Nekem most a PMR olyan, mint másnak a CB. Évekteltekelúgy, hogy a városban a darusokon, és a környékemen, a bébiőrökönkívülnemhallottamrajtasenkit. Ezértmégkimegy a fejemből, hogy van életott is.
Ok, értem. A történelmioldalátnemismerem, a dolognak. Engemnemegyszerhívtak FM próbára, beszélgetésre, azlemúltidőben, a közép 26-29 környékére, éssosem volt problémabelőle.
Az magától értetődő evidens tény, hogy a mindenféle frekiken többnyire derék becsületes rádiósok vannak, viszont az alapkérdés az volt (BG), hogy:
melyik az a csati, ahol általában nem zavarunk senkit, ha fm-en egymással beszélgetünk, ...
Ha erre konrét válasz születik, akkor automatikusan adódik a következő, hogy miért éppen az a csati? Na, ennek vannak történelmi okai amik minimum 30, de inkább 40 évre nyúlnak vissza.
Igen igazad van. Azértmégvagyunkegypáran, akik a fehéroldalonállvapróbáljuknormálisanvégezni, ezt a hobbit. Legyenszó AM-FM, USB-LSB, vagybármilyenüzemmódról.
Majdnem. A faág valóság. Rúdelemek voltak a hosszabb élettartam miatt. Sőt, volt benne egy fényérzékelő, hogy csak sötétben zavarjon, hogy nehezebb legyen megtalálni. De buta módon egy nagyon ritka, lepusztult fára tették a taxis központhoz közel. Így elég hamar megtalálták. 2 v. 3 éjjel volt a műsor.
Írt olyanról, csodálva az illető ráfordított energiáját és a kézügyességét, hogy faág kettéfűrészelve, kibelezve, bele a kilecvoltos elemről működő "zavarókészülék", összeragasztva aztán az egészet felhajította egy lombos fára, "találd meg, ha tudod". Működött, amíg az elem bírta.
"Ez volt a polgári lakosság válasza a taxisok térhódítására... " vagy valami ilyesmi, már régen olvastam.
Nem vitatkozok,Te tudod mire gondolsz... Megjegyzem mindenhol vannak "sötét" emberek, akik rontják a többség hírnevét. Legyen kalóz,CB-s,vagy engedélyes amatőr...
Bocs,hogy közbe szóltam. :)
További szép napot, jó rádiózást az Uraknak!
-- Remélem a bicajosokkal nincs problémád... Mert hogy most megyek tekerni... :D ---
Igen, volt ilyen is. Mindkét oldalnak volt valami igaza. A taxisok voltak a csatorna foglalók, akik kisajátítottak egy-egy csatornát a civilek közül. A civilek is csibészkedtek ezerrel. Az egyik meg akart élni, a másik megóvni a bejáratott baráti társaságot, a nyugalmas rádiózást. Persze szélsőséges gazemberek mindenütt voltak. Az akkori alsó és felső csatorna "kinyitása" adott célra példa nélküli volt a kultúr világban. Ahogy a szélsőséges telefon hiány is.
Mára a CB visszakerült oda, amire kitalálták. Hobbirádiósok játszótere. Elég szabadságot hagynak, amíg másoknak nem okoz zavarást, senki nem foglalkozik vele. S ez így is a jó.
Egyáltalán nem gondoltam bele semmi megbántottságot, historizáltam arról amit láttam, hallotam, megéltem többedmagammal - hogyan múlott el (vagy múlott ki) a magyarországi cébézés :-)
Alkalmazkodva a környezethez nem csinálok problémát belőle mi történt/történik, annál is inkább mert van erre egy másik megközelítésem is, egy másik világ.
Valamelyik másik riportkönyvben meg röhögve mesélik, hogy olyan végfokot építettek be a kocsiba, amelynél adásra kapcsolva minden környékbeli műsorvevőn lehetetlenné vált a vétel. Ezek után csodálkoztak az ellenszenven?
Olvastam azt a "Mesél a pesti taxi" -című könyvet. Abban elsírták, hogy egyes ronda lakosok miket meg nem tettek, hogy zavarják szegény taxisok rádiózásait. "Pedig mi csak rákapcsolódtunk néhány frekvenciára, bőven maradt volna nekik még..."
Ettől sokkal jobb hozzászólást is olvastam már tőled. Értem, legalábbis érzem és sajnálom is a megbántottságot, de ez most - kivételesen - nem én voltam. 🙂
A taxisoknak addig volt háborúja a civilekkel, amíg megnyitották és kötelezővé tették nekik az alsó csatornákat. Minden csapatnak saját kijelölt helye volt. Az FM-et nyugaton főleg a zavarások miatt nyomták, töredéke eséllyel kavart be a felkészítetlen hifi, audio és video cuccokba. De az igazi kegyelemdöfés persze a mobilteló volt. Mert akkoriban főleg itthon a drótos telefon hiánya miatt vett CB-t a felhasználók 95%-a. Ezért volt tömeg a csatornákon. Az taxis alsó csatornákkal egy időben a cégeknek a felsőből adtak egy-egy csatornát, ami szintén segítette jobban szétteríteni a zsúfoltságot.
Sajnos türhő, másokat legázoló barmok mindig voltak, meg lesznek sajnos.
20-30 éve még volt egy hallgatólagos megegyezés, hogy 30 felett SSB, 20 alatt AM, tehát 20-29 jutott FM-re. Ez azon alapult, hogy az emberek még figyeltek egymásra, élni és éni hagyni, na meg a tradíció. Ez szépen lassan lecsúszott a mindenki le van szarva és azt csinálok amit akarok szintjére, ami a legtöbb esetben nem is sért jogot. Ezért az eredményért sokat tettek a taxisok, akik 90-es években minden második csatornát kisajátítottak és leugatták még a szomszédos üres csatorna használóit is hogy az őket zavarja. Sokat tett érte a kockafejű CEPT, ami hosszú időre kitiltotta az FM-en kívüli üzemmódokat és gyakorlatilag lenullázta a meglévő rádióállományt. Mára néhány agyament hobbista maradt cébén aki azt csinál amit akar, ott FM-ezik ahol akar és mindenki le van szarva ... tehát nem lényeges kérdés hol efemezz - ahol akarsz.