Az enyém legalább is, ígaz az 2013-as.Addig szól, amig gyújtáson a rendszer le nem kapcsól mindent. Ez alol a fejegység se kivétel. Nálam ez mint írtam kb 20 perc.
Sziasztok. Tudja valaki,hogy egy 2012-es Sony fejegységet,hogy lehet úgy bekapcsolva hagyni,hogy közben az autó ne legyen bekapcsolva? Ha leallitom az autót, pár perc és kikapcsol a fejegység, utána már nem lehet visszakapcsolni. Köszi!
Nekem a 2007-es focusomban négyágú múltikormány van, de úgylátom az újabbakban már háromágút raktak, tehát elvileg szerelték négyágúval a fokuszokat is.
Én a 11 éves Focusomat kormányműnél kis holtjátékkal és kitámszató cserével vittem be egy erre szakosodott budapesti szervizbe. (ja én fehérvári vagyok, tehát nem helyben kerestem szervizt).
Rákérdeztem, hogy mennyi az annyi, hogy csak ezt csinálják meg és mennyi az, hogy a 11 éves kormányművet még kiszedik, átnézik, szétkapják, bezsírozzák és visszarakják. Előző volt x összeg a másik 2x összeg.
(A helyi márkaszeviz bontottnak a cseréjét tudta ajánlani 4x összeg+munkadíjért)
Amilyen frankó magyar utak vannak inkább előbb ráköltök egy nagyobbat, hogy tudjam más baja nincs és nyugodtan használhatom, mint hogy 1-2 múlva valami másik hiba miatt esetleg cserélni kelljen drágán. Kormányművel meg azért nem foglalkozik minden szerviz olyan részletességgel max 1:1 cserével.
Egyébkét ide vittem anno és nagyon elégedetten távoztam:
Aki ezt így látatlanban kézrátétel nélkül egy optikai vagy UTP kábelen keresztül meg tudja mondani, annak a nyerő lottóötös szelvény is egy csettintés.
Szerviz, vizsgálat és ott kiderül. Pesten tudok ajánlani helyet, ahova 2017-ben vittem.
Kicsit elkezdett vacakolni a Power-índitásgombom. Ha csak megnyomom simán nem reagál, durvábban nyomom meg, akkor índit. Félek, egyszer ott hagy miatta. Nézegettem, hogy hogyan lehetne kiszedni és esetleg letéemkázni az érintkezőit, de nem jőttem rá. Van valakinek ezzel tapasztalata, írja le légyszi. Előre is kőszi.
Adott egy 2007-es 1.6 benzin sima 101 lovas SHDA motorkódos focus. És az lenne a kérdés ebben a motor változatban ven-e EGR szelep?
Kezd nem jó lenni a Co. és a végére szeretnék járni. A kocsinak semmi baja. lambda szonda cserével fogok kezdeni. És EGr szelep tisztítással ha van benne amit nem tudok biztosan.
Korábban már érdeklődtem,talán tud valaki valamit mondani róla.Ha minden igaz ez a motor kopogás érzékelő csatlakozója.Na már most nálam így van szabadon.Ennek a túlsó vége megy a motorba...maga az érzékelő. De mint látszik nincs csatlakoztatva semmihez.
A kérdésem,hogy ez normális igy?Vagy nem?Vannak típusok aminél csak meg van a kiállás de nem kell,hogy bekötve legyen talán?
Indítás után kb 1 percig össze vissza jár a motor.
Olyan mintha kihagyna 1-2 henger, néha még le is áll. Hiba jel nincs, márkaszervíz tanácstalan.
Gyertyákat cseréltem, légtömeg mérő tisztítva, vízhőfok jeladó cserélve, alapjáratszabályzó szelep tisztítva. Elindulás után egyébként szépen jár. Tud valaki konkrét okot ami okozhatja ezt?
Van egy benzines 2009-es Focus. 8 C fok fölött normálisan beindul, alatta meg se kettyen. Egy villamossági szerelő szerint az indításgátló rossz. Persze semmi baja nem volt. Mi okozhatja a jelenséget?
Igen, én még Németországot is megjártam vele. Akkor semmi probléma sok sikert. Videót tanulmányozzák a szétszedéshez. Sok sikert. Majd jeleejelez mi volt a hiba és sikerült e megjavítani.