Az emberek nem gépek pszichológiai értelemben (vagy nem csak azok), nem feltétlenül elég megszorítani rajtuk/bennük néhány csavart, kicserélni néhány alkatrészt ahhoz, hogy minden jól működjön. Aki csalódott ebben a "machinálásban", nem biztos, hogy van ereje keresni.
Miért kéne hibáztatni? De azt is látni kell, hogy anélkül, aki voltál, amilyen hatások értek, nem lennél az, aki vagy. Ezek egymásra épülő kövek.
3. kérdés: Mindenhol azt olvasom a szakma szerint, hogy ebből ki lehet gyógyulni, akkor miért van olyan sok ember aki nem tud? Nem követ el mindent, nem megy el a megfelelő szakkezelésekre stb?
-érdemes-e bárkit hibáztatni ezért a dologért ami kialakult, pl szigorú szülők stb, vagy felesleges?
1. Mindenkinek valami trauma, nem jó szülők stb okozta ezeket, vagy tök ideális gyerekkor, serdülőkor/család mellett is megjelenhet a szoc. fóbia?
2. Először ti tudatosan nem szerettétek ezeket a szitukat, vagy úgy kezdődött mint nálam, hogy simán bátran belementetek a helyzetekbe, és elkezdtétek érezni, hogy nem érzitek jól magatokat s akkor már végül is logikusan kezdtetek el félni a szitutól?
Bocsánat, asszem engem meg elborítottak a saját dolgaim.
Igen, ez az "ing, amit nem veszünk magunkra", ez hol működik, hol nem. De talán pont itt jön be a kognitív viselkedésterápia, hogy ha mégis "bejutna a méreg", akkor tudjuk kezelni.
Elbeszélünk egymás mellett.Nem ismerlek,nem tudhatom,hogy milyen ember vagy,de biztos hallottad már,hogy mindenki magából indul ki. "a bizalom résznél úgy fogalmazol, mint ha teljesen defektes emberek lennénk"Én az vagyok,nyilván a saját tapasztalataimról tudok csak beszámolni. "szerintem ez szinte minden szociális fóbiásra igaz lehet" Kétlem.Ez úgy hangzik,mintha a fóbia tenne jobb emberré,kvázi kényszerből csinálnád.Elhiszem,hogy rendes ember vagy,ÉS szociofób,de a kettő egymástól független.A párkapcsolatodról-érthető módon-nem tudok nyilatkozni,csak azt mondom,nem jó ,ha mankónak akarod használni a másikat.(Nem tudom,te mit/hogyan csináltál,nem is tartozik rám.) "két szociális fóbiás ember simán alkothat jó párost" Ha csak ennyi a közös bennük,akkor nem.Ilyen alapon,kövér a kövérrel/sánta a sántával,etc. Az exed nem tudott a problémádról=nem bíztál meg benne,ezért nem voltál őszinte(szerintem).A pszichés problémát lehet titkolni,ellentétben a dadogással,de egy idő után úgyis sejteni kezdik,hogy valami nem oké. Aknák:Tudom (sajnos),hogy milyen érzés,de ez a probléma kettős.A szervezeted stresszhormonokat termel,mert vészhelyzetnek érzékeli az adott szituációt.Hiába tudod racionálisan,hogy semmi nem fog történni,a hormontermelés ettől még nem áll le.Mivel az agyad ezzel nem tud mit kezdeni,kreál neked egy "vészhelyzetet".Az alapvető hozzáállást kell megváltoztatni,nem elég tudni,el is kell hinni. Remélem követhető voltam,kezdek elszokni a tagolt beszédtől. ;)Legyen szerencséd,és találj egy nőt,aki megért.
Az aknás rész konkrétan Patrik problémájára vonatkozott,(Fél mások előtt enni.),csak nem jól fogalmaztam.Nincs ilyen jellegű tapasztalatom,szóval nem tudom elképzelni,hogy mi rossz történhetne.Minden ember más,tehát minden fóbiás más.Nem hiszem,hogy létezne univerzális recept,viszont mindannyiunknak vannak előfeltételezései,és hajlamosak vagyunk túlgondolni a dolgokat. https://sorskonyvnelkul.blog.hu/2012/01/30/meddig_van_a_pohar
Nekem pont az volt a problémám, az utóbbi egy évben is, hogy "segíteni" akartak, amikor nem kértem, meg sem kérdeztek erről, csak elkönyveltek valamilyennek, és az alapján kezdtek el hol kedvességnek, segítésnek álcázva, hol nyíltan erőszakoskodni. Nem lehetett normálisan beszélgetni, mert előbb-utóbb beállt valamiféle távolságtartó szenvtelenség és manipulációs nyomás a részükről, aminek nem lehetett rögtön sejteni az irányát, csak azt, hogy valamerre "terelni" akarnak. Nyílt kommunikációra is felszólítottam őket, de le se szarták. Pedig a tapintatos, de nyílt kommunikáció, amiben szeretet van, legalább felebaráti, csodákra lehet képes. De nem... Én meg azt gondoltam, hogy a jó édes anyjukkal bánjanak így, ne velem. :)
"Ok,most átjutottam,de mi lesz legközelebb?Azt kell(ene) bevésned,hogy NINCSENEK aknák."
Ezzel vitatkoznék. Sokszor próbáltam meg úgy tenni, mintha nekem nem kéne figyelnem a környezetem "aknáira", értve ezalatt szociális helyzeteket, de olyankor a legtöbbször azt vettem észre egy idő után, hogy egy-két ember miatt egy egész közösségből kiutálnak, vagy elszeparálódom. A mai napig sem tudom, mit kellene tennem ilyen esetben, mert a pszichológusoknak és néhány ismerősnek is kevés kivétellel kb. annyi volt a véleménye, hogy nem kell odafigyelni, és akkor magától elmúlnak a problémák. De nem múlnak el. Az élet nem egy védett üvegház, ahol ignorálással eltűnik az akna. Valahogy hatástalanítani kéne, aztán vagy beledöglünk, vagy nem, vagy tudni a pontos helyüket, hogy teljes nyugodtsággal ki tudjuk kerülni.
Nem hiszem azt sem, hogy arra a kérdésre, hogy "mi lehetne a legrosszabb, ami megtörténhet?" egy "na és?" lenne a válasz minden esetben. Meg lehet úgy nyomorodni fizikailag, érzelmileg, szellemileg, hogy abból nem lehet visszajönni, vagy olyan sok időbe kerül, hogy addigra az élet is véget ér, vagy a megpróbáltatások alatt felőrlődik az életerő, az életkedv. Nyilván a pszichológusok, -áterek segítő szándékkal mondják, de nem látok emögött különösebb tartalmat, olyat, ami mindenkire, minden helyzetben vonatkoztatható lenne.
Kis barátunk is a naivitással egyszer úgy pofára esik, hogy ihaj. Ha véletlenül talál egy nőt, akinek ez az unalmas maszlag érdekes lehet, amit előad, simán kihasználhatja, mivel neki szent meggyőződése, hogy akinek hozzá hasonló problémája van, az majd hűséges lesz, meg rendes, meg minden ilyesmi. Ha nem látja az aknát, nem tudja kikerülni...
Ezt a lehúzás dolgot az én esetemben nem így látom. Nálam a párkapcsolatok során inkább magabiztosabb lettem, akkor úgymond a felhők felett voltam 3 méterrel, a kapcsolatok során sosem derült ki, sosem osztottam meg ezt a fóbiás dolgot, ezekben az években azért jelen volt a fóbia, de sokkal kisebb mértékben. Nem volt szükség, hogy a másik fél felhúzzon maga mellé a csónakba...
írásodból kiderül, hogy neked nincs szociális fóbiád, mert a bizalom résznél úgy fogalmazol, mint ha teljesen defektes emberek lennénk, pedig ez nem így van, sőt, ha magamból indulok ki, akkor egy nagyon hűséges, megértő, másokkal türelmes, mások szerint jó ember vagyok (szerintem ez szinte minden szociális fóbiásra igaz lehet), tudom, hogy van ez a defektem, de azért szerencsére nem mind a 4 kerekem defektes. :)
Továbbra is úgy gondolom, hogy két szociális fóbiás ember simán alkothat jó párost, közös probléma, tehát nem kell a másiknak megérteni ezt az egészet, mert ő is tudja, hogy milyen ez, ez már egy nagy előny, és itt nem lehet az, hogy a másik nem tudja megérteni a helyzetet, ezért bolondnak tart, továbbá az előbb felsorolt pozitív személyiségjegyek tudatában nem lehet fulladás a vége...
Nem vitatkozni szeretnék, meg remélem nem vagyok túl kioktató vagy sértő, de van egy jó példám arra, hogy nem kell megfulladni azonos problémával küzdőknek egymás miatt: tegyük fel, hogy van két dadogós emberke akik egymásba szeretnek, tudják, hogy a másik dadog, de tudják, hogy ez náluk természetes, mert ők ilyenek, tehát a másikat nem fogják kigúnyolni, nem fogják kellemetlenül érezni magukat azért, mert a párjuk ilyen (nem fogja úgy látni, hogy a másikban is ott a "saját nyomorúság"-om), nem fogja ezen tulajdonsága miatt megutálni, elhagyni.
"Azt kell(ene) bevésned,hogy NINCSENEK aknák." - Tudom, hogy nincsenek aknák, de sajnos mégis az adott szituációban olyan érzés jön, mintha ott lennének. Olyan ez, mint pl. egy 3D-s szakadék aszfaltrajz, tudja az ember, hogy nincs ott szakadék, de mégis félve lép rá, vagy inkább kikerüli.
Kognitív Teknősbéka szerint,azért halt be a fórum,mert mindenki a többiektől várja a segítséget.Képzeld el ugyanezt egy párkapcsolatban.Két szocfóbos csak kölcsönösen lehúzná egymást.Egy önbizalomhiányossal akkor is nagyon nehéz együttélni,ha egészséges vagy,de,ha mindennap látod a másikban a saját nyomorúságodat,szerintem rosszabb lehet,mint a pokol.Itt nem arról beszélünk,hogy az egyik fuldoklik,a másik meg egy csónakban ül,és próbálja felhúzni maga mellé.Itt két fuldokló kapaszkodna egymásba.NEM fogsz tudni megbízni a másikban,mert NEM bízol saját magadban. Gyakorlás:kb. olyan,mint ha átrohannál egy (feltételezett) aknamezőn.Ok,most átjutottam,de mi lesz legközelebb?Azt kell(ene) bevésned,hogy NINCSENEK aknák.
Nem pont szociális fóbiás barátnőt keresek, csak egy észrevétel volt, hogy szerintem simán működhetne a dolog, sőt jobban is kellene működnie, mert ez az elmondom, nem mondom el, megérti-e vagy nem dolog nem lenne, ezek nélkül meg azért könnyebb a másikban megbízni, könnyebben lesztek egymás bizalmasai, mert tapasztalatom az, hogy bár normális emberek vagyunk, de azért legtöbbünknél az ismerkedési fázis nehezebb, nehezebben nyílunk meg.
Szerintem a szociális fóbiás emberek emiatt az egész miatt (mármint fóbiás helyzet miatt) személyiségileg ragaszkodóbb, hűségesebb, mások értékeit jobban megbecsülőbb emberek, az igazat megvallva én örülnék neki, hogy ha egy hozzám hasonló tulajdonságokkal "felruházott" szociális fóbiás lányra lelnék.
(amúgy tényleg nem nagyon tolonganak a szociális fóbiás lányok az első írásom óta, egy levél sem jött az e-mail címemre, ha jól sejtem itt a fórumon is azóta csak fiúk írtak)
"Lehet valamikor a jövőben már nem lesznek ezek a problémáid. " - Sajnos nem nagyon látok olyan embereket, akik megosztották volna itt a sikertörténeteiket, meg valahol azt olvastam, hogy a szociális fóbia az nem olyan, mint más fóbiák, itt hiába mész bele a necces szitukba, hiába nem történik benne semmi rossz, a következő alkalommal újból aggódni fogsz, hogy menni fog-e az adott dolog vagy sem. Nálam is az a tapasztalat, hogy az adott szituáció többszöri "gyakorlása" nem segít, valahogy az agyat kellene valami más módon átprogramozni, hogy az aggodalom ne jöjjön elő, mert ez tényleg agyban dől el, ezért is tudja ezt a szorongást, szorongás hatására jelentkező tüneteket (pl. kézremegés) kikapcsolni pl. az alkohol.
Szerintem ezt nem jó úgy kezelni, hogy "szociális fóbiás vagyok" , ezért "szociális fóbiás barátnőt keresek", mert így hipnotizálod magad egy helyzetbe. Te nem vagy szociális fóbiás, te Patrik vagy! Ez nem jelenti azt, hogy letagadod a problémáid. Vannak problémáid, amelyekkel tisztában vagy, de attól még Patrik maradsz :). Lehet valamikor a jövőben már nem lesznek ezek a problémáid.
A közös étkezésekkel nekem is voltak problémáim, borzasztóan izgultam előtte és közben is. A megoldás egyébként egyszerű lenne: minél többet együtt enni másokkal. Mindig, minden reggeli, ebéd - vacsora - keresni társaságot, és velük együtt étkezni, és a probléma magától megszűnik. Én sem mondtam meg a páromnak, amikor volt, de most már úgy gondolom, jobb elmondani. Nem kell túl nagy jelentőséget adni neki, mert ez is növeli a feszültséget.
De a szociális fóbiás lányok általában nem nagyon akarnak étterembe menni, csak, hogy kicsit okoskodjak. :)
Biztos vagyok benne, hogy két szociális fóbiás ember is alkothat egy jó párost, mivel tudják egymásról, hogy a másik nem hülye, csak mindenkinek megvan a maga keresztje, de egy másik hasonló embernek ez a számára sem ismeretlen dolog nem okozhat problémát.
Amúgy ha az étterem annyira fontos valakinek, akkor az is megoldható néha egy kis nyugtató alkalmazásával, ha az ember tudja, hogy ilyen számára gázos helyzet jön, arra az alkalomra fel tud így készülni.
Tudom mindenkinek más a rettegés és lefagyásos helyzet tárgya, ugye nálam ez az evés-ivás, engem ez paráztat be, de ha tudom, hogy olyan helyre megyek ahol nincs ilyen szitu, ott nincs semmi gondom, sőt igazából szeretek koncertekre, focira, sportolni, strandra, kirándulni, társaságba járni, ha nincs ez a hátráltató tényező.
Szerintem sok szociális fóbiás lány és fiú van, aki egyedül van, ezért nem értem, hogy miért nem próbálnak, próbálunk meg egymással ismerkedni, alapból már azzal előrébb lenne az ismerkedés, hogy nem kell félni attól, hogy a másik fél elítél ezért a "tulajdonságért", sőt még nagy valószínűséggel egy rendes, megértő, szerető és hűséges, minden figyelmét a párjára összpontosító társra lehetne lelni, és tutira nem kellene még a féltékenykedéssel sem foglalkozni.
Első lépésként egy levelezés is tökéletes, meg lehet ismerni a másikat, még csak nem is kell találkozni, nincs semmi kötelezettség, ha meg a levelezések során szimpátia alakul ki, akkor idővel akármi is lehet.
Szia! Új nicknevet csináltam, mert elfelejtettem a régit... Jó régen voltam én is itt. Figyelj Patrik, nemsokára itt a karácsony, ezzel vannak most elfoglalva a hölgyek:) sajnos nagyjából (!) a szociális fóbiás hölgyek nem a hozzájuk hasonló problémával rendelkező férfiakat fogják választani társául, mert a hölgyek biztonságérzetet szeretnének kapni egy férfi mellett (pl. elviszi őket egy étterembe, ami sokkal könnyebb nekik, mintha egy szocfóbos fiúval menne el együtt). Én is szeretnék keresni levelezőtársat amiből barátság vagy kapcsolat alakulhat, de így nagyon nehéz. Volt, hogy szerettem volna elmenni valami szocfóbos összejövetelre, de nem hívtak el, mert valami okból nem jött össze. Soha nem leveleztem egy szocfóbos emberrel sem, csak olvasni szoktam mások írásait. Legjobban egy társaságban- közösségben lehet ismerkedni, amiből bármi kialakulhat, de nekünk szocfóbiásoknak ez elképzelhetetlen, hogy betegyük a lábunkat bárhova egy ismerkedős helyre. Sajnos egy páran a régiek közül eltávoztak, Cilit fórumindító is. Emlékeiket továbbra is megőrizzük! Mindenkinek boldog és szocfóbmentes karácsonyt!!!
Pár hónapja valamelyik fórumon láttam kettő emberkét is, akik kiírták az e-mail címüket, hogy aki akar, az írjon nekik ebben a témában. Az egyikükkel pár napig elég sok levelet váltottunk, a másikkal ment kb. egy oda-vissza levélváltás, azóta sem írt.
Mik okoznak még nehézséget? Pl. orvoshoz sem nagyon szeretek járni, olyankor mindig felmegy a vérnyomásom, üzemorvosin is mindig az egekben van, pedig tudom, hogy az csak egy formalitás, nem fognak bántani. :)
Olvasgattam mostanság ezt a fórumot, láttam, hogy kezdetben a 2000-es évek elején nagyon pörgős volt, utána pár naponta pörgött, majd aztán nagyon ritkán történt itt valami. Többen írták pár éve is, hogy olvassák a fórumot, csak nem írnak.
Érdekes volna megtudni, hogy mi lett a régebbi rendszeresen ide író emberekkel, szoktak-e még olvasni itt, vagy már rá sem néznek erre a fórumra (pl. platania, Sickes666 és a többiek).
Szerintem sokan olvassák ezt a fórumot, csak lusták, vagy egyszerűen csak kedvük nincs írni.
Magamból indulok ki, mert én is már jó ideje nem írtam, de 2-3 naponta belépek ide és a "szomszéd" topikokba, mert érdekelnek ezek a pszichológiai problémák.
Akár én is írhattam volna a hozzászólásodat, mert szinte mindenben hasonlítunk és szerintem is rengetegen vagyunk hasonló cipőben.
Egyébként ennek a fóbiának hozzád hasonlóan én is az enyhébb fokozatát képviselem és a hétköznapokban mindig is kényesen ügyeltem arra, hogy a külvilág semmit ne vegyen észre ebből, mert gyengeségnek, kívülállók számára megmagyarázhatatlan "kattantságnak" gondolom, ami szerintem kínos ebben a mai pörgős világban.
Nálam a párválasztásban ez nem volt szempont, persze egy nagy hangú, harsány nőt nem tudnék elképzelni magam mellett, mert hosszú távon fárasztana, idegesítene. :)
Érdekes módon nekem az evés, ivás nem okozott soha problémát társaságban, én inkább az üresjárati csoportos semmittevést és a felületes beszélgetéseket kerültem mindig, már amennyire lehetett kerülni.
Neked az evés-iváson kívül milyen helyzetek okoznak még nehézséget?
Én is próbálkoztam pár hónapja, de szerintem nehéz lesz itt levelezőpartnert találni, mert aki tényleg szociális fóbiás, annak szerintem még egy email megírása is túlságosan magas szintű kibontakozás, vagy csak nekem nem volt szerencsém, mert 1-2 emberkével siekrült váltanom néhány emailt, de úgy éreztem, mintha egy farönkkel komminikáltam volna.( kérdésekre adott 1-2 szavas, tőmondatos válaszok, érdekltelenség stb.)
Lehet, hogy így van. De az is lehet, hogy, ez olyan mint Az utolsó ember a Földön című sorozat, ahol azt hiszi a főszereplő, hogy ő maradt az utolsó ember, majd szépen lassan előkerülnek mások is. :)
Ide nem jár szinte senki, csak a trollok, meg néhány kóbor szellem, mint amilyen én vagyok, úgyhogy nem lesz sok szerencséd. (én meg sem barátságra, sem párkapcsolatra nem vágyom ilyen formában, tapasztalatcserére sem)
Szociális fóbiás vagyok, az élet számos területén "teljesen normális" :), van munkám, sportolok, sok éves párkapcsolatom pár hónapja ért véget (a volt párom ebből az egészből semmit sem vett észre), nálam ez a "dolog" mások előtt evés-ivás problémaként jelentkezik leginkább. Aki benne van az tudja, hogy ilyenkor az ember ráfeszül minden kis összejövetelre, ahol ilyen helyzetbe kerülhet.
Szerintem sokan vannak még hozzám hasonlóan ilyen helyzetben, kíváncsi lennék, hogy másoknál ez, hogyan működik, pl. mások a párjuk előtt titkolják-e vagy megnyílnak neki, vagy van-e a fórumozók között olyan, aki egy másik szociális fóbiás emberben lelt társra, vagy direkt ilyen párt keres magának, mert tudja, hogy egy másik szociális fóbiás érti csak meg igazán, így elfogadják, segítik egymást. Én próbálom ezt az egészet a környezetem előtt titkolni, mivel úgy gondolom, hogy aki nincs benne ebben, az azt hiszi, hogy a szociális fóbiások bolondok, pedig az intelligenciával általában nincs gond, csak van ez a gátlásosság, ami bizonyos helyzetekben megbénítja az embert, és mások ezt nem értik meg.
Sok gondolkodás után egyre jobban úgy érzem, hogy hasonló gondolkodású, hasonló érdeklődési irányú emberek alkotnak általában jó párt, így lehet, hogy akár a társkeresésben, a barátkozásban a szociális fóbia lehet egy kapocs, egy közös "dolog" is két emberben, arról nem is beszélve, hogy két ilyen ember teljesen őszinte lehet egymással erről a témáról, nem kell a másik előtt titkolózni, meglátásom szerint a szociális fóbiások lehet, hogy éppen azért kerültek ebbe a helyzetbe, mert nagyon érzelmesek, hűségesek, ragaszkodóak, nagyon tudnak szeretni.
Kezdő fórumosként elég hosszú írással kezdtem, remélem, hogy bár nem túl aktív ez a fórum mostanság, azért sokan olvassák gondolataimat.
Szeretném mások véleményét, tapasztalatait, gondolatait is "meghallgatni", akár itt a fórumon is, de e-mailben is szívesen társalognék szociális fóbiával "megáldott" lányokkal, ki tudja, a tapasztalatcserék, társalgások során akár barátság, vagy más kapcsolat is kialakulhat. Én úgy gondolom, sőt tudom magamról, hogy jó ember vagyok, bár sokszor ez az egész elveszi az ember kedvét, de tudom, hogy sok olyan ember van, mint én, sokan járunk ebben a cipőben.
Egy szó, mint száz /ennyi írás után :) /, aki szeretne kommunikálni velem, az ezen az e-mail címen megteheti: patrik_1985@freemail.hu
Mondjuk ez a nikk még megvan. Ugye ez úgy működik, hogy ha nem azt csinálom vagy kommunikálom feléjük, amit ők akarnak pl. gyógyszerszedés, akkor legalább megkísérelnek kárt tenni bennem.
Sajnos a családomban is voltak ilyen agresszív személyek. Hogyan lehet ezt a lenyomatot megváltoztatni, hogy ne jusson ennyi élősködő? Ez is kognitív viselkedésterápia, nem?
Mondjuk ez mindent elmond, hogy törölte magát a szuka. :) Lelkiismerete nincs, tehát az nem szólalhatott meg, inkább félt, hogy utánakereshető, ahogy itt módszeresen gyilkolni próbált.
Ezt a könyvet ajánlom. Két kognitív terápiával foglalkozó pszichológia professzor írta. Nem specifikusan a szociális szorongással foglalkozik a könyv, de van benne egy fejezet a szorongásról,
A gondolkodásod és a viselkedésed megváltoztatása, életmód változtatás, önbizalom erősítés. Kognitív terápia, tudatosság fejlesztése, új élethelyzetek kipróbálása, stb... Sok-sok apróság van, ami segít. Szerintem a nagy többség, aki foglalkozik ezzel, tanulmányozza önmagát és próbál előrelépni, annak az állapota javul.
Valaki pisztolyt tart a fejedhez, hogy velem foglalkozzál? Én nem akarok veled foglalkozni. Úgy általában senkinek az életébe nem ártom bele magam, és igyekszem nem ítélkezni.
