Előfordul, hogy nem elég jó és körültekintő a matematikai jelentés pontos és egyértelmű szintaxizálása.
Elfelejtik jelölni, hogy meddig terjed a deriváló operátor hatása.
[p,F(q)] = pF - Fp = (pF)
Itt a végén a zárójelezés azt fejezi ki (jelenti), hogy ha a p operátor deriválást tartalmaz, akkor annak hatása, vonatkozása nem terjed túl a zárójelen.
Nagyon érdekesnek ígérkezik a következő AtomCsill előadás is...
"A részecskefizika – ami az anyag legalapvetőbb(?) szerkezetének megértését tűzte zászlójára – olyan kérdésekbe ütközött, amiket meglepően egyszerű megérteni, de nem igazán látszik hol keressük a választ."
"Az előadás bemutatja ... a méréseket végző szuper-mikroszkópokat azaz gyorsítókat"
Valahogy definiálnod kéne, mi tulajdonság és mi szerkezet.
- Áron, ez most komoly?
- Az.
- Jó, mert viccnek durva lenne.
Tulajdonképpen a szerkezet is egy tulajdonság. :o)
Azonban a priori tulajdonságnak azt nevezném, ami nem a szerkezet topológiai leírása, hanem attól (látszólag) független. Tehát ami a sokaságban megjelenik nem várt módon.
Egy víz molekola még nem folyadék. Nincs hőmérséklete, viszkozitása, olvadáspontja.
(Habár például a párolgáshőt Feynman egy molekulából ki tudja számolni - jó közelítéssel.)
Nem arra válaszoltam a mondatommal, amit te most, mint kérdést, beállítasz. És ez roppant idegesítő. Ne csináld ezt! Az értelmes kommunikációnak nem ez a módja.
Nekem sincs tökéletes definícióm. Ha valamit mondanom kell, akkor szerkezetnek tartom, ha pl. szét lehet szedni. Ilyen pl. az atom, le lehet szedni az elektronhéjat.
Vagy legalább meg lehet bombázni, és más lesz a találat eredménye, ha ezt vagy azt találunk el benne.
Ha csak mutat valami érdekeset, de nem tudjuk se magyarázni, miért csinálja, se kiszedni belőle részeket, se eltalálni külön az alkatrészeket, akkor azt én nem nevezném szerkezettel magyarázható dolognak.
Több részecske tudhat olyat, amit egyetlen részecskénél nem lehet megfigyelni. Az előző hasonlatnál maradva:
Pl. egy ember énekelget, megállapítod, hogy ez tulajdonsága.
Többen énekelgetnek, azt mondod, oké, egyik is tud, másik is tud, semmi különös.
Ugyanazt éneklik, egyszerre - megállapítod, hogy szinkronban is tudnak, sőt hajlamosak - mint bozonnál az indukált emisszió. :-)
Aztán egyik elkezd tercelni, hopp, ez megint valami új, ezt egy egyeül nem tud, másképp hangzik, érdekes.
Vagyis térképezed fel az egymásra ható, kölcsönhatásban levő emberek viselkedését, olyan dolgokat is, amit nem feltétlenül gondoltál volna, ha csak egy embert önmagában figyelsz meg. A tercelés képessége nyilván az egyes emberé is, de sose jössz rá, ha mindig egyedül látod.
Az alapot, a placcot a téridő-struktúra jelenti, a speciális kvantumrendszert, pedig a négy megmaradó elemi részecskék, elektron, pozitron, proton, elton (antiproton) képezi. Ez a „forgács”, amiből összetapadnak a dolgok, mint a zongora és a zongorista. ;-)
Azért mégis egy kicsit furcsa lenne. Tegyük fel, hogy egy üres placcon összegyűlik sok-sok ember. (Csak emberek mennek oda. Nem visznek magukkal semmit. Mármint a saját fotonruhájukon kívül ugyebár.) És valahogy közöttük megjelenik egy zongora, amit senki nem vitt oda (sem egészben, sem forgácsként).
De ez nem az alaptulajdonsága. Ehhez az anyagba zárt sokasága kell. Tehát az nem kifejezetten az elektron részecskének a tulajdonsága (hogy három függetlenedő kvázirészecskékre "képes szakadni", de inkább ez utóbbiak életterét képes alkotni), hanem egy speciális kvantumrendszeréé, melynek az elektronok alkotóelemei.
"Amikor lokalizálhatók is a töltések tartózkodási helyei, az általuk létrehozott elektrosztatikus mező energiájának tartózkodási helye még általában akkor se határozható meg. Pl. még egy egyedülálló ponttöltés mezejének energiaeloszlása se lokalizálható."
