Keresés

Részletes keresés

dolmarCC Creative Commons License 2020.03.31 0 0 4043

Mi felénk -8 volt sajnos, idei kajszi gyümölcslé is már biztos oda van.

Előzmény: van_Persil (4041)
Kempingez Creative Commons License 2020.03.31 0 0 4042

Szerintem semmi érdemleges nem maradhatott. Itt nálunk pont két hete pattant meg az akác, szóval már az előző fagyok is nagy kárt tettek benne. De még maradhatott volna valami, részben a fák tetején, részben azért mert igen vontatott volt a pattanás. Legalább azok a rügyek ezt mutatták amelyet eltudtam érni, ugyanis az első fagyos éjszakák, alig egy milliméteres hajtásokra jöttek. A távcsöves megfigyeléssel most csak azt lehetne látni mint télen. Szerintem elintézték ezt már az előző fagyok is. Különben ennyi idő alatt a még ki nem hajtottaknak is meg kellett volna mozdulni. Ma is néztem meg rügyeket, bontottam szét semmi jót nem láttam. Persze annak hogy itt mi van nincs jelentősége, mert itt nincs akácerdő, de még a környéken sem, vándorolni szoktunk akácra. Csak tájékozódásképpen szoktam az itthoni fákat figyelni. 

Az időképet figyeltem volt ahol -4-6 fokok is voltak akár 10 órahosszán keresztül is, most még megtudjátok nézni, mivel 24 óra adata nézhető vissza. 

Ami virág lesz az mind sarjú lesz. 

 

 

Előzmény: van_Persil (4041)
van_Persil Creative Commons License 2020.03.31 0 0 4041

Nem tudom, másholmi volt az éjjel, de mi "kipörgettük" az idei akácot... ;(

pete08 Creative Commons License 2020.03.08 0 0 4040

Köszönöm szépen!Igen a melegvizes itató már befogtam plusz még egy kisebb tálcába faszenes is van. Én se látom sok értelmét, neten látom hogy sokan adnak nekik, szirupot, lepényt egy kisebb mennyiséget szoktam adni( így juttatom be egyes gyógynövényeket szereket),ha bejönne a jobb idő akkor kisebb mennyiségben karcolnák, de sajnos ez a egyik nap hét ágra süt a nap másik napra meg szakadó eső széllel társulva.

Előzmény: Kempingez (4039)
Kempingez Creative Commons License 2020.03.08 0 1 4039

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy napi 2 decinek lehet-e valami pozitív hatása. A család méretéhez szűkített fészek, és a meleg vizes itató lehet hogy többet érne. Később majd lehet felvillázni a maradék téli eleséget. 22 éve nem adok már tavasszal szirupot, néhány éve még a lepényezésről is leszoktam. 

Előzmény: pete08 (4038)
pete08 Creative Commons License 2020.03.08 0 0 4038

Serkentés céljából napi 2 dl szeretnék , zacskós módszerrel, bőséges élelemmel teleltettem így még abból nincs hiány.

Előzmény: Kempingez (4037)
Kempingez Creative Commons License 2020.03.08 0 1 4037

Nem szoktam, de nem írtad hogy milyen célból szándékozol etetni. Régebben, főleg a gyógyszer bevitele miatt, cukorlepényt alkalmaztam. A legjobb szerintem ha megfelelő mennyiségű élelemmel teleljük be őket. Így tavasszal elég a szűk fészek biztosítása a jó fejlődéshez. Részben mert egyre bizonytalanabb a március időjárás. Nem feltétlen alkalmas a szirupos etetéshez. Másrészt mindenféleképpen a telelőméhek életét rövidítjük a cukor invertálásával. Ezért, mostanság lehet hogy ez sem annyira okos dolog. 

Nyilván lesz, aki pont az ellenkezőjét fogja javasolni. Van aki ragaszkodik a tél végi lepényezéshez, vagy a tavaszi szirupozáshoz. Magadnak kell döntened. 

 

 

 

Előzmény: pete08 (4036)
pete08 Creative Commons License 2020.03.05 -1 0 4036

Sziasztok!Érdeklődnék ilyenkor ti szoktatok 1-1szirupot berakni?

Előzmény: Kempingez (4035)
Kempingez Creative Commons License 2020.02.26 0 1 4035

Azért sem tanácsos úgy festeni a kaptárakat, hogy méhek vannak benne, mert többnyire kisebb nagyobb javítások igénye is előfordul. Sőt inkább azt mondanám, hogy majdnem biztos. 

dolmarCC Creative Commons License 2020.02.24 0 0 4034

Köszönöm .

Előzmény: van_Persil (4033)
van_Persil Creative Commons License 2020.02.24 0 0 4033

Én semmi esetre sem festeném úgy, hogy méhek vannak benne, pláne nem mostanában.

Előzmény: dolmarCC (4032)
dolmarCC Creative Commons License 2020.02.24 0 0 4032

Szép estét mindenkinek!Kis tanácsot szeretnék kérni, kaptárt  esetleg úgy is le lehet festeni hogy benne vannak a méhek vagy csak üresen hogy ne okozzak kárt?

van_Persil Creative Commons License 2020.02.21 0 0 4031

http://www.omme.hu/meheszek-adomentessege/

Kiváncsi leszek, ez hogy fog működni a gyakorlatban, ill. mikortól (a tavalyi bevételekre is vonatkozik-e).

Kempingez Creative Commons License 2019.12.15 0 0 4030

Annál sokkal bonyolultabb a dolog, hogy egy mondatban leírható, illetve magyarázható legyen. Ezt ha gyakorló méhész vagy, nyilván tudod. 

Az elnéptelenedés, jobbára nem minden előzmény nélkül történik, az egy másik dolog ha felületes a méhész és nem ismeri fel a tüneteket, vagy nem irt atkát, illetve nem kontrollálja. 

A legveszélyesebb időszak a napraforgó után van, jó hordást feltételezve kiszoríthatják a mézzel az anyát, pontosabban kevés a helye petézni. Maga a napraforgó hordása is "koptatja" a méheket, főleg ha jó kis neós napraforgóról van szó. Mindenesetre a nép öregszik, fogy, még ideális esetet feltételezve is, az utánpótlás viszont kevés. Atkát kemény szerekkel termelésben nem irthatsz, így valamikor az akácot követően volt mód hathatósan nyakon csapni őket. A méhek fogynak, az atka meg feldúsul. Ezért kell rögtön a napraforgó lepergetését követően késedelem nélkül elkezdeni az irtásukat. 

 

Fontos megjegyeznem, hogy az sem mindegy hogy mikori napraforgóról van szó, ugyanis minél későbbi a nyílás annál fokozottabb az elnéptelenedés veszélye. A napraforgó változó vetési, és tenyészidejű, vetési idejét befolyásolja a belvíz, vagy a szárazság is. Ha korai a napraforgó főhordásunk ideje, kevésbé veszélyes a helyzet. Például volt hogy július első hetében már lepergettük, de olyan is hogy augusztus közepén. 

 

Továbbá nem mentem bele az újkori nozéma témájába, ez is okozhat nyárvégén is elnéptelenedést. Ellenben pont annak kell feltűnni, hogy sok a fiasítás a népességhez képest. Itt ezzel az a gond, hogy a méhész természetes népességcsökkenésnek tudja, vagy annak szeretné betudni. A családok összeroppanása nagy valószínűséggel a passzív időszak, a telelés elején kezdődik, folytatódik egész télen, és tavasszal sem fog megállni....

 

Szóval nem árt az atkán túl is látni.

 

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: van_Persil (4029)
van_Persil Creative Commons License 2019.12.14 0 0 4029

Nem találtak haza=kiürült a kaptár. Tekintettel arra, hogy egy méhész se tudja minden nap, reggel és este lajstromozni a méheit darabszámra, csak azt tudja érzékelni, hogy elfogyott a népesség. Akkor, ha elszórt a fiasítás, a kaptárban alig lézengenek a méhek, akkor biztos lehet benne a méhész, hogy ott az atka és az általa közvetített vírusok voltak a bünösök.

Előzmény: Kempingez (4027)
Nobody1 Creative Commons License 2019.12.14 0 0 4028
Kempingez Creative Commons License 2019.12.14 0 0 4027

"A "nem találtak haza" az gyak. azt jelenti, hogy az atkafertözés miatt felszaporodtak bizonyos vírusok"

 

A neonikotinoid okoz tájékozódási problémát. Az atka valóban sok esetben okolható, de teljesen mások a tünetei. Ne fogjunk már mindent az atkára. 

A probléma ugyan összetett, mivel a neonikotinoid széleskörű alkalmazása után, akár tized akkorra atkafertőzöttség is padlóra tudja küldeni a családokat. 

 

No persze erős a lobby a neok alkalmazásának irányába, jól jön az atka bűnbaknak. 

 

 

Előzmény: van_Persil (4026)
van_Persil Creative Commons License 2019.12.13 0 0 4026

A "nem találtak haza" az gyak. azt jelenti, hogy az atkafertözés miatt felszaporodtak bizonyos vírusok, ezért elnéptelenedett a kaptár. A méhek normál esetben nem a kaptárban halnak meg, hanem odakint, ebböl a méhész csak azt érzékeli, hogy egyre fogy a népesség.

Előzmény: Mindenváró Ádám (4024)
Mindenváró Ádám Creative Commons License 2019.12.13 0 0 4025
Tarts poszméheket... egy köteg vastagabb nádban elvannak és már 8-10 fokban vidáman dolgoznak.
Nagyon korán kelnek és mire májusban a birs levirágzik már el is vannak tűnve.
Előzmény: Gan (3994)
Mindenváró Ádám Creative Commons License 2019.12.13 0 0 4024
A méhész akitől az utóbbi években vettük a mézet az idén azt panaszolta hogy a méhei valami olyan bajba estek hogy nem találtak haza...A közelébe telepített kaptárakat valami vándorméhész is, annak sem örült... no, lényeg hogy máshonnan is venni kell majd.
Egy üveggel a Pennyben is vettünk az őszön de se íze se illata, csak édes és folyik mint egy szörp. Nincs is rajta honnét való.
Mindenváró Ádám Creative Commons License 2019.12.13 0 0 4023
kb. két kilométerre van tőlem. De ha így áll a dolog akkor nem forszírozom ezt.
Maradnak a poszméhek, azok jó pár éve laknak itt egy köteg nádban.
A gyümölcsfák miatt tettem őket ide és elvannak magukban. Csak ugye mézet nem csinálnak.
Előzmény: van_Persil (4022)
van_Persil Creative Commons License 2019.12.13 0 0 4022

Pont, hogy a magára hagyott méhek a fertözések melegágyai. Ráadásul a gyengébb családokat az erösebbek lerabolják, így befertözve az erös, egészséges családokat is. Hordástalan idöben a méhek mindenfelé kutatnak eleség után, ha olyan kaptárt találnak, ahol a gyenge család nem tudja megvédeni magát, kíméletlenül lerabolják. A méhek akár 5 km-re is elmennek eleségért, vagy fordítva, akár 5 km-röl is odajönnek, ami kb 78,5 km2-es területet jelent! Ha ott van a telephelye, és 200 m-en belül vagy, akkor az engedélye nélkül amúgy se vihetsz haza méheket.

Előzmény: Mindenváró Ádám (4021)
Mindenváró Ádám Creative Commons License 2019.12.13 0 0 4021

Köszi. A harmadik pont elgondolkodtat. 

 

Azt tudom, hogy mifelénk elég gyakran van zárlat a költésrothadás miatt. Van az utcában egy híres méhésznek telephelye.
Soha nem látom hogy vinné őket bárhová. 
 
Mennyire "civilizációs ártalom" ezek a méheknél?
(Kis területen nagy egyedszám mesterséges összezsúfolása, a természetes táplálékuk túlzott elvonása és a többi...?   )
Egy természetes környezetben élő kevésbé háborított erdei méhcsalád gondolom kisebb eséllyel esik ezekbe bele?  

 

 

Előzmény: van_Persil (4020)
van_Persil Creative Commons License 2019.12.13 0 0 4020

Igen, az, mert

1. megpróbálhatod, de hozzáértés nélkül nem fog menni,

2. mivel nem értesz hozzá, ezért nem tudod megvédeni őket a rájuk leselkedő veszélyektől (a két legfontosabb: atka és nyúlós költésrothadás,

3. mivel nem tudod megvédeni, ezért a környékbeli többi méhész számára a te méhészeted fertőzési góc lesz, amivel lehet, hogy egzisztenciákat tehetsz tönkre akár egy nyár alatt.

Szóval, igen csak alaposan mérlegeld, hogy tényleg belevágsz-e.

Előzmény: Mindenváró Ádám (4019)
Mindenváró Ádám Creative Commons License 2019.12.13 0 0 4019

Sziasztok

 

Régebben elolvastam egy könyvet a méhészkedésről és úgy láttam hogy ez eléggé összetett dolog. 
Persze a könyv a modern, professzionális, profitorientált méhészkedésről szól...

 

Azon gondolkozom, hogy nem tudnék-e tartani méheket a kertben afféle ridegtartásban?

Ha beérem azzal, hogy csak kicsikét dézsmálom a mézet  akkor vajon nem elvolnának magukban is? 
Azt az évi 4-5-6 kilót amit megeszünk talán kiadnák minden macera nélkül.... 

 

Végül is ez egy önálló állat, az erdőbe is gondolom évekig eléldegél ugyanaz  a család egy-egy odvas fában. Néha rajzik amikor akar, aki megy megy aki marad marad de a fészek nem hal ki és méz is mindig van benne ... így képzelem. 

 

Elvetemült ötlet ez?

Kempingez Creative Commons License 2019.12.02 0 0 4018

Sokan nincsenek tisztában ezekkel a dolgokkal, kínálják különböző adalékokkal kevert mézeiket.

Egyébiránt valamelyest árnyaltabb lehet, vagy engedékenyebb lett az előírás, ugyanis elvileg az őstermelő 

tehet a mézébe saját maga által megtermelt dolgokat. ?? Ellenben fahéjat, csokit, és más hasonló szokásos adalékok aligha termeli meg a magyar földben. 

Mint céloztam rá, ezt a nagy konkurencia harc válthatta ki. Másrészt itt fontosnak tartom megjegyezni azt hogy tulajdonképpen a "fő" méhész úr sincs tisztában a piaci helyzettel. Néhány éve az lett a hivatalos propaganda hogy a közvetlen értékesítésre (is) kell orientálódnia a méhészeknek. 

Egy ló...szt,  a magyar méz túlnyomó része, mindig is a külhoni piacokon került értékesítésre, az az export orientált a termelésünk. 

Természetesen van mit javítani a magyar mézfogyasztási szokásokon, ez nem vitás, de termelünk annyit hogy akár bele is fulladhatunk, megenni nem tudjuk mind. 

Mintha eddig nem tettük volna, ez már régen leosztott kártyalap. Már eddig is a túlkínálat jellemezte a piacokat. 

Mostanában kevesebb a piacra járó vásárló, ez a vásárlói szokások változásából eredhet, inkább a multiknál vásárol a fiatalabb generáció, ?. 

 

Előzmény: van_Persil (4017)
van_Persil Creative Commons License 2019.11.30 0 0 4017

Annyit pontosítanék, hogy a méhész is árusíthat kevert mézet, propolisztinktúrát, de csakis a szükséges engedélyek birtokában: élelmiszer-elöállító hely, ill.végzettség, jövedéki engedély stb. Na, ennek kb 0 méhész felel meg, de elméletileg van rá lehetöség (természetesen nem östermelöként).

 

Kozmetikai célra olyan viaszt szabad csak használni, ami sterilizált, ezt sem tudja megcsinálni a legtöbb méhész, lévén, hogy órákig kell a viaszt több, mint 110 °C-on tartani.

Előzmény: Kempingez (4016)
Kempingez Creative Commons License 2019.11.30 0 0 4016

A méhészek többsége őstermelőként végzi a tevékenységét, így rendelkezik egy azonosítószámmal. Amelyet az árusítás helyén köteles jól látható módon kirakni. Ezen szám alapján tudod ellenőrizni egy ingyenes mobil applikáció segítségével, hogy valóban méhész az illető, illetve azt is hogy milyen terméket állíthat elő, és árusíthat. Természetesen ez nem feltétlen garantálja a viasz minőségét. 

De azt mondanám, hogy jó eséllyel valószínűsítheti. 

A piacokon jobbára nagy a konkurencia harc. Ezért "kínjában" mindenféle vevőcsalogató cifrasággal próbálkoznak, holott a méhész csakis a saját maga által termelt dolgokat árusíthatja. Tehát mézet, virágport, viaszt, propoliszt. 

A méhész csak kiüvegezheti, de nem keverheti mással a mézet. A viaszt különböző tömbökben, de nem gyertyaként. A propoliszt is csak nyers formában. 

A másik amely kissé megtévesztő lehet, a kereskedő és a méhész megkülönböztetésében az, hogy a méhésznek is kötelessége a címkézés. Közel hasonlóan mintha az üzletek polcaira kerülne a kiüvegezett méze. 

Tehát maga a méhész sem vihet már a piacra címke nélküli mézet. Nagyjából 10-15 éve. De még mindig akad, aki azt hiszi a felcímkézett üvegek miatt hogy kereskedők vagyunk. 

Előzmény: Re:barbara (4015)
Re:barbara Creative Commons License 2019.11.29 0 0 4015

Köszi a segítséget. Igazából egy mézet áruló embertől vettem a piacon, látszólag méhész volt, de ki a fene tudja... 

 

 

Előzmény: lowpici (4014)
lowpici Creative Commons License 2019.11.29 0 0 4014

A méhviaszt jellemzően paraffinnal hamisítják, ami pl. gyertyánál nem okoz problémát, de kozmetikumhoz nem ajánlanám. Én helyedben keresnék egy megbízható méhészt és tőle vennék. Akinek méhei vannak annak van méhviasza is, és ez fordítva is igaz. Vannak műlépesek, akik kimondottan viaszfeldolgozással foglalkoznak. Amit linkeltél, ott a lapok tulajdonképpen műlépnek nevezet viaszlapok, de azt azért nem merném állítani, hogy azok tiszta méhviaszból készültek, pláne ha mondjuk kínából származnak.

Előzmény: Re:barbara (4013)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!