Meghallgattam Thury Zsuzsa : Tűzpiros üveggömb c lányregényét.
A borús idő pont jó alkalom volt. És nagy szerencse hogy gondos női hang megfontoltan haladt , mert én papiralapon átfutkostam volna a szálló ügyeinek lapjait.
Végén még könnyeztünk is én is, az olvasó hangja is meghatott volt.
Egy autista kamasz fiú nézőpontjából olvasunk családi konfliktusokról, nehézségekről, szeretetről, megpróbáltatásról, napi rutinokról. Helyenként jól megcsavarva facsarva a lelket.
Egy faluvégi, kitaszított cigánylány előadása I/1-ben autentikus nyelvezettel, a mélyek mélyéről, érzelmileg, fizikailag, a reményvesztettség után utáni állapotból/ról, nem is tudom fokozni. Háyos volt ez a javából. Erősen depresszív hatású.
Akinek tetszettek az író korábbi könyvei, ez sem fog csalódást okozni. Néhány különc ember, kaland, humor, a világ politikai elitje nem éppen az ismert oldalukról, kontinenseken átívelő balhék és persze, korrupció a köbön. Azért időnként már fárasztó is volt, és ezt éreztem a korábbi könyvei esetében is, ennek ellenére a következőnek is nekifutok majd.
Ha valami megrázott az utóbbi időben, ez az volt. Mint A csíkos pizsamás fiú.. Shibli ábrázolása kegyetlen, rideg, érzelmektől mentes és pont ez volt, aminek okán a cselekményre fókuszálódhatott. Palesztin-izraeli konfliktus 2 felvonásban.
Nagyon örültem, hogy a kezembe akadt a könyv. Sok érzelem, izgalmas cselekmény, gazdag jellemábrázolás, fordulatok.
Két szálon fut a regény, az egyik Párizsban indul a II. világháború kitörésekor, a másik majdnem napjainkban, Amerikában. Nem okozott különösebb fejtörést, hogy ennek a két szálnak össze kell valamilyen formában érnie. A fikció találkozik a valósággal, utólag még jobban tetszett, hogy voltak valós események, szereplők a történetben, akik megszenvedték a háborút, internáló táborokat és visszatértek. Nagyon szerettem Odile-t fiatalon az ambícióival, lelkesedésével és idősen titkokba burkolózva, bölcsen.
Karl May regényeit csak Szinnai Tivadar fordításban szabad olvasni (ő kicsit át is dolgozta őket, hálisten), Hegedüs Artur fordításai ősiek és "autentikusak", ami azt jelenti, hogy élvezhetetlenek. Főleg, ha megszoktad Szinnait.
A legfrissebb olvasmányom Hiroide Takasi: A macskavendég című könyve. Na jó, némileg elfogult vagyok, mert annak idején nekem is akadt ilyen vendégem, akit mindig is szívesen láttam. Itt is szívesen olvastam róla. De nem csak ez tetszett benne, hanem a lakásuk, a környezetük leírása. Bármennyire is elfogult vagyok a macskákkal szembe, ami a legjobban megmaradt, az a locsolócsőből iszogató szitakötő, ami aztán annyira megszelidül, hogy az ember ujjára is leszáll. További maradandó emlék az imádkozó sáska a a kabóca párharca.
Öröm volt olvasni, és mindezek tetejébe dícséretesen rövid.
