Stilisztikailag sincs igaza, ha én elkezdenék korabeli magyar szlenget használni, roppant stílustalannak hatna, mert annyira idegen a mai fülnek. Röhelyes lenne. Stílustalan.
Az, hogy a könyvben hányban keletkezett, nem annyira érdekes, sokkal inkább, hogy a mű milyen korban játszódik, milyen nyelvezetet használ. Ez Wodehouse-nál hangsúlyosan igaz, hiszen az első könyve a8 1900-as évek elején jelent meg, és hetven valahányban, igen hosszú élete vége felé is írt még. Na most elég vicces lenne, ha pl. a különböző időszakokban keletkezett Jeeves történetekben mindig az adott éra szójárását alkalmaznám.
A dolog nyitja egyébként megtalálni az egyensúlyt: olyan szleng kifejezéseket találni, amik az olvasó fülének nem lógnak ki a könyv korából, környezetéből, viszont nem is hat avittasnak, porosnak, nevetségesnek. Ez pedig nem mindig sikerül.
Azt azért meg kell jegyezni, hogy a Wodehouse-féle fiatalurak (Bertie, Psmith, Pongo) nem igazán azt az arisztokrata típust testesítik meg, mint amit mondjuk egy magyar történelmifilmben látunk (lásd Várkonyi Zoltán munkásságát). Ezek a szereplők pontosan attól mulatságosak, hogy úgy feszengenek a társaságban és a társadalmi pozíciójukban, mint egy szűk öltönyben.
Pedig azt tartja az írás, h mindig az aktuális nyelvezettel kell fordítni. Ha vmit újrafordítanak, épp ebből a célból, h értse a mai úri közönség is. Bár stilisztikailag neked van igazad :)
Fordító Urak! Ha már a szlengről folyik az eszmecsere: szokták figyelni a fordítandó könyv kiadási dátumát? Nyilván. Ha egy könyv a 60-as években keletkezett, visszatérnek a magyar 60-as évek köz- vagy rétegnyelvéhez - mikor mire van szükség? Kell ezt tenni? Vagy egyszerűen hagyják magukat sodortatni az adott regény nyelvi hangulatától?
Nekem a mai szleng erőteljes vagy mondjuk úgy, hangsúlyos használata egy Wodehouse műben blaszfémiának tűnik.
Köszönöm a kínzó kérdésekre adott enyhet. Sajnálom, hogy az első jelentkezés alkalmával nem figyeltem fel a kérdésre (bár az is lehet, hogy felfigyeltem, de valaki másnak volt címezve, ezért hagytam válasznélkül). Egyébiránt pedig: igen, ez egy Wodehouse-topic, sőt talán „a” Wodehouse-topic. Zsemlével, virágcseréppel nem dobálózunk ugyan, de némi irónia azért olykor kitapintható.
Nem a lány szívét kellett lezsírozni, hanem lezsírozni nála (vagiys elintézni, elérni nála), hogy megint szóbaálljon a vőlegényével (most sajna nem emlékszem, konkrétan ez melyik afférban merül fel).
(Ha esetleg Hercule1-hez intézett kérdésedre célzol: a kérdés első felére már előtte válaszolt és ezért más sem reagált rá, a második felére meg csak ő tudna válaszolni,das azóta nem volt hozzászólása az indexen , remélhetőleg semmi baja, csak ideiglenesen illegalitásba vonult)
Aki nem teheti meg, hogy ne tartsa be az íratlan szabályokat, az megteheti-e, hogy betartsa az írott szabályokat? Az íratlan szabályok mibenlétéről hol lehet tudomást szerezni? Kik azok, akik megtehetik, hogy ne tartsák be az íratlan szabályokat, és honnan tudja az ember, hogy melyik csoportba tartozik? Kínzó kérdések sokasága tolul fel egyetlen röpke hozzászólás nyomán.
Bővebbet Pillangó-effektus címszó alatt.
Drága Jó Mr. Emsworth,
Nincs itt szó semmiféle káoszról, nincs oka aggodalomra. Bár nem tudtam nem észrevenni némi gúnyt abban, amit írt (lám megint ez a fura, magyar-idegen kettős negáció), engedje meg, hogy megvilágítsam, hogy értettem:
Nemrégiben bebóklásztam (már sokadszor) a Wodehouse topicra, és kérdeztem vmit vkitől. Azóta sem kaptam választ. Aztán láttam, hogy sokan udvariasan köszöntik a topiclakókat, amikor először szólnak hozzá, és őket azonnal befogadják. Lehet, hogy meg kellett volna tartanom belső monológnak, amit írtam. Nos, hogy kérdéseire válaszoljak: Megteheti. Appercipiálni köll. Az ideális világban senki. Egyébként döntse el ki-ki maga.
A szlengről jut eszembe, az lehetett még érdekes, amikor az egyik kötetben egy amerikai? lánynak magyarázta egyetemi sportoló múltját a főhős (talán Pipacs?). Egy Magyarországon jórészt ismeretlen sportban....
Úgy látszik nem tehetem meg, hogy ne tartsam be az íratlan szabályokat. (Ha csak úgy belekotyog az ember, válaszra nem méltatják - és ez biztosan helyes így.)
Már ötször elolvastam ezt, de még mindig nem tudom, mit jelent. Aki nem teheti meg, hogy ne tartsa be az íratlan szabályokat, az megteheti-e, hogy betartsa az írott szabályokat? Az íratlan szabályok mibenlétéről hol lehet tudomást szerezni? Kik azok, akik megtehetik, hogy ne tartsák be az íratlan szabályokat, és honnan tudja az ember, hogy melyik csoportba tartozik? Kínzó kérdések sokasága tolul fel egyetlen röpke hozzászólás nyomán.
Az enyém meg a könytárban. :-) Ez komoly. Korébban csak a EK köteteit vettem, aztán "kénytelen" voltam elkezdeni a Cicerót is a Jeeves történetek miatt. Nem örültem neki, mert más a formátum, sőt a Ciceró is formátumot váltott. A többit legfeljebb könytárból, de az a pár, amiket kihoztam, nem is tetszettek annyira, hogy megvegyem őket.
Úgy látszik nem tehetem meg, hogy ne tartsam be az íratlan szabályokat. (Ha csak úgy belekotyog az ember, válaszra nem méltatják - és ez biztosan helyes így.)
Régóta figyelem a Wodehouse fórumot, és mostanra erőt (és jelszót) gyűjtöttem, hogy tisztelettel köszöntsek mindenki a topicban. Érdekelne a véleményetek a Jill, a vakmerőről, különös tekintettel a nevek használatára.
Nekem, mint mondtam, a fő bajom a lezsírozzal (azon kívül, hogy szleng, de mint mondtátok elég régi, továbbá, hogy az erdeti angol szöveg is teli van régi angol szlenggel, tehát akkor mégis elfogadom a szleng bizonyos szintű jelenlétét valamennyire), szóval szerintem egy lány szívét nem lehet lezsírozni, hogy bocsásson meg a kedvesének. Nekem a lezsírozáshoz mindig a tisztességetelen, becstelen, korrupt vislekedés kötődik, kenőpénzért vagy urambátyám viszontszolgálatért cserébe. Itt semmi ilyesmiről nincs szó, a lény szívét puhítani kell, előkészíteni a terepet.
Igen, igen, de mondom, nekem a zsírról végig a gépek-fegyverek lezsírozása járt az eszemben. A következőben majd jobban figyelek. Lehet, megszavaztatok majd itt egy-egy szleng terminust.
Úgy van. Pontosan a vaj és a zsír között húzódik a wodehouse-i és a nem-wodehouse-i közötti, érzékeny hatávonal.
Gondolj bele: vaj bármikor kerülhet az asztalra, de zsír, az nem. A zsírnak a konyhában a helye. Ahogy a cipők és az ezüstök tisztán tartásával megbízott legényke sem lép be a szalonba.
Érdekes. Igazad lehet, bár én pontosan ezért nem a levajazni kifejezésből származtattam a lezsíroznit. de szerintem a levajazni se olyan durva, olyasmi, amit akár Bertie is használhatna.
Már az ötvenes évek végén létezett (veled ellentétben) a „megkenni” kifejezés. Nem sokkal később a „kenőpénz” is. Elképzelésem szerint ezek vezettek oda, hogy ha a döntéshozót megkenjük, akkor az ügy „le van vajazva”, vagyis olajozottan fog működni, éspedig a mi érdekünkben. Állítom, hogy ennek nincs köze a fegyverek zsírozásához, inkább a zárak, mozgó alkatrészek kenéséhez — bár éppen itt elég nehéz megvonni a határt a kétféle célú zsírozás között.
Néhány könyv között van laza összefüggés, ugyanazok a szereplők, egymásból következő események. De minden könyvben elismétli a fontosat. Vannak Bertie-sek, Psmith-sek, stb.
Konkrétan emlékszem, 1977-ben hallottam először az „előre levajazták” kifejezést egy táncdalversennyel kapcsolatban. Azóta sokszor, előtte soha. Akkor sem azt jelentette, hogy a verseny eredményét rozsdásodás és kopás ellen (esetleg az élvezeti érték fokozása céljából) vajjal vonták volna be. Korántsem. A száz évvel ezelőtti argó használata valóban nem ajánlatos, sokkal inkább az ifjúsági/társasági nyelvet javasolom.
Érdekes, szerintem a lezsírozni kimondottan régies hangulatú kifejezés. Hiszen manapság már nem igen mondjuk, hogy lezsírozzuk a fegyvert, a gépzsír is kiment a divatból. Legalábbis köznapi nyelvben nem nagyon használjuk, inkább olajozásról, kenésről beszélünk.
A fószerről lehet vitatkozni, alighanem nekem ezek természetesek, ezért nem tűnt fel a dolog. Most a múlt század eleji argót tanulmányozom. Szerintem egy csomó ugyanúgy bántaná a fületeket, hiába régiek.
