Megígértem, hát akkor nem kíméllek benneteket, megírtam a beszámolóm. Előre is elnézést, de elég ritkán írok beszámolót fórumra, de akkor kiadósat, kicsit amolyan bőlevűt. Ezt odaát a kéktúrás fórumon már tapasztalták, de nem volt igazán ellenvetés, ezért most itt is megpróbálom:
Általában itthonban szoktunk túrázni, néhány kiruccanással a sógorokhoz és a szlovákokhoz. Romániában úgy jó huszonöt-harminc éve jártam, bár akkoriban elég sűrűn. Megfakult emlékek, új helyzet és régi hegyek. Ezek motoszkáltak bennem, amikor felvetettem a baráti körben egy esetleges ízlelő túrát Erdélybe. A felvetést elég sokáig hallgatás és csönd követte, mígnem egy számomra elég emlékezetes alkalomkor elérve az L-es méretet - kaptam a barátoktól egy remek ajándékot: az október végi hosszú hétvégére meghívtak a Biharba, természetesen a túrát a szokásokhoz hűen, nekem kellett szerveznem.
A főhadiszállás a Boga-völgyében, az Anett panzióban lett kijelölve. Hosszas tervezgetés után, sikerült egy olyan útitervet és túratervet megalkotni, ami mindenkinek tetszett, és úgy érezték, végrehajtható.
1.nap: Az utazás, hangulat felvétele, és egy kis túra(?)
(Útvonal: Szeged-Békéscsaba-Nagyszalonta(Salonta)-Belényes(Beiuș)-Kiskoh(Chişca ̆u))
A magyar részt nem részletezem, második megálló Nagyszalonta volt, gyors matricavásárlás után rövid városnézés: Csonka torony, szoborpark a Romániához csatolt területek egyetlen megmaradt Kossuth szobrával, református templom, Kulin György szülőháza (ezt az én kívánságomra), volt görög katolikus, ma ortodox templom. Emberek, arcok, hangok és nyelvek: kezdtük felvenni a ritmust, és megszokni a dolgokat. Legalább is azt hittük. Nagyszalonta után pont arról beszélgettünk, hogy bár figyelni kell, de nem is olyan rémisztőek az útviszonyok. Egy-két gödör, pár sárrázós kockakő betét az útban, de semmi vészes. Azt merészeltem mondani a többieknek, hogy ez már csak javulni fog, mert mindjárt kétszámjegyű útra érünk, ahol ugyan a fórumozók jeleztek némi forgalomirányítási lassulást, de mégis csak főút (E79). Öt perc múlva valaki hátulról előre szólt, hogy ugye eltévedtünk, mert földúton megyünk. A forgalom nagysága jelezte a kétszámjegyű út elérését, de az út nem volt sehol. Igaz gödrök, lyukak sem voltak az aszfalton, mert nem volt aszfalt. Mindenki ment mindenhol, a bátrabb terepjárósok és "rugótuningolt" autók, már szinte a mellettünk lévő erdőben is. Csak vége lesz egyszer, gondoltam, csupán az volt furcsa, hogy munkagépek és munkások sem voltak sehol. Igo barátunk azonban azt mondta, hogy jó helyen vagyunk és jó felé haladunk. Még a kibontakozó Bihar-hegység sem tudta tekintetünket egy-két pillanatnál tovább elvonni magára a lyukak vadászatától. Aztán valahol Robogány környékén egyszer csak megjelent az aszfalt. Kis képzavarral mondtam is, hogy most már sínen vagyunk, bár az egy kicsivel jobb lett volna. Bevallom én még ilyen alattomos és végtelen mély lyukakat nem láttam. Számítógépes játéknak felfogva persze amikor már csak egy életed van -, három szempárral keresve előre a leendő csapdákat, araszoltunk Belényes felé. Minden egyes áteresznél komoly szintbeli különbségek az aszfaltban. Az út mellett láttam egy autóbontót, ahol mindenféle autó volt, csak éppen egyiken sem volt felni. Úgy látszik, a felni erre kincs. 1990 és 2010 között négyezer templom épült Romániában, út azonban
Legalább van hol imádkozni a felnik istenéhez.
Belényest elhagyva, letérve a négyszámjegyű mellékútra, kissé aggódtunk, mi jöhet még. É láss csodát: ha nem is autópálya, de kifogástalan aszfalt Kiskohig. No, ennyit az utakról, többet ezekre nem térnék ki. Ezt is megéltük, megszoktuk. Indulás a Medve barlangba, bár időnk az volt, mert csak útközben tudatosult bennem a keletre tartás idővonzata. Vesztettünk egy órát, úgyhogy a Tatár-hegy mai túrája ugrott, nem érnénk le sötétedés előtt. Az pedig errefelé nem játék.
A barlang csodálatos volt, a hozzá felvezető út mellett ezernyi árus lecsomagolt és otthagyott asztala, portékával együtt. Ilyen jó erre a közbiztonság? Mondjuk ki az az elvetemült, aki gumikígyót, gumimedvét és egyéb gusztustalan figurákat lop. Az értékesebb párlatokat azért nem hagyták ott estére. Minden esetre érdekes látvány volt, hogy egy turisztikailag látogatott helyen, milyen kiépítetlen infrastruktúra van, a hetvenes évekből itt maradt, szakadt bodegák, asztalok, sütögetők.
Visszafelé a barlangtól a Boga-völgyébe, megálltunk Kisbékafalva fatemplománál, és igazán mondhatom, nagyon megérte. Nem csak a csodálatos templom és az érdekes, kissé elhagyott, elhanyagolt temető körülötte, hanem a pazar kilátás vagy inkább belátás a Pádis irányába. Csodálatos volt a felhők játéka a lemenő nap megvilágításában. Egy-két fehér foltot is láttunk, ami szerintem akár hó is lehet, de a többiek lehurrogtak, hogy hülyeség, meg hogy korai az még. No, majd meglátjuk.
A szállásra elég későn, mármint erős szürkületben értünk. Remek hely, Marikával, a szupernyüzsi tulajdonossal és a segítőivel. Ismerkedés, kaja, ital, dumcsi: aztán az ágyaké a főszerep reggelig.
Igazából jó kis nap volt, csupán a túra hiányzott a Tatár-heggyel és a délutáni napfestette kilátással. Nem baj, ez egy ízlelő túra, majd visszajövünk mi még ide!
Képek az első napról: https://goo.gl/photos/gwN9UbyZtTzhKccE9
folyt.köv.(már igazi túrával):
