Isten háta mögött két kilométerrel fekvő kis faluból, a kisebbségi létből próbált kövér tinédzserként kitörni a semmiből. Lett belőle egy szupervékony modell, és egy popénekesnő, akinek a fellépésein sokkal többet kell szexiskedni, mint énekelni. Az általa művelt műfaj zenei értéke nulla.
Miklósának magabiztosságot ad, hogy mindig csinos volt, mindig volt eszköz a kezében, hogy a szép alakját megőrizze, diák korában atletizált, szeret és tud is futni. Van férje, gyereke, szeretik, és szerethet. Hivatásának egyik legjobbja a világon, elismerten a korszak egyik legjobb Éj királynője, olyan hangja van, amit senki nem felejt el, aki egyszer is hallotta. Más sors, más műfaj, más egyéniség.
"Annak ellenére, hogy a "VIAGra" női trió életkorát évtizedekben számolják, résztvevői mindig fiatalok és vonzóak maradnak. A csapat producere, Konstantin Meladze rendszeresen frissíti a csoport összetételét, amelynek tisztelője folyamatosan növekszik. Az utolsó triót nem egyedül a producer választotta ki, hanem az illetékes zsűri, aki kiválasztotta a "Szeretném a VIA Gru-t!" Show résztvevőit. Névleges. A szerencsések között volt az ukrán Erica Herceg.
A lány szülőfalujában, Ukrajna és Magyarország határában született és érettségizett. Ezért hallhatók a kompozíciók egzotikus akcentussal. Eric először azt gondolta, hogy hátrányos helyzetben van, de hamar rájött, hogy a magyar dalokat "ízlés szerint" jegyzi meg. A hangosan elbűvölő szőkéről való beszéd joga elhagyja a zenekritikusokat, de nem rossz megemlíteni azt a tényt, hogy a lány több évig a templom kórusában énekelt. A rajongók sokkal nagyobb érdeklődése okozta Erika megjelenését, és ő valóban megérdemli a figyelmet.
Erica Herceg, akinek életkora elérte a huszonhét évet, növekedése, súlya és paraméterei megirigyelhetik a modelleket. Busty szépségnek tűnik hófehér platina hajjal csodálatos! Erica azonban nem mindig volt ilyen. Az énekes élő példa arra, hogy az ember hogyan tud kitűzni célokat és elérni azokat. Nehéz elképzelni, hogy az akkor tizenkilenc éves lány 2008-ra harminc kilogrammal többet nyomott. Kerek orcák, kiálló áll, hiányzó derék, gyomor ráncok és kicsi keblek - az egyik nyugat-ukrajnai egyetem üzleti karának hallgatója nem hagyta abba ezt a látszatot. A fogyás előtt Herceg Erika, akinek a növekedési modellje nevezhető, súlya meghaladta a 80 kilogrammot.
Az ideális paraméterekről szóló álom megvalósításához a hallgató felszolgálóként kapott munkát az egyik beregovói étteremben. A meglehetősen magas fizetés és egy jó borravaló lehetővé tette Eric számára a mellnagyobbítás kifizetését. A fogyókúráknak és a lelkes sportoknak köszönhetően a lánynak sikerült 48 kilogrammot fogynia, zsírtól szépségig zsírozva magát egy vésett figurával. Erica platinaszőke hajba festette a haját, és úgy döntött, hogy kipróbálja magát a modellkedésben. A siker nem tartott sokáig. Az első szerződés az ékszereket gyártó céggel volt. Aztán felajánlották Ericának, hogy váltson egy fehérneműt gyártó márka arcává. Miután Ukrajna fővárosába költözött, átment a castingon, és résztvevője lett a "I want VIA Gru!" Projektnek. És kerülje a riválisok tucatjait.
Erica Herceg, akinek életrajza kiegészíti a teljesítményt, fenntartja a normán belüli súlyt a norma modelljei számára. Az énekes testének tökéletes állapotának fenntartása érdekében rendszeresen látogasson el az edzőterembe, hogy időt találjon a naplóban. Ezenkívül a 27 éves lány betartja a megfelelő táplálkozást. Alkohol, amit nem fogad el.
Ez az életmód lehetővé teszi a lány számára a modell paramétereinek beállítását. A mellkasának térfogata 85 centiméter, a dereka 55, a csípője pedig 86 centiméter. 36 méretű cipőt visel, a vékony, elegáns sarokkal rendelkező cipőket részesíti előnyben. Hogyan növekszik Herceg Erika? 174 centiméteres növekedésével most 52 kilogrammot nyom."
.
Miért nem lehet megmondani az igazat, hogy ezt meg ezt tettem, teszem a súlyom alacsonyan tartása érdekében stb. stb.
Milyen szöveg az, hogy hátrébb az agarakkal, nekem ilyen az alkatom, és kész!?
Amikor nyilvánvalóan nem így van, ha 19 évesen nem így volt, ma sincs így, vannak módszerek, akár műtétiek, akár életmódbeliek...
mert ezeket is előadják, mint önálló zeneművet, koncerten, rögzítik hanglemezen.Abban igazad van, hogy én is megnéztem a Jászaiban minden muzikel előadást is a bérlet sorozatban, de pl. nem veszek jegyet a Győri Filharmonikusokra, ha filmzenét, vagy muzikel egyvalagot adnak elő koncerten.
Sokszor nem értem, mit keres a musical és pláne az operett a milyen_zenét_szeretsz kérdéskor elő, ezek jó része nem a zenei élményről szólnak. Eszembe nem jutna meghallgatni a Maya operettjét, de imádom benne Lukács Sándort, Galambos Erzsit, ez gyerekkori vidám "film"élmény (Zenés TVSzínház). Cornevillei harangok, Canterville-i kísértet satöbbi szintén... Musicalnál sem csupán a zene az, ami számít, a Hairt csak Treat Williamstől hallgatom (vagyinkább nézem), hiába énekli más szebben-jobban. István a király is ilyen, bárkitől nem hallgatom/nézem, bár pont ennek a kettőnek a dalai önállóan is működnek, egy Sztárcsinálóké megint nem. Ha meghallom a Macskákat, Haumann Péter alakítása rémlik fel, és teljesen máshol hat, mint egy Queen, vagy Somló, mindegy is.
Fú, engem csúnyán leöregezett ez a kérdőív (+11) :).
Jobban belegondolva abba, amit írsz, nem is tudom... Mert például tény, hogy a Pál utcai fiúk 14 évesen lett a legnagyobb kedvencem és azóta is kitartok mellettük (és többé-kevésbé a műfaj mellett is - nemzetközi szinten nagy kedvenc Nick Cave), de két másik nagy régi favoritot, Pink Floydot és House Martinst/Beautiful South-t például már egy ideje nem hallgatok, közben a Follow the Flow, a Bagossy Brothers vagy épp a Maneskin nem olyan nagyon régi felfedezés. Szóval a fene tudja, szerintem én tényleg mindenevő vagyok és hát a fenti együttesek, bár nem tudom, mennyit ismersz közülük, elég más műfajban mozognak, mozogtak a könnyűzenén belül.
A szüleimnek csak klasszikus és operett lemezei voltak. A klasszikusokat szerettem, volt három lemez, amire most is emlékszem. Az operettet viszont nem szerettem, soha nem is tudtam megszeretni. Musicalt is csak a La Mancha lovagját, a Hegedűs a háztetőnt és a Kabarét.
Hehe, ez jó:) Apró bibi, hogy engem és a 20 éves lányomat is ugyanannyinak jelezne ki :)
Szerintem az egyén választása attól is függ, miként szocializálódott. Én úgy nőttem fel, hogy apu "lemezlovasként" szatyorszám hordta haza az épp megjelent (külföldi) lemezeket, ha akartam, ha nem, a stílusok keveredtek otthon. Máig bármikor rákattanok egy számomra új zenére, zajra, stílusra (mulatósra nem). És legfontosabb a hangzás és fáj, ha valami nem tisztán szól, ezért szeretem a koncerteket.
Sajnos nem találom a cikket, de egyszer olvastam, hogy a szórakoztató zene csak fiatalon érdekli az embert, tinédzser korától, fiatal felnőtt koráig, és az a stílus, azok az előadók maradnak a kedvencei, amit addig megkedvel. A szórakoztató zene az egész fiatalok műfaja, az tud betörni a piacra, aki őket meg tudja szólítani. A harmincon túliak már nem választanak új kedvenceket, nem keresnek új stílusokat, megmaradnak a saját ízlésüknél. Minden korosztálynak megvan a saját kedvenc zenéje, épp ezért lehet harminc kérdésből megállapítani, hogy ki hány éves.
Annyi biztos, bogy Azariah, Manuel, Paulina meg tudtak szolitani a mai fiatal, fő zenefogyasztó korosztályt, a "populációt", de én a magam hatvanegy évével ezt nem fogom megtudni, hogy miért. Engem a Nem tudom a neved, a Neked írom a dalt és Az első villamos szólított meg majd ötven évvel ezelőtt. Érdekes egyébként, hogy én gyerekkoromban nagyon szerettem a komolyzenét és a dzsesszt. Én oda csúsztam vissza. Sose jut eszembe, hogy LGT, Omega, vagy Fonográf lemezt hallgassak. De pl. Ránki Dezsőt nagyon szívesen hallgattam ötven éve is, meg most is.
Nem is tudom, mi hozott ide, de visszanéztem jó hosszú idő után - látom, Nyugaton a helyzet változatlan... :)
Ami Patrikot illeti, Vanda szerintem hiába mentegeti ilyen megértően, az volt a baj vele, hogy nem akarta ezt ő igazán. Nem hiszem, hogy ne lett volna úgymond szerzője, hiszen valaki írt neki még anno egy egész jó dalt, de ezzel ki is fújt az egész. Az is baj volt, hogy valamiért a nézők között nem volt olyan népszerű, mint amilyen népszerű a tehetsége alapján akár lehetett volna (lásd például annak a bizonyos dalnak a nézettség youtube-on).
A közízlést amúgy is nehéz megfejteni. Itt van például az Azahriah jelenség, amit szőr mentén ti is érintettetek. Szerintem kérdés nem lehet, hogy tehetséges, de azért azt, hogy miért pont ő az, aki háromszor is meg tudja tölteni a Puskás Arénát, míg nagyon sok neves hazai előadónak eszébe sem jutna, hogy bemerészkedjen oda, nekem megfejthetetlen.
Paulinával is úgy vagyok, hogy nekem alapvetően bejöttek a dalai (ez a kettő annyira most nem), előadónak sem tartottam rossznak az alapján a néhány youtube felvétel alapján, amit láttam róla, de hogy Manuel mellett miért pont ő az, akinek lett értékelhetőnek mondható zenei karrierje az X-esek közül, azt megint nem tudnám megmondani.
Bittert pedig személy szerint hiányolom, és nem értem néhányak részéről ezt az elképesztő ellenszenvet irányába - de mivel, mint a fenti példák mutatják, annyi minden mást sem értek, ezen kár is lenne fennakadni. :)
komoly zenében se mindegy, hogy ki játszik, de annyiban igazad van, hogy a jó klasszikus darab még amatőr előadásban is szép. Egy héttel ezelőtt Schubert koncert volt a kultúrházban, egy kis amatőr énekkarral, még az ő előadásukban is szép volt,de volt hivatásos énekművész is,az ővében szebb:-)
A komolyzenében teljesen mindegy, hogy ki játssza a művet, mindegy a karmester, mindegy, hogy kik ülnek a vonósok, a fúvósok, stb. mögött, a lényeg a mű. Az operában is mindegy az énekes, legyen meg a technikai képzettség, ennyi. Jazzben ugyanez. A könnyűzene talán pont azért könnyű (más egyebek mellett, mint a kevésbé kötött tonalitás, stb.), hogy a zene az előadó személyéhez képest másodlagos jellegű, mással már gyengébben szól. De az igazán jó dalok a könnyűzenében is olyanok, hogy el tudnak válni az énekesüktől, más által is életre tudnak kelni. A dal jó, nem az előadó. Én ma már inkább ezekre vagyok kíváncsi. Mint ilyen, pl. amikor Patrik kihozta a Zámbó feldolgozásait, egyet kivéve meg se voltam hajlandó őket hallgatni. Tök mindegy, hogy jó hang vagy nem, ha szar a zene, akkor az ének is szar lesz. Egyébként az utóbbi időben az énekkel se vagyok kibékülve sajnos.
Mindig az jut eszembe, hogy amikor jó pár év szünet után a Balázs Elemér Group új lemezt adott ki, Balázs Józsefet, a zongoristát, behívták a tévébe, hogy promótáljon. Első kérdés: miért vártatok ennyit az új anyaggal? Mire József, keresetlenül: eddig volt mit játszani. Ez a lényeg, hogy a zenésznek kell a kotta, az énekesnek a dal. A dzsessz és a klasszikus zene azért jó választás, mert kimeríthetetlen zenei anyag vár arra, hogy újabb és újabb tehetségek adják elő őket. A könnyű zenében nem lehet standardokból megélni, saját számok kellenek, amit vagy az énekesnek írnak, vagy ő maga írja.
Igen, de ha nem Patrikot találja meg Mihály Tamás és Sülyi Péter szellemi utóda, akkor megtalál mást, és az nekünk ugyanúgy jó. Alapvetően nekem mostanra bizonyosodott be (pont Patrikon keresztül), hogy miért nem jó ez az énekes tehetségkutató formátum. Ez alapvetően egy adottság, mármint a hang. A valódi minőséget az alkotás adja, így hiába sztárolunk valakit a hangja miatt, az olyan, mintha azt néznénk, hogy egy festő milyen gyorsan másol le egy másik festményt, és milyen a technikája. Nem pedig azt, amit csinál. Patrik jól énekelt, és a Betti korszak előtt egy kedvelhető figura is volt, nagy potenciállal. Mostanra szerintem bebizonyosodott, hogy ő is csak egy a sok jóhangú celeb közül. Ez van sajnos.
Nagyon régen, harminckét éve láttam egy jó darabot a Népházban. Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt. Patrick is abba az abszurd helyzetbe került, hogy szerepe van (énekes), de szerzője nincs, anélkül pedig nehéz betölteni a szerepet.
Bár az is igaz, hogy a magyar könnyűzenei életben az se jelent okvetlenül jót, ha találsz szerzőt. Én Berkes Olivért kedveltem addig, amíg kereste önmagát. Mióta valami nagy zenei istálló felfogadta, és tömegével gyártja a giccses, semmitmondó, üres romantikus slágereket, elvesztettem az érdeklődésemet.
De azért drukkolok, hátha Patrick egyszercsak talál valahol eldugva egy Mihály Tamás-Sülyi Péter párost.
Lassan el is felejti mindenki (talán még az érintett is), hogy Patrik egy énekes, csak annyi szerepel róla (de az unásig), hogy Bettina pasija/férje, hányszor vannak együtt naponta, ki mosogat, ki épp a baba, stb.
A "tekintélyt parancsoló", amit én írtam, és a "tiszteletreméltó" az két külön fogalom a magyar nyelvben, nem tudom, te érted -e a tekintély és a tisztelet közötti különbséget, de ez legyen a te gondod.
