Jurasteig Nonstop Ultratrail
230 km 5300 m 46 óra
Az UTMB kvalifikációs versenyi közt keresgélve találtam rá erre a németországi terepfutó versenyre. http://ultra-burna.de/jurasteig-nonstop-1.html Idén rendezték meg első alkalommal. A főrendezőnek kellet egy mailt írni. Elküldeni a DUV oldalt. http://www.statistik.d-u-v.org/index.php Ez egy nyilvános eredménylista a terepfutók eredményeiről.
Másnap már megjött a válsz, hogy mehetek, már 4-en leszünk TDG teljesítők. Sokáig keresgéltem társakat, már úgy nézett ki, hogy egyedül fogok utazni. Rudolf István, majd Márton Dani az utolsó napon jelentkezett. Rudiról azt kell tudni, hogy tavaly ő lett az év teljesítménytúrázója, több mint 6000 km-t teljesített. Most mindketten a Giga Túra Ligában versenyeznek. A Jurasteig előtti hétvégén is 180-190 km-t teljesítettek Csehországban. Sűrű hóesésben és combig érő hóban is volt részük Én február végén kezdtem a felkészülést. Minden nap futottam, vagy tekertem a szobakerékpárt. De így sem voltam biztos benne, hogy bírni fogom a tempójukat.
A Jurasteig egy körtúra útvonal a Júra hegységben, Regensburg közelében. A német túra szövetségtől megkapta 2000-ben Qualitätsweg (minősített túraútvonal) minősítést. A fő túraútvonalat 12 szakaszra osztották. Ezen kívül van17 kitérő szép kilátóhelyekhez, építményekhez. Részletek: http://www.jurasteig.de A hegység legmagasabb pontja 600 méteres Habsberg. Összességében egy Budai-hegységhez hasonló, jól futható terep.
Április 13-án, pénteken délután háromkor volt a rajt Dietfurt an der Altmühl nevű városkából. Csütörtökön délután indultunk Gyenesdiásról, Rudiéktól, Németországba. Késő este lett mire odaértünk és megtaláltuk az iskolát, ahol a rendezvény központja volt. Szállásunk nem volt, így az autóban aludtunk pár órát. 2-3 fokra ment le a hőmérséklet. Másnap 9 óra is volt mire a nap áttörte a párát és elkezdett melegedni az idő. Kinyújtóztunk és elindultunk megnézni a várost. 4-500 éves épületek, sétáló utcák, középkori templomok, sok kis csatorna. Valamikor vízimalmok működtek a városban. Ma már csak múzeumként funkcionálnak. Szép összhangban vannak a régi és új épületek. A Harmincéves háborúidején voltak az utolsó harcok a környéken.
11-re volt meghirdetve az iskola nyitása. Percre pontosan megjelent a főrendező és kis csapata. Átöltöztünk a rajthoz, leadtuk az előreküldendő táskáinkat. 3 helyre lehetett depózni, 3 külön csomagot. 76,6 km, 135 és 195,6 km-hez.. 15-34 km-es távolságokra voltak a frissítő pontok. Nem indulhattunk egy övtáskával. Nekem különösen sok folyadékra van szükségem futás közben. Beraktam 3 x 7 deci izót, géleket, csokit, kekszet a zsákba. A súlyt növelte a GPS, telefon, fényképezőgép, 2 fejlámpa és tartalék elemek. Itiner, kötszer, pillanat ragasztó a Hoka talpához. Tudtuk, hogy az első depó pontot már sötétben érjük el. Biztos ami biztos alapon vittünk GPS-t is. Később nagy hasznát vettük. Így több mint 4 kilós lett a zsákom a rajtra. A rendezők ingyen biztosítottak Dakota GPS-t annak aki kért.
A főutcában található, az a XVI. Században épült fogadó, ahol 13 órakor kezdődött a pasta party és az eligazítás. Az éttermi részbe lépcsőkőn juthattunk le. 500 éve még itt volt az utca szintje. Több féle tészta és szósz közül választhattunk. A fogyasztás korlátlan volt. Én már többször megjártam a szószokkal. Ezért már óvatosan szedtem belőle. Dani még kezdő volt és nem hallgatott rám. Meg is lett az eredménye az első 12 órában. A főrendező szokásos jótanácsainak meghallgatása és hasunk megtömése után visszasétáltunk az iskolába. Lassan telt az utolsó óra. Csak a feszültség nő már ilyenkor az emberben. Jó lenne minél előbb elindulni. 15 órára volt a rajt meghirdetve. Pár percre volt a főtér. Az itt található, a XV. században épült városháza előtt gyülekeztünk. Még meghallgattuk a polgármestert, majd egy pisztolylövésre elindultunk.
Az első szakasz Dietfurt és Riedenburg közötti 26,6 km-es rész volt. 704 m szinttel. A városból kiérve felgyalogoltunk az első dombra. A kínai versenyző állt az élre. Rendszeresen az útvonal mellé futott. Úgy kiabáltuk vissza. Ahogy az első országutat kereszteztük majdnem elcsapta egy autó. Először nem értettük, aztán megláttuk, milyen vastag szemüvege van. Nem látott távolra. Nem volt nagy a tempó. Mindenki tartalékolt későbbre. Az első falú után elértük az Altmühl folyót. Innen egészen a Dunáig követtük ezt a vízfolyást.. Az Altmühl a Duna-Majna-Rajna csatorna része. Kb 100-150 méter széles völgyet képzeljünk el. Az eredeti folyómedret már szabályozták, hajózhatóvá tették, végig duzzasztják. A víz ennek ellenére tiszta. A mellékágakban vízimadarak élnek. A parton horgászok ülnek mindenfele. A folyó két oldalán sziklafalak. Tetejükön várak, kastélyok és kilátóhelyek. Legtöbbjükhöz fel kellett mennünk. Sokat fényképeztünk. Szép volt az időjárás, 15 fok körüli félig felhős, félig napos idő volt. Egy szakaszon a főrendezővel futottunk együtt. Sok hasznos tanácsot mondott a későbbi tájékozódással kapcsolatban. Riedenburg nevű kisvárosban a turista információs irodában volt az első EP. Az útvonaltól szalagozás és felfestett nyilak vezettek a ponthoz. Nyolcas átlaggal sikerült ideérnünk. Elektronikus időmérés nem volt. Beérkezéskor felírták a rajtszámunkat és a pontos időt. Induláskor úgyszintén. Az ellátás tökéletes volt, talán csak az izóital hiányzott a kínálatból.
Második szakasz Riedenburg és Kelheim, 22,6 km és 603 m szint:
Folytattuk futásunk az Altmühl völgyében. Többször kereszteztük a folyót. Az útjelző táblák egy Klamm (szurdok) közelségét jelezték. Az élen futók kezdtek elhúzni. Rudi tapadt rájuk. Mi Danival csak a lejtők végére értük be őket. A szurdoknál megtorpant a mezőny, mindenki fényképezett. Barlangok, hidak, sziklába faragott lépcsők, mohás sziklák. Jura-hegység jóval csapadékosabb, hűvösebb Magyarországnál. Ez látszik a növényzeten is. A falvakban még csak az aranyeső virágzott. Nemsokára elővettük fejlámpáinkat, megkezdődött első éjszakánk. Még a két folyó összefolyása előtt délnek fordultunk és fenyőerdőben egy hullámzó gerincen futottunk. Egy tábla 6,1 km-re jelezte a várost. Csak később jöttünk rá, hogy ezek a táblák megbízhatatlanok. 55 percet futottunk még Kelheimig. Az utolsó kilométereket a Duna partján, a gáton tettük meg. A várost elérve elbizonytalanodtunk, de mentünk tovább. Az itinerben volt fénykép az épületről, ahol a pont üzemelt. Egy régi városkapú volt, amit észre is vettünk. Árkádok alatt vártak a rendezők. Rudiék már tovább mentek. Csak ketten voltunk a ponton. A mellette található mellékhelység is időben jött. Negyed óra múlva indultunk tovább.
Harmadik szakasz: Kelheim- Matting 27,4 km és 598 m szint.
Keresztül rohantunk a városon. Majd egy több órás erdei szakasz következett. Fenyő és lombos erdők váltogatták egymást. Gyakran nem volt nyom. A talajt falevél, tűlevél borította.
A fákra nem festik a jelzéseket, hanem 8 x 10 cm-es táblákat akasztanak egy szögre. Nagy hasznát vettem Fenix lámpának. A diffuzórt felhajtva, 50 méternél messzebbre be tudtam világítani az erdőt. Mivel a favágók ott is dolgoznak, hosszú szakaszokon otthagyott ágak borították a felszínt. Ilyenkor akadályfutás következett. Általában többen voltunk, valaki mindig lemaradt, vagy utolért minket. Az erdőből kiérve egy nagyobb tarvágásra, nem találtunk jelzéseket. Elő a GPS és futás tovább. Szántóföldek között, haladtunk falútól falúig.
Végül újra elértük a Dunát. A szakasz második felén, a folyót követve, túlnyomórészt lakott területen futottunk. Sokszor átmentünk városnéző kirándulóba. Szép nagy köröket írtunk le a városokban. Még egy szálloda komplexum udvarára is bevitt a jelzés. Lakott területen öntapadós matricák a jelzések. Ezeket ragasztják oszlopokra, korlátokra. Nem fényvisszaverők, gyakran már kifakultak a napon. GPS-el a kezemben kellett futni, nehogy mellé menjünk. Mattingnál lefutottunk a Duna partjára. Itt tűzoltók vártak és elmagyarázták, merre menjünk a tűzoltó szertár felé. Ott volt a következő pontunk. Beértük Rudit és az élen futókat. Éppen indultak mire odaértünk. Megtudtuk, hogy valaki több óra előnnyel elhúzott. Mi a 13-14- helyen voltunk. Rudi szerint akikkel fut, azok már nem fogják soká bírni. Ez volt
az első olyan pont, ahova csomagot küldhettünk előre. Átraktam izoitalaimat, géleket, csokit. Eddig csak egy hosszú ujjú póló és a Hungarian Trail Running rövidujjú volt rajtam.
Nyílt részeken 3-4 fok lehetett. Kezdtem fázni. Felvettem kabátomat, amit eddig is cipeltem a zsákra kötve.
Negyedik szakasz: Matting-Pielenhofen 24,6 km 695 m
Visszamentünk a folyópartra. Itt mentőmellényt adtak ránk a tűzoltók. Beszálltunk egy csónakba. A jármű egy II. világháborús amerikai partraszálló hajó kicsinyített mása volt. Hamar átvittek a Dunán, az eleje lecsapódott és partra szálltunk. Újabb hosszú erdei, majd szántóföldek közti rész következett. Átmentünk, a Regensburg-Nürnberg autópálya felett.
Elértük a Naab nevű folyót. A hegység keleti oldalán voltunk. Itt a Naab északról dél fele folyik a Duna irányába. Lassan kivilágosodott. Vasárnap reggel volt. Hat óra előtt kapcsoltuk ki lámpáinkat. Combjaink fájtak az izomláztól. Nagyon merevek voltunk. Pielenhofenben nem találtuk a pontot. Korán volt, az utcák üresek voltak, senkit nem tudtunk megkérdezni. Átmentünk a folyón, onnan vettük észre a kolostort, ahol a pont volt. Futás vissza. Rudi még ott volt a ponton, mondtuk ne várjon ránk, induljon gyorsan. Itt kezdtünk gondolkodni, hogy még tízbe is kerülhetünk. Kaptunk meleg levest. Itt lehetett tusolni, aludni. Mi csak a mosdót látogattuk meg és igyekeztünk tovább.
5. szakasz: Pielenhofen-Schmidtmühlen 33,8 km 830 m
Ez volt a verseny leghosszabb szakasza. Eddig egyetlen forrást sem találtunk. Csak a pontokon lehetett folyadékhoz jutni. Hiába, ilyen egy mészkő hegység. Ezért feltöltöttük vízkészleteinket. Kólát is ki lehetett hozni a pontról. Én inkább porból csináltam izóitalokat.
A folyó közelében haladtunk észak felé. Várak, kilátóhelyek mindkét oldalon. Mi már csak a lejtőket futottuk. Nehéz zsáktól már a hátam fájt. Ekkor már Rudi volt a második. A többiek szép sorban kiálltak. Mi is a 10-ben voltunk már. Sajnos erről a szakaszról nincsenek emlékeim. Lassan felmelegedett az idő. Ragyogó napsütéses napunk volt. Elkapott a verseny szellem. Annyira a haladásra koncentráltunk, hogy a kabátomat nem álltunk meg levenni. Délután kettő körül értük el Schmidtmühlent. Azt tudtuk, hogy a külvárosban van egy sportpálya és ott lesz a pont. Megkérdeztünk több járókelőt is, nem a legrövidebb úton, de odairányítottak minket.
Itt volt a 2. előreküldött csomagunk. Kiraktam a fényképezőgépet és mindent amire már nem volt szükség. Még otthon megnéztem az időjárás előrejelzést, az pedig esőt ígért a következő éjszakára. Ezért, esőnadrágot küldtem ide előre. A mai szép időben bízva, nem vettem magamhoz. Kockáztattam. Evés, ívás, majd irány a mosdó. Legalább a sót le tudtam mosni az arcomról. Közben beérkezett egy szlovák futó. Ő egyből indult tovább. Mire mi összeszedtük magunk, ő már elhúzott. Pedig ide már a 3-4 helyen értünk be.
6. szakasz: Schmidtmühlen-Hohenburg 14,7 km 295 km
Már csak 95 km volt hátra. Futni már tudtunk, de öt és felest még gyalogoltunk. Pár kilométer után utolértük a szlovák versenyzőt. Emelkedőkőn, mindig megelőztük, a lejtőkőn elfutott mellettünk. Már nagyon remegtek a lábai, kimerültnek látszott. Másfél óra előzgetés után ülve találtuk az út mellett. Tudtuk, hogy fel fog állni és jön majd utánunk. A többiekről csak sejtettük, hogy közel vannak mögöttünk. Nem kellett három óra a két pont közti távra. Itt is egy sportpályánál volta pont. Egyből rátaláltunk. Próbáltunk minél gyorsabban frissíteni. Az öltözőben fekve nyújtottuk a combjainkat, de nem sokat segített.
7. szakasz: Hohenburg-Habsberg: 22,7 km 622 m
Már kimentünk a pontról, mikor feltűnt 3 német és a szlovák versenyző. Az egyik németen látszott, hogy nem fog tovább menni. Ilyen állapotban már nem szabad tovább engedni senkit.
Nem tudott egyenesen sem menni.
Szántóföldek között tekeregtünk egyik falútól a másikig. Ezekben a falvakban egy-két utca van csak. A lakók mezőgazdasággal foglalkoznak. Minden háznál istálló, 20-30 tehénnel. 40 centért árulják a tejet. Az istállók tetejét napelemek borítják. A garázsok tárva nyitva,
legalább két drága kocsi a garázsban, az egyik terepjáró. Kerítés sehol nincs. Itt szerintem, emberemlékezet óta nem történt lopás.
Estefele olyan szakasz is volt, ahol a szekérútra kivágott kökénybokrokat raktak. Ezeken kellett átmászni több száz méteren keresztül. Bekapcsoltuk a fejlámpákat. Láttuk a mögöttünk jövőket. Valószínűleg ők is láttak minket. Nem volt pihenés, mentünk, amit bírtunk. Habsberg a Jura-hegység legmagasabb pontja. 600 méter. Ide mentünk fel. Itt volt a pont. Ahogy közeledtünk, csak találgattuk, még hány hegy lehet a pontig. A végén hosszú lépcsősor vitt fel a csúcsra. Itt egy új építésű hatalmas egyházmegyei ifjúsági központban volt a pont. Rudi 4 perccel odaérkezésünk előtt ment tovább. Étteremben terítettek meg a versenyzőknek. A pincér első kérdése az volt, hogy románok vagyunk? Láthatta az arcunkon, hogy a kérdésre is felháborodtunk. Beérkeztek üldözőink is. Nekem el kellett mennem a mosdóba. Ez volt az igazi erőpróba. Egy emeletet le kellett menni lépcsőn. Ha nem lett volna korlát, meg se próbálom. Teletömtük hasunkat és indultunk le a hegyről.
8. szakasz: Habsberg-Deining 23,7 km 328 m
Már a túlsó oldalon mentünk fel, mikor láttuk, az utánunk indulok lámpáit a pontról kijönni. Elértünk egy nagy fennsíkra. Szántóföldek között az utak aszfaltozottak. Forgó szélkerekek között mentünk. Mi is folyamatosan forogtunk (hátra), mikor jelennek meg a mögöttünk jövők lámpái. Távolban már Nürnberg fényei látszottak a horizonton. Én egy benzinkutat láttam a messzeségben. Lehet, hogy csak hallucináltam. De Dani egyből rávágta, hogy az már biztosan Hatvan. De aztán eszébe jutott, hogy most nem ott vagyunk.
Valamikor még éjszaka elértük a Deinigi sportpályát. Ezekben a falvakban több mint 100 éves labdarúgó klubok működnek. Kölyökcsapattól az öreg fiúkig zajlik a sportélet.
Mi ébresztettük a pontőröket. 195,8 km-nél voltunk. Ide küldtük előre a harmadik csomagot. Ebből már csak izóitalt vettem ki. Hideg is volt és amióta nem bírtunk futni, már nem fogyott annyi folyadék. Ennivalót is hozhattunk ki korlátlanul a pontokról. A végére már Mars csoki undorunk volt. Energia szelet, banán, alma, sütemények bizonyultak a legnépszerűbbnek.
9. szakasz: Deining-Holnstein 19,9 km 404 m
Már csak 35 km volt hátra. Előző nap délután még hajnali beérkezést számoltunk. Most már láttuk, hogy csak délelőtt fogunk célba érni. 3-4. helyen voltunk, de nem tudtuk, mennyire vannak mögöttünk a többiek. Zömében erdőben szekérúton haladtunk dél fele. Vadlesek sűrűn voltak. Vaddisznóknak semmi nyomát nem láttuk. Néhány őz és apró ragadozók, nyest és hasonlók képezték az erdő állatvilágát. A fák többsége fenyő. Ahol kivágják, ott rögtön újat ültetnek.
Kisebb nagyobb falvakban is mindenki fával tüzel. Hatalmas farakások állnak a kertekben. A napelemeket és vízmelegítőket is beleszámítva, jelentősen függetlenedtek a családok a hagyományos energiahordozóktól.
Szint már egyre kevesebb volt. Jó pár értelmetlen kört tettünk meg. Gondolkodtunk rajta, hogy miért szeretik ezeket a német turisták, de nem találtunk magyarázatot. Közben újra kivilágosodott. Vasárnap reggel volt. Még Holnstein előtt egy szép nagy kurflit csináltunk a vizes fűben. Végül már láttuk a települést és a pontot, mikor felvittek a jelzések a szemközti hegyre és oldalról értük el Holnsteint. Az önkormányzat hivatalában volt a pont. Még egy utolsó frissítés és irány a cél.
10. szakasz: Holnstein-Dietfurt 15,3 km 213 m
Az Altmühl folyó egy mellékvölgyében haladtunk a cél felé. Fél hét körül elkezdett cseperegni az eső. Nem volt vészes, csak a fű és a falevél így nem száradt fel. Azon tanakodtunk, ha feltűnnek mögöttünk az üldözők hogy bírunk majd futni. Sűrűn forgattuk a fejük hátra. Szerencsére nem jöttek. Még a város előtt egy útjelző táblát kamerás embernek néztünk. Elővettem a zászlónkat, aztán el is raktam gyorsan ez egyre jobban eleredő esőben. Egy hegyre mentünk fel a város előtt. Nehezen de feltűnt az első templomtorony. Elkezdtünk futni lefele kezünkben a zászlóval. Tudtuk hol a cél, az iskolánál. Az aszfaltra festett nyilak
még segítettek is. Rendezők, újságírók, kamerák vártak ránk. 42 óra 56 perckor értünk be. Holtversenyben a 3. helyen. http://ultra-burna.de/ergebnisse.html Még az öltözőbe is utánunk jöttek, felvették hogyan hámozzuk ki a lábunk a vizes, sáros cipőből. Letusoltunk, nekiláttunk enni. Az összes helyi sörkülönlegességet odahozták a rendezők. Volt kínálat.
Dani az öltözőben feküdt le. Én felmentem a tornaterembe. Rudi és a kínai győztes már ott aludt. 14 órára írták ki az eredményhirdetést a paszta partiról megismert fogadóba. Rudi ébresztett, sokáig tartott neki. Nem volt egyszerű felállnom. Kipakoltunk a kocsiba, elsétáltunk a belvárosi fogadóba. Kicsit csúszott az eredményhirdetés. A polgármesterre vártunk, de végül csak a felesége tudott eljönni. Ő mondta az ünnepi köszöntőt. A győztes kapott egy kupát. Mi pedig oklevelet vehettünk át a polgármester feleségétől. Kicsit meglepődött, a sok magyaron, de jó volt a hangulat. Mindenki gratulált mindenkinek. Igazából nem voltunk sokan. Hívtak más versenyekre is minket. Viszontlátással búcsúztunk a többiektől. Beültünk az autóba és hajnalba már itthon is voltunk.
Az útvonal egy része felejthető, a másik fele annál szebb volt. A terep jól futható. Kár, hogy nem tudtuk végig futni. Összességében örültünk, hogy elmentünk. Gondolkodhatunk, hova menjünk legközelebb.
