Kiss Nikitől talán sok jót várhatunk....? Védekezni nem tud, elöl meg bizonytalan. Szimót egy hónap alatt beállóban is tesztelhetnénk, és ha ez bejönne növelhetnénk vele támadójátékunk 'variabilitását'.
Ennek ellenére Planéta esélye h kijusson Vovával az olimpiára nagyjából zéró:(
Ha láttad Szabó Nina játékáét akkor tudnod kell h képes önállóan is gólerős játékra is, nem feltétlenül kell neki összeszokni a válogatottal. Bár mint tudjuk egy hónapig készülünk együtt az olimpia előtt, ezalatt bőven be lehet őt építeni.
Bármiben lefogadom, hogy ilyen szempontból Hárfa is rottyon van, de be lesz híva. Sőt, neki lehet a rosszabb.
Ott volt Debrecenben is, a csapat mellett és neki még a mentalitása is borzalmas.
Egyébként egyszer, Albek erőnléte se volt, Gyurka szerint sem, sportolóhoz sem méltó, aztán még a bokája? meg is sérült, utána még edzeni se tudott, de így is be lett híva.
Lehet, hogy kicsivel jobbak lennénk Planétával, nem tudom, amit tudok, hogy korábban vele sem voltunk kint a vízből, illetve az erőnléte valószínűleg borzalmas. Az olimpián kétnaponta kell teljesíteni, komoly ellenfelek ellen, ahol nem fér bele, hogy valaki 20 perc után kipurcan. Neki a BL-tempó is sok, pedig valljuk be, a magyar bajnokságban a Debrecennek három-négy ellenfél kivételével egyáltalán nem kell megszakadnia, úgyhogy nagyrészt csak heti egy meccsre kellene koncentrálni.
Kiegészítőnek ki lehetne vinni, mert bizonyos ellenfelek ellen, bizonyos taktikai variációkra jó lehetne, de ahhoz be kellett volna építeni, így a semmiből sok értelmét nem látom.
De ez a kiegészítő szerep szerintem annyira nem tetszett neki, mert valamiért lemondta (azon kívül, hogy fáradt), most persze ha jön az olimpia, akkor már jönne (tudom, már korábban is jött volna, végül is nem az utolsó percben jelentkezett be), hát nem tudom.
Azzal én sem értek egyet, hogy Vova korábban még a 35-be sem írta be, mert ha bármi történik, azért legyen kit behívni.
Viszont szerintem benne nem gondolkodik Vova: Zácsiknak/Háfrának, esetleg Szabónak több esélye lehet bekerülni.
Aki egyszer lemondta, az úgy tűnik, nem kerül vissza Vovánál, ami jó vagy nem jó, de úgy tűnik, nála ez a rendszer.
Mondjuk Kácsor nem tudom, hogy illik ebbe bele, mert őt meg visszahívta, de sok haszna ebből eddig nem volt sem a játékosnak, sem a válogatottnak.
Őszintén, megnéztem az ünneplős képeket az fb-n, eléggé kilógott a csapatból. Persze különböző típusúak, habitusúak az emberek, nekem azzal sincs bajom, ha valaki különc, de valahogy úgy láttam, hogy eléggé kilóg, és ez köszönt vissza a pályán is.
A többieknél nem éreztem ilyet, függetlenül attól, hogy kinek mennyi szerepe volt, és kinek hogy ment a játék.
Nem Albek sztárolása? 3 éve válogatott, sokszor be sem lehetett tenni..
Hány jó meccse volt? Sorold...! Egy sem...
De felsorolhatnád Kiss Nikiét is! Vagy 5-6 éve válogatott, hányszor kellett lecserélni, támadásban, mert pont azt adta elő amit Debrecenben láttál, gyakorlatilag a labdában is felbukott. Állítólag most védekezésben jó volt?
Mert hazai pályán a két német nem szórta ki végleg? Meg japán egy vicc volt?
Alapvetően igazad van,egy válogatottban nem heti forma alapján válogatnak be embereket!
De őszintén szólva sem Kácsornak sem Albeknek nem sok keresni valója van a válogatottban,és nem azért mert volt egy gyengébb hetük a válogatottban,ha nem azért mert igazából sosem volt még jó hetük a válogatottban!
Kuczora eléggé atipikus játékos, nem igazán irányító, de nem is klasszikus átlövő. Azért vannak erős lövései és dinamikus is (főleg az utóbbi időben). Elnézve a merítést szerintem stabil kerettag lesz balátlövőben a köv. években. Hogy ki tud felnőni mellé a poszton az jó kérdés. Csíkost szerintem el kellene kezdeni beépíteni az olimpia után (ebben nincs nagy kockázat, mert Luca extra védő). Háfrát és Juhászt sem írnám le, de ott azért akadnak kérdőjelek.
Nina szerintem is megèrdemelne egy esélyt. Viszont a felkészülési vagy éppen könnyebb tétmeccsekkel az a gond, hogy ha egy peremjátékos jól teljesít, akkor nehéz őt kihagyni a világversenyek kereteiből és ott is játékidőt követel a szurkolói hozzáállás. Ezért aztán a mindenkori szövetségi kapitányok óvatosak. Elek például kezdetben alig adott játékidőt Vámosnak, mert nem akart igazi konkurenciàt az tokiói olimpia előtt a Kovacsics-Szucsánszki kettősnek (más kérdés, hogy sérülések miatt kénytelen volt Petrát bevetni). A másik példa Pál Tamara Vovánál, aki nem kapott minőségi játékidőt irányító poszton könnyebb ellenféllel szemben. Taminak megvannak a hiányosságai, de simán képes arra, hogy gyengébb ellenfél ellen 6-8 gólt is szerezzen. Vova nem adta meg neki ezt az esélyt (valószínűleg azért mert alapból nem számolt vele komolyan a védekezése miatt). Nina esetében is az a gond, hogy már van három irányító (Vámos, Simon, Klivinyi), le vannak osztva a lapok. Ha most Nina jön és egy felkészülési meccsen szerez 6-8 gólt akkor valakit ki kell hagyni Nina javára. Persze ez nem fog előfordulni, Nina majd akkor jöhet számításba, ha Klivinyi már nem lesz válogatott vagy valaki megsérül a poszton.
Neki Vácról már rég el kellett volna igazolnia. Meg a sérülése is nagyon visszavetette. Nekem akkor tűnt fel, amikor a korosztálya ifi vb-jén ő és Vámos vitték hátukon a csapatot. Remélem, hogy a jövőben megtudja oldani a balátlövő posztot a válogatottban.
Persze h nem fogja most azt mondani h ő néhány éve még nem akart profi kézis lenni de aztán jöttünk mi, behívtuk a válogatottba és ez döntött.....
Még az is lehet h Németországban is profi kézis akart lenni de ott csak fontolgatta-fontolgatta.... A helyzet az: érettségi után Graz-ból rögtön jöhetett volna az NBI-be, mégsem jött. Csak később.
Szabónak még van hét bajnokija, köztük két jó meccse az ETO és a Fradi ellen, ha ott bizonyít, akkor sztem a felkészülési keretben ott lehet. Hozzáteszem, sztem szerkezetileg elég gáz lenne szinte csak alacsony játékosokkal kimenni belső posztokon, de lehet nem lesz épkézláb átlövő a végén.