Ifjúkoromban a suliban volt egy szaxis osztálytársam, aki a bulik fő attrakciója volt.
Igazából akkor senki sem tudta közülünk, miről is szól ez a dal.
De jó volt hallgatni és ábrándozni.
Ez a felvétel kissé másmilyenre sikeredett.A zenét az erdő kiváló zenésze (B.S) szolgáltatja, viszont a hozzá szerkesztett képek asszem mindenkit elgondolkoztatnak. Holnap ugye választás napja lészen és a tét nem kicsi.
De ezt mindenki maga döntse el, nem akarok tippeket adni. Itt a háború és béke képei villannak fel. Most valahol már az elmútkilencévben itthon is erről szól az esti mese.
Harcolni a baloldal, a migránsok,Európa sőt mindenki ellen aki másként gondolkozik.
Ők a mi ellenségeink . Mondja.
Akinek az élete úgy tűnik a hatalomról és harcról szól.
Hát akkor nézzétek a képeket, hallgassátok a zenét és gondolkozzatok.
Hivatalos megnevezése: Flash mob (villámcsődület). Bár nekem vannak fenntartásaim.
Ehhez kell egy ember- az megvan- csinálhatja spontánul is.
De van, amikor 10-20 fős csoportok lejtenek, ezt már előre meg kell szervezni.,Nem beszélve a zenészekről( egy, de leginkább több),ők sem csak úgy véletlenül hordozzák magukkal a szerszámaikat. De azért mindenesetre minden elismerésem az övék.Ezt a vidámságot ebben a kibaszott,megosztott országban el nem tudnám képzelni.
Nagyon felszabadtió érzés lehet egy ilyen örömtáncot és örömzenét átélni, én még a mi osrzágunkbn soha nem találkoztam ilyennel, Köszönömöm, hogy megmutttad, hogy igy is lehetne élni és örülni hogy itt vagyunk ezen bolygón.
Köszönöm szépen a verseket mindkét naplóba, annyira találóak az érzelmeimet és kivánságaimat fejezik ki, mintha bele látnál fejembe. A vidám zenék is szebbé teszik napjaimat még táncolok is néha rá.:)
Te gyakran jársz fönt, az Ösvényen, a csillagok között s ugye tudod: az űr nem sötét, mert ha egy csillag kinyitja szemét, s rád kacsint kedvesen, és fényt szór szerteszét, tündérfény vonja be az eget, s e ragyogásban szép szemed int a végtelennek, a fagyos űrnek, a félelemnek, s a többi csillagnak, hogy ragyogjanak, mert te jössz készüljenek, utadra fény-port hintsenek, hogy lépteid ragyogjanak, s az árnyak messze fussanak előled... mert te jó vagy s jók néha félnek, néha bátrak, néha kevélyek, mert azt hiszik, a világ is jó, mint ők... te jó vagy és hiszel, szeretsz, emlékezel, s közben mész az utadon, a csillagok között, mint egy álom-tündér, ki Fénybe öltözött. *
A Csönd Szigete az én kis otthonom . Itt béke van !- Jöjj el , ha elfáradtál nagyon ... Itt elkerülheted a rohanó világ zaját , és elfeledheted az Idő vad rohamát ...
Itt nem kérdez senki ,- hát nem kell , hogy felelj , és nem kell hogy " jó " légy , hogy " modorra " ügyelj . Az sem kell , hogy köszönj ; csak jöjj be , és pihenj ! - Hogy erőd legyen küzdeni , - ha már muszáj , hogy menj ...
Az Élet egy küzdőtér , hol vad harcok dúlnak , hol döntő szerepe van minden órának , és napnak . S tán még a perced sem lehet egészen a Tiéd ! - Föl kell áldoznod azt is ; a túlélés tüzén ...
Nem érsz rá Szeretni ! - Virágot nevelni , s ha gyermeked kérdez , -- nincs időd felelni ... Mindennapi harcod foggal - körömmel vívod ... - jöjj hát ide pihenni , ha már végképp nem bírod ...
Itt nincs IDŐ , nincs HARC , s nincs HATALOM Itt a CSEND lépdel körötted , puha lábakon ... Itt szabad sírni , és szabad semmit sem tenni ... Itt szabad csak úgy egyszerűen ; EMBERNEK LENNI ...
Az arany hold fénye cikázik Hoang vizén mint lampionok fénye.Vagy távoli szirén, ki édes hangjával elbűvölő dalt énekel s kissé riadva szól vissza boldog énekem. A hosszú,nagy folyón hazafelé tartok már csak emléked jön velem, s a hangok egyre halkulnak.Uj kalandok felé repit a törékeny hajó.Pedig boldog voltam itt!
2005 Jining
Egy régi-régi galaxisból egy még régebbi Holdfénytekercs.
Talán, de nem biztos, bár az is meglehet, hisz Mester szerint minden lehet és a fordítottja is, hogy ez egy dal a szolgálónak, aki évtizedeken keresztül szolgálta Urát, és most mégis elhagyja, mert szólítja az Idő!
Elszállt a fecske, üres a fészke, de mintha most is itt fecserészne, úgy kél a nap, és úgy jön az este, mintha még nálunk volna a fecske. Még egyenlõre minden a régi, bár a szúnyog már bőrét nem félti, és a szellő is be-beáll szélnek, fákon a lombok remegnek, félnek. Valami titkon, valami készül: itt-ott a dombon már egy-egy csősz ül:
Az igazi szeretet ajándék: nem kérheted, és nem is követelheted, ahogyan ő sem kér, és nem követel semmit. Van, ha életre hívod; és nincs, ha elvárod, hogy legyen. Földi eszköznek semmi hatalma felette. Akhilleusz Tatiosz
Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózadonunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni. Müller Péter
Nincs vészcsengő, semmi nem jelzi, hogy a szakadék szélén állsz. És talán pont ettől olyan tragikusak a tragédiák. Nemcsak attól, ami történik, hanem attól is, ahogyan történik: a semmiből érkező gyomrostól, amikor a legkevésbé várnád. Még elfintorodni vagy a hasizmaidat megfeszíteni sincs időd.
szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött s zizzenve röppenő kis álmokat vadász. S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett. Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom. És holnap az egészet ujra kezdem, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó. Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, - mit mondjak még? a tárgyak összenéznek s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon és csöppje hull a méznek s mint színarany golyó ragyog a teritőn, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm, hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár. Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér a homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felémint, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben. Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág, de benned alszom én is, nem vagy más világ, S idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben.
Kellemes, napsütötte szép hetet kívánok
