Ez téves! Különbséget tudnak tenni! Ha elvégzik a megfelelő vizsgálatokat még azt is meg tudják állapítani, hogy milyen anyag, milyen mennyiségben található a vérben, illetve a sejt-anyagcserében. Napra pontosan megmondják mit vettél be, hiszen minden tiltott szer markereket hagy maga után!
Bagoly(Magó) hazaért Görögországból, köszi jól van de meg unta a gyrost (én nem tudnám és szerintem Szente se) és nagyon készül a hétvégi Londoni meccsre mert megint megy megnézni.
Valószínű majd a hivatalos WADA jelentés után fog bármi is történni. Addig minden csak pletyka és észosztás. Mivel a szövetségnek is megvan az antidopping bizottsága így valszeg ők a hatályos előírások szerint fogják meghozni majd a döntésüket. Türelem mindenkinek.
Nem azért írtam én, hogy hangulatot gerjesszek, csak azért hogy találtak... S kíváncsi leszek, hogy miként szankcionálják a neocitrán fogyasztást??? Az a baj, hogy nem lehet ( tudnak, vagy akarnak ) különbséget tenni kávé és egyéb teljesítményfokozó szerek között :((( Mert mondjuk aki ilyen szereket ( fokozókat ) szed amatőrként, arra azt gondolom, vagy mondhatnám majd a természet elintézi, csakhogy sokan mások meg nem szedik be - szerintem helyesen -, s ezért hátrányban játszanak. Ez a MACS-ság úgy ahogy van fa..ság, de arra leszek kíváncsi, hogy kezeli le a MAFSZ???
Ezt a dopping vétséget haggyuk inkább mert nálunk sem lenne jó 1 ellenőrzés, főleg annak fejében hogy ha valaki iszik energia italt, esetleg megvan fázva neocitrant vagy csak 1 kv-t mivel este dolgozott, a WADA szerint dopping vétségnek számit :S Persze ha csak "ilyen szereket" találnak más a büntetés mintha kicsit komolyabbat. Bizzunk benne hogy csak megfázva voltak a srácok...
Én csak baromi ideges voltam hogy egy ilyen egyszerü dolog is nehézséget jelentett nekik... Aztán rájöttem hogy én sem tudtam megcsinálni :D Na azért nekem Ádika segitett nem megcsinálni :D
Doppingvétséget követett el egy magyar amerikaifutball-játékos azzal, hogy múlt szombaton egy előre be nem jelentett, versenyen történt ellenőrzés során megtagadta a mintaadást.
Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője arról tájékoztatta pénteken az MTI-t, hogy az érintett sportág szövetsége - a WADA szabályzat, és annak alapján a hatályos magyar jogszabályok, valamint a szövetségi szabályzatok alapján - köteles a doppingeljárás lefolytatására.
Tóth László, a Magyar Amerikai Futball Szövetség elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: az eset a Budapest Wolves-Nyíregyháza Tigers bajnoki döntőben történt, és a nyírségiek egyik játékosáról van szó. A találkozót 58-0-ra nyerte a fővárosi alakulat, és ezzel negyedik bajnoki címét szerezte meg.
Forrás: doppingvétség a magyar amerikai futballbajnokságban
Hát én inkább arcra fejelésnek mondanám... A lelátóról legalább is úgy nézett ki. Ati látod így jár aki nem elég egyszerűen magyaráz és a végén meg kell mutatnia... :))) Jobbulást!!! Persze Tominak is mielőbbi felépülést!!!
Sós Tomikának eltört a kulcscsontja de nem kell műteni csak kapott egy erős kötést 2 hétre.
A nap lúzere ki más lenne mint Szente akit Bakó úgy térden térdelt gyakorlás közben hogy duplájára dagadt a térde meg alig tud menni. Az orvosok el látták rendesen:)))) Kapott egy tekercs fáslit. :)))
Még egyszer a gyengébbek kedvéért. Holnap indulás 11.00-kor az Interspár mellől. Benzinpénz: 500ft/fő Ne hagyjatok otthon semmit és ma este senki ne menjen el bulizni mert szétkaratézom holnap ha meglátom rajta.
Kedves Csapattársak, Szülők, Sport barátok ! A csapatnak össze kellene dobni pénzt ahhoz hogy a rádióban hirdessuk a Try outot, eddigi felajánlás Maci Laci büfé 5000Ft. A hirdetés 20ezer forintba kerul, 15kellene még, ha mindenki 1000ftot adna akkor nemkellene az amugyis sovány csapat kasszat vekonyitani... Remelem mindenki tudja mennyire fontos ez nekünk...