja. Tényként említhető, hogy kunok nomád állattenyésztő népként érkeztek és szinte a jobbágy-felszabadításig fő foglalkozásuk maradt a pásztorkodás. A jászok viszont letelepedett földművelő életmódot folytattak, megmaradtak katolikusnak, míg a szabad kunok reformátusok lettek. Az együtt érkezésüknek nincs valószínűsége. Alán eredetüknek nincs bizonyítéka. Nem mellékes, hogy a személynevek gyűjtése során a legteljesebb skálákat a jászsági telefonkönyvek adták! Életmódjukban legközelebb állnak a hasonló kiváltságot kapott népek közül a székelyekhez. Személyes vizsgálódások alapján tapasztaltam, hogy az erdélyi Nyikó menti nyelvjárás megegyezik a jászságival. A hun-magyar rokonság a székelyek után a jászokban élt legerősebben. Lehet, hogy szarmata-jazzig-jász és székely kontinuitásról kell beszélni? Ennek a kérdésnek az eldöntése széleskörű antropológiai és DNS-vizsgálatot igényelne. Nyilvánvaló, hogy sem a szarmaták, sem a hunok, sem az avarok, sem a griff indások, sem a honfoglaló magyarok nem alkottak homogén népet. A korábban bolgár-török beáramlásként kezelt griff-indások érkezését László Gyula után sem lehet leírni. Árpád és Zalán, bolgár fejedelem harcáról szóló krónika is erről tanúskodik. A Zalán és Szalán, a Szala és Zala nevek is igen árulkodóak. A “z” és “sz” cserélődését bizonyítja, hogy a névanyagban gyakori Szalai név mögött nincs ismert település, csak a Zala. Névanyagunkban szerepel a Zala, Zalár, Zalán, de bővebb változat a Szala, Szaló, Szalók, Szalka, Szalkó, Szalku, Szalacs és a Szalán /Szalánkemény/. A bolgárok uralták a Kárpát-medence egy részét és legyőzésük után is maradhadtak itt településeik. Mint végül hódolók csatlakozhattak a honfoglalók katonai erejéhez.
Végezetül nem kérdésként, hanem állításként leszögezhető, hogy a magyarság a honfoglaláskor érkezett és itt talált bolgár-török és más törökös népekből, valamint az érkező és itt talált magyar nyelvűek összeolvadásából alakult ki. Az a kérdés, hogy az itt élők mikor érkeztek, hány hullámban és mikor hogy nevezték őket, talán ma már nem is kideríthető. Talán az sem, hogy a magyarul beszélők többsége honfoglaló volt, vagy már korábban jött. Kérdés marad az is, hogy a többség nyelve kerekedett-e felül, vagy a kisebbségé, a hódítóké, vagy a hódoltaké, mint Bulgáriában? A személy-és helynévanyag is erősen alátámasztja ennek a kérdésnek a feltevését. A honfoglalás-kori temetőkön nincs felírat, hogy azokba egy törökös törzs tagjai, besenyő települések lakói, vagy eredendően magyarok temetkeztek. Nem mindegy az sem, hogy a túlélő avar-kori, párhuzamos temetőkben kik nyugodtak. Az azonos etnikumúak párhuzamos temetői antropológiailag is azonosságot bizonyítanak, más esetben cáfolnak.
Ez igaz akkor is, ha tudjuk, hogy a honfoglalókkal jött törökös nép nem volt azonos a bolgár- törökökkel. Ezt támasztja alá, hogy a honfoglalók élet-halál harcot vívtak a bolgárokkal. Tényként szegezhető le, hogy az Árpád-korban is a fő ellenségnek tekintették őket. A magyar királyok soha nem léptek házasságra bolgár uralkodó családokkal. Ennek pedig két oka lehet, az egyik, hogy Magna Hungáriából való kiűzés során a bolgárok megbocsáthatatlan vétket követtek el a magyarokkal szemben, a másik, hogy hasonlóan vétkeztek a Kárpát medencében élt magyarokkal szemben. Velük szemben a magyarok Bizánccal szövetkeztek. Ez addig tartott, amíg Bizánc meg nem erősödött. 97O körül vazalussá tette a bolgár államot, ez az Árpádok politikájában csak annyit jelentett, hogy Bizánc erősödését ellensúlyozva a nyugati kereszténységre váltottak, de ettől nem kerültek közelebb a bolgárokhoz.
Személy-és helynévanyagunk okot adott a hozzá nem tartozó kérdések feltételére is. Ennél lényegesebb, hogy névanyagunkban a foglalkozásokról, /Kovács, Takács, Szabó, Juhász, stb./ tulajdonságokról, / Kis, Nagy, Szőke, Barna, Fehér, Fekete, Ősz, stb./ Keresztnevekről / Pál, Lajos, György, Sándor, stb./ kapott vezetéknevek mellett- ezek vannak többségben- fennmaradtak eredetinek ítélhető nevek. Ugyanígy maradt fenn a helyneveinkben nem a védőszentről, nem az egyházáról kapott eredeti név. Mindezek alkalmat adtak néhány kérdés megválaszolására. Alkalmat kínálnak nyelvünk ősi rétegeibe történő behatolásra. Megmutatták azt, hogy a nevek változatossága széles skálájának kialakítása nyelvünk egyedüli sajátossága. Nem volt célunk a nevek eredetének vizsgálata, mégis leszögezhető, hogy névanyagunk igen jelentős törökös nevet őrzött meg, jelentésüket nyelvünk nem ismeri, zömüket változatlanul hagyta, nem becézte. Ennél lényegesebb, hogy feltehetően ősi névanyagunk jelentése is elfelejtődött. Ugyanakkor az sem mellékes tény, hogy neveink egy része a Kárpát-medencében élt elődeinktől származik."
"Ehhez nem kell megállapodás. Magától lakul ki a használat során, mint minden más kulturális jegy."
Ha egy gyök hangját valamilyen okból (más jelentést akarunk adni a gyöknek) megváltoztatjuk, az mindenképp megállapodás kérdése, hiszen el kell dönteni melyik hangját cseréljük le, és azt is, milyen hangra. Ez elképzelhetetlen, mert semmilyen "törvényszerűséget", természetes utat nem követ. Ha viszont a hangok jelentését helyezzük előtérbe, akkor már nem kell semmilyen megállapodás, mivel egy szóösszetétel magától értetődik, képes gyorsan elterjedni, általánossá válni, sőt kölönböző területeken is létrejöhetnek egymástól függetlenül. Ezért is - nem csak a nyelvi-etnikai keveredés miatt - vannak hasonló gyökök hasonló jelentéssel.
"Beszélni nem tudó ősemberekről itt nincs szó."
De, éppen arról van szó, mert amikor már képesek voltunk folyamatosan beszélni, akkor már készen álltak az alapvető gyökök. A folyamatos, tagolt beszéd feltétele a az alapszókincs megléte. A tagolt beszéd megjelenéséig nagyon hosszú idő telt el, egyrészt mert nem volt elég fejlett az agyunk hozzá, hiányzott a beszédközpont, másrészt nem voltak még szavaink/gyökeink sem.
"Világosan leírtam, hogy ez sokkal későbbi fejlemény."
Leírtad, de azt figyelmen kívül hagytad, hogy a kész gyökök után már semmi szükség nincs az effajta gyökmódosításokra, hiszen a gyökök már készen vannak.
Más szóval, nem néhány "ősgyököt" variáltunk, hogy azokból újabb fogalmakat alkossunk, hanem a meglévő, jelentéssel bíró hangokból raktuk össze a gyököket a felmerülő szükségletek szerint, mint ma az összetett szavakkal tesszük.
"Nagyon jól tudod te is, hogy az ősgyök nem lehet akármi.
Csak az, ami a használat során megszilárdult egy jelenségre vagy fogalomra a rokonító gondolkodás során."
Én ősgyöknek nevezem azokat, melyek legföljebb két hangból állnak (vannak egy-hangú ősgyökök is), és természetesen van önálló jelentésük. Ezeknek az ősgyököknek (kiejtett hangoknak) mind a mai napig felismerhető a jelentésük, tehát rögzült.
"Ebben most sem értünk egyet.
Nem minden ősgyök hangutánzó."
Igaz, a magánhangzók rendszerint nem hangutánzók, hanem szándékot, testi-lelki állapotot kifejező ősgyökök.
Többségében a mássalhangzók azok, melyek hangutánzók.
"Nem teljesen kitalált, de az egységesülése során megváltozhatott, ahogy egy tájnyelv sem "ragaszkodik" az irodalmi szabványhoz."
Milyen egységesülésre gondolsz? Én semmi ilyesmit, ilyen törekvést nem látok. Ez az "egységesülés" a hangok jelentéséből fakadó látszólagos jelenség, ami teljesen természetes úton jött létre. A hozott példában sincs ilyesmi, hiszen a fejfa, piszkafa, talpfa, fafej, faház, fakés sem egységesítési törekvés eredménye, hanem az új fogalmak közötti hasonlóság okán van bennük a "fa" szó, abból készült, arra hasonlít (fafej). Ugyan ez a helyzet a gyökökkel is, a bennük lévő közös hangok jelentése okozza azt a látszatot, hogy itt valami egységesítés történt, holott erről szó sincs!
A tájnyelv azért nem ragaszkodik a szabályokhoz, mert ott más hangokat használtak föl a gyökszó megalkotásakor, s az a verzió is fennmaradt igazolva, hogy a hangok a jelentésük alapján kerültek a gyökbe, attól függően, hogy az adott területen éppen milyen hangok, milyen jelentéséből kívánták az új szót (gyököt) megalkotni. Így jöhettek létre olyan azonos jelentésű gyökök, melyek csak egy-két hangban különböznek egymástól, de vannak olyanok is, melyek hangjainak egyike sem egyezik, noha a jelentésük teljesen azonos. Az előbbieket tájszavaknak, az utóbbiakat azonos, vagy rokonértelmű szavaknak nevezzük.
"A hang nem szó."
Definíció szerint:
"A nyelvnek és a beszédnek az a legkisebb egysége, amelynek meghatározott hangalakja, nyelvtani formája és meghatározott jelentése van."
Nincs megkötve, hány hangból állhat egy szó. Nem is lehet, hiszen vannak egyhangú szavaink is. A lényeg, hogy annak a kiejtett hangnak (ma általában hangsorról beszélünk) legyen önálló jelentése.
"Mindössze egy jelenségcsoportra utal."
Az éppen elég ahhoz, hogy már - noha nagyon egyszerű módon - kommunikálni lehessen a hangokkal.
"Sem szófaja nincsen, sem pontosan beazonosítható jelentése."
Erre nem is volt szükség, örültünk, ha egy fogalomkört meg tudtunk nevezni. Sőt, még ma sincs minden szavunk egyértelműen besorolva ide, vagy oda, mert azt a szövegkörnyezet fogja elvégezni. Lásd: vár, író, ér, tér, fog, lép, csűr, csap, ...
Ne gondold, hogy a beszéd kialakulásának hajnalán százezres szókincse volt az embernek... A gyökök megjelenése előtt pár száz, különböző jelentésű hangot használtunk, melyekből a gyökeinket is felépítettük, jelentősen növelve a szókincsünket. Azután a gyököket, ősgyököket is összeraktuk (mert már elfogytak a hangok) azaz toldalékoltunk.
Azért érdemes a toldalékokat vizsgálni, mert azok általában egy-két hangú, változatlan ősgyökök, s a hang eredeti jelentését hordozzák.
"A gyökök nem egy "ösgyökből" fejlődtek ki, mert ahhoz valamilyen meghirdetett megállapodásra lett volna szükség, ami teljességgel elképzelhetetlen az a még beszélni nem tudó ősember korában."
Ehhez nem kell megállapodás. Magától lakul ki a használat során, mint minden más kulturális jegy.
Beszélni nem tudó ősemberekről itt nincs szó.
Világosan leírtam, hogy ez sokkal későbbi fejlemény.
"Te egy olyan ősgyökre gondolsz, melyből ezek a gyökök kialakultak, de ezt az ősgyököt képtelenség kimutatni, hiszen bármelyik lehet a sok közül."
Nagyon jól tudod te is, hogy az ősgyök nem lehet akármi.
Csak az, ami a használat során megszilárdult egy jelenségre vagy fogalomra a rokonító gondolkodás során.
"A gyökök egymással való kapcsolata nem az ilyen "ősgyökökre" vezethető vissza, hanem azokra a hangutánzó valódi ősgyökökre, amiket Te proto ősgyököknek nevezel"
Ebben most sem értünk egyet.
Nem minden ősgyök hangutánzó.
"A beszéd - a szókincs - nem "készen kapott" (kitalált) "ősgyök(ök)ből", majd azok különböző változataiból alakult ki, hanem önálló jelentéssel bíró hangokból. "
Nem teljesen kitalált, de az egységesülése során megváltozhatott, ahogy egy tájnyelv sem "ragaszkodik" az irodalmi szabványhoz.
Annyiban igenis kitalált, ahogy pl. papagáj csapatok sajátos jelzéseket használnak ugyan arra, ami megkülönbözteti őket mása csapatoktól.
"A felsorolt példákban egy egy szót feletess meg egy-egy hangnak, hiszen a gyököket felépítő hangok is valójában szavak."
A hang nem szó.
Mindössze egy jelenségcsoportra utal. Sem szófaja nincsen, sem pontosan beazonosítható jelentése.
A "J" hang lassú, elnyújtott dolgokra utal, de attól még nem szó.
HOSE : tömlő, slag, locsoló , és ezeken kívül még : sportszár, nadrág, harisnya --------------
Melyik szavunk közösítheti ezt így mind egyszerre és már toldalékolva ? .... Hát a HÚZÓ , mindet vagy kihúzzuk, vagy fel kell húzni (magunkra). A Proto--Germanic még volt "HUSÓ" szerűség, ez még itt majd azonos a szavunkkal, ami azóta HÚZÓ--HOSE változott meg.
Cebuano nyelvben HOS Japán : HOSU
GARTEN HOSE ami a KERTEN HÚZÓ tevékenység eszköze.)) De igen ez egy KERTI HÚZÓ
PANTYHOSE : harisnyanadrág, azaz magyarul a PÁNTHÚZÓ ruházat. Magyar nélkül létre se jöhettek volna ezen szavak. Mert a nyelvünk képezte őket.
SWEEPER : söprögető (fociban) , seprő (gép vagy ember) ------------------- Bizonyára felismerjük a magyar nyelven képzett SEPER szavunkat emögött. Csak beékeltek a hangok közé egy figyelemelterelő dupla W hangot. )) Ami látszik, az most is látszik.
CHIMNEY- SWEEPER a magyar KÉMÉNYSEP(e)RŐ átszerkesztése. A svéd sokkal jobban megőrizte a már magyar nyelven ragozott szót, hiszen a seprést végző ember megnevezése SOPARE ami pontosan a nyelvünk SEPERŐ vagy SÖPRŐ szava. A török nyelvekben is megvan. Olaszoknál SCOPARE = SEPERŐ
STOREHOUSE : raktár, tárház ----------- Igen, az aláhúzott a mi pontos szavunk, azaz a TÁRHÁZ szót változtatták ilyenre. Ha a trükkös kezdő S hangot leszedjük vissza, akkor TOREHOUSE .)) Így már azonos szinte.
Visszaolvasva a topikot, megakadt a szemem ezen a hozzászóláson:
"Az ősgyök, mint jelentése szerinti őse egy szóbokornak, ahol is szavakat fűz egybe, az én felfogásom szerint attól az időszaktól nevezhetjük így, amikortól ezek a szóbokrok összeálltak, pontosabban kialakult az a szabály, hogy a szóalkotásban figyelembe vették az alapjelentés azonosságát."
Nincs ilyen ősgyök. A gyökök nem egy "ösgyökből" fejlődtek ki, mert ahhoz valamilyen meghirdetett megállapodásra lett volna szükség, ami teljességgel elképzelhetetlen az a még beszélni nem tudó ősember korában. Pl. mikor ezt írod:
"Kapcsolat azért van közöttük, mert a kény, kényeskedik a hajladozást idézi meg. Tehát ismét a kerekdedségnél járunk."
Te egy olyan ősgyökre gondolsz, melyből ezek a gyökök kialakultak, de ezt az ősgyököt képtelenség kimutatni, hiszen bármelyik lehet a sok közül. Hovatovább az egész szókincs - némi túlzással - levezethető lenne egyetlen ősgyökből... (V.G. alig 20-30 ilyen ősgyököt tételezett föl)
A gyökök egymással való kapcsolata nem az ilyen "ősgyökökre" vezethető vissza, hanem azokra a hangutánzó valódi ősgyökökre, amiket Te proto ősgyököknek nevezel: "Eddig a pontig viszont a hangutánzó hangkiadás csak egy hangkiadás és nem ősgyök. Hogy hasonló jelenségeket fokozatosan hozzákapcsoltak, az nagyon hosszú folyamat lehetett. Ameddig szavakká nem formálódtak ezek a sok esetben hangutánzó "vakkantások" addig én nem nevezném ezeket ősgyököknek. Valamilyen proto ősgyök lehet legfeljebb."
Ti. ezeknek a kiejtett hangoknak már szükségszerűen volt jelentése. Ma is van a főemlősöknek bizonyos dolgokra hangjuk, ha nem is a mai értelem szerinti fogalmat jelölnek, de az igazság az, hogy valahonnan innen indult a beszéd kifejlődése (nincs más alternatíva)
Tehát az első, fogalmaink megalkotását (tárgyat, vagy annak jellemző mozgását) az általuk kiadott jellemző hangok és annak utánzása alapján tudtuk csak megtenni, azaz a kiadott természetes hangja utánzásával tudtuk felidézni a tárgyat, jelenséget. Ez egy triviális, magától értetődő természetes folyamat. Ebből kell kiindulni, s ehhez kell bizonyítékokat keresni. (Van bőven...)
Hallottam már szülőktől az autót "brrrr"-nek nevezni, mikor a kicsi gyerekhez így szóltak: - Ott megy a brrrr...(az autó)
Ez egy igen ősi, természetes ösztönszerű megnyilvánulás, mikor a tárgyat/mozgást az általa kiadott hanggal azonosítjuk, végső soron ezáltal nevezzük meg.
A beszéd - a szókincs - nem "készen kapott" (kitalált) "ősgyök(ök)ből", majd azok különböző változataiból alakult ki, hanem önálló jelentéssel bíró hangokból. Ezek a hangok alkotják a kétmássalhangzós (vagy egymássalhangzó+magánhangzós) összetett gyököket a mai összetett szavaink mintájára. Miután az így kialakult gyökökben lévő azonos hangok jelentése mindvégig megmaradt, így az azonos, vagy közel azonos gyökök jelentése közt nyilvánvaló a rokon jelentés, mint a fejfa, piszkafa, talpfa, fafej, faház, fakés között.
A felsorolt példákban egy egy szót feletess meg egy-egy hangnak, hiszen a gyököket felépítő hangok is valójában szavak.
A felsorolt példákban sem tudsz semmilyen "ősgyököt" felfedezni - mert nincs is. Mindegyik összetett szó már meglévő jelentést hordozó szavak összetételéből áll. Miért? Mert az új fogalom is rendelkezik az őt megnevező szavak jelentéseiben hordozott tulajdonságokkal.
JOKE : móka, vicc, tréfa ---------- Ezt a "jolly"-hoz hasonlóan egy norvég "JOL" formára vezetik vissza, illetve egy úgymond proto indo-Európai YEK formáig is.
Csakhogy ezek már itt mind a magyar JÓ szó képzetei. JÓL érezzük magunkat és a vicces ember meg JÓK-at mond egymásután. Ez a JOKE--JÓK amit jelent. De ez Ázsiában is megvan, japán JOKU, vagy épp a perzsa JOK is pont ugyanez. Walesi nyelv még mindig JÓC használ erre.
CIGAR : szivar ------------- Csak látszólag van etimológiai kapcsolat a két szó közt, nekem is egyszerűbb volna azt állítani hogy a V-G hangok kicserélődtek aztán jó estét.)) Csak aztán beugrott valami...
Szivar az a SZÍV(ni) ige képzetéből van, ez tiszta sor gondolom. Viszont ez a "CIGAR" szó közepe az makacsul G mindenhol világszerte, még ha a kezdőhangok változnak is. Ennek kell lenni okának, és van is szerintem:
Mert a CSIGA szavunk lesz a megoldás ! A dohányleveleket sodorják így CSIGÁRA, azaz amikor dohánylevélbe csavarják a töltőanyagot, a levelet ilyesformára tekerik/sodorják. A cigaretta is ilyen volt még eleinte, sőt ma is van dohányleveles verzió, ezt nevezik ma szivarkának.
Japán SHIGA ---CSIGA Szuahéli SIGA ---CSIGA szimplán még csak. De a francia CIGARE és a spanyol CIGARRO formák már ragozott magyar nyelv szavai, azaz CSIGÁRA . A szó már a maja civilizációban is létezett...
ADDITIVE : adalékanyag -------- Hozzá van ADATVA ! A szó nagyobbik része magyar toldalékolás , hiszen a szótő a szintén nyelvünk AD szava. A britek ezt csak latinig vezetik, akik már rég átírták ekkora a magyar szavakat.
OVAL : ovális, tojásdad -------------- A 16. századi latin és francia OVALIS szerintük a megoldás.)) Félmegoldás legfeljebb ami nem elég alapos, és nem néz vissza (nem mer) eléggé. Ugyanis az OVÁLIS az ÍVELŐS szinonimája. Nem csak értelemben, etimológiailag is, nem véletlen teljesen egybevágó a két hangalak.
Tehát az OVAL szó már egy magyarul képzett és ragozott kifejezés. Az ÍV---ÉV----OV---ÖV szótövek mögött mind az íves vonalvezetés rejlik mint fővonal, ÍVEL-OVAL , és a tojásdad forma egyfajta természetes ÓVÓ is egyben...
JOLLY (határozószó) : meglehetősen, alaposan, ténylegesen, nagyon ---------- Magyarul JÓL átláthatóan egy magyar nyelven képzett szó ez.)) JÓL látni hogy JÓ a szótő és a nyelvünk képez igét egy L toldással.
Egyébként a britek ezt tényleg egy "JÓL" hangalakú szóra vezetik vissza, csak ónorvégként mindezt feltüntetve. Ami nyilván hazugság hiszen a nyelvünk képzett szava már ez a JÓ szóból. A vikingek még bizonyára tudhatták ezt.
CRISSCROSS : keresztül-kasul, összevissza, keresztbe ------------ KERESZT KÖRÖZ vagy duplán kereszt-kereszt. Régen ez CRIST-CROSSE volt , a CRIST is a KERESZT szó átírt verzióban.
A latin erre INTERCURSO mond, az a BENTRE-KÖRZŐ átírása, minden INTER BENTRE mutat és minden ENTER is (B)ENTRE.
A finnek szava erre szintén egy magyar kifejezés : RISTEILLÄ ------- Na de mi is itt ez ?... Ez itt egy szép nagy trükk, a szó elejére tegyük vissza az első szótagot hogy "KE" és megvilágosodás jőő.)) Hoppá, igen így születnek idegen szavak hogy a már toldalékolt és ragozott (!) magyar kifejezést átmódosítják.
Tegyük vissza a szó elejére hogy KE és KE--RISTEILLÄ amit kapunk, és ebből már csodásan kiolvashatjuk a konkrét és pontos szavunkat hogy KERESZTÜL !
BASKET : kosár, ruhatároló, puttony, kosárlabda gyűrűje -------------- BEZSÁKOLT szóból lehet, megáll az összes különböző több szavas kifejezésekre is. A japán BASUKETTO sokkal jobban megőrizte az eredeti hangalakot. Ja és a kosaras sportban is a BEZSÁKOLT labdák a játék élvezetes része.
HEADBOROUGH : falusi bíró (régen) ---------- Van nálunk is egy hasonló, hogy is mondjuk ezt... ja igen, ő lesz a HEGYBÍRÓ .)) "Magyarországon a hegyközség választott vezetője"--- "BORO" is volt rövidebben ez a BOROUGH , és ez a szó törvényhatóságot is jelent, amit ugye bíróságként ismerünk. Tehát újfent azt tapasztalhatjuk hogy egy magyar már létező kifejezés van átírva és átszerkesztve...
Vitatott eredetű. | 1 Valószínűleg származékszó. | ⌂ A →bujt² szóból keletkezett -ár névszóképzővel. Az eredeti jelentése ’hajtó legény, marhahajcsár’ lehetett.
Fiktív tőből keletkezett származékszó. | ⌂ A tő ismeretlen eredetű, és összefügghet a →bolyong szócsalád tövével. Végződése feltehetőleg műveltető képző. A ’mozog, megy, jár’ > ’rávesz vkit vmire’ jelentésváltozáshoz vö. buzdít (→buzog), →indít stb. Ma leginkább a →fel igekötővel használatos.
Nem az ostrom a lényeg, hanemegy rakat "besenyő" településnév, amely mégsem török eredetű - pl. Koppány somogyi birtokainak szomszédságában, vagy a borsodi Vata által uralt területekkel.
A legősibb a finnugor eredet, nem a török és végképp nem a szerb horvát, pl. a baj szavunkra.
Vajta és vatta (Vatha, Woytha, Watha, Bata) településünk:
Látható, hogy fgr. võita-ból szabályosan lett magyar vajta (A fgr. *o > m. i hangváltozáshoz vö. →faj : →fiú; vö. foγȧ > foá > fojá)
A →fiú szóhasadásos párja lehet. A szó toldalékolt alakokban keletkezhetett, pl. foγȧ > foá > fojá. A j-s alak elvonással jött létre. A szóhasadás még az ősmagyar korban mehetett végbe. v.ö. baγatur ’jó’; kipcs. bahadur ’bátor; hős’; oszm. bahadır ’ua.’, batır ’bátor, hősies’; kaz. batı̈r ’bátor’; stb
Tehát az eredeti alak βoj+ta, βoj+tu - vojtuból pedig úgy lett vajda, ahogyan a hajtóból hajdú.
ÚESz: Vív: Vitatott eredetű. | 1 Örökség a finnugor korból. | ≡ Finn voi- ’képes, bír, megtehet’, voitta- ’felülmúl, legyőz; kap, nyer’; észt või- ’képes, megtehet’, võita- ’legyőz, leküzd; (játékban) nyer, üt ‹kártyajátékban›’, võitle- ’harcol, küzd’, [fgr. *βoje-’képes, bír’]. A jelentésekhez vö. zürj. (Sz.), (P.) vermi̮- ’képes, bír; leküzd, legyőz ‹birkózásban›’. A fgr. *o > m. i hangváltozáshoz vö. →faj : →fiú; vö. még haj (→héj) : →hiu. 2 Onomatopoetikus eredetű. | ⌂ A →vaj², vajik (→vajúdik), ill. a →vijjog tövével függhet össze. Az eredeti jelentése ’harc közben hangosan sikolt’ lehetett.▣ ⌂ Az eredeti változat mindkét származtatás esetében a ví lehetett. A szóvégi v, ill. j hiátustöltő hang. A vin változathoz vö. →fő¹, →rí stb.
A baj és a bátor szavaink is szóhasadással keletkezetek fgr. *βoje-’harcol, képes, bír - szavakból
ROOD : kereszt (régi) , feszület, hosszmérték neve ----------- RÚD a szavunk, feszületre anno "keresztrúd" is mondták, és valóban volt ilyen mértékegység is. Ráadásul a korábbi germán verziók még "ROD és RÖD" neveken is futottak. Írek RÓD mondják.
SPREAD : terjed, terjeszt, elterjed, szórás -------------- SZAPOROD a SPREAD .)) A nyelvünk már készre toldalékolta teljesen. De már a régi görög "SZPEIRÓ" is annyi mint SZAPORA. Magyar nyelv képezte és ragozta.
Az angol inkább a mássalhangzók torlódásában bízott, hátha így saját szónak tűnik a ragozott magyar.))
CAPACITATE : alkalmassá tesz, képesnek minősít (valamire) ------------------ Ez itt magyar műveltetést használ.)) Igen, ez a KÉPESÍTTETŐ szavunk pontosan átírva. Szótő KÉP--CAP aztán 4 x (!) képzett már a nyelvünk azt követően.
És ez "kapacitás" dolog megváltozva visszakerült a nyelvünkbe, "képesség" értelemben használjuk továbbra is, mint teljesítőképesség vagy épp befogadóképesség szinonimájaként. Mondhatjuk hogy "átvettük" a saját szavunkat módosítva, és így gazdagítjuk a szókincsünket.))
DART : nyíl, dárda --------- DARTS játékot bizonyára ismerjük. DÁRDA változott DART formára, végül is még a darts nyilak is amolyan kis dárdák.
A latin még DARDUS mondta anno, ez a DÁRDÁS szavunk pontosan. De az "old english" is DEAROD használt, ami a DÁRDA eltekerve kicsit. A spanyol/olasz ma is DARDO , a mai angol szó már egy lerövidült dolog.
A szóképzés módja meg vitathatatlanul hazai : bár-d, bor-da, banda, bunda, bendő, csor,da, csár-da, fer-de, forda, gár-da, hor-da, jár-da, monda, mende, zár-da, szer-da, ver-de, várda, és a többi, ezekből van nekünk rengeteg...
