Lehet, hogy az egész egy nagy átverés.Állítólag ők maguk tették közzé, hogy eltereljék a figyelmünket egy nagyobb dologról.Egy olyan dologról amit a mi eszünk nem tud felfogni.
Nem ismerem az MRI gép paramétereit, de az elvét igen (nem ~térben fekszel, mert az a mérő tekercs, csak a gerjesztő tekercs által adott választ méri).
Egyébként nemcsak az energia számít, hanem a változó mágneses tér frekije is. Szerintem milliteslák is elegek.
"A nyolcvanas években Michael Persinger, a kanadai Laurentian Egyetem agytudósa egy egész kísérletsorozaton keresztül kezdte vizsgálni ezt az elképzelést. Kísérleteiben a résztvevők sisakokat viseltek, ami temporális, azaz halántéklebenyeiket célozta gyenge mágneses mezővel, nagyjából olyan erősségűvel, amit egy számítógépes monitor hozhat létre. Persinger megfigyelései szerint ez a teremben lévő résztvevők 80 százalékánál egy rejtélyes jelenlét-érzetet idézett elő. Persinger szerint a mágnesesség erős elektromos tevékenységet hoz létre az agy halántéklebenyében, és ezzel hozta összefüggésbe a spirituális élményeket."
<font color="green">Szerintem ez az egész az idegenek műve.Nagyon sok minden történt, ami azt bízonyítja, hogy léteznek.Szerintem a bermuda háromszögben is azok fogják az áldozatokat.Ha érdekel a tudomány vagy az ilyen dolgokról szóló legendák akkor nézd meg a <a href="http://www.itsz.gportal.hu/">www.itsz.gportal.hu</a>-t!</font>
Na igen háború volt akkor még eldöntetlenül.Úgyhogy lehet hogy nem áltak le tökölni a fél kabátgombokkal meg az állatkísérletekkel.De én is inkább azt mondanám hogy UL.
Akkor minden MRI berendezésben megvizsgált beteg gyagyán élné tovább az életét.
Egy 3Tesla-s gép már két méterről kikapja a kezedből a fémet, ha valami ráragad, azt az életben nem lehet leszedni, csak quench után.
Mellesleg egy koponya vizsgálat úgy történik, hogy ebben a térben fekszel vagy negyedl órát, és közben egy másik tekercsből még nagyerejű elektromágneses impulzusokkal is bombáznak.
Akkor az erőművekben, vagy a vezetékek mentén dolgozók hogy találnak haza? Szerintem amire gondolsz, azt csinálták a az MKULTRA kísérletekben, de ott LSD+elektrosokk (tehát fizikai kontakt volt az árammal) használatával sikerült.
A nagyon erős mágneses térrel állítólag lehet zavart okozni az agyban, például emlékezettörlést. De a mágnesesség amúgy is valahogy a fizika mostohagyereke; Dirac óta senki nem foglalkozott vele, oszt ő is matematikus volt.
Pénzt mindenre lehet szerezni, csak kapcsolatok kérdése az egész. Főleg háború idején, amikor minden baromságra adnak pénzt. Gondolom valamelyik szenátor apósának túl sok tekercs volt a pincjében.
Biztos folytak/folynak elképesztő kísérletek, de szerintem a teleportációt, meg az időutazást a jelenlegi fizikai/matematikai felfogásunkkal nem lehet megcsinálni. Egyszerűen azért, mert pont az ellentétére épül a teljes tudásunk.
Aki ezzel szeretne foglalkozni, annak újra kéne gondolni az egész dolgot a kőbaltától kezdve.
Szerinte a kísérletet Neuman János nagy magyar tudós irányította. Elmondása szerint a kísérelt mellékhatásaként 1983-ban landolt, amikor is a nagyon öreg Neuman János (John von Neuman) fogadta, majd visszküldte a saját idejébe.
Szuper. Neuman János sajnos 1957-ben meghalt, így ez a sztori rögtön egyfajta transzcendentális felhangot is kap. A nagy tudósok visszajárnak. Persze lehet, hogy a haditengerészettel kötött munkaszerződése még halála után is érvényes volt.
Csak annyit kell logikusan végiggondolni, hogy az állam biztosan egy büdös petákot sem adott volna egy romboló ilyen mértékű felszerelésére, ha a kísérletet végzőknek előtte legalább egy fél kabátgombot nem sikerült volna láthatatlanná tenniük. (Azt hagyjuk, hogy a romboló személyzetét is bevonták a kísérletbe, ami legalábbis sikeres állatkísérleteket feltételezne.) Ha pedig a a WW2 idején láthatatlanná bírtak volna tenni legalább egy fél kabátgombot, ma már nem itt tartanánk. (Ja, rájöttem. Azért nem tudunk semmit az eredményes kísérletekről, mert láthatatlanok!)