Köszönöm a linket, elolvastam, így valóban más megvilágítás alá esik a tragikus történet.
Viszont a valóságos helyzeten nem változtat a tény: a magyar egészségügynek hatalmas hiányosságai vannak, jórészt anyagi okokból, de nagyrész hibás kormányzati döntések miatt. A fenti linken alul olvasható még egy másik cikk is, igaz, az ellenzék írta, de nagy igazság van benne:
"Amit focira költ a kormány, abból 1000 db CT-t lehetne venni."
Úgy szívműtéteket végezni, hogy a súlyos állapotban lévő beteget még szállítani kell, szerintem nem elfogadható. Bármennyire gondosan végzik is, ahogy a cikkben van. Én legalábbis nem szeretnék az egyik ilyen páciens lenni, gondolom, Te sem és senki. Ne is kerüljünk ilyen helyzetbe, jó egészséget kívánok minden fórumtársamnak!
Tudjuk, a magyar EÜ hagy még kivánnivalót maga után, de azért nem kellene elferdíteni a dolgokat, hiszen a nem éppen kormánypárti INDEX is írt erröl az ominózus esetröl.
Hali, Tommer! Meg fogod érni, hogy az unokáiddal focizhass!:) Ha bármi genetikai terheltséged is van, ma már olyan szinten áll az orvostudomány, hogy nem lehet összehasonlítani pl. 15-20 évvel ezelőttivel! Persze, itt NL-ben sokkal jobb a technikai felszereltség és az eü-i etikai szabályozottság, mint Mo-n. Ennek ellenére itt is vannak esetek, de az inkább ritkaságszámba megy. Nemigen fordulhat elő, hogy szívműtét közben nyitott mellkassal viszik a gyereket egy másik kórházba, mert ott nincs MRI-gép:/// (szegényke, nem is élte túl).
Többek között ezért sem merek hazaköltözni, mert még ha megfizetem, akkor sincs meg a technikai feltétel a magas szintű eü-i ellátáshoz.
Ez egy link, ahol látod az egyik legnagyobb szakszervezet (építőipar) országrészenként megoszló nyári szabadságolási sémáját, az iskolai szünetekkel.
Bár már nem kötelező minden cégnek, de még mindig sok helyen "meghal" a vállalatok, cégek nagy része, mert a gyerekes szülők is szabadságon vannak ez időszakban, azok a cégek pedig, akiknek valamilyen módon közük van az építőkhöz (szállítók, gyártók, stb), azok is kénytelenek szünetelni, mert az építkezések leállnak. Így kapcsolódik ez mind egymáshoz.
Aug. végén-szeptembertől ismét beindul mindenütt a nagyüzem és a normális élet.
én is a statisztikából indulta ki :) pontosabban az én (szűk)családi körömben a legöregebb férfi 58volt mikor meghalt. a jelenlegi 31 évemmel listavezető vagyok (persze nem veszem figyelembe hogy pl. anyám újra férjhez ment) na mind1.
ettől függetlenül bízok benne megérem azt hogy az unokáimmal focizzak majd x év múlva. de ez totál topic off.
inkább arról meséljetek aki állást keres hogy csak én vagyok ennyire béna vagy a nyár hollandiában is azt hordozza magában hogy mindenki még a HR-esek is szabin vannak?
Tommer, már miért ne érnéd meg, ne viccelj! Bár itt elég drasztikusan felemelték, jelenleg 67,3 év a nyugdíjkorhatár, és ez még növekedni fog, mert a statisztikai hivatal által vezetett várható átlagéletkor alapján állapítják meg. Nem azért, mert a holland taták és nyanyák olyan fittek, hanem mert így kevesebb pénzet kell kifizetni az államkasszából.
(Bár a magyar átlagéletkorhoz viszonyítva itt az mégiscsak magasabb. Lehet, a hűvösebb idő és a trágyaszag teszi!:D)
köszi igazság szerint a 30%ruling miatt lépnem kell, mert még nem találtam új munkát.. a nyugdíjjal nem foglalkozok, nem hinném hogy megérem azt a kort.
Tommer, a bankpast használhatod külföldön is, holland cím nélkül, amíg a számlát fel nem mondod. Ha járt még papír számlakivonat a címedre, azt szüntesd meg. A lakcím változást bejelentheted személyesen egy bank filiaalban, vagy internetbankieren segítségével. Cím nélkül nem tudod fenntartani a számládat, de EU-n belüli külföldi cím nem gond!
Más:
Miért nem tartod fenn az elkövetkező hónapokra a hollandiai címedet? Ki kell jelentkezned feltétlen? Ideiglenes címet nem tudsz szerezni? A hollandiai tartózkodásod a későbbiekben jobb, ha folyamatos, az AOW szempontjából is (holland öregségi nyugdíj). lehet, még fiatal vagy, és nem gondolsz erre, de más miatt is. Az eü-i biztosítást is felmondod itt? Azt lehet, hogy szintén sok bonyodalom intézni, mert itt csak év elején lehet felmondani, de ha Mo-n biztosítod magad, akkor itt be kell mutatni azt (levél, emailben is jó), és akkor év közben is megváltoztathatod. 2 helyre kár fizetni, és törvényileg csak egy helyen kell, hogy legyen eü-i biztosításod.
Én a helyedben vagy megtartanám ez a címet, ahol most vagy, vagy szereznék egy ideigleneset, ha az a terved, hogy visszajössz.
A BSN-szám szerintem ugyanaz lesz, de ebben nem vagyok biztos. (ezt is kár bolygatni pár hónap miatt)
hazaköltöznék pár hónapra és de-regisztrálnám magam a gementee-nél. ilyen esetben használhatom a holland bankártyámat(abn) fennáll-e a veszély hogy lock-olják a rajta lévő pénzt?megböntethetnek-e hogy nincs holland lakcímem de van holland bank kártyám/számlám?
amikor kiköltöztem a magyar bankkártyámmal ez működött.
ha találok melót újra hollandiában akkor a bsn számom marad ugyanaz jól tudom? van valami időkorlát? ha szerencsés vagyok már szeptembertől mennék vissza...
AMSTERDAMBAN ÉLÜNK,MIVEL FOGLALKOZUNK NÉHA MAGYAR KAJA CSOMAGGAL ,RENGETEG MAGYAR EDDESEG ÉS MINDEN MÁS ...MI UGY MONDJUK 2 SZATYOR FELIG MINDEN JÓVAL VEGYESEN,IGAZ SAJNOS NEM OLCSÓ ,ES MÁR CSAG EGY NAGY CSOMAG VAN,MIVEL AMSTERDAMBAN NEM LEHET KAPNI,CSAK AZ IRON AKIT KOMOLYAN ERDEKEL EZ A DOLOG ÉS MEGTUDJA FIZETNI, HA KELL KI VISSZUK HAZIG VAGY ÉRT LEHET JÖNNI !!
Nem hiszem, hogy sokan tudnának segíteni a felvetett problémádra. Azt ajánlom üsd be a Google-ba, hogy: goedkope huurwoning in amsterdam és az ott található honlapokba nézz bele mazsolázni.
Sziasztok ! 1 olyan kérdésem lenne ,hogy valaki nem tudna segíteni lakást keresni ? Testvéremmel vagyok Hollandiában ( Amsterdam ) ő már kb 2 éve itt dolgozik én pedig jovohonapban kezdek . Egy egyszerű kis lakás kellene ami havi szinten nem haladja meg 1000 eurót összesen . Előre is köszönöm a segítséget
Szia. Köszönöm a segítségedet! Már csak azt nem tudom, hogy most mihez fog kezdeni... mert gondolom más bankban nem tud erste bankos folyószámláról levenni pénzt, vagy igen??
Sziasztok! Azt szeretném kérdezni, hogy Amszterdam környékén van Erste bank? A férjem ott dolgozik és lejárt a bankkártyája, a bankba szeretne pénzt felvenni folyószámláról...köszönöm a segítséget!!
Ha piaci áron bérelsz lakást, az drága. Ha szobát bérelsz, és együtt laksz másokkal, valamivel olcsóbb. Létezik olcsó, szociális bérlakás, de azokra meg általában regisztrálni kell, és sokszor együkét évet várni (ha nem többet.) A kereseted meghatározza, hogy a hivatalosan lakást kiadó cégek egyáltalán szóba állnak-e veled. Ha nem, akkor marad a szobabérlés.
Párommal szeretnénk Hollandiában munkát vállalni. Ő beszéli az angolt elég jól, én sajnos abszolút alapszinten, de azért érteni értek valamennyit, mert ugye a csapból is az folyik. Természetesen el is akarom/fogom sajátítani az angol nyelvet. Kérdésem az lenne, hogy egy kezdő angol nyelvtudással el lehet helyezkedni Hollandiában? (valami egyszerű, gyári munkára gondoltam első körben) Németül beszélek, de azt tudomásom szerint rühellik a hollandok :)
Az, hogy mennyire tudsz kijönni a minimálbérböl leginkább a bérlakás árán múlik. Azt mindenféleképpen fizetned kell, a megmaradt összeggel úgy gazdálkodsz, ahogy akarsz, vagy tudsz. (természetesen a rezsi is töled függ, mennyi áramot, gázt, vizet használsz).
Olcsó tisztálkodási szereket a Kruidvat, vagy Trekpleister nevü drogériákban érdemes beszerezned.
Minden élelmiszerüzletnek van szórólapja, amiket bedobálnak a postaládákba, ott megnézheted azon a héten mit árulnak olcsón. Ruházkodáshoz ajánlom a C&A nevü ruházati áruházat, de sokszor pl. a Lidl-ben is lehet fillérekért ruhanemüt (farmer, T-shirt, nyári rövidnadrág, pizsama, papucsot) venni.
Ha mindezekkel elláttad magad, osztasz és szorzol, ekkor derül ki mennyit tudsz félretenni.
Talán sikerült valamit segíteni, de ha van még kérdésed, bátran tedd fel!
Érdeklődni szeretnék, hogy Hollandiában meg lehet élni minimálbérből? Konkretizálva: ki jön- e belőle egy garzon bérleti díja + rezsi + ennivaló + esetleg utazási költség, ha a
munkáltató nem állja + olcsó tisztálkodási szerek, időnként pár olcsóbb ruhadarab megvétele + egy kis tartalék félretétele minden hónapban?
Szia Flippy! Nem egészen világos, hogy mit szeretnél? "Bankkártyát felmondani." Milyen bankkártya? Betaalpas (amivel fizetni tudsz), vagy creditcard? (hitelkártya)?
A kártyák mindegyikéhez tartozik egy számla(szám) is, betaalrekening.
Ezt is fel kell mondanod, illetve ezt, és akkor megszűnik az ehhez kapcsolódó bankkártya működése is.
Csak a bankkártyát nem tudod felmondani szerintem, mert akkor nem tudod használni a számládat, nem tudsz fizetni, pénzt felvenni, stb.
Mindent elintézhetsz online, ha van Mijn ing online portálod, amihez kódokat használsz.
Még annyi: teljesen felszámolod a holland tartózkodásodat? Mert ha nem, és az adószámod még él, akkor kell egy bankszámlaszám is mellé, legalábbis én így tudom. Munkát nem tudsz vállalni, csak illegálisan bankszámla nélkül, itt zsebbe nem fizet senki hivatalosan.
A bankszámlád megszüntetése 20 euro adminisztrációs költségbe kerül, ezt levonják, a számlán fennmaradó összeget az általad megadott számlára továbbítják (külföldre utalva költséglevonással és árfolyamváltozással számolni kell!)