Sziasztok,
érdemes lenne egy topikot szentelni a budapesti hidaknak.
A meglévőknek, és a már le(el)bontottaknak.
Én magam keveset tudok róluk, pedig biztos, hogy nemcsak a hidak szépek, érdekesek, hanem a történetük/történelmük is.
Várom azokat, akik mesélni tudnak nekünk a hidakról :o)).
Hadd szúrjak be ide egy topiknyitó verset a kedvenc költőmtől: :o))
Híd-avatás
Szólt a fiú:"Kettő, vagy semmi!"
És kártya perdül, kártya mén;
Bedobta ... késő visszavenni:
Ez az utolsó tétemény:
"Egy fiatal élet-remény."
A kártya nem "fest",- a fiúnak
Vérgyöngy izzad ki homlokán.
Tét elveszett!... ő vándorútnak
- Most már remény nélkül, magán -
Indúl a késő éjszakán.
Előtte a folyam, az új híd,
Még rajta zászlók lengenek:
Ma szentelé föl a komoly hit,
S vidám zenével körmenet:
Nyeré "Szűz-Szent-Margit" nevet.
Halad középig, hova záros
Kapcsát ereszték mesteri;
Éjfélt is a négy parti város
Tornyában sorra elveri;-
Lenn, csillagok száz-ezrei.
S amint az óra, csengve, bongva,
Ki véknyan üt, ki vastagon,
S ő néz a visszás csillagokba:
Kél egy-egy árnyék a habon:
Ôsz, gyermek, ifjú, hajadon.
Előbb csak a fej nő ki állig,
S körülforog kiváncsian;
Majd az egész termet kiválik
S ujjonganak mindannyian:
"Új híd! avatni mind! vigan."
"Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!"
Fehérben ifju és leány
Ölelkezik s a hídon van már:
"Egymásé a halál után!"
S buknak,- mint egykor igazán.
Taps várja.- "Most a millióson
Van a sor: bátran, öregem!"
"Ha megszökött minden adósom:
Igy szökni tisztesebb nekem!"
S elsímul a víz tükre lenn.
Hivatlanul is jönnek aztán
A harmadik, a negyedik:
"Én a quaternót elszalasztám!"
"Én a becsűletet,- pedig
Viseltem négy évtizedig."
S kört körre hány a barna hullám,
Amint letűnnek, itt vagy ott.
Jön egy fiú:"Én most tanúlám
Az elsőt; pénzem elfogyott:
Nem adtak: ugrom hát nagyot!"
Egy tisztes agg, fehér szakállal,
Lassan a hídra vánszorog:
"Hordozta ez, míg bírta vállal,
A létet: mégis nyomorog!"
Fogadd be, nyílt örvény-torok!
Unalmas arc, félig kifestve -
Egy úrinő lomhán kikel:
"Ah, kínos élet: reggel, estve
Öltözni és vetkezni kell!"
Ezt is hullámok nyelik el.
Nagy zajjal egy dúlt férfi váza
Csörtet fel és vigyorgva mond:
"Enyém a hadvezéri pálca,
Mely megveré Napoleont!"
A többi sugdos:"a bolond!..."
Szurtos fiú ennek nyakába
Hátul röhögve ott terem
S ketten repűlnek a Dunába:
"Lábszijjra várt a mesterem:
No várjon, míg megkérlelem!"
"Én dús vagyok" kiált egy másik
"S élvezni többé nem tudom!-"
"Én hű valék a kézfogásik
S elvette Alfréd a hugom'!"
Eltűnnek mind, a járt uton.
"Párbajban ezt én így fogadtam:
Menj hát elül, sötét golyó!"-
"Én a szemérmet félrehagytam,
És íme, az lőn bosszuló:
Most vőlegényem a folyó.-"
Így, s már nem egyenkint,- seregben,
Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
Vagy mint csoportos madarak
Föl-fölröppenve, szállanak.
Órjás szemekben hull e zápor,
Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
Zúg fel s le, mint malomkerék;
A Duna győzi s adja még.
Néz a fiú ... nem látja többé
Elméje bódult, szeme vak;
De, amint sűrübbé, sűrübbé
Nő a veszélyes forgatag:
Megérzi sodrát, hogy ragad.
S nincs ellenállás e viharnak,-
Széttörni e varázsgyürüt
Nincsen hatalma földi karnak.-
Mire az óra egyet üt:
Üres a híd,- csend mindenütt.
1877.aug.22. Arany János
D.
