Keresés

Részletes keresés

Wandika65 Creative Commons License 2011.08.29 0 5 167

Kukoricatábla szélén!

Az egész egy budai kiskocsmában kezdődött. Ültünk az asztalnál, én vörösbort ittam, ő meg kólát. Kocsival voltunk, és a szerelmem vezetett. Igen nagy érdeklődést tanúsított a szerelésem iránt, különösen ami az asztal szintje alatt volt. észrevettem, hogy a telefonjával matat, a szoknyám alá akart nézni a telefon kamerájával. Engedtem. Bosszankodott, hogy nem lett használható a felvétel. Kiment a kocsihoz, és egy kis ökölnyi kamerával tért vissza. Na ez mindjárt más!   Mondta. Szétnyitottam a lábam:   Egészen belelkesedett. Öröm volt látni az igyekezetét. Egy kicsit rájátszottam, félre húztam a bugyit, hogy jobban belásson. Hát ezt látta: Kimentem a mosdóba, és bugyi nélkül jöttem vssza:Elakadt a lélegzete:Még:Sürgette, hogy induljunk. Amint talált egy alkalmasnak látszó helyet, letért az útról, és egy kukoricás melletti földúton álltunk meg. Na igy történt, hogy igazán jót dugtunk. Nem részletezem, mert még ismét kiutál valamelyik sznob, de felkínáltam mindkét lyukacskámat, anyira begerjesztett. Ki is használta a lehetőséget, közben még felvételeket is készített: Először a puncikám kapta meg a magáét. Finom volt:Uram attyám, utánna következett a popsim: Hatalmasat élveztünk mind a ketten: Csorgott belőlem a kéj leve!

Rózsalovag64 Creative Commons License 2010.01.06 0 0 165
Szilveszter éjjeli buli +4 fok esőben elbújtunk a vendéglátók háza mögé a feleségemmel és ott egy jót szeretkeztünk. Remélem lesz még máskor is hasonlóan izgalmas aktusunk!!!

:-)
Dr Koba Creative Commons License 2009.12.29 0 0 164
Húúúúú!
Padláson, a mestergerendán.
Ez új volt nekem.
:)


hiányzó vágyam Creative Commons License 2009.12.17 0 0 163
barátnőmnél, ágyban
vitéz Matschkássy Izidor Creative Commons License 2009.12.17 0 1 162
Egy kulturális intézmény jelmezraktárában.
Szandra01 Creative Commons License 2009.12.17 0 0 161

Tegnap délután itthon; sajnos, csak az ágyban, de már hiányoznak a régi efféle emlékek, amikor is a kehidakustányi élményfürdőben, a Balatonban, az Erzsébet-kilátónál, valamint a munkahelyén szeretkeztünk...

 

Ha olvasod; ez úton hívnám fel a figyelmed vágyaimra! :-P

Dr Koba Creative Commons License 2009.12.16 0 1 160
Kicsit régen volt, de egy élelmiszerbolt raktárában az árukon.
amelii Creative Commons License 2007.11.27 0 0 159
ez a szombati volt?
Előzmény: csabilaci (158)
csabilaci Creative Commons License 2007.11.27 0 1 158
tárgyalóasztal
.-bebe-. Creative Commons License 2007.10.27 0 0 156
Ágy.
eperdzsem Creative Commons License 2007.05.17 0 0 155
Rafogod?:))
Előzmény: hazaspar 1 (152)
vitéz Matschkássy Izidor Creative Commons License 2007.05.17 0 0 154

Hol? Hát elméletben.

 

HA(rd)VER Creative Commons License 2007.05.17 0 0 153
arra nem ..., tudok egy sokkal kellemesebb, saját használatú rudat ..., de megforgatnálak rajta ... ;)))
Előzmény: chesy (148)
hazaspar 1 Creative Commons License 2007.05.17 0 0 152
Párom nem bírt magával,a konyhában, amíg a reggeli kávé készült.
Törölt nick Creative Commons License 2007.05.17 0 0 151
Ágyban, azelõtt meg zuhanyzóban :)
Törölt nick Creative Commons License 2007.05.17 0 0 150
Buszban.:D
Törölt nick Creative Commons License 2007.05.15 0 0 149
Hát én pl nem csak arra huználak.:)
Előzmény: chesy (148)
chesy Creative Commons License 2007.05.15 0 0 148
A grillező rúdra húznál?:) na szép:))
Előzmény: HA(rd)VER (146)
Törölt nick Creative Commons License 2007.05.15 0 0 147
Terasz.
HA(rd)VER Creative Commons License 2007.05.15 0 0 146
ááá, majd játszunk grillcsirkéset és forgolódunk :)))
Előzmény: chesy (145)
chesy Creative Commons License 2007.05.15 0 0 145

Ha mindíg Te vagy felül:))

De snasssssssz:D............

Előzmény: HA(rd)VER (144)
HA(rd)VER Creative Commons License 2007.05.15 0 0 144
az jó hely ... :)
rámférne egy kis barnulás ... és szex közben jobban ízzad az ember, így hamarabb lesül ... :)
na jó, az sem tragédia, ha véletlenül csak a fenekem pirul le ...
Előzmény: chesy (143)
chesy Creative Commons License 2007.05.15 0 0 143
erkély.....
Törölt nick Creative Commons License 2007.05.15 0 0 142
Én már csak tudom,hogy nem kell magyarázkodni.DD
Előzmény: st.ember (141)
st.ember Creative Commons License 2007.05.15 0 0 141
nem kell:)))))))))
Előzmény: Törölt nick (140)
Törölt nick Creative Commons License 2007.05.15 0 0 140

Ne lepődj meg ,ha meg kell magyaráznod másoknak.:))

Előzmény: Fenryr (139)
Fenryr Creative Commons License 2007.05.15 0 0 139
A telefonban:-))))
Tonie Creative Commons License 2007.05.14 0 0 138
Spagetti volt. Amikor a lába közé nyúltam az asztal alatt, úgy vágta a kedves a háta mögé a villát, hogy öröm volt nézni. ;)
Előzmény: Kockásboxer (127)
hazaspar 1 Creative Commons License 2007.05.14 0 0 137
A fürdőkádban.
mén Creative Commons License 2007.05.14 0 0 136
...a mosógép akkor tutti, ha közben ezerrel pörög a centrifuga :))))
Előzmény: Törölt nick (132)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!