Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

Sheeny Creative Commons License 2020.06.26 0 0 1963

Sziasztok,

Tudnátok segíteni, hogy ezek a kábelek pontosan mihez csatlakoznak ? Mármint, hogy pontosan melyik mi. GPs, Rádió antenna talán, a téglalap alakú szürke mi lehet ?

Köszi

SzVFE Creative Commons License 2020.06.19 0 0 1962

És az eladó is azt állítja, hogy kompatibilis, de a tanácsaival nem sokat érek hónapok óta.

Előzmény: SzVFE (1961)
SzVFE Creative Commons License 2020.06.19 0 0 1961

Köszi, igen, ez az a fejegység. Megtaláltam már a pin kiosztását ennek is, meg az erősítőnek is. 2014-es az autó, de úgy tűnik, hogy van különbség az IX35 hifi kábelezés között attól függően, hogy a gyári fejegység is multimédiás-e. Nálam igen, az ismerősnél nem, és csak nála tudták ezt a kínai fejegységet működésre bírni. A szerelő, aki nézte, azt mondta, hogy nálam Canbus van, és azzal nem működik együtt. Talán az erősítőt nem kapcsolja be.

Előzmény: stefi001 (1960)
stefi001 Creative Commons License 2020.06.19 0 0 1960

Amennyiben ez a gyári fejegység, akkor mellékelem az aljazatok bekötését.

 

2015-ös évjáratú az autó? Ugyanis a vásárolt készülék – a hirdetési leírás szerint – azzal

kompatibilis.

 

 

Előzmény: SzVFE (1959)
SzVFE Creative Commons License 2020.06.19 0 0 1959

Sziasztok, rendeltem pár hónapja Aliexpress-en Hyundai IX35-höz egy leírás szerint hozzávaló fejegységet, de azóta szenvedek a beszereltetésével, mert nem ad ki hangot, csak képet.
https://www.aliexpress.com/item/32922586116.html?fbclid=IwAR1kN7lwm622bkUrCBSgr8QZiB2NmEEW4fMoWeMNd27ENUCSd6hCn2Jd90I

Egy ismerős a saját IX35-jében ugyanezt meg tudta oldani mint kiderült azért, mert állítólag az ő kocsija annyiból eltér, hogy nála a 8 hangfalkábel közvetlenül a fejegységből megy a hangszórókhoz, nálam pedig ez gyárilag másképp van megoldva, állítólag Canbus-on keresztül. Nálam arra a 8 hangfalkábelre, ami az átalakítókábel csatlakozóján van nem is csatlakozik vezeték a kocsiból jövő kábelkötegről. A kínai fejegység átalakítókábelén egyébként van Canbus dekóder doboz. A gyári fejegység típusa LAN3100EHLM az erősítő pedig AMP-400LME, ezek együtt rendben működnek. Nézettem már autóhifissel, de ő feladta, a kínai eladóval pedig a gyenge angolja miatt is nehéz szót érteni. Van esetleg bárkinek tippje, hogy mit lehetne megnézni? Előre is köszönöm!

blaze73 Creative Commons License 2020.06.10 0 0 1958

Azért a linken lévő fej hiába autóspecifikus, külföldről rendelve még rá jön a 27% áfa, és rögtön kétszer annyiba kerül, mint amennyiért én adom.

 

Arra SEMMI nem jön rá, mert UK eladó és UK-ból postáz.  Kihozzák és kész.

Az biztosan jó a 2006-os KIA-ba, és nem kell barkácsolnod.  Én azt venném.

Én is autóspecifikus fejegységet vettem , KIA Sportage 2015

Előzmény: négyévszakos (1954)
stefi001 Creative Commons License 2020.06.07 0 0 1957
Előzmény: turulka1920 (1956)
turulka1920 Creative Commons License 2020.06.07 0 0 1956

Üdv. Ford mondeo Mk4  fejcserèn  gondolkozom.  Minden infót megköszönök. Mit javasoltok. Köszönöm

stefi001 Creative Commons License 2020.06.07 0 0 1955

Az autó specifikust csupán a méretek miatt linkeltem. A keret külső mérete alapján, a belső 101-102 mm lehet, tehát megfelelőnek tűnik.

 

Szentendrén lakom, de csak családon, s nagyon szűk ismerettségi körön belül tudnak rávenni, hogy szereljek. Hobbista vagyok, bár elég régen foglalkozom – többek között – vezetékes és vezeték nélküli híradástechnikával.

Előzmény: négyévszakos (1954)
négyévszakos Creative Commons License 2020.06.07 0 0 1954

De igen, megvan hozzá a 189x117mm-es keret. Akkor ezzel ki lehet tölteni a hiányzó űrt?

Azért a linken lévő fej hiába autóspecifikus, külföldről rendelve még rá jön a 27% áfa, és rögtön kétszer annyiba kerül, mint amennyiért én adom. Ráadásul az enyém 4/32GB 1024x600 felbontás, a specifikus meg 2/16GB 800x400 felbontás. Szerintem az enyém jobb vétel lenne neki :) 

Te helyileg hol laksz, vállalsz beépítést?

 

Előzmény: stefi001 (1953)
stefi001 Creative Commons License 2020.06.07 0 0 1953

A leírás szerint szélességben 10 mm az eltérés. A Joyinghoz nem adtak rádió keretet (kép)? Ez persze, méreteit tekintve nem megfelelő, csak példaként fotóztam és méreteztem.

 

 

 

Ha nem, akkor az alanti link talán tartalmazza a kellő külső és belső méretű keretet:

https://www.ebay.co.uk/sch/i.html?_from=R40&_trksid=m570.l1313&_nkw=188x101+mm+radio+frame&_sacat=0

 

Autó specifikus készülék:

https://www.ebay.co.uk/itm/Android-8-1-Car-DVD-Radio-Stereo-GPS-DAB-FOR-KIA-SPORTAGE-OPTIMA-SORENTO-PICANTO/163795713221?fits=Car+Make%3AKia%7CModel%3ASportage%7CCars+Year%3A2006&_trkparms=ispr%3D1&hash=item2622fc3cc5:g:qxkAAOSwkTVdPrlQ&enc=AQ

Előzmény: négyévszakos (1952)
négyévszakos Creative Commons License 2020.06.07 0 0 1952

Köszi a választ!

A kocsi tulaja szerint nincs a kormányon vezérlőgomb, egy plusz kiadással kevesebb :) A joying fej az univerzális 178x100x121 mm mérettel rendelkezik. Az autó tulaja szerint a most benne lévő keret 188x101 mm. 

Véleményem szerint a gyári fej ezen kettő közül valamelyik lehetett

 

  

 

 

Gondolom a beépítés szempontjából ez mindegy is, lényeg az lenne, hogy a kocsi tulajának merjem-e teljes bizonyossággal állítani hogy nyugodtan megveheti tőlem az említett joying fejet, mert be tudja építtetni az autójába? Amennyiben igen, beépíthető, akkor véleményed szerint marad-e üres tér a fej és a keret között, vagy meg lehet csinálni hogy tökéletesen belesimuljon a keretbe, kvázi hibátlan legyen az összkép?

Előzmény: stefi001 (1951)
stefi001 Creative Commons License 2020.06.07 0 0 1951

Látatlanban az alábbiakat tudom mondani.  

Nem ismerem a Joying NO135P4 fizikai méreteit. Össze kell vetni az autóéval. Az adott típushoz nem találtam 2 DIN-es beépítőkeretet, csak 1 DIN-es fiókosat, ami a kocsiban is van. Az együttes mérete 2 DIN-re tehető.

 

Amennyiben lehetséges, a fiókot ki kell vágni, s elképzelésem szerint, elvileg oda be lehet „varázsolni” a fejegységet.

   

Autó kompatibilis ISO kábelek:

https://www.emag.hu/kia-iso-autoradio-csatlakozo-cs-kia01-1903-03-24/pd/DYW41FBBM/?cmpid=87202&gclid=Cj0KCQjwoPL2BRDxARIsAEMm9y8UKIPKgr5DO5dp6H47H-VkGcrNjzOFFLgQFZPXysFclxB5KraSPikaApfaEALw_wcB

 

https://www.emag.hu/hyundai-sonata-santa-fe-kia-sportage-rio-iso-kabel-552140/pd/D2ZXQJBBM/

 

https://autohifi24.hu/aut%C3%B3hifi-tartoz%C3%A9kok/iso-csatlakozo-kabelek/hyundai-sonata-santa-fe-kia-sportage-rio-iso-kabel

 

http://www.autohifibolt.net/index.php?route=product/product&path=97_112&product_id=1324

 

 

Ha szükséges, akkor itt kereshető kompatibilis kormánytávirányító adapter:

https://www.ebay.co.uk/sch/i.html?_from=R40&_trksid=m570.l1313&_nkw=steering+wheel+remote+control+adapter+for+kia+sportage+2006&_sacat=0

Előzmény: négyévszakos (1950)
négyévszakos Creative Commons License 2020.06.07 0 0 1950

Hello stefi001!

 

Véleményed szerint a kicsit lejjebb mutatott Joying fej beépíthető-e egy 2006-os Kia Sportage kocsiba, aminek jelenleg ilyen a belvilága? És ha igen, akkor szükséges-e új beépítő keret és honnan lehet azt beszerezni szerinted?

 

 

 

 

GtPeat Creative Commons License 2020.06.05 0 0 1949

Kösszönöm a segítséget! 

Előzmény: stefi001 (1948)
stefi001 Creative Commons License 2020.06.05 0 0 1948

Kisilabizálva a kis képből a vásárolt kütyü kapcsolásának lényegét, nem lehet gond, ugyanis a 6 m-es RCA kábel a kamerához csatlakozik, míg a másik vége a fejegységhez. A zümmer pedig a már említett aljazatba.  Amit én linkeltem, annál a más a helyzet.

Hibátlan kütyünek így „összezsinórozva”, működnie kell.

Előzmény: GtPeat (1947)
GtPeat Creative Commons License 2020.06.05 0 0 1947

4 tüs a zümmernek a csatlakozója pont belemegy! 

Előzmény: stefi001 (1945)
négyévszakos Creative Commons License 2020.06.05 0 0 1946

Sziasztok!

Ha valakit érdekel, van egy eladó Joying NO135P4 fejegységem, tartozékaival( keret, gps antenna, plusz vezetékes mikrofon, kábelek). Első perctől kezdve fólia van a kijelzőn, tehát tökéletesen karcmentes. 1024x600 felbontás, 8.1-es android fut rajta, 4GB ram és 32GB tárhely, ami micro sd kártyával bővíthető. 3 hónapot használtam egy Subaru Foresterben, az autó eladása után néhány hétig egy Skoda Octaviában volt, de már 1 éve dobozban pihen. Először az volt a tervem hogy beépítem az új Swiftbe, kidobva belőle a gyári érintőképernyős fejet mert annál sokkal jobb, de ehhez túl sok, túl drága kábelekre lenne szükségem, ezért inkább megválnék tőle. Ennek a készüléknek az utódját ma is forgalmazza a gyártó NO135N4GS néven, de úgy tudom az új készülékekben lévő intel cpu nem hozza azt a minőséget, amit a régebbi cortex px5. 

Tehát eladó, ha valakit érdekel, 55 ezer jó magyar forintért megveheti :)

stefi001 Creative Commons License 2020.06.05 0 0 1945

Lehetne jobb felbontású képet kapni, mert így csak saccolni lehet. Legalább olyat, mint amit én is feltöltöttem. Az utolsó felvételen a display aljazat 4 vagy 5 tűs? 

 

Csak arra tudok tippelni, hogy a „Display” aljazathoz kell mind a kamerát, mind pedig a zümmert csatlakoztatni. S, ha korrekt a kialakítása, akkor mindegyik csak a saját aljazatához illeszkedik, tehát nem lehet a másikba dugni.

Előzmény: stefi001 (1944)
stefi001 Creative Commons License 2020.06.05 0 0 1944

Nem adtak hozzá legalább egy vázlatos bekötési rajzot? Lehetne egy jó minőségű képet kapni az aljazatokról? Olyan nincs, hogy ne legyen a vezérlőbe kötött szenzoroknak audio kimenete (zümmer csatlakoztatása).

 

Ha nincs több elkülönített csatlakoztatási lehetőség, akkor a display aljazaton belül kellett kialakítani egyrészt a kijelző, másrészt a zümmer számára csatlakoztatási lehetőséget, ami feltehetően 4 vagy 5 tűs aljazatot jelenthet, de ehhez látni kellene a kialakítását.

Előzmény: GtPeat (1941)
GtPeat Creative Commons License 2020.06.05 0 0 1943

Előzmény: GtPeat (1942)
GtPeat Creative Commons License 2020.06.05 0 0 1942

Így néz ki ezek voltak a dobozban:

Előzmény: stefi001 (1940)
GtPeat Creative Commons License 2020.06.05 0 0 1941

Ott nekem teljesen üres rész van. 

Előzmény: stefi001 (1940)
stefi001 Creative Commons License 2020.06.05 0 0 1940

Előzmény: stefi001 (1937)
GtPeat Creative Commons License 2020.06.05 0 0 1939

Nincs semmi, de hazaérek és lefotozom az egészet

Előzmény: stefi001 (1938)
stefi001 Creative Commons License 2020.06.05 0 0 1938

Netán kétállású (ON, OFF) tolókapcsolók?

Előzmény: stefi001 (1937)
stefi001 Creative Commons License 2020.06.05 0 0 1937

Megfejtettem: "Display", de mi van közte és a radarszenzorok között? A zümmernek nincs bemeneti aljazata?

Előzmény: stefi001 (1935)
GtPeat Creative Commons License 2020.06.05 0 0 1936

Disp 

Előzmény: stefi001 (1935)
stefi001 Creative Commons License 2020.06.05 0 0 1935

"Power" aljazat mellett milyen felirat van? Nem olvasható.

Előzmény: GtPeat (1933)
stefi001 Creative Commons License 2020.06.05 0 0 1934

Jó lenne látni a vezérlő egység csatlakozási pontjait - aljazatokat.

Előzmény: GtPeat (1932)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!