Ötleteket, javaslatokat várok, hogy hol kereshetnék? Herótom van a 'regisztrációs dij ellenében nem mondok semmit' illetve az 'emelt dijas telefonon nem mondok konkrétat' 'munkaközvetítőkből.
Moderátori megjegyzés:
A csalókra, gyanús állásajánlatokra figyelmeztető hozzászólásokat kizárólag konkrét elérhetőség NÉLKÜL írjátok be, különben törlésre kerülnek. Ne reklámozzatok akaratlanul!
A kérdésedre oroszlánka, hogy mi ez MLM ? Nem ez még annál is csúnyább, ez szélhámosság. (sajnos)
De szeretném megkérni ismét az urat, hogy ne irogasson nekem priviket, mert én (ismét közlöm, sőt megerősítem) nem vagyok az alkalmazottja a cégének és nem is kívánok az lenni, sőt a kolléganőm is úgy döntött, hogy inkább bukja el a szerver használati díjat (költse a cég a büntetés kiegyenlitésére), de felejetsék el egymást. Az ön fenyegetései azok egyenlők a nullával, sőt kikérem magamnak, hogy velem üzengessen, hiszen önnek van faxa és a közlendőit adja föl azon, majd csak megkapják az érintettek:))) (vissza az őskorba! faxxxxxxxxxxxx) :))
Jó nyaralást az alkalmazottaknak és ön felejtse el az e-mail címemet, mivel ha nem vette volna észre "letiltottam" !!! -pontosan ön miatt-.
Kíváncsi vagyok, ez most egy ártatlan hozzászólás egy naiv munkavállalótól, vagy egy próbálkozás azok személyazonosságának kiderítésére, akik nem voltak megelégedve a céggel és írtak is ide???!!!
Még a szóbeli szerződés is szerződés, ha bizonyítható, hogy megtörtént. Ha meg faxon, emailben folyt a kommunikáció, akkor az még erősebb.
Eddig jo, es? Nem mindegy hogy egy munkavallalo elmaradt munkaberkifizetese a vita targya vagy egy alvallalkozo kesedelmesen kifizetett szamlaja stb... ezekkel teljesen mashova kell fordulni. A feljelentgetes eleg gyorsan forditva is elsulhet.
Ancsa drága! Kíváncsi lennék, miért nem válaszolsz? Meg arra is, hogy Te vajon be tudsz-e lépni a weboldalra. Mert nekem - és még pár embernek, akikkel kapcsolatban vagyok - sehogy sem sikerül tegnap óta. Viszont lehetne ezt a problémát jelezni faxon, ill. levélben. Hozzáteszem, hogy emlékeim szerint 30 nap az átfutási ideje a levél feldolgozásának. Olyan jó, hogy ennyire gyorsak. Mert az persze elképzelhetetlen, hogy mail-ben lehessen kommunikálni egy olyan munkáltatóval, aki interneten (is) végezhető munkát ajánl.
A tanácsadóknak köszi a tippeket, fogok beszélni pár emberrel, akinek van hozzá vmi köze. Annyiban nem fogom hagyni, mérhetetlenül bosszant, ha jóhiszemű emberekkel így packáznak.
Amennyire latom elegge el vagytok veszve a vallalkozoi vilagban, ezert szvsz erdemes lenne jogi tanacssal kezdeni mielott feljelentes stb irtok.
Az ugyved nem rohogne ki, de a tisztessegesebbje figyelmeztet, hogy tizenparezer Ft kb 2 ora konzultacio dija.
Eloszor is tusztazni kellene hogy milyen jogviszonybol fakad a tartozas (munkavallalo / vallalkozo) mivel bizonyithato a tartozas fennallasa es hol tart a tartozas behajtasa. Ezutan lehet kitalalni hogy mivel erdemes megpiszkalni tartozot. Bar akkor mar hibat csinaltal, amikor puszira beleegyeztel hogy torlod a forumot mielott fizet.
A munkajog forumon van par hozzaerto ember, illetve talan a zugugyved-en is tudnak nektek segiteni mivel lehet megszorongatni a nektek tartozot. Ehhez kell majd a szerzodes lenyeges pontjai es valoszinuleg eleg hangosan fog sivitani valaki az ellen hogy kikeruljon ez a nyilvanossagra de nem kell tole megijedni :) ha valaki igy fenyegetozik az annak a jele hogy szorul a hurok :))
Mindenesetre e varjatok hogy majd valami hivatal kilep a kek egbol es intezkedik nektek / helyetettetek - vagy ti nekiindultok vagy megy a dolog ahogy eddig.
Nézd, Caran, már csak azért is! (Olyan dühös vagyok, ma már többedszerre volt pillanatnyi áramszünet, és amit írtam előbb, az szépen elszállt).
Annak idején - néhány hónapja - én is indítottam egy fórumot a dologgal kapcsolatban. Igazából annak az ígéretnek a fejében töröltettem, hogy kifizetnek. Természetesen ez nem történt meg. Azt hiszem, ma már ragaszkodnék a fizetésemhez, és ha már megkaptam, csak akkor töröltetném. Na mindegy. Kezdek belefáradni a dologba.
Egyébként meg tévedsz, ha azt hiszed, hogy nem néztem utána ennek a cégnek. Viszont az is igaz, hogy hiába írtam be a gúgliba a nevet, valamiért akkor még nem volt róla infó. Mivel a honlapon szerepelt pár referencia, meg kifizetett számla képe (persze a valódiságát ma már vitatom), hát belevágtam.
Tényleg kellene tenni valamit, hogy ne essen más is ebbe a hibába, de őszintén szólva gőzöm sincs, hogy mit. Szerintem egy ügyvéd lazán körberöhögne, ha megkeresném, ugyanis nekem a több, mint egy év alatt sikerült összegörcsölnöm tizenegynéhány ezer forintot.
Engem maga az elv idegesít. Az, hogy bár ma már alaposan kitárgyaljuk a klubot, hogy óva intünk mindenkit a jelentkezéstől, mégis állandóan vannak újak, akik még nem sejtik, hogy pénzt nem fognak látni. Vagy ha netán valakit mégis kifizetnek, gyanítom, hogy abból a pénzből teszik, amit az új regisztrálók szerverhasználati díj címen küldenek.
Ha van valami javaslatod, hogy mit lehetne kezdeni ezzel az egésszel, akkor írd meg légyszi.
Egy előző hozzászólásodban utaltál arra, hogy tudod a főnököd mobil számát. Nagyon kíváncsi lennék, hogy mégis honnan? És ha azt tudod, akkor valószínűleg tudsz ÉLŐ mail címet is. Nem osztanád meg velem? Azért nem kicsit érdekes ez a "kizárólag fax"-on tartjuk a kapcsolatot dolog. Jaj, bocs, majd el felejtettem: hisz lehet levelet is küldeni, aminek a feldolgozási ideje csupán 30 nap. Hogy én milyen balga vagyok...
Most őszintén, ha én adatot akarok másolni (esetleg még gépelnék is, ha lenne munkakiírás), akkor mi a fenéért vágnék bele az újságterjesztésbe? Én is elolvastam a munka leírását, és nekem nincs ahhoz kedvem, hogy hirdetéseket adjak fel, ráadásul ha azt veszem, nem is akarok több pénzt beleölni. (Egyébként teljesen más ügyben szoktam hirdetni kb. 2 havonta, úgyhogy tudom, hogy milyen anyagi vonzatai vannak. Nem igazán nevezném olcsónak, legalábbis a helyi lapban nem az). A cég nem arról tehet - ebben igazad van -, hogy nekem mihez van kedvem, ill. mihez nincs. A cég arról tehet, hogy a fixnek nevezett munkadíjat állandóan változtatja, meg szerintem arról is, hogy több, mint egy évi munka után a dolgozójának egy árva petákot sem utalt. Szerintem ezt már nem is kellene kérni. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy bárki is faxon igényelné a jogosan megkeresett bérét ebben az országban. Általában a munkáltatók kérés nélkül szokták kifizetni - havonta - a járandósságokat. Vagy talán rosszul emlékszem? A férjem fizetése is szinte napra pontosan megérkezik a folyószámlánkra, és érdekes módon sem nem faxol, sem nem email-ezik, és még csak telefonálnia sem kell, hogy megkapja. Az én járandósságom is mindig megérkezik, persze nem a távmunkaklubtól.
Ha már a céghez jelentkeztél, akkor mást is csinálhatsz mint az adatrögzítés, amire a rendszer lehetőséget ad más munkafolyamatokban.
Pontosabban Te csak adatot másolni szeretnél, a többi munkához nincs kedved. De erről nem a cég tehet! A többi lehetőség is előtted áll. Én is így gondolkoztam, aztán beláttam, hogy nekem is mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy boldoguljak és ki kell használni az összes lehetőséget, annak ellenére is, ha nincs kedvem hozzá. Az újságterjesztés pedig elég jól megy! Szerintem ha valamiben pénz van, akkor azt kell csinálni. Én nem csinálom az adatmásolást, nem vacakolok vele.
Én javaslom, hogy küldd el a faxot, pl. postáról is lehet feladni, az a biztos.
Őszintén szólva én annak idején CSAK adatmásolásra jelentkeztem. A többi alternatíva nem vonzott. És nem, nem igényeltem faxon, merthogy nincs faxom. És nem is óhajtok beszerezni. E-mailben tartottuk a kapcsolatot egy ideig, addig, amíg vissza nem dobálta a leveleimet a szerver. Nem tudom, hogy letiltottak-e, de nem igen tudok mást elképzelni. Szóval levélben kaptam az ígéretet a következő hétre, hogy utalnak. De nem történt semmi. És azt sem tartom valószínűnek, hogy bármit változtatna a dolgon, ha én az igényemet faxon nyújtanám be.
Az adatrögzítésnél régen minden egyes adat esetében változott a munkadíj. Most nem így van, tehát most fix 3,-Ft. De nem az adatrögzítést kell erőltetni, remélem tudod, ugyanis az újságterjesztésben van a pénz, ha akarsz pénzt keresni, azt kell csinálni.
Amit nem értettél, és arról írtam, ami itt is történik, hogy a cég próbált segíteni, de kitiltottak mindenkit, mert ugye akkor még volt jelentkezés, és munkát osztott ki a cég a fórumon. Aztán szóba került az újság is, amit terjeszteni kell. Na ez már reklám volt, és ezért nem lehetett fórumozni.
Bizonyára igazad van, de akkor nagy valószínűséggel Te vagy a kivétel, aki erősíted a szabályt :s. Nekem csak az ígéret jutott, hogy jövő héten utalják a fizetésemet. Ez - nem akarok valótlant állítani - minimum 2 hónapja történt. Szóval légy büszke magadra, és gyűjtögesd a cégnél keresett pénzecskédet. Szerintem azok, akik kaptak onnan pénzt, arányában jóval kevesebben vannak, mint azok, akik befizették a beugrót.
Az meg, hogy változó munkadíjak vannak, hát nem tudom... Ha egyszer azt mondják, hogy már nem változó, hanem fix az adatrögzítés díja, ami 5 Ft, akkor hogy a bánatban van, hogy már 3 nappal később csak 4 Ft? Akkor mitől fix? Ráadásul rövid idő leforgása alatt meg már csak 3 Ft? Ezt a büdös életben nem fogja tudni nekem senki megmagyarázni. Még Te sem. Akárki is vagy.
"Volt már rá példa, hogy egy páran beléptünk egy másik fórumra, és dolgoztunk, a cég fórumon keresztül nyújtott ügyfélszolgálatot. Aztán kitiltottak minket, mert ez üzleti tevékenység és reklám." - ezt a részét a bejegyzésednek nem sikerült értelmeznem. Bocs.
A cégnél változó munkadíjak vannak, ezt mindenki tudja és tudta. Én amikor kikértem a fizetésem, küldték a bankszámlára, soha semmi probléma nem volt. De ezen a fórumon már meggyanúsítottak, hogy beépített ügynök vagyok, aki pénzt kap azért, mert védem a céget. Volt már rá példa, hogy egy páran beléptünk egy másik fórumra, és dolgoztunk, a cég fórumon keresztül nyújtott ügyfélszolgálatot. Aztán kitiltottak minket, mert ez üzleti tevékenység és reklám. Na mindegy. Én nem győzök meg senkit sem, egyrészt nem feladatom. És nincs is már felvétel. Tudtommal ki is lehet lépni a cégtől, és visszafizetik a szerver díjat. Semmi probléma sincs velük.
Ilyenkor az van hogy egy cegrol nem fogjak elhinni hogy a gonosz tavmunkasok aldozata mikozben a regisztralt nagyeszu kepviseloje idiota modjan frocsog es fenyegetozik.
Az meg meg kifejezetten hiheto, ahogy felszolal a jo munkasno a ceg vedelmeben aki tavmunkaskent otthon dolgozik de kozben tudja mas dolgozokrol hogy mit nem csinaltak meg :))
Tudod, engem az döbbentett meg, hogy mennyi új regisztráló van. Egyértelműen látszott - a távmunkás számának beírása után a munkák elszámolásánál -, hogy nagyon sokan jelentkeztek dolgozni, holott így utólag nekem eszem ágában sem lenne újra fizetni szerver használati díjat. Mikor én jelentkeztem, totál más képet festettek erről az egészről. Most meg ha beírja a delikvens a keresőbe ezt a távmunkás bigyót, akkor kellő - negatív - infót találhat ahhoz, hogy ne vágjon bele. De úgy tűnik, hogy sok ember nem hajlandó más kárán tanulni, inkább ragaszkodik ahhoz, hogy megfizesse ő is a tanulópénzt. Ez meg elég szomorú dolog.
Attól, hogy Annaként ír, nem gondolod, hogy Sándor az igazi neve, és hímnemű? Kissé gyanús számomra, hogy - érdekes módon - Annácskán kívül eddig még senki sem védte - ahogy Te fogalmaztál - a "mundért"?