Bocs, hogy csak most reagálok, de pár napig nem olvastam az Indexet.
Anteris: most épp Blend-a-med fogkrémet használok, de nem a reklám miatt (itt Finnországban úgyse látni :-) ), hanem mert ez vált be azok közül amelyeket ott lehet kapni ahol vásárolok. Azt hiszem mindegyiket reklámozzák, de nincs köztük igazi különbség.
Egyébként célszerű legalább az első pár alkalommal odafigyelni, akkor rögtön látni hogy mivel akarnak etetni. Persze az általános műveltség kell ahhoz hogy ne tudjanak átverni.
És még valami: a szocializmusban nem volt sok tv-reklám, lehet hogy rájöttek, ugyanannyit ér ha semmit nem reklámozunk mint ha mindent agyba-főbe.
A kereskedők pedig szintén nézik a reklámokat így szinte csak az agyonreklámozott dolgokat lehet kapni, pedig van rá példa hogy egy termék úgy lesz népszerű hogy pl. olcsóbb (mert nincs reklámköltség!), ilyenek pl. a tv-shopos dolgok piaci változatai (állandóan nyomják a reklámot, bazi drága a cucc emiatt, közben meg néhány maszek legyártja a töredékéből ugyanolyan minőségben és árulja a piacon olcsón).
Artenis és Han Solo vitatkozott arról hogy a mennyiség e a lényeg.
Artenisnek volt igaza - egy reklámnak is megvan az élettartama. Ha már megunta a néző akkor a reklám elkezd rombolni, a hatása átfordul negatívba.
A nagy kritikahullámok között nem árt tudni, hogy miképp készül egy reklám: A cég marketingese be akar vezetni egy új terméket vagy észreveszi hogy nyomul a konkurens, esik a részesedés, vagy egyszerüen csak itt az ideje reklámozni mert kezdik elfelejteni az emberek a terméket akkor a vállalat eldönti - kell a reklám. Ekkor megbízzák a reklámügynbökséget csináljon egyet. Vegyük az új termék példáját. Itt az első lépés nem is a reklám, hanem egy felmérés, vajon életképes lesz e a termék (piackutatás, stb). Ha igen, akkor kellenek adatok magáról a piacról, be kell pozicionálni a terméket ((kinek szól, mennyiért, stb). Ha ez megvolt, akkor az adatok alapján írnak egy úgynevezett kreatív briefet ami tartalmazza az összes eddigi tudnivalót. A szövegíró ezalapján kitalálja a reklámot, a grafikus pedig a dizájnt. Elkészítik a munkakópiát. Készül néhány variáció, amit elkezdenek tesztelni. Kiválasztják a leghatékonyabbat és ezt elkészítik forgátásostul, színészestül. Egy jó reklám belekerül 15 milcsibe is. Viszont a legtöbb reklám behozza az árát, sőt...
Mr Wrigleytől kérdezték egyszer egy vonaton hogy minek ez a sok reklám, amikor a cége hatalmas nyereséget termel, egyre fejlődik, piacvezető. Erre MR. W visszakérdezett hogy mennyivel megy a kocsink. Úgy nyolcvan mérfölddel jött a válasz. És ha lekapcsoljuk a kocsinkat a mozdonyról, akkor mennyivel megy majd?...
Még a reklám egyik legnagyobb embere David Ogilvy mondta: Az ókori görög demokráciában két szónok is nagy sikereket ért el. Amikor Dekritosz szónokolt az emberek azt mondták: De jól beszél. Amikor Faresztidész beszélt a háború szükségességéről azt mondták: Gyerünk Fülöp király ellen!
Monthy
Én meg azokat irigylem, akiknek legnagyobb gondjuk, hogy lassan szárad meg a körömlakkjuk. Meg hogy lehangolóan néz ki a hajuk. Arra nem is gondolnak, hogy a sok vacak szinezéktől meg egyéb pancstól, amit rákennek?
Engem leginkább az olyan reklámok idegesítenek, amelyekből a gyanútlan néző (pl. egy gyerek!) rosszat tanulhat. A rossz helyesírással vagy mondatszerkesztéssel beszélők vagy az ilyen Mirinda típusúak ("Kösz apu" "persze, hogy a kádban vagyok").
Ezek sokkal veszélyesebbek, mint a buta másik mosópor, vagy a félsz a foltoktól vagy a madarat lehet vele fogatni hülyesége, primitívsége.
Én attól fexek ki, amikor megjelenik Kate Moss (külön topicot érdemelne, hogy emmeg hogyan került a manekenek közé), megrángattya pár szál vacak haját, majd kijelenti, hogy a nemtommijen sampontól ilyen klafa, és hogy ő esztet MEGÉRDEMLI. Mi az, hogy megérdemli? Mé?
A sok reklam kozt vannak kifejezetten undoritoak es teljesen ertelmetlenek is! (es nem csak azok mikor a nedvszivokepesseget targyaljak reszletesen az esti mese szuneteiben :-)
Egyik reklám sem tudja tönkretenni a napomat. :-) De az vitathatatlan, hogy vannak kifejezetten idétlen, bosszantó, unalmas, ellenkező hatást kiváltó, rossz reklámok.
Például majdnem az összes fogkefe és fogkrém reklámmal így vagyok, egyszerűen hazudnak.
A legunszimpatikusabb reklám nálam most a Ria intimbetét. Azt hiszem valami ilyesmi a szlogenje: `próbálja ki ön is`. Mintha nemtől függetlenül szólna ez a felszólítás.
Nekem lidércnyomásos élmény volt, mikor láttam azt a reklámot, amiben a kisfiú férfihangon beszél, de még mostanában is szabályosan rosszul vagyok tőle. Borzalmas gusztustalan, nem hiszem, hogy létezik nő, akinek tetszene, hogy egy férfi bármiben is hasonlítson egy kisbabára.
Pedig a TIX jó mosópor ( most még)
A selyemsonka változatlanul finom (meg drága)
a Danon túró rudi is finom (már régóta)
És a Kaiser is tényleg jó sör (a hülye reklám ellenére)
Még csak most jelent meg a termék a piacon, de mindig van valaki, aki régóta használja és bevált neki!
Az egészben az a szomorú, hogy mindenki tudja - ők is, mi is - hogy hazugság az egész és mégis müködik a rendszer. Ezek valamit nagyon tudnak az emberi lélekről amit mi még csak nem is sejtünk!
Miért irtózunk a (TV)reklámoktól és meddig kell még eltűrnünk ezt az agymosó médiaterrort?
Na de abban a bizonyos reklámban még sör. Ráadásul hibásan, egyes számban ... Az a századfordulós Ser reklám, az már lyóóóó! De én a sörreklámról szólék vala, mint fenneb láccik.
Amit biztosan nem veszek, a hülye reklám miatt:
- TIX mosópor (Sanyika miatt),
- Danon termékek (Marci miatt),
- Signal fogkrém (a hülyeségek miatt),
- selyemsonka (a reklámozó fazon hangja miatt),
- Kaiser sör (a nyávogó"barát" miatt).
Ez csak pár dolog, ami hirtelen eszembe jutott. Ellenpélda: az Ászok sörök (ti. sörnek nincsen egyes száma!!!!!!!).
Nekem ezzela reklámmal az is a bajom, hogy a reklám azt mondja:
"nem egyszerűen biztonságos, ultra biztonságos"
A végén pedig:
"Ria. Egyszerűen biztonságos."
Na most döntsék már el!!!
"a kockázatok és mellékhatások tekintetében" - hát igen, többek között ez a baj. Nem tudni magyart beszél. Bár már előfordul, hogy úgy mondják: " a kockázatokról és mellékhatásokról..."
Egyébként én tudatosan nézem a reklámokat, és csakazértsem veszek olyat!!!
Csak egy ötlet, ha a gyártó cég névváltoztatáson törné a fejét:
Intelligens OMO = OMO Sapiens
bobafett
Ui.: egyébként pedig a reklámok nagy része azokhoz az 'átlagos' háziasszonyokhoz szól, akik a háztartásban a vásárlási döntéseket meghozzák. S mint ahogyan ezt valaki meg is jegyezte, azért ilyenek a reklámok, mert emiatt veszik meg az adott terméket a főként nőnemű polgárok. S legtöbbször a mások számára megvásárolt termékek esetében is az effektív döntéseket is ők hozzák meg.
Sokkal kevésbé azok a (szerintem) főként hímnemű egyedek, akik ehhez a témához (is) hozzászólnak.
Ha én reklámozom a termékemet, azt szeretném, hogy amikor a vásárló ott áll a polc előtt, azt a terméket vegye le, amire emlékszik az adott reklámból. Ha nagyon szellemes, nagyon vicces, nagyon innovatív vagyok, akkor legtöbbször a sztori követése, az adott poén megértése nemegyszer nem is olyan egyszerű feladat az átlagpolgárnak.
S akkor még nem beszéltünk arról, hogy ilyen esetben a fogyasztó egyáltalán nem tudja márkához kötni a reklámot, hiába tetszett neki.
Ez velem is többször előfordult már.
Wok-hoz nem érdemes szólni, mert még tavaly elhunyt, ugyanis elkeveredett a jelszava és így önhibájából eredően kigolyózódott a Tasztalról. A jogutód Nos. Az ő jelszava már jobban be lett vésve ide a fejembe, a hasonló balesetek elkerülése végett.
betétreklám: nô angyalszárnnyal felszerelkezett néger pasit fotóz: Ria intimbetét stb. Jó, jó, de miért úgy mondja, hogy nem nyitja ki a száját?
Ez is olyan reklám, ami arról szól: aki tudja, mit akar, X betétet, Z újságot, Y bankot választja. Mi ebben a jó, marketingkommunikátorok?
(A másik: ha meglátom a Fundamenta rókáját, a Quanto tündérkéjét, meg a sok ilyen aranyosnak szánt figurácskát, forog a gyomrom. Ezeket a reklámokat kiknek csinálták? Apukának, anyukának vagy a 3 éves kisgyereknek?)