Gyönge pillanataidban légy erõs, erõs óráidban gyöngülj el, valld be, ha reszketsz, és szívedben lüktet a vér, ha szemhéjadat könnyek feszítik, sírj, kiálts, panaszkodj, ne zárd palackba a fájdalmadat.
Szenvedj hangosan, dörömbölj, a néma kín méregként megöl, ne játszd a bátrat, ess el, ha löknek, és ha feltápászkodsz, ne mondd, hogy semmiség! A fegyelem rabruháját vesd le, légy anyaszült, vállald csapzott, megroggyant magad, és üvölts, ahogy a torkodon kifér!
Sétálunk alatta elnézünk felé sárga villamos ha éppen jön felénk láncai súlyosak öreg hidat tartnak alatta vonul bölcsesség habja vállad él kezemben szorítom, halkan súgom, játszanám
dúdolnám hárfán fuvolán, vinnéd vállad él kezemben rezeg minden sziporkáznak fent csillagok, meg minden.
A kormos égből lágy fehérség szitálja le ezüst porát. Dideregve járok ablakodnál a hófehér nagy úton át. S amint megyek itt éji órán, lépésem mégse hallható, mert zsongva, súgva és zenélve halkan szitál alá a hó.
S körülvesz engem zordon árnyat egy hófehér szelíd világ: angyalpárnáknak tollpihéje, zengő, szelíd melódiák, habpárna selymén szunnyadó arc, mint angyalok fényszárnya ó, minek szelíded altatóul halkan zenél a tiszta hó.
Oly mély a csend, a város alszik, mind járjatok lábujjhegyen! Pihék, zenéljetek ti néki, hogy álma rózsásabb legyen. Egy hófehér hálószobává változz át csöndes utca, ó! Fehér rózsákként hullj az éjben reá, te szálló, tiszta hó!
Amikor azt kezdem érezni valakivel, hogy már csupán az hogy van, egyszerűen és nagyszerűen, másra már nincs is szükség... AKKOR VALAMI NYÍLNI KEZD BENNEM: EZER ÉS EZER LÓTUSZ BORUL VIRÁGBA EGYSZERRE...
El innen
Hunyorítanom kell úgy tűz
a felhők gyorsan vonulnak
sötéttől fehérig szakadozva
hirtelen vág közébük a "nap"
fényes korongja most az úr
védem magam tenyeremmel
ez már nem az a simogató
kegyetlen, mindent hasító
rabolni akar, kiűzni menten
sok volt az emberből, el innen...
jőjj csak vihar kegyetlen
Csak az esőről és soha
a szép napsütésről
a szép időt utálom
csikorog a fogam
a tiszta kék
meg borzongat
a nagy szerelem
földre tepert
ezért a rossz
idő és Jupiter
Az időben minden megmarad, de olyan színtelen lesz, mint azok a nagyon régi fényképek, melyeket még fémlemezre rögzítettek. A fény, az idő lemossa a lemezről a vonások éles és jellegzetes árnyalatait. Forgatni kell a képet, s a világítás bizonyos fénytörése szükséges hozzá, hogy a vak fémlemezen megismerjük azt, kinek arcvonásait egyszer magába szívta a tükörlap. Így halványodik el az időben minden emberi emlék. De egy napon fény hull valahonnan, s akkor megint látunk egy arcot.
Nélküled
Nélküled aludtam az éjjel,
világított a sötétben meztelen
testem, illatod emléke,
érintésed itt maradt velem.
Felesel egymással csended
s a csendem, távollétedben
sem szűnik meg áramolni
köztünk a szerelem.
Éjjel, míg álomtalanul hevertem
fekvőhelyemen, rájöttem:
sorsomat már el nem
kerülhetem, sorsod
egybeforrt velem,
egymás gyönyörű sorsvirágai
vagyunk mi ketten, szerelmem.
2007.05.24.
