„Jerome Klapka Jerome mélyen vallásos családban született 1859. május 2-án. Három idősebb testvére is különös neveket kapott: két nővérének Paulina Deodata illetve Blandina Dominica, bátyjának pedig Milton Melancthon volt a neve. Milton 1855-ben született, és hat éves korában elvitte a krupp nevű torokgyulladás.
Id. Jerome Jerome második keresztneve is szokatlan volt: Clapp. A Jerome-ot nem is használta, a gyülekezet Clapp tiszteletesként emlegette. Vélhetnénk, hogy a ‘Klapka’ név ebből származik, de valójában nem így áll a helyzet. Klapka György tábornok, az 1849-es szabadságharc ifjú hőse elhagyta hazáját, és brit földön telepedett le, hogy megírja emlékiratait. Nyugalmas helyet keresett, ezért elfogadta Jerome tiszteletes meghívását, az ő házánál szállt meg, és a család barátja lett. Jerome K. Jerome iránta való tiszteletből kapta második keresztnevét.”
A történet szép, egy kisebb hibával: A Magyar Életrajzi Lexikon szerint Klapka a szabadságharc bukása után Törökországba emigrált, majd Olaszországban és Svájcban élt. A kiegyezés után hazatért, vállalkozó lett és országgyűlési képviselő Tisza Kálmán balközép pártjában.
Idősb Jerome ettől még olvashatott az újságban a hős tábornokról, aki a világosi fegyverletétel után még hetekig védte Komáromot, amíg szabad elvonulást nem sikerült kieszközölnie embereinek és önmagának. Annyi mindenesetre biztosnak látszik, hogy a Klapka nem felvett név: az egzotikus keresztnevekben tobzódó szülőktől kapta az író.
:O))) a csónak az a jerome k. jerome, bár humoruk kétségtelen, egy tőről fakad, javaslom beszerezni a három ember kerékpáron-t, valamint - jobbára '45 előtti kiadásban - egyéb műveit, a fájdalom garantált gyomortájékon
Jajj... régebben olvastam tőle egy-két könyvet... Forduljon Psmith-hez (ahol a "p" néma) :))) és azt hiszem, a "Három ember egy csónakban" is tőle van. Arra emlékszem, hogy könnyesre röhögtem magam. :)))
I held it truth, with him who sings To one clear harp in divers tones, That men may rise on stepping-stones Of their dead selves to higher things.
— Alfred Lord Tennyson, In Memoriam A. H. H.
Wodehouse kétségkívül innen vette a képet, hogy egykori önmagunkat hágcsóként használva emelkedhetünk egyre magasabbra. A Tennyson-versnek nem találtam magyar fordítását, ezért valamivel emelkedettebb prózában ültettem át. A Valami új 8. fejezetében nem aprólékoskodtam ennyit. Ott ugyanezt a részletet így intéztem el: "... az Ashe-féle optimista világosan látta az arra utaló jeleket, hogy Mr. Peters egykori önmaga romjain új, magasabbrendű életbe emelkedhet, és jóllehet nem zárkózhat már fel azok közé, akik mosolyogva falják a currys homárt, a karmonádli terén azonban még számottevő eredményeket mutathat fel."
Szerzőnk szerette ezt a Tennyson-képet, valamelyik Wooster-történetben is elsütötte.
"... a sors csapásait beépítse egyénisége fundamentumába, s rajtuk mint hágcsón egykori énjét meghaladva, lángelméjével a bukást is diadalra váltsa." Ez szép :)) Vagy ez valami idézet?
Cecilke fején találta a szöget: az Öröm az ürömbenből (!) valóban készült zenés színpadi komédia, 1980-ban Windsorban a Theatre Royalban, 2004-ben pedig Edinburgh-ban, a fesztiválon játszották. A szöveget és a zenét a szerzőktől megszereztem, és valamikor az ősszel továbbítottam a Vígszínházba, ahonnan évekel ezelőtt Wodehouse-komédiát kértek. Remélhetőleg egyszer reagálni fognak.
Mi baja volt angolul Gertrude Butterwick apjának? Isiász, angolul sciatica. De az isiász helyesírása magyarul nem elég komplikált, ezért kellett egy nehezebben leírható mozgásszervit keresnem.
"... ami hallal kezdődik... Á, hallucináció. Mi ez a kollektív amnézia az angoloknál?"
Az én rögtönzött magyarázatom: angolul a műveltség fokmérője a "hosszú szavak" ismerete. A hosszú szavak az angolban jellemzően latin és görög eredetűek, ezért aki hosszú szavakat használ, mint hallucináció vagy idioszinkrázia, az művelt ember. Angliában, a sznobizmus őshazájában kiapadhatatlan humorforrás a hosszú szavak helyetelen használata, mert leleplezi az alaptalan fennhéjázást. Hát még akkor, ha a bonyolultabb szavakat az inasától kérdezi meg...! Az angol olvasó kaján örömöt érez, amikor a választékosan fogalmazó alak felsül, megszégyenül. (Nálunk Hofi Géza alkalmazta ezt a fajta plebejus humort. Ma is a fülemben van, ahogy megsemisítő gúnnyal azt mondja: Volumen!)
Albert Peasemarch valóban szerepel a 35 évvel később megjelent Cocktail Time-ban is, ahol immár szárazföldi munkát végez. Ennyi idő alatt megváltozhat a karakter, de esze ott is csak annyi van, "amennyi egy aszpirines dobozban elfér".
Tegnap este megvettem a könyvet és gyorsan elolvastam a cselekményt, még a finomságokra nem volt időm.. :) A klasszikus PGW, nem lehet rá panasz, annyi csavar van benne, hogy az már filmre kívánkozik. Esetleg színpadra a kis térigény miatt.
Sajnos nem tudok annyira angolul, hogy eredetiben is értékelni tudnám a nüanszokat, akkor meg minek, ezért megkérdezhetem tőled, mi baja volt angolul GB apjának? :)
És egy kulturális kérdés: majd minden regényben a fő vagy alszereplő fiatalurak - akik valami igen jónevű helyen végeztek - rendszeresen ilyesmit mondanak : valami ami hallal kezdődik... Á, hallucináció. Mi ez a kollektív amnézia az angoloknál? És miért akarnak olyan szavakat használni, amit nem tudnak? Már Bertie Wooster is rengeteget szenvedett emiatt.... Ráadásul nem is tulságosan ismeretlen szavak.
De mintha AP (üröm) jelleme nem az volna, mint amit egy korábban megjelent, de nyilvánvalóan később játszódó sztoriban olvastam volna. Amikor Mr I. sínre teszi szerelmi életét :)
Egyébként tetszett, meggondolatlanul erősen köhögtető betegségem alatt olvasom, mikor is a nevetés fuldoklásba torkollik, dehát nehéz letenni... :)
Tegnap végre én is kézbe vehettem az Öröm az ürömben példányait. (A borító grafikájáért én kérek elnézést.) Meglepően testes a könyv -- a papír is vastagabb, a szöveg is hosszabb a szokásosnál.
Én nagyon kedvelem ezt a regényt; remélem, ti is így lesztek vele.
Szerintem a Love among the Chickens inkább érdekes, mint jó. Mármint irodalomtörténeti szempontból. 25 évesen írta, és ez alapozta meg regényírói pályafutását (egyesek szerint).
Kicsit olyan, mint amikor valami híres festmény tanulmányskicceit nézegeti az ember. Felismerhetőek a motívumok, jól látszik, hogy miből mi lett, de az is világos, hogy még nincs kész.
További érdekesség, hogy Ukridge első fellépése, és nős. Aztan a későbbi írásokban visszaagglegényül.
– Hajtson, mint a veszett fene! – mondta Freddie a sofőrnek.
– Hová? – kérdezte az, nem minden ésszerűség híján.
– Mi? Ja, a Paddingtonhoz.
Ma is emlékszem, ez volt az a részlet, amelyből megértettem, hogy minőségilleg más irodalommal van dolgom, mint bármi, amivel addig találkoztam. Tíz éves voltam, még sohasem utaztam taxiban, és sejtelmem sem volt, hol van a Paddington.
Ezután még tizennyolc év telt el, mire először eljutottam Londonba. (Addigra a Hübele Sámuel már megjelent magyarul.) A fent idézett részletre emlékezve a legelső napon elzarándokoltam a Paddingtonhoz, és ugyanaznap este a Panton Streetre is, hogy megnézzem, hol lehetett a Haragos Sajt nevű szórakozóhely. Bates és Tresidder urakat már nem találtam ott, Willoughby Braddock sem bukkant fel az éjszakában.
Kedves Emsworth,köszönöm a válaszodat.Bocsi,ha túl sokat kérdezek tőled,de te
vagy az aki a legtöbbet tudsz P.G.-ről ebben az országban. Érdekes dolog,hogy erről az emberről, aki az egész világon sok millió embert szórakoztat 100 éve, magyarul egyetlen önéletrajz jellegű könyv sem jelent meg. Aki csak 2-3 könyvet írt azokról pedig sok-sok.(pl. Harry potter Írója stb.). Kiváncsi vagyok,hogy megjelenik-e valaha Ukridge-ről a másik könyv aminek a címe "Love among the Chickens",netán olvastad-e,és ha igen vajon olyan jó mint az "Életművész". Angolul meg van,de sajnos az nekem kínai. Üdv mindenkinek!
Forduljon Psmith-hez", ugyebár, vagy valami hasonló? Nekem az volt a legelső Wodehouse-olvasmányom. A középsuliban épp statikát tanultunk és a tanárunk idézett valamit belőle: "... testsúlyát szilárdan egy golflabdára helyezte ...", és ezután már nem volt megállás. ;)
Kedves Cana, Várady György fordításaiból csak kettő van a birtokomban. Ezek a korhoz képest, amikor készültek, aránylag korrekt munkának tekinthetők. Az is biztos azonban, hogy ha 10 éves koromban nem D. Guthi Erzsébet Psmith-fordítása , hanem valamelyik Várady került volna a kezembe, nem (vagy csak később) váltam volna Wodehouse-rajongóvá. Ez a én véleményem, szerintem.
T. Emsworth neked,hogy tetszettek a Várady György fordításai ? Szerintem a hangulatát a könyveknek nagyon jól eltalálta. Kérdezném még,hogy az Eszményi vőt, az Eszményi Sámuelt vagy a Hallo Mullinert olvastad-e ? Ha a "Barátom az életművész" kell neked légyszíves küldj egy E-mail-t és azon keresztül megbeszéljük,hogy tudnám eljuttatni. Üdv mindenkinek.
A hetvenes években, amikor a Széchényi még a Nemzeti Múzeumban működött, kiírtam a katalógusból az osszes Wodehouse-cédulát. Akkori feljegyzésem ma is megvan. Eszerint Várady György fordításában 4 Tóbiás-kötet jelent meg. 1) Majd a Tóbiás (1941) — eredeti címe: The Inimitable Jeeves; 2) Köszönöm, Tóbiás (1941) — Thank You, Jeeves; 3) Isten veled, Tóbiás! (1943) — Very Good, Jeeves; 4) Ejnye, Tóbiás (1944). Ez utóbbinál a katalóguscédulán eredeti cím nem volt feltüntetve. Ez a jelek szerint Jeeves-novellákból készült vegyes válogatás.
Kicsit visszatérve egy korábbi felvetésre: a Nemocadol a saját mércém szerint kissé necces megoldás — maga Wodehouse ezt a viccet nem sütötte volna el. Nála a különféle gyógy-, táp- és serkentő szerek fantázianevében gyakran szerepel a feltaláló, kifejlesztő neve (Prosser's Pep Pills, Rigg's Golden Balm, Brigg's Breakfast Pickles, Mulliner's Buck-U-Uppo, Donaldson's Dog Joy, stb), de az idézett esetben csak Mal-de-Mer-o volt a márkanév. Erre gyártottam a Nemocadolt. Örülök, hogy valaki észrevette.
Kedves Emsworth neked az egyik példányt tiszteletből bármikor szívesen neked adom. A Széchényi Könyvtár katalógosáról csak annyit,hogy például a Tóbiás sorozatot tévesen jegyzik,úgyan is a 40-es években Várady György fordításában
4 külünböző könyv jelent meg: ( Ejnye Tóbiás, Majd a Tóbiás, Köszönöm Tóbiás, Isten veled Tóbiás). Ebből a könyvtári katalógus 2-re azt irta,hogy úgyan az a könyv. Mióta (18 év gyűjtő munka után) sikerült megszereznem őket,azóta tudom,hogy még a katalógus sem teljesen hibátlan.
Hála eme beírásnak pénteken elcsíptem a kezdeteket. Bár éppen egy barátomnál voltam, aki a különféle lelki problémáit próbálta közben magyarázni, így az élvezet nem volt teljes. :) Majd legközelebb...
Befejeztem a Sallyt. Azt hiszem, ez lesz az első Wh. könyv, amit nem olvasok el többször. Megmutatja, hogy mennyire szirupos, semmilyen egy tucat Wh. történet a kedély, derű, vidámkodás nélkül.
Köves
A Barátom az életművész másik könyv: Balogh Barna fordítása. Csak a Széchényi Könyvtár katalógusából tudom, hogy létezik, látni még sohasem láttam. Sejtettem, hogy a Ukridge magyar fordítása lehet, de nem tudtam biztosan. Ha valóban két példányod van belőle, az egyikre vevő vagyok.
Érdekes (nekem érdekes) filológiai esettel állunk szemben. Az életművész-nek két kiadása van. A második kiadás (2002) 192. oldalán szerepel a "dalmahodó" szó, az elsőben (1984) nincs benne. Ott a jelzett helyen "feltornyosuló" áll. A második kiadás előkészítése közben ugyanis helyenként csiszolgattam a szöveget, nyilván ez is ilyen hely...
A horhos vízmosást jelent (rokonai: horhol, hornyol, korhol, karcol). A morotva folyóholtágat jelent, szótöve a szláv eredetű, "halál" jelentésű szó. Lásd még: Gogol Holt lelkek című regényének eredeti címe.
