Én tisztában vagyok vele, sokkal jobban mint te barátom.
Én pl. tudok radart tervezni, és építeni, te nem. Az, hogy elolvasol pár prospektust attól nem leszel szakértő.
Kezdjük ott hogy a 0,001 m2 az csak egy kamu adat egy prospektusból, egy ideális szám, amit soha nem tud a gyakorlatban. Egy nagyon nagyon szűk irányszögből (1 fok alatt) szemből elérhető talán. Kb egy egy pillanatra. A valóság meg kb ilyen.
A lopakodó kialakítás úgy működik hogy más irányba veri vissza a radarhullámokat mint ahol a vevő van. De csak szigorúan akkor ha a gépen a radar hullám geometriailag szóródik. Ha Mie, vagy Rayleigh szóródás van, akkor semmit sem ér.
Egy kis mértékben a RAM (Radar Adsorbent Materials) is számít, de ezek egyrészt hangolt anyagok X sávra hangolva, valamint a vastagságuk sem elegendő egy méteres radar ellen.
És persze ha a radar magasabban van mint a lopakodó akkor baj van, mert vagy a gép alja veri másfele a radart vagy a teteje. Egyszerre a kettő nehezen megy aerodinamikailag. Amúgy ebben az F-117 jobb volt mint az F-22. Persze úgy is repült mint egy fürdőkád.
Szóval hacsak nem nagy magasságban repül az az F-22 és nem direktben pontosan felé, akkor az A-50U úgy 200 km távolságban már prímán észleli. A földi Nebo-M pedig pont ugyanúgy látja mint bármilyen más gépet mert a VHF radar ellen a lopakodó kialakítás semmit sem ér. Igen a P-18 ellen sem.
Az S-400 tűzvezető radarnak nem kell látnia. Egyszerűen aktív radaros rakétát indít a többi radartól kapott céladatokra, és amikor elég közel ér, akkor a saját fedélzeti radarjával az simán elvégzi a végső megközelítést és mesemmisíti a célt.
Nagyon aranyos amikor azt hiszed, hogy az ideális, gyakorlatban soha elő nem forduló esetre (pontos irány, magasság, és radar frekvencia) megadott RCS az valami univerzális érték :D