Érdemes lenne a "Tanár úrnak" egy magyarországi témakört indítani, és ott elemezgeti a helyesírást, szóösszetételek és kifejezések helyességét. Csupán egy tipp, ha nem óhajt hollandiaiként szerepelni. Bár nem kutakodtam, de gondolom más országban élök beírásait is elolvassa és "rendet csap" azok között, akik kényes és finnyás izlésének nem felelnek meg.
Minden soroddal egyetértek. Azzal viszont nem, hogy a téma indítóját olyan félelem gyötri, mely megoldható.
Feladja a magyar állampolgárságát és felveszi a gyerekeivel együtt a hollandot. Ennyi az egész.
Az általam felsoroltakat viszont nem lehet elkerülni. Ha mindenáron rettegésben akarnám az életemet leélni (de nem teszem!), akkor azok az esetek inkább aggodalomra adnának okot, mint nosztalgika félelme, amit megosztott (jelzem nem véletlenül) velünk. Ö tulajdonképpen kissé megkerülve ugyan, de politizálni szeretett volna, csak senki nem harapott rá, ezért rukkolt elö ezzel a katonasági témával. A sorok között olvasni is tudni kell! :) Csodálom,hogy szépen elhagyta a topikot és nem akar további magyarázatot adni arról, hogyan döntött abban a "félelmetes" téma megoldásában.
Ezennel azt hiszem, ezt a témát alaposan kitárgyaltuk.
Én csak megosztottam a mi történetünket a témában. Mindenki másképp gondolkozik és másképp éli meg a világ történéseit, mások az aggályaink. Te valószínűleg pozitívan szemléled a világot, maradj is ilyen!:) Én azt mondom, jobb félni, mint megijedni, és felkészülni arra is, ami bekövetkezhet. Már ha fel tudunk készülni. Sajnos, az általad hozott példák mind megeshetnek, nyilván kicsi a valószínűsége, hogy pont velünk, de velem már sajnos megesett olyan, amit azt hittem, csak másokkal történhet:// Szóval én is inkább elővigyázatos vagyok.
Ezért megértem Nosztalgikát is.
Sose kerüljön arra sor, hogy fiainknak vagy mások fiainak háborúzniuk kéne!
Nem óhajtok belefolyni ebbe a parttalan vitába, elöször azért, mert szemmel láthatólag nosztalgika provokatív céllal indította meg a témát.
A másik, az én fiam 1 évvel fiatalabb a tiednél, mondhatnám ugyanaz a korosztály és megismétlem, soha ilyen irányú keresés, kutatás nem történt irányába.
Ha akarták volna, megtalálhatták volna, mert ahány költözésünk volt Hollandiában, mindig megadtuk az új címünket a magyar konzulátusnak.
Az olyan feltételezések pedig, hogy mi lenne, ha...nevetségesek, mert mi lenne, ha holnap földrengés zúdulna ránk, vagy a globális felmelegedés végett elöntene a tenger, ha az üzletben szépen hátulról megkéselnének, ha gyanútlanul sétálgatva a családdal egy furgonnal elgázolnának, és még lehetne sorolni a sok ha-t, ami mind aktualitását veszítené a katonai behívónak.
Nosztalgika viszont nem mesélte el, ill. nem linkelte be, azt a hírt hol hallotta, amitöl retteg.
Quantum, arra pontosan már nem emlékszem, de 1999. végén lett 18 éves, nagykorú. Ami az egészben meglepett bennünket, hogy nyomoztak utána, keresték a családhoz kapcsolható összes címen. Mi meg nem tudtuk, mit tegyünk, mert ha átvesszük a behívót, azzal elszabadult volna a "pokol", azaz regisztrálás, számontartás, betartás:), és lehet, tényleges bevonulási kötelezettség a törvény szerint. Így inkább nem volt elérhető, és gondolom, egy idő után elmerült az aktája.
Sokat gondoltam az utóbbi években, az ukrajnai-orosz események kapcsán arra a sok fiatalra, akik meg akkor Mo-ra mentek és ott regisztráltak , hogy ne kelljen az oroszok (vagy bárki) ellen harcolniuk, mert ott is bevonulási kötelezettség volt-van. Durva dolgok ezek:/
Sziasztok! Nekem az a véleményem, jobb az óvatosság, és ha lehet, valóban eleve ki kell kerülni az ilyesmit. Sosem lehet tudni, mit hoz a történelem, v. milyen intézkedést a kormány.
Mi nem hivatalosan emigráltunk, de bejelentett külföldi tartózkodásunk volt, címet nem hagytunk hátra. 81-es fiamnak először a nagyszülei címére (ott laktam várandósan, ideiglenesen bejelentve anno), utána a nagynénje címére (levelezési címünknek ők voltak megadva, de bankoknál!!!) érkezett behívó. Nem reagáltunk rá, hiszen akkor meg kellett volna adni a tartózkodási címét. Minden hazautazásnál izgultunk, hogy a határon esetleg keresett személy lesz. Mint magyar állampolgárnak, kötelessége lett volna bevonulni. Ez fura lett volna, mivel már 8 éves kora óta itt élt.
Nem emigráltunk hivatalosan, tudatos lépés volt, meg akartuk tartani a magyar állampolgárságot.
Úgy tudom, most már nem lehet, ha hollandot akar a bevándorló, a másikról le kell mondania.
Hát, amikor én átvettem az új állampolgárságot (dupla lettem), akkor kifejezetten, írásban figyelmeztettek, alá is kellett írnom külön dokumentumon, hogy tudomásul veszem, hogy a magyar törvények továbbra is vonatkoznak rám. Ha ebböl indulunk ki, és feltesszük, hogy valamelyik magyar kormány egy napon visszahozza a sorkatonaságot - vagy rosszabb, hadba soroz -, akkor inkább nem szeretném, hogy ezek a törvények a gyerekeimre vonatkozzanak.
Nem tudom, melyik évben lett a te gyereked sorkatonakorú, de bármelyikben, az még 2004 elött volt (mert akkor szünt meg Magyarországon a sorkötelezetteség), és akkor már évek óta fontolgatták a sorkatonaság beszüntetését, lehet, csak ezért nem hívták be a te gyerekedet.
Azt tudom, hogy ismerek olyan férfit, aki dél-afrikai-német állampolgár volt, és nagykorúsága közeledtével sürgösen visszaadta a dél-afrikait, nehogy be kelljen vonulnia oda.
Még cifrábbat is mondok: akinek (fiú)gyereke van és teheti, mondjon le a magyar állampolgárságáról, különösen a gyerekekéröl, én is ezt fogom tenni, mert nem akarom, hogy magyar törványek (pl kötelezö sorkatonaság, amit ugyebár bármikor visszahozhatnak) vonatkozzanak a gyerekeimre.
Hát ezt is megértük, Magyarország megszakította diplomáciai kapcsolatait Hollandiával. Többször volt itt is téma, hogy érdemes-e holland állampolgárságot igényelni, ha itt élünk. Pont az ilyen esetek bizonyítják szerintem, hogy nem is olyan butaság, sajnos.
Ha vennéd a fáradtságot, és nem csak hirtelenjében írogatnál, hanem olvasnál is, láthatnád, pontosan kettövel a kérésed alatt adtam meg egy linket, ahol mazsolázhatsz a lakásdömping közül. Arra ne várj, hogy a fórumlakók fognak neked lakást szerezni. Egyébként a sok készségesen segítö beírók elmaradtak, fittyet hányva (jogosan!!!) az itt segitséget kérökre, ugyanis hirdetötáblának alkalmazzák sokan ezt a fórumot, ha megkapják a segítséget, vagy ötleteket, mindenki szépen elhúz, köszönetet sem mondva.
Arra pedig végképp ne számíts, hogy feketén fogsz olcsóbb lakáshoz jutni, a lakástulajdonos nem reszkírozza a büntetést, adóznia kell a kiadott lakás utáni bevételböl.
A bérlakásokról úgy tudsz informálódni (már lentebb is írtam), hogy beütöd a Google-ba pl. goedkope huurwoning in amsterdam , vagy Amsterdamot behelyettesítheted a kívánt városra, ott találsz megfizethetö lakásokat.
Azt hallottam, hamarosan nagy szükség lesz buszsoförökre, amennyiben Hollandiában nem lesz utánpótlás, "importra" lesz szükség. Érdemes lenne ebben az irányban (is) tudakolóznod.
Sziasztok, Hollandiába mennék egy hétre most a családommal, és most derült ki, hogy az autókölcsönző cégek csak hitelkártyát fogadnak el, még dombtornyomot sima kártyát sem, előre fizetéssel sem. Nem tudok bérelni kocsit, pedig be akartuk utazni az országot. Az összes nagy irodát végig böngésztem, van valakinek ötlete, hol lehet autót bérelni normál kártyával?