Vajon velem van a baj? Eza Sally kalandjai valahogy nem fexik nekem. Eddig még egyetlen Whouse könyvnél sem tapasztaltam, hogy időnként kikfordul a kezemből és elalszom rajta. (Persze az is belejátszhat hogy némileg lázas vagyok.) Valahogy hiányzik belőle a derű, a kedélyesség. Az a fejezet, amelyik Sally leveleiből áll, meghaladta az erőmet.
Az egyetlen eddigi érdekes rész a "dalmahodtak" kifejezés. Emsworth, ez a te szüleményed, vagy tényleg van ilyen szó?
Köves
A tömeges érdeklődés hiánya miatt megadom a megfejtést: a következő, magyarul megjelenendő Wodehouse-regény (Öröm az ürömben) eredeti címe: The Luck of the Bodkins. Érdekessége, hogy az idei edinburghi fesztiválon látható volt az e regényből készült zenés színi komédia, amelyet David Wood és John Gould dolgozott át színpadra.
Youwine és Köves tippjei nem találtak. Segítségül elárlom, hogy a könyv első mondatát már idéztem az 557. levélben. Híres, sokat emlegetett kezdés. A regény egyik főszereplőjét egyébként már ismerjük a Viharos idő c. regényből. Családneve szerepel a könyv eredeti címében.
Happiness in Üröm - ez elég satnya poén, de ilyen szinten nem vagyok otthon angolul (sem).
Csá
Köves (már megint nem fogja tagolni, de most azért sem érdekel )
örömmel tudatom, hogy elkészült a következő Wodehouse-regényfordítás. Kiadója a Geopen, a tervek szerint még az idén megjelenik. A könyv magyar címe Öröm az ürömben. De mi az angol címe?
Bocs a késői reakcióért, de nekem is hasonló a véleményem a többi fordítóval kapcsolatban. Főként a szleng kifejezések fordítása bosszant. Olyan szavakat használnak, amelyek nem illenek az adott időszakhoz.
Cecilke válasz az OFF-ra: én nagy rajongója vagyok a Perry Mason történeteknek. Azt hiszem az össszes Magyarországon megjelent könyvet olvastam.
A megjelenés éve körül némi ellentmondás van. David A. Jasen bibliográfiája szerint a Sally kalandjai 1922 októberében jelent meg, 20 évvel Wodehouse első könyve (The Pothunters, 1902) után, de a kiadó egy évvel későbbi dátumot, 1923-at írt a címlapra. Az amerikai kiadás Jasen szerint valóban 1923-ban jött ki. Ezzel szemben maga Wodehouse 1924 májusában egy barátjának, W. Townendnek szóló levelében azt írja: "Április elején fejeztem be a Sally kalandjai megírását" -- ami csak 1924 májusát jelentheti.
Ebben a kérdésben tehát nem látni teljesen tisztán, de az biztos, hogy a könyv érett író művének tekinthető. Másfelől viszont utána még több mint ötven évig írt újabb és újabb könyveket, tehát végeredményben ekkor még tartott a fiatalkora.
azt hallom a kiadótól, hogy a napokban megjelent a Sally kalandjai című, aránylag rózsaszín borítójú új Wodehouse-kötet. Ajánlom a mélyen tisztelt publikum figyelmébe.
Erre gondoltam... Marmint VII Oliver is maganak adja ki magat, meg P Jim is.
Youwine megjegyzese a Nyari Zivatar eloszavat juttatta eszembe :)
Engem mulattatnak az ismetlesek is. Visszakoszonnek ugyanazok a poenok, sokszor ugyanavval a bibliai vagy irodalmi referenciaval jatszadozik, ami a joleso ismerosseg erzesevel tolt el. Valahogy az onmagaban is mulatsagos, hogy annyira jonak talalta a sajat gegjet, hogy ujra felhasznalta.
Mélységesen egyetértek. (Csak nálam még Molnár Z. is maradhat). Engem néha zavar, hogy ugyanaz a történet. Persze a hasonlatok, a hangulatfestés mindig más és végső soron Wodehousenál ez az ami számít. A sztori az esetek ca. 70 %-ában másodlagos.
Csá
Köves
Nem szó szerint értettem persze, hanem hogy a történet fonala gyakran igencsak hasonló.
Pl. Jeeves és Wooster számos/számtalan esetben el kell lopjanak valamit valamilyen ismerőstől/rokontól, ahol éppen vendégeskednek, hogy valami "katasztrófát" - és ez majdnem mindig egy könyv megjelenése - megakadályozzanak.
Avagy a blandingsiak számtalan unokafivére/-nővére, akiknek mindig Emsworth a gyámjuk és a galád idősebb rokonok mián nem házasodhatnak sose, de Gally majd segít.
Félre ne értsd, imádom mindegyiket! És ahogy megjelenik, meg is veszem, az
antikváriumokat meg bújom a régebbiekért. Bár lenne egy olyan kikötése a Wodehouse Trustnak, hogy Magyarországon kizárólag Révbíró fordításban jelenhetnek meg a könyvei. (Na jó, Szerb A. és Guthi E. maradhat...)
Az alkotó és a stílus tökéletes találkozása, mint Arany János és a balladák esetében.
Tudnál erre konkrét példát mondani, Youwine? Mert én nemhogy "egy rakás"-ról, de egyetlen ilyenről sem tudok.
Az persze előfordult, hogy az amerikai kiadásnak más volt a címe, mint a brit piacra szánt változatnak, és néha szövegszerű különbség is van a kettő között -- de ez azért nem ugyanaz, mint amit te állítasz.
Valaki meg tudja mondani nekem, hogy miért nem élnek mostanában a tagolásaim? Kéne valami flikflak bele? (Tagek, ilyesmi?) Most már zavar, hogy összefolyok.
Van még mit lefordítani. :)
Néha Wodehouse olvasása közben úgy éreztem, mintha valaki a halála után tovább írta volna a regényeit - mint Rejtőnél.
Azt hiszem, én tévedtem. Ritka termékeny pali volt.
Csá
Köves
A király összeesküvést sző maga ellen, kirobbantja a forradalmat, lemond, és száműzetésbe vonul Velencébe, ahol rangrejtve él szárnysegédjével. Beleszeret egy nőbe, aki egy szélhámosnak dolgozik, többek között amaeriaiakat vernek át, "régi" képeket rájuk sózva. A főszélhámos, amikor találkozik az exkirállyal - mint a nő barátjával, Oszkárral - kitalál egy új átverést, amihez a királynak önmagát kell alakítani, mivel ugye hasonlít magára. De a király rájön aa királyi hivatás lényegére, megmenti országát, és visszatér a trónra.
Ööö... Én mindekettőn túl vagyok, és nem világos. Biztos azért, mert elég rég olvastam a műveket. Mi is az összefüggés?
(A VII. Olivér valamiféle balkáni monarchia paródiája, nem?)
Csá
Köves
Sajnos csak a Pendragon legendát... de abban is volt néhány nagyon nagy poén, mindamellett, hogy szinte horrorisztikus mű.
A VII. Olivér miért érdekes?
