Hát ez elég érdekes történet.
"3 napos vízumunk volt."
Ez meg még érdekesebb.
Hogy nem tudsz angolul,az a sztoriból kiderül.
Egy gyenge kiadású Háry Jánoshoz van szerencsénk tán?
A következő történet Kréta szigetén esett meg velem,ahol dolgozni voltam 2 hónapig és alkalmi melókból éltem. Nehány haverommal mentem ,persze illegálisan dolgoztunk és 3 napos vízumunk volt.
Az egyik munkahelyen megjelentek a zsaruk és mindenkitől kérték az útlevelet,amit mi rutinosan nem vittünk magunkkal. Erre kérdezgetett bennünket,hogy honnan jöttünk. Mindenki mondott valami elfogadható országot Dániától Írországig. Én,mivel nem valami jól beszélt az ipse angolul, nem értettem sokat a mondókájából . Egyre agresszívabb lett,hogy mondjam meg ,hova valósi vagyok . Viszont mikor felfogtam mit akar már nem volt célszerű angolul válaszolni,mert akkor nem értette volna,hogy mit értetlenkedtem az elején. Így én jó magyarsággal csak annyit mondtam: dán vagyok,nem érted dááán vagyok. A többiek nem mertek röhögni csak miután emberünk elment.
Az utazas.com-ról ollózva:
Akkor még kellett Németországba és Norvégiába is vízum. A németet egy éjszakai (!!! akkor még ilyenek voltak, hejj!) sorbanállás után megkaptuk. A norvégra vérni kellett volna, de mi meg indultunk volna. Aztán el is indultunk, telepíteni akartuk a vízumot Bécsbe, de Bécsbe érve még nem érkezett meg a vízum, mi meg már mentünk volna tovább.
Na aztán keresztülstoppultunk Ausztrián (alvás sátor és hálózsák nélkül autópályák melletti fűben, csak úgy ruhában!), Németországon /Münchenben szereztünk egy kis sátrat, mert rájöttünk, hogy esőben a fűben aludni hálózsák nélkül érdekes, de nem kényelmes/, majd Lübeck után NDK-ba stoppultunk. Az NDK vámos nyúlkált a zsebemben, a nadrágomban, széttúrta a cuccaimat, stb. Első faluban felültünk jó kis NDK vonatra fillérekért, majd egészen Sassnitzig vonatoztunk kisebb megállásokkal. Ott a hajóállomástól nem messze a komp indulása előtti éjszaka egy buszmegálló mögötti pici zöldön aludtunk kis sátrunkban, de korán reggel jött az NDK rendőr és megbüntetett minket 10 NDK márkára /70 forint/, ha jól emléxem, s adott elismervényt is, majd érdeklődött, hogy van-e nyugatnémet márkánk, letagadtam. Aztán Sassnitzból Trelleborgba kompoltunk. Svédországban a határon két napra akartak belépést biztosítani a derék magyar fiataloknak, de meondtuk, hogy mi meg akarjuk jobban ismerni az országot, ezért több idő kell. Felértünk egy Norvégiához közeli svéd benzinkúthoz és ott már norvég autóba ültünk, s meg sem álltunk a határon.
Becsöngettünk a norvég lánykához, aki először furcsán nézett a csapzotthajú fiatalokra, s volt ám nagy csodálkozás, hogy mi kik is vagyunk. Anyuka és apuka nagyon gyanúsan és rengeteg fenntartással figyelt minket (a Vasfüggöny mögül érkezett, szakadt farmerdzsekibe öltözött kémekre), s néhány napig ott ingyen élősködtünk. Kamaszos magatartásunkkal több teát és több piritóst követeltünk reggelente a teljesen megszeppent anyukától, amikor is eGyik reggel az érdekesség kedvéért közöltük sztorizás közben, hogy mi bizony vízum nélkül vagyunk itt norvég földön.
Anyuka és apuka kissé ledöbbent, s a kedves norvég lányka is hűvösebbre vette a figurát, majd tanácskozásra visszavonultak.
Kora délután már a kis norvég falu határán találtuk magunkat /mint kommunista kémek/.
Este egy fa tövében aludtunk zuhogó esőben. Majd ugyanezen az útvonalon vissza: Norvég, Svéd, komp (nem fizettünk, belógtunk), NDK, Németo, Ausztria, Magyaro.
NekeMM texxik várom a folytatást!
Egy picit többet írhatnál az elfogyasztott kajákról ettél e hangyás rizst nyakonöntve csontiszósszal, és hasonlók:)
De tényleg, ezt általában azzal intézed el hogy pld jót ettünk a hajón.
Na igen de mit is esznek észak koreéban?
Én itt tavaly nyáron mindenféle felelőtlen ígéreteket tettem, hogy csinálok útibeszámolós oldalt Észak-Koreáról...
Ha csigalassúsággal is, de azért szülöm az oldalt, különböző okok miatt nagyon akadozott eddig a projekt.
Az első néhány nap eseményei már megvannak, bár a képek még nem mindenhol működnek igazán, szóval egyelőre még nem teljes, és csak "próbaüzem",
de azért ami van, azt meg lehet nézni itt
Remélem mostanában tényleg lesz már időm végig megírni az egészet, majd szólok mindig, ha hozzáírtam valamennyit...
Nem tudom, miért, de csak most jutott eszembe:
Ősszel voltunk vitorlázni az Adrián, nyolcan, mind nem sokkal túl a húszon. Volt velünk egy srác, jó gyerek volt nagyon, de echte alföldi paraszt: a legtöbb vizet eddig egyszerre a pohár hosszúlépésben látta.
Ki is jutott neki rendesen. Az első három nap végig jó nagy szél volt, szerencsétlen csak rókázott és nyöszörgött, folyamatosan halkuló hangon. Az ég meg fekete volt, az eső csapkodott, tényleg nem volt egy leányálom. Hanem egyszer csak harmadik nap délután valamennyire kitisztult, barátunk pedig ernyedten hajtotta álomra megkínzott fejét. S akkor, az átmeneti nyugiban egy bazinagy tölcsér bontakozott ki az égen. Amolyan tornádó-szerűség, nem tudom, nem értek hozzá. Ha nem szartam volna be, jobban megcsodáltam volna, így utólag gyönyörű volt. Felébresztettük tengeribetegünket, hogy lássa már ő is, ilyet nem láthat sokszor, az meg fölemelte kínoktól csigázott tekintetét, felfogta, hogy mit lát, s csak ennyit mondott félhangosan (a tornádónak):
-Na menj a faszomba...
Egyik kedvencem ez a topik.
Íme egy történetem:
Ez még a rendszerváltás előtt történt a "boldog békeidőkben". A Szovjetunióba utaztunk vonattal 3-an. A másik 2 srác teljes biztonságban érezte magát ,hiszen én oroszból 4-es ,5-ös voltam.Persze úgy gondolták,hogy majd én beszélek. (Mivel az oroszok más nyelven nem értenek) Többször is próbáltam e nyelven megnyilvánulni,de nem sikerült. Egyszercsak a rádió a vonaton elnémult.(Úgy ám pajtikáim,ezen a vonatom központi rádió működött) A kalauz épp akkor lépett be,s én büszkén jegyeztem meg: Étá rágyió ne rábótáet.(a rádió nem müködik - hevenyészett fordításban)Szóval "komoly" első mondatom hatására még a kaller is megereszett egy halvány mosolyfélét, pedig addig nem volt túl barátságos.
:)
Ebben szerintem Mumbai nyomornegyede verhetetlen, ahol reggelente egy csatorna mentén több millió helyi polgár illemkedik.
Gyönyörű látvány. Igaz a helyiek nem értették mit keres itt két hátizsákos.
Ezt egy Pityu nevű srác írta:
"1990-ben Miami csúnya környékén alszunk egy hatalmas Pontiac Parisienne autóban /hajó méret, első osztatlan ülésen - inkább rekamié - én alszom, haverom meg hátul/, hajnalban arra nyitom a csipás szemeimet, hogy sok rendőr áll körben és a fegyvereikkel kocogtatnak az ablakon. Na mondom magamban, szép kis ébresztés, remélem hoztak egy jó amerikai kávét kis eggMcmuffin-nal meg egy kis sült krumplit is hozzá. De nem. Kiszállás! Keltegetem cimborát is, aki szintén nem így képzelte az ébredést. Lényeg: hátraparancsoltak minket a csomagtartóhoz, majd - ahogy a filmekben szó szerint - kezeket a csomagtartóra, lábakat széjjel! Hol vannak a papírok? Indulnék előre, de erre nekemnyomja azt a bizonyos fémtárgyat /csak nem a fegyverét?!?/, hogy álljak meg, majd ő előhozza, csak mondjam meg, hogy hol van... Na ba+, gondoltam magamban: az meg hol lesz /mondanom sem kell, hogy ekkor már egy hete laktunk az autóban.../ ?? Mondom nem tudom, keresse meg. Kié az autó?? Mondom nem a mienk, csak szállítjuk Montrealból egy címre. Hűűűűűűű, ez nagyon gyanús!!!!! 5 perc alatt megtalálta a papírokat. Huhh. /még mindig erősen támasztjuk a csomagtartót, és még mindig fémtárgyak néznek ránk/ Közben egy másik rendőr a rádión lecsekkolt minket az útlevelek alapján, s úgy tűnt, hogy rendben. Majd a pípírokat helyezné vissza a fickó, de ekkor talált egy töltényhüvelyt a kesztyűtartóban... Puff! /még mindig támasztjuk a csomagtartót, s ekkor az jutott eszembe, s ezt cimborámtól kérdeztem is magyarul, hogy figyelj szerinted most megkérjem az egyik semmitnemcsináló rendőrt, hogy vegye már ki a fényképezőmet a kocsiból és csináljon egy képet rólunk, mert olyan jó lenne! De aztán úgy döntöttünk, hogy ezek olyan sótlanok és még begorombulnának. /nincs fotó/ Na akkor ez a töltényhüvely micsoda? /közben egyből beazonosította és már a másik a központba beszólt a töltény adataival együtt.../ Mondtuk, hogy Kanadában az erdőben lövöldöztünk sörösdobozokra, s emlékbe eltettünk egyet. Jajj, ne jöjjünk már ezzel a dumával! Mondom, márpedig én kitartok emellett. A végén azért elengedtek minket..."
"Párizsbanabban a temetőben ahol Jim Morrison is fekszik van egy budisor, és ahogy franciaországban sok helyen, ott is pottyantós berendezések vannak. De ezek már egész modern dolgok, öblítős mind. Már messzebbről látszott, hogy az egyikből hirtelen ugranak ki a delikvensek, kicsapódik az ajtó, ki-ki a maga vérmérléklete szerint, csöndben mint egy macska, vagy üvöltve robban ki belőle. Nagyon kellett, és a fluktuáció ennél az ajtónál volt a legnagyobb, hát beültem. Annyira elfoglalt ez a tevékenység, hogy elfeledtem a menekülő embertársaimat. Megnyomtam az öblítő gombját és a felhangzó morajlás térített észhez. Szőkőár szerű víszolszop nyalta végig a belsejét a kagylónak, de már az ívéből sejtettem, hogy ebből baj lesz. Matattam az ajtó zárjával, vészesen közelgett a baj. Utolsó pillanatban sikerült a kilincset lenyomnom, de addigra a víz, miután erőt gyűjtött hátul, tombolva támadott előre, maga előtt tolva az én salakom. Hangosat kiáltva ugrottam félre, tapadtam a budi egyik falára. A lábrszáram hátul beterítette a víz, a cucc hangosat csattanva kenődött szét /a többieké mellé/ az éppen kinyíló ajtón, aminek a résén élénk érdeklődéssel kukucskált be egy hirtelen összetorlódott japán csoport. Kitártam a többkilóssá vált ajtót, kioldalogtam, leellenőriztem a lábszáram, mibe keveredtem, de szerencsém volt, a japánok meg csőre húzták a fényképezőgépeiket, beásták magukat az ajtó elé és várták a következő delikvenst. "
Na körülnéztem nektek az utazas.com-on:
"Indiában Siliguriban úgy nézett ki, hogy vége szakad 3 hete fennálló fosatlansági rekordomnak. A késztetéstől hajtva, összehúzott gyűrűsizommal és mélyen visszahúzott termékkel megkerestem az első alkalmas helyett, ahol kiengedhettem a rakományt. Ez a hely nem volt más, mint a várost kettészelő folyó partja, amire igazán illett a nyilvános vécé kifejezés. Az alkalmas hely megválasztásánál nem volt fő szempont a "látnak a hídról?", inkább két olyan egymástól 40-50 cm-nél nem távolabbra eső, legalább cipőtalpnyi nagyságú helyet kellett találni, amit már előttem nem foglalt el egy lepény. Pár perc alatt találtam is olyan helyet, ahol nem kellett lovaglóállásban kínlódnom. Gatya le, mehet … (-ne)! Igen ám, de rajtam kívül még vagy 6-8 helyi végezte a dolgát, igencsak belátható távolságban, és nagy érdeklődéssel figyelve, mit veszek elő a gatyából. Hát még sosem kakkantottam úgy, hogy közben valakinek mélyen a szemébe nézzek, azzal a tudattal, hogy még vagy 6-8 szempár fürkészi a technikámat. Ettől úgy beragadt a fosnak készült rakomány, hogy csak nagy erőlködéssel tudtam őt a rejtekhelyről előcsalogatni. Nyögtem is hozzá mint az állat - erre már garantáltan mindenki engem nézett. Mellékesen jegyzem meg, hogy közben még elsétált mellettem pár ember, akik megértően a szemembe néztek, mialatt én hasizom edzést tartottam. Pár perc kínlódás után szomorúan állapítottam meg, amit sejtettem: a befektetett energia és a kupac nagyságának aránya kedvezőtlen. Kénytelen voltam beismerni, hogy ez így nem jön össze, és kutató szempároktól mentes helyet kell találnom. Az eldugottabb új helyen már csak a lovaglóállásos változat jött össze (ennyi szarrakást egy helyen még az életben nem láttam). Köszönhetően a sűrűn "lakott" helynek, annyi légy volt itt, hogy félő volt, már lepetéznek a még ki sem jött adagba. Pár perc "már jön - nekiütközött a légy a kijáratnak - visszaugrott" folyamat ismétlése után feladtam. Talán nem is kellett fosnom igazán :))"
A Siciliai ut folyamán az első napi szállást Velence után kerestük, már jó későn, szerintem nem sokat távoludtunk el a szigetvárostol. A falucska neve Mira, ahogy beérsz, át egy kis hidon, az első kereszteződésnél jobbra és kb 50 m-re van egy magánszállás ("Ágy" tábla a kapuban és a kereszteződésben is van, a tulaj végtelenül szivélyes, a szállás egyszerü, de csak 40 eu volt hármunknak). Ha itt alusztok akkor vagy 20 perc séta a "Macedonia" pizzéria. érdemes kipróbálni!
Más: én pedig Bécs-ben keresnék szállást vagy 3
estére a két ünnep között.
Van valakinek ötlete?
Üdv
MGP
www.extra.hu/MGP
Sziasztok!
Nagyon jó ez a topic! Olvasgatva láttam, hogy romániáról és a bolgárokról nagyon rossz vélemény alakult ki. Szeretném az érme másik felét megmutatni, vannak köztük normális egyedek is. Tragikussá vált utunk története.
2001 nyara, románia – Erdély
Brassói barátunk invitálására 6 napos túra keretében rövid erdélyi utazásra vállalkoztunk, 2 napos Fekete-tengeri kiruccanással. Munka után indultunk hátrman, du. 5 órakor. Nagylakig gond nélkül eljutottunk, a túloldalt az első kútnál tankoltunk. A parkoló, kút környéket tele cigányokkal, kamionsofőrökkel, elég balkáni volt. Beszállítunk az autóba, alig haladtunk 5 métert az összes gyanús alak felpattant, páran elindultak felénk és hangosan kiabáltak. Picit megijettünk, de hamar rájöttünk, hogy az iratokkal és pénzzel teli övtáskám az autó tetején maradt, és csak figyelmeztetni akartak:) Nagyon meglepődtünk, kellemesen csalódtunk. A határtól Brassóig igen kalandos volt az út, éjszaka aladtunk 3-400 kmt, kamion mögé szorulva, vakon előzve az ismert útviszonyok között. Kedvencünk a “hegyről leszakadó autót” ábrázoló tábla volt, amit ha kitettek az út szélére komoly közelgett, pl a híd fele le volt bontva, korlát semmi, félpályás utlezárás… Reggelre egy komolyabb keresztbe-állást letudva megérkeztünk Brassóba.
Két nap után megindultunk a tenger felé. Brassó-bukarest-constanza utat terveztük. Jól indult, elöbb a Kárpátok jó minőségű szerpentinjein, utóbb plojesti felé pedig 4 sávos úton haladtunk. bukarest elött erősen kezdtük figyelni az elkerülő utat. Mint kiderült, nem figyeltünk eléggé, egy Soroksári út jellegű úton beverekedtük magunkat egyenesen a belvárosba. Aki volt, tudja milyenak a kb. hat sávos, felfestetlen utak, ahol legalább 10 autó tolakszik egymás mellett… A helyi Metro parkolójában egy őr elmagyarázta hogy merre vegyük az irányt, késöbb egy öreg bácsi segítségét kértük. Addigra már románul is megértettem hogy az autópálya, amit keresünk még nincsen megépülve, hiába jelzi a térkép:) Megindultunk hát a főúton. 60 km megtétele után egy faluba jutottunk ahol egy előzést követően a váltókar nem kapcsolta többé a váltót. Szétváltunk, elkezdtünk szakit keresni, hamarosan visszatértem eggyel egy 123-as kombi Mercivel. A kolléganőm, aki addig az autóra vigyázot, kezdett ideges lenni az egyre közelebb merészkedő, igen éhesnek és vadnak tűnő etióp jellegű gyerekek végett. Nos, hamarosan kiderült, hogy a váltó rudazatából estt ki egy darab, amit vagy 1 óra hosszat kerestünk az út szélen, hiába:( Egy kb. 5 cm-es vasdarabról volt szó…
Elhatároztuk, hogy viszaindulunk bukarestbe, ahol talán van szakszerviz. Ja az autó egy öregecske P205-ös. A váltó hármas fokozatba volt beragadva, így egy teljes falunyit tudtuk menni, mielött felforrt a víz. A falu, called Christianu, kb mint egy díszlet western falu nézett ki egy utca, kocsma, bolt. A telefonfülke nem működött. Sírás határán voltunk…:) Egyszer elsuhant egy Hungarocamion az úton, néztünk is utána könnyes szemmel:) Közben tanulgattunk románul: “ööö missing pieza automobile trattore servicio bukaresti” hihetetlen, de egy rendőr segített, és NEM KÉRT SEMMIT érte. A boltos kiscsaj mobiljáról (ingyen) felhívta bukaresti ismerőseit. Nyugtatott hogy fél óra és itt vannak…Vizünk, kajánk fogytán volt. A kutyák ugattak a háttérben. Kb másfél óra múlva megérkezett egy nálunk is használatos “sárga angyal” kér bolgárral a fedélzeten. Hümmögtek, és azt mondták hogy bukarestben van hiányzó alkatrészük, és azért és a vontatásért csak 400 DM-et kérnek. Angolul annyit tudtak, amennyit a TV-ből elcsíptek. Szerencsére megengedte, hogy a mobiljáról felhívjuk a brassóiakat, akik lealkudták nekünk az árat 150 DM-re erős anyázások közepette. Már azt hittük hogy otthagynak minket a …ba:)
Bevontattak bukarestbe, volt egy nagy telepük, szállítmányozó. Haverok maradtam én elmentem velük alkatrészért. Kb 2 órán keresztül rengeteg használt alkatrésszel foglalkozó “üzletet” jártunk végig de sehol nem volt a pieza. Annyi szétbontott BMW-t, Mercit sose láttam még elötte, de annyi fuxos arabot cigányt sem. Laposan pillangattak rám. Addigra nyakig poros voltam, sötötbarnára égve. Idomultam már a környezetbe. “Buna”-mondom, gyanakvásuk oda. Mire visszaértük dolgavégezetlenül, a haverok már azt hitték elraboltak. A két bolgár srác közben vett üdítőt nekünk, tudtunk telefonálni a követségre, konzulátusra (ahol elküldtek a …-ba).
Végül otthagytunk az autót náluk, és vonattal visszatértünk Brassóba. A srácok hívták egy taxis kollégájukat, aki potom áron körbevitt minket a városon is. Olyan volt az egyész, mint egy nagy Újpest. Szóval a vonat külön sztori milyen volt, mint egy marhavagon. Mindenüt “kecskeszag”.
Mindez szombaton történt, hétfőn egy Dácsiával és brassói cimborával felfegyverkezve tértünk vissza. bukarestbe bevezető út külső szakaszán egymás érték az used car kereskedők, és a másodikban találtunk egy bontásra ítélt 205-öst, hihetetlen volt… Telefonáltunk a bolgároknalk, jöjjenek szeggyék széjjel. Nagyon soká jöttek. Közeledett az “üzlet” zárásának az ideje. A szél ördögszekereket, és más apróságokat sodort. Mikor megjöttek, rutinosan “Buna, cse facsj”-jal köszöntöttem őket. Majd “Andare pieza used car 4 minuto”-val folytattam. Kiderült hogy a kinézett kocsinak más a váltója. Teljes letargia. Mindenki csendben nézett a másikra. A szomszéd “shopból” viszont hallották, hogy mi kell, és mondták hogy nekik véletlen van egy piezájuk, de csak a váltóval adják oda agyben 500 USD-ért! Mivel ugye, gazdag magyarok vagyunk…. Végül a pár centis vasdarabot odaadták 400 DM-nyi lejért, forintért , márkáért. Utolsó fillérjeinket szedték el. Az alkatrésszel a zsebben a bukarest másik felén található depóban berakták az alkatrészt é indulásra kész is lettünk. Mondták, hogy az ide-oda szállításért, telefonért, és miden másért annyit adjunk, amennyit AKARUNK. Maradék pénzünket, 20 DM-et adtuk nekik. Kölcsönpénzből, másnap gond nélül hazaértünk.
Mostanra vicces, de akkor az a nap iszonyat reménytelen, kilátástalan volt, de legalább egy napot bukarestben töltöttem.
A két bolgár srác igazi támaszunk volt, instápoltak, segítettek.
Húúúh! Azt még hozzáteszem, hogy a hazarepülésünk pont szpt.11-re esett, és mondanom se kell milyen volt a légkör. Meg hogy csak kicsit csesztettek halálra minket a reptereken!!!
És még annyi, hogy szeretnénk a haverommal és a barátnőinkel a szilvesztert Velencébe tölteni. Nincs véletlen infótok, hogy érdemes lebonyolítani? Mert nekem még csak körvonalakban van meg. Pl.: hogy kizárt az hogy bent szálljunk meg, inkább valami félreeső településen stb.
Kocsival mennénk. Szerintetek van esély rá, hogy dec.31-én találunk szállást?
Pár infó jól esne :))
A kp-t nem akartam feladni, de a Ferihegyre való könnyebb kijutás érdekében az elkészített kézipoggyászom a nagy csomagba tettem, és mert majdnem lekéstük a gépet a kapkodásban csak akkor kapcsoltam amikor már szépen elgördült a csomag, én meg ott álltam a jegyemmel meg az útlevelemmel a kezemben.
Na szóval: az első éjszakát a Changin töltöttük, mert semmi ötletünk nem akadt, hogy merre és hogy induljunk, és egyenlöre a haverom 200USD-ja volt az össz keretünk két hétre. A követség pedig reggel 10-kor nyit. De így legalább feltérképeztük az egész repteret. Tényleg meseszép! Reggel aztán az őrtől kapott számon felhívtuk Magyar Tibort, a nagykövetet, és megbeszéltünk vele egy idöpontot. Végtelen rendes embert kell elképzelni, akivel mindent megbeszéltünk. Annyi volt megoldásnak, hogy vagy segít 24 órán belül hazajutni (KIZÁRT), vagy enged telefonálni, és küldenek nekünk pénzt ami legalább 3 nap. Na és akkor!!! Előkerült haverom pénztárcájából egy 2 éve nem használt K&H-s kártya, amit még egyszer azért váltott, hogy olcsóbban kapjon telefont a pannonnál :)
Most életet mentett. Hazaszólás, pénzküldés. Mivel még mindig nem voltunk 100-ra biztosak abba, hogy ez így összejön, jobbhíján visszamentünk a Changire még egy éjszakára. Nos akkor már 3 napja nem aludtunk és higiéniailag is csak annyit tudtunk magunkra eröltetni, amit egy reptéri mosdó adhat. De semmi nem érdekelt, csak élveztük a klímát és a város gyönyörűségét és tisztaságát, az emberek végtelen kedvességét.
Másnap reggel egy kissebb örömujjongás után a bankomatnál (megjött a pénz), elindultunk megkeresni a Cameron Hotelt, hogy igaz e a netes info. Az volt. Egy saját fürdős,wc-s klímás 2 ágyas szoba össz: 3000HUF-ért. 3 napot töltöttünk itt, mialatt bejártuk a várost, és megismerkedtünk jópár emberrel. Még egy partyra is meghívtak, ahol degeszre ettük magunkat mindenféle Távol-Keleti finomsággal. Velük a contact még ma is él e-mailben. Ja ha Singapore-ban jár valaki Sentosa szigetét ki ne hagyja. Mennjen le reggel, nézzen meg mindent és este üljön be a Musical Fontaine nevű revüre. Garant, hogy élete legszebb napja lessz!!!
Egyébként még annyit azért hozzáteszek, hogy az utcán 500HUF-ból jóllaksz, és gyakorlatilag minden féláron van mint nálunk (72-es síkképcsöves TV 30000HUF!).
Ezek után úgy gondoltuk, átmegyünk a szomszédos Malaysiába. Begyüjtöttünk csomó infót, és egy reggel irányba vettük a pályaudvart. Potom pénzért átmentünk Johorba, ahonnan tovább Malacca Townba, és még vagy 3 csatlakozzással egy Tanjung Bidara nevű halászfaluban találtuk magunkat. Erre ráment 2 nap, és közben megszáltunk egy guest house-ban Malakában, amit lehet kihagytam volna, de így kerek a story. Erről csak annyit, hogy 600forint volt, és Malakában sok a csótány!
Na ott voltunk! Egy korrupt rendőrrel való incidens után egy Samudera nevű hotel egyik bungalóját béreltük ki 1200forintért. Az ablak a tengerre nézett és éjjel néha felriasztott egy tetőre pottyant kókuszdió. Álomba illő volt! A hotelnak saját jakuzzija volt meg minden. 4 pihenős lazulós nap jött. Az egyszerűség csodája a tengerparton. 70 forintos hamburger, és még ezer és ezer apró csoda. Rabul ejtett minket. Minden pillanat felért egy álommal. Azt, hogy mi a kikapcsolódás eddig csak itt éreztem.
De minden jónak végeszakad, így ennek is. 4 nappal a hazaindulás előtt visszaindultunk Singapore-ba. Este volt mire odaértünk és úgy gondoltuk lemegyünk Sentosára. Ott töltöttük az éjszakát, és közben észrevettük, hogy van ott egy kemping ahol egy sátor 1800Ft. Mivel a szigetre a belépő egy főre 800, így egyértelmű volt, hogy kivesszük. A parton, a szigeten közlekedő ingyenes egysínű vasút egyik megállója mellett. Ez már csak a hab volt a tortán. Ezt szavakkal már le se lehet írni. Inkább megmutatom: www.sentosa.com.sg
Az utolsó nap már rosszul indult. Éjszaka ellepték a vöröshangyák a sátrat, minek következtében ki kellett pakolni az egész cuccunkat, kirázni kitakarítani. A bűnös egy kilyukasztott kókusz volt. Egy órás szenvedés után mikor lepihentünk kitört egy laza kis trópusi vihar. Visszavonultunk a sátorba, és úgy döntöttünk alszunk. Fél órát! Mivel kiderült, hogy a dimbes dombos kempingben ki tudtuk választani azt a helyet, ahol a lankák pontosan a mi sátrunkhoz vezetik Sentosa összes vizét. És kishíján elúszott az amúgy sem túl stabil sátrunk. Nem volt más, összecuccolás és irány a kb 100m-re lévő mosdó-fürdő-wc komplexum! Így az éjszakát alvás nélkül itt töltöttük egy-két romantikázni vágyó ottragadt párocskával, akik fel voltak szerelve pezsgőtől a szendvicsig mindennel. Kissebb party kerekedett, ami tökéletes finálénak bizonyult. Másnap irány szeretett Changink. Elfojtott szavakkal, és gombóccal a torkunkban néztük végog a felszállást, és ültük végig a 14 órás utat.
"Nem érhet véget!"
Csak erre tudtunk gondolni És olyan szinten rabul ejtett a hely, hogy mai napig erre gondolok. Valami ott maradt belőlünk, és nem tud hazatérni. Csak akkor lehetek teljes, ha visszamegyek!
Lehet, csöpögősen hangzik, de soha nem gondoltam volna, hogy ilyen ha a Távol-Kelet rabul ejt.
Hát ez volt a mi kalandunk. Nem mindennapi az biztos, és magam is furcsán állok előtte, hogy ez mind velem történt meg, de így volt. Tökéletes két hetet éltem át, és attól félek ez a multé. Mert bár olcsón megúsztuk, de ha nem nyeremény lett volna a repjegy, akkor bizony 250 ronggyal többe kerül, és azt nem igen fogom tudni összekaparni. Egyébként a repülős topicot támogatom. Szerintem jó 5let!!!
Most rávetttem magam, hogy itt kiírjam ami velünk a nyáron történt. Garant, hogy pecsétet tett életemre. Szóval tavaly egy netes nyereményjátékon szert tettem két szabadjegyre a Britishnél. A felhasználási idő kezdett sürgetni, ezért sürgősen intézkedni kellett. Bárhová mehettünk volna (haverom meg én(mindketten 20éves), de a sok kilőtt lehetőségböl aztán egy szép pénteki délután 20 perc alatt megszületett az uticél: SZINGAPÚR jövő szerdától két hétig!!!
Upssz! Eddig tudtam, hogy van ez a városállam valahol a Maláj félsziget csücskében, de ennyi. Csupán a leküzdhetetlen kalandvágyam tudta megakadályozni, hogy itthonmaradjunk. Volt 3 napunk, hogy mindent előkészítsünk, és nekivágjunk. A zsebünkben nem volt több, mint 100 rongy kettőnkre, meg pár papírfecni, amin hihetetlen olcsó szálláshelyek címei voltak, és a neten tettünk rá szert. Szóval a hitelességi ráta kb 20%. Na minde1 mennjünk. Csak túléljük.
A majdnem lekésett Budapest-London járatra való feljutást megelőzően véletlen feladtam közvetlen Singapore-ba a kézipoggyászt, amibe a zsé is volt. Mivel volt egy napunk Londonban, így ki akartunk menni körbenézni. Az imigration office nem akarta! Sitty-sutty a fogdán találtuk magunkat, ahol az a rohadék Backhem utánzat kihúzta belőlem, hogy a lóvém (kamubol 1000US$-om) a csomagomban van. 7 órás sittkó (meg pár arab barátság :))után szó nélkül kiengettek. Megjegyzem köcsög egy nép az angol.
Aztán 14óra kőkemény repülés után landolás Singapore-ban este 7-kor. Full éjszaka. Csomag fölvét lóvé sehol. Mint a leguruló szikla úgy vált bennem világossá minek ültetet le minket az a majom. Szépen leszedte a csomagom és kivette a lóvém. A k... életbe!! -törtem ki az amúgy világ legszebb repülőterének titulált Changi Airporton, mire egy b.őr odajött. Elpanaszoltuk a problémát, és ha hiszitek ha nem mindent megtettek értünk. Telefon a konzulra, kaja stb.
Néztünk is egy nagyot mi van, ugyebár a magyar agyunkal már konspiráltuk mi lehet a kis sárgák jólelkűsége mögött, de mint kiderül és utána többször bebizonyosodott nem más mint jó lélek. Igen! Szingapúrban szó szerint kinyalják a seggét a fehérnek! Nem részletezem ennyire, de iunnentől minden megoldódott és találtunk egy szobát fejenként 1500HUF-ért. Gyönyörű élményekkel gazdagodva, és tapasztalva a jólét tökéletességét és olcsóságát eldöntöttük, hogy átmegyünk Malaysiába...
Létezik a neten valami fórum, ahol csere nyaralásokat lehet leszervezni? Gondolok itt olyanra, hogy pl. egy londoni családdal lakást cserélünk 2 hétre, Ő jön Bp.-re, én meg Londonba nyaralni. Esetleg gyerek csere. Valakinek van ilyenről tapasztalata?
Először kicsit ijesztő volt beszámolód hossza, de nagyon tetszett. Különösen ez: "Jellemzően olaszos: jól elcseszerintenek valamit aztán egy egész város él belőle! "
Sicilia2002
Az úgy kezdődött, hogy valamikor augusztus elején el akartam volna menni szabadságra kicsit, ami ugyebár azonos a motorozással. A tervezett uticél valamerre északra volt. Ez ahogy múlt az idő úgy változott az óramutató járásával ellentétesen..... Szeptember elejére beállt nyugati irányba..... szeptember közepére pedig már erősen dél fele mutatott...
Nem igazán akartam kivárni míg körbeér! Kinéztem Göröghont...de mivel hirtelen utitárs is akadt és Sziciliát javasolta gyorsan visszapöcköltem kicsit az irányzékot..
A kempingről most lemondtunk.. (illetve kaptam egy kérdést miszerint „ugye nem??”). Kicsit nyomozgattunk szállás után, de aztán maradtunk az ahogy esik úgy puffan alapelv mellett. Az összepakolásra is maradt vagy másfél órám... szóval a szokásos. Egy este aztán felgurultam Tomáékhoz Bp-re, hogy onnan indulhassunk kora reggel... (Gondoltam ugyan, hogy Ők jöjjenek Nyíregyházára az indulás kedvéért, de beláttam, talán mégsem ez a legjobb megoldás ). Az embertelen korai hajnali indulásra nem igazán emlékszem, valahol Fehérvár környékén ébresztett fel egy eső....Határátkelés zökkenőmentes..az idő is javul.....csak az út tipúsa romlik rohamosan: átmegy sztrádába...borzalom. Unottan huzzuk a gázt.... nem kéne, a negyedik műanyag rendörről kiderül, hogy valódi. Pech. Korábbi tapasztalatok alapján (lásd Bohinji túraleírás) készülünk a legrosszabra, aztán a 36 eu-s birság hallatán tisztára felderülünk. Nem is értik a zsaruk, hogy mi van, próbálnak még belekötni a matricába, de még a visszautra is rendben megvolt véve. Vissza a nyeregbe, majd egyvégtében le Velencéig. Olaszoknál már nem igen kell félni a trafitol, össz-vissz egyel találkoztunk, azt is jelezték jóelőre. Viszont kb 100 km-enként fizetünk annyit a sztrádáért mint Osztrákiában egy hétre az összesért... és még utálom is.. De legalább délután háromra már Velence környékén vagyunk, tehát be is megyünk. Kezdődnek a szokásos olasz-város-forgalmi-galibák. A parkolóba nem engedik be a motort, parkoljunk ahol tudunk. Mocik összeláncolva, meg kormányzár, meg patkólakat, meg kábellakat meg riasztó... így már csak kicsit vagyunk halálidegesek otthagyni a vasakat. A komp gyorsan bevisz a SzentMárk térre. Kicsit csavargunk a környező tavernákban, majd mivel sürget az idő fordulunk vissza. Sajnos a visszaút sokkal tovább tart mert a komp nem a tengeren megy vissza, hanem a Grand Canal-on, és megáll minden bokornál.... ráadásul forgalmi dugó is van. Este hét körül szabadulunk, és gyorsan távozunk a környékről. Kb 30 km-ert megyünk, és elkezdjük figyuzni a szállást. Egy Mira nevezetü helyen látunk táblát magánszálláshoz, még le sem cihelődünk, a tulaj már kint is van és invitál befelé... az árra csak legyint... azért mi csak érdeklődünk. 45 eu a három főre.. szuper. Még egy jó pizzériát is megtudakozunk: PizzaMacedonia... tényleg jó hely volt.
Másnap Padova-Bologna felé indulunk, sokáig egy szép folyó kiséri utunkat. Bologna közlekedése leginkább egy kötötlenfogású birkózásra hasonlit... túl kell élni.
Egy benzinkutnál ingyensütit kapunk, majd egy egész táska péksüteményt. Csak nézünk mint a moziban, miért kaptuk??? Jön a siesta, mi voltunk az utolsó tankolók délben, estig bezárnak, minek száradjon!
A hegyeken át Firenzébe tartunk... az első 40 km-en egyszerüen nincs 10 méter egyenes..helyes!!! Már éppen kezdek örülni a szuper utnak, amikor egyszer csak olaszosan le van zárva..azaz egy sorompó bebetonozva.. kerülöut jelzés semmi. Kis mellékutakon kavarunk tovább... Tomáék egy elágazásban szép svunggal behuznak Signora Giovanni-ék kertjébe... majd a fogadóbizottság láttán (házörző eb) hasonló tempóban távoznak is...csak rövid baráti látogatást tettek . Az esti szállás helyére már nem emlékszem, valami Castello nevü hely egy tó partján. A helyi motorosok segitenek szállást találni, egy idős házaspárnál vackolunk be éjszakára.A mocikat garázsban akarjuk tudni, erre a kisöreg kiáll a kocsival, majd tíz centivel arrébb visszaáll. Vigyorgunk..... talán egy versenybringa beférne.. de két turamoci!!! Szóval kidumáljuk a kocsit a garázsból, igy pont elférnek a motorok.
Reggel a tó feletti óváros kávézójában reggelizünk, most már tudom mi az az igazi forró csoki! Róma az útírány... közben több szép tó parján is végighaladunk. Mostmár kellemes kis mellékutakra állunk rá. Toma vezet (gyakorlatilag egész uton)... ez már csak ezért is jó dolog mert utál elöl menni... külön öröm))) De hát az Ő gépén van GPS! (Ami viszont egyre hasznosabbnak bizonyul) Róma előtt megszállunk. Röhelyes a szálló prospektusa, amin tópartinak tünteti fel magát (kb 7-8 km-re a tótól). Elindulunk megnézni az örök várost. A forgalom az „érdekes” kategóriába sorolandó. És hogy ne legyen túl egyszerü le van zárva a teljes belváros. Háromszor is megpróbálunk bejutni, de nem lehet. Tomaék egyszer elgurultak ez irányító rendőrök mellett, de engem már lekapcsoltak. Mutogattam, hogy legalább a barátaim után hagy menjek be, de nem engedtek. Erre rámutattam a rendör mögött parkolóra, hogy oda beállok, erre bólintott. Én húztam egy kövér gázt és sprint befele Tomáék után.Na ja... majd pont Rómában szakadjunk el egymástól. Azt még hallottam, hogy a rend éber őre két atmoszféra nyomással bepréseli mindkét tüdejét a sípjába...de hát van ilyen...biztos nem nekem szólt!
Rövidet sétáltunk a Colosseum környékén, majd kaptunk egy rendes kis zuhét a nyakunkba, úgyhogy ballagtunk vissza a mocikhoz.. (amiken megint rajta volt a teljes arzenál). A visszaút teljesen a GPS-re volt bízva.. (este, csepergő esőben, egy mellékutra kijutni Rómából)... anélkül még lehet most is ott volnánk. Csak egyszer ment mellékútra, mikor egy vasut másik oldalán mentünk tovább és egyszercsak elfogyott az út!
Reggel egy kissé unalmas út következik....ugyanis 90 km-en keresztűl nyílegyenes!!!! Örjitő.
Nápolyon átverekedjük magunkat.....biztos van szép része is, mi nem azt láttuk.Pompei-nél megállunk egy zárt parkolóban, odalép hozzánk az ör: van szabad hely, majd odalép egy turista is: persze hogy van: most lopták el ennen a kocsiját!! Pánikszerüen menekülünk. Nem tetszik a környék sem, vállalom inkább a motorok örzését, valószínüleg megér ennyit, hogy aztán ne gyalog menjünk tovább. Tomáék gyorsan megnézik a romokat, majd elindulunk megnézni a romokért felelős személyt: Vesuvo. Felmegyünk...Megállapitom, hogy pont ugyanúgy néz ki mint a Hortobágy... legalábbis ilyen sürű ködben... Tehát le is jövünk. A további útszakasz se valami szívderitő..Legközelebb maradunk a hegyekben, errefele nem érdemes lejönni a tengerparti útra. Többször megázunk, de már meleg környéken járunk, hamar száradunk. Az utak fizetési rendszere elég nehezen követhető,városok környékén van hogy három kapu is volt pár kilométeren belül. Egy gyorsforgalmi uton egyszercsak elszáll mellettem, egy félpár motoroskesztyü.... Toma tipusú. Visszanézek, de lesodródott az útrol.
Eboliig birjuk. Nem igazán tünik magánszállásos helynek. A GPS-ből kinézünk egy olcsó szállót, majd a GPS oda is vezet.. nem semmi ez a kis kütyü.
Reggel bemegyünk egy motorosboltba kesztyüért. Kapunk mellé forró kávét, kapuccinót!
Kis időnyerésért sztrádázunk (de ez amolyan fél-sztráda), nagyrészt lezárva a félsáv...de ez nem érdekes. Mikor 80-as táblánál 130-al utólérünk egy rendörkocsit az lehuzódik, hogy menjünk csak tovább! Na ezt lássam egyszer itthon!!!.Toma erősen lázadozik azon hagyomány ellen, hogy napközben nincs kaja. Már az első napokban sem jött be neki, mostmár viszont kijelenti hogy rendes kaját akar!! Tehát Pizzo-nál letérünk a pályárol... annyira, hogy Tomáék még a lehajtóról is letérnek. A szívverésem is leállt kicsit mikor láttam, hogy érintőírányban lezugnak az ívről!! Nagy mázli, hogy kavicsos rész következett, borulás nélkül megálltak.... Tényleg sürgös az a kaja!! Mostmár a kajáldát is a GPS-el keressük... jó hely, plussz Tomáék meg is hívtak az ebédre! Ha már rákényszeritettek )))))))))!!
Ujra szép az út, sőt fantasztikus. A tenger fölött, a hegy oldalában kanyarog végig. Gyakorlatice megérkeztünk a csízma orrába.... sajnos szemből meg valami irtózatos sötét felhő érkezik! GPS..telefon.. a HotelCentral-ban van üres szoba.. kb 20-km légvonalban(már nem emlékszem pontosan, lényeg, hogy a végén kétszer annyi lett). Gyorsan indulunk..ám nem a tengerparton, hanem be a hegyek közé..... nofene.. Átvágunk pár hegyoldali „falun”..ami erősen nyomortanyákra emlékeztet... itt se kéne lerobbanni! Beesteledett, folyamatosan tartunk felfele. Én már nem látom a tanktartóban a térképet, remélem a GPS nem téved el.. rengeteg kis elágazás.. ezek már akkor se lennének rajta az egyébként kiváló térképemen. Ezer méter fölé érve felhőbe jutunk... nem túl rózsás helyzet. Méter széles hegyi út, sötét, köd, hideg, látótávolság vagy két méter. Lassan araszolunk. Kicsit kiver a víz, mikor halványan látom, hogy a padkán végig betonacél tüskék állnak fel. Részint ha ráhajtunk, az azonnali defekt, részint viszont ilyen melvédeket csak szakadékok mellé szoktak tenni, tehát valószinüleg itt is az van, csak még a vasbeton korlát nem készült el. Egy kereszteződésben Toma jelzi, hogy még 9 km légvonalban! Ránézek az órára.. Ezek után 18 km-el jelzi a nagy büdös ködben, hogy a szállónál vagyunk.... ja tényleg! Kicsit világosabb a köd! Mociról le, balra gyalog.... tényleg ott a szálló... de nem Central a neve. Toma legyint, biztos rosszul mondta a nevét.. nekem aztán tökmindegy, bárhol de aludjunk mostmár! Benn kicsit csodálkozva fogadnak, és kicsit más árat is mondanak...de jó az, csak legyen szoba... van... mind üres. Ennek ellenére kiraknak minket a létező legmagasabb oldalszárny külső szobájába.
Lemálházunk majd egy rövid túra keretében visszaindulunk a recepcióra. Ahol is nincs senki, az ajtók bezárva, sötét a terem, az ajtókon kivül felkerült a rácsozat. Izé.... akkor mi most be lettünk zárva??? Kisérteties egy hely... De Toma éhes, tehát talál egy vészkijárót, ami csak belülről nyitható. Én maradok (mint ajtókitámasztó).... a többiek vadászni indulnak. Nemsokára visszatérnek a kb 50 méterre lévő másik szállóból amelynek a neve (mínő meglepetés) Central.. ))
Reggel napsütésben már igen szép a környék.Mielőtt elindulnánk Messinának, még megnézzük a környékbeli hegyeket (ha már ugyis fejöttünk vagy 1500 méterre). Sikerül itt is jó kis mellékutat találni. A hegy neve Montaltó, egy kicsit gyalog kell felmászni a „csúcsra”.. szép, de külön ezért nem érdemes fáradni. Reggio di Calabrián átvágunk, a GPS szépen elvezet a kikötőbe. Épp annyi időnk van, hogy jegyet vegyünk, már indul is a komp Messinába. Egy óra pihenő, verőfényes napsütésben. Messinábol gyorsan távozunk (kaotikus forgalom).Taormináig meg se állunk, amikor is már megint be kell kapcsolódni a táplálékláncba. De megérte..ilyen helyen se ebédeltem még! Tengerbe nyúló félszigetre néz a magas sziklapárkányra épült kis étterem. Fantasztikus. Látszik, hogy halételekre specializálodott a hely, a mosdó előtt kicsit töprengeni kell, mert mindketőn egy-egy hal van kitéve... (csak halaknak???)...aztán rájövök, hogy a baloldali halnak ruzsos az ajka, a jobboldalinak meg bajsza van... Kár volt strapálni magam... a helyiség vállban szük volt, de tényleg! Mikor visszamentük a mocikhoz egy kutyás srác üldögélt ott. „Jó messzire jöttetek” köszönéssel fogadott! Nyolc éve kint élő hazánkfia...foglalkozása: pantominos.
Kicsit informálódunk, majd sietünk tovább: fel az Etnára! Valami egészen különleges út visz fel, nagyon jó minőségű, kanyargós, széles, pont motorosoknak kitalálva! A felső parkolóig megyünk, de megint hideg van, későre jár és ha lenne is még turistabusz fel, akkor se érdemes mert ez is ködben van. Lefelé megállunk egy-egy megkövült lávafolyáson...elég döbbenetes.
Egyikre kis út visz, bemegyünk. Egy bodega áll ott (meg egy csillogó VW Passat).. kérdezzük a manust mit csinál ott. Válasz: figyeli a hegyet!!! Nyugis és jolfizetett meló!
Este van, Toma rutinszerüen keresi a szállást a GPS-ben... azért rékérdezek, hogy az nem lenne-e jó amitől harminc méterre állunk??? De....
Másnap a déli part felé vettük az irány irányt, már-már sivatogos vidéken át. Érdekes táj, meg tudja fogni az embert. Agrigentóba tartunk, a Templomok Völgyébe. Görög templomromok és igen érdekesek. Kicsit meleg van a sétához, főleg motoroscsizmában, de hát ez van.
Még aznap felmegyünk a sziget északi oldalára is, estére Cefalú az uticél. El is érjük, egy csendesnek nem mondható kis hotelben alszunk a főutcán. Este tengerparti séta, majd vacsora egy kisvendéklőben. Toma kagylólevest rendel. Majd háromszor megkérdi, hogy amit kapott az biztos leves-e.. Leginkább egy hatalmas sündisznóra emlékezet és kanál sem igazán kell hozzá. Másnap pihenőnap. Délelőtt irány a tengerpart (szabadstrand öt percre a szállástol). Délutánra megunjuk...kéne kicsit motorozni)) Nem gond a falu egyik oldala tenger, a másik oldalán ezer méter feletti hegyek vannak, kifejezetten motorosaknak kitalált utakkal. Előszor ugyan elmegyünk egy kicsit a mellékutakon, de mikor a turaendurót lassan hardenduróra kellene cserélni akkor visszafordulunk. De nem semmi a kör amit itt a hegyek között menni lehet. Visszauton szálguldozunk is kicsit, de hát ha egyszer ötven kilométeren keresztül olyan (vagy inkább jobb) az út mint a mátrai, akkor nincs mit tenni, menni kell!
Este beültünk egy pizzériába, aminek a tenger fölé nyúló terasza volt..fantasztikus.
Egyszóval ide Cefaluba még vissza kell majd nézni. Vacsi után még sétáltam egyet, részint a turisták látogatta óvárosban (ahol betérve egy kis „közért”-be a tulaj édes-mandulás itallal kinálja a vevőket, részint pedig a kicsit „olaszosabb” részen, ahol is kiderült, hogy a helyiek nagy ívben kerülik az óvárost, egy lerobbant benzinkut és rozoga kávéspultja körül csoportosult kb 200 helybéli az esti tracspartira.
Másnap némi kerülővel indultunk Palermóba. Utközben kiderült, hogy némiképp elkopott az első fékbetétem... ezekre a szük hegyi utakra nem volt felkészülve! Innentől csak óvatosan!
(Itthon aztán megnyugtató volt látni,hogy azért volt még rajta fél mili). Némi nyomozás következett, Honda képviselet címének megszerzése, majd a cím megtalálása (GPS)..de természetesen zárva volt (szombat).A kompunk 23 órakor indult, előtte még felcsavarogtunk a város feletti hegyre, majd be a kikötőbe és fel a kompra. Nem valami nagy szerkentyü volt. Miután felraktuk a motorokat már csak vagy száz kamion fért fel.... a személykocsikon túl..
Elég különleges az éjszakai hajóút, figyelni amint a nagy semmi közepén síklik a „csónak”.
Délután négyre kellett volna kikötni Livornóban, de vagy egy órát szórakozott a capt-n mire betalált a helyére,aztán még egy rakás idő a távozás. Azért este még elgurultunk Pisa-ba. Hát tényleg elég ferde, főleg statikus szemmel egy rémálom. Jellemzően olaszos: jól elcseszerintenek valamit aztán egy egész város él belőle! Este hétkor úgy döntünk még gurulunk kicsit, nem kellene pont egy ilyen turistacentrum környékén szállást keresni. Később viszont már sehol sem találunk. Kb 100 km mulva kezdünk átfagyni, végül meglátunk egy hatalmas Hotel-táblát, egyből dokkolunk. Két gyors meglepetés: a világvége környezethez képest elég drága a hely, másrészt viszont nekem nincs meg az utlevelem. Eléggé kiakaszt, mert mindig kinosan vigyázok rá.... és gözöm sincs hol tünhetett el. Egy biztos, másnap elöször is felhuzunk az osztrákokhoz. Itthonról megtudakolom a bécsi követség címét, közben Toma is nyomoz: eredmény: elég egy rendörörsön bejelenteni, jegyzőkönyvezni, azzal a határon átengednek. Irány Gracz, rendörség.... semmi ilyenről nem tudnak, de megadják a Magyar Konzulátus címét. Aznap persze már zárva. Különösebben nem baj, hosszú futás volt az aznapi, több mint hétszáz kilométer és ami undoritó:sztrádán! Én már ötvenet se szeretek..
Reggel irány a konzulátus: nem ök semmi papirt nem adnak... na ne!!! De felhívták a rendörséget, rendben van, csak menjönk vissza!
Tehát vissza a policiához. Ááááá.Ungarese...fogadtak! Mostmár elkezdték felvenni a jegyzőkönyvet. Toma szerényen meghuzódott a háttérben, mondva tudok annyit németül amenyit ők!!!!!!! Namármost én egy büdös szót se beszélek dojcsúl, ő bezzeg tanulta valamikor (mint ez később kiderült!)... de azért haladtunk. Azon kicsit értetlenkedtem, mikor az utlevelem születése dátumát kérdezte, de egye fene. Na eljutottunk odáig, hogy elhagytam a passportom, osztrákiában hagytam el, Villach és Gracz között hagytam el, a sztrádán hagytam el.................. de hogyan????? Hogyan hogyan...... tudjaafene....mondtam volna..ha tudnék dojcsul.. Igy csak meglengettem a bukómat, jelezve hogy motorral jöttünk, és értelmezze ahogy tudja. Erre a közeg is áttért a jelbeszédre, tett egy gázcsavaró mozdulatot a levegőben és kérdé: Mopedke???? Mögüllem egy elfojtott nyüszitő röhögés (Toma az állnok...), részemről meg lilla köd: lemopedkézte a Hondámat!!!!!!!!! Csak azért nem négyeltem fel mert még nem volt kész a papirus. Ezek után a határon a következő: osztrák vámos unottan int, menjünk má!!!! Nehogy megálljunk ott neki.. jó. Magyar pult: beállok... ellenörcsajszi: „útlevelet kérem!..... „ válasz: „az nincs” „???????” v: „elhagytam....de” közbevág:” na jó, akkor menjen” ... „mi van??.... van papirom róla” „jó..jó...nem kell,tünés!”
Ennyi........ se jegyzőkönyv, se személyi, se a jármű papirjai...Akkor irány haza! Rövid kaja a benzinkutnál, elbucsuzás Tomaéktol Bp-en, majd kicsit meghuzva a fülét a vasnak gyors sprint Nyíregyig. Több mint 5000 km forgott a vasba indulás óta... jól elfáradtam, de ez az út is megérte!
